Dorner StefaniÉjleány A Hold az éjleány sziporka szánja, hogy belássa róla földet és egét, ha őt a mély magánya néha bántja, dúdol egyre csak falatnyi éjzenét. Ölébe kapja sírva, mint egy álmot, a tünde fény, erős, ezüst vezére, reá teríti hát az éjpalástot, derűt simít a két sötét szemére.
Őszi fények Akár a jól megragadott pillanatfelvétel maradtál meg bennem, sárga hajjal, diófénnyel szemedben. Juharlevek vörösével díszítetted a parkokat, hideg avarban voltál múlás és élet. Bort érleltél, bogyót, telet. Nincs szebb, mint az őszi fények.
A magány dala Istennőkről szaggatott lepedők – örvénylő felhők felettem, előttem villám hasította fa, magányos udvari bolond lettem. Bezártam magam csendéletté, itt nincs metrő, vonat, repülő, Hogy bennem a csend mitől fél csak? Attól, hogy istenkerülő. Sziklák között illattalan virág, tartom gerincemmel a semmit, s ősz fejen keselyű tanyáz, szememből venni ki keservit.
Mondd anyu Olyan voltál, mint a felhő, opálosan tiszta, illatod almavirág, anyai tavasz, otthonos csipkeminta. Rád érett az ősz, változtál rőt színre, vastag pléd terült a felszínre. Bebugyoláltam magam beléd, eső volt, szél fújt, te védtél, de mondd anyu, hogy válhattál téllé? Zúzmara lett hajad, arcod ugar, szemedbe fagyott végül a jég, s a halál … Olvass tovább
Abrakadabra Abrakadabra – mondja a varázslat. Gyerekségem lóg a szegen, nem hiszek tündérmesékben már, valami belőlem elveszett. Elrepült, mint fázós kis cinege, és én a valósággal maradtam. Abrakadabra. Valaki mondja meg, várhatok-e még varázslatra?
Vihar Mint a tenger, zúg most a szél. Kint vihar van, nekem mesél, rólad szól most ez az orkán, ahogy csak kifér tág torkán. Falevelet, gallyakat tép, félelmetes földi akt kép, hogy elmentél neki is fáj, morog, őrjöng, lobog a táj.
A kanca Halkan dobban most a nyár, ónos felhőkkel karöltve, fut, szalad az állomásig, Balatonig, vikendházig, tüsszent párat, ha megfázik. A szellővel fuvolázik, fürdőruhára vetkőve majdnem elmegy esküvőre, de leginkább fagyit eszik, amikor a Napot veszik, ő is beáll a hosszú sorba, szalmakalapban megy a boltba, strandpapucsban a homokba, teszi dolgát ez a nyár is, … Olvass tovább
Szívbe kötve Ősz aranylik, sárga sok falevél, rőt színekben nyílnak ki a napok, hogy opálosabbak a tegnapok, emlékeim megmaradnak. Ne félj! Én őrzöm nyarunkat szívbe kötve, csillámló föveny sós illatával, Augusztus hulló csillagával, szerelmünket örökre megkötve. Anaïs