Szers András

Ha Rád pillant a Nyár Elég ha rád pillant a Nyár és látom, hogy lelked tájain a tél véget ért, megperzselt bőröd illatát is érzem, megremegek, és csak a nyarat várom. Szemedbe nézek s a Nap néz vissza rám, s ezer szemmel néz sok nyár-áhító lény, s kéken mintha máris az égben élnénk. talán csak … Olvass tovább

Áldás vagy átok Oly szép ez a nyár s kevély mint a szépek, messze a láthatár alatt egy tükör, s mind ki szépnek hiszi, abban tündököl… S én halkan hegedülöm, mi az élet… Visszarettennék én ha lenne hova, olykor ősi álmok törnek fel bennem, s látom mily messzire kell még elmennem, vihar, út, meleg, s … Olvass tovább

Néha úgy szeretném Néha úgy szeretném megsimogatni mind, a Vizeserdőt, a sok gyöngyvirágot benne, magamhoz ölelni, csendesen ringatni, a virágzó akácot, olyan szép is lenne. Néha úgy szeretném megsimogatni mind, a rácos kezű, arcú öreg nénéket, templomig vasárnap velük elsétálni, hallgatni a régit, hallgatni a szépet… Néha úgy szeretném megsimogatni mind, ki ebben az országban … Olvass tovább

Tudja fene Álmok jóslatának emléke ég még csendes perceim tudattalanjában, mint régen volt kelta dalnokok dala: az alázaté és a rajongásé… A dallam, beavatottak sajátja, egyre messzebbre száll a fák közt, de már nem hallja meg senki, elszállt a madár. S még mindig zeng az a sok dobos barlang… Vajon az érzések miért gyötörnek? Miért … Olvass tovább

Egyszer utolérjük Egyszer utolérünk minden éneket, ősi vad rónákon daloltat, akár bölcső felett mit daloltak az anyák, és meghallgatjuk újra őket csendben… A múlt felhőjátékán is mélázunk még, megülve egy sziklán vagy zsombékon, elengedve mindent mi rossz, mi démon, látva, hogy újra együtt és mi vagyunk… A panelszagú ingerültségeket szénaillatúvá tevő képzelet szárnyán érkeztünk, s … Olvass tovább

Fázni vágyó szenvedéssel Panelházak falán kifolyt már a nyár, fázni vágyó szenvedéssel ballagunk mint a hetvenes években és látjuk, csak mi változtunk, ez ugyanaz a bál… Hangulat régi szüreti báloké, avítt slágerek a konyhaablakból, kávé vagy rántott hús illat mindenhol, s a plakáton szöveg: Zene Tánc Büfé… Vagy csak az idő nem úgy jár mint … Olvass tovább

Rokonom az avar Rokonom az avar, testvérem a szél, és az sem zavar, hogy anyagom a Föld, minden ami itt kék, s minden ami zöld, voltam már levél ki vihartól is fél… Önmagam eszem, ha kenyérből falok, s magukat eszik kik majd falnak engem, így van ez amíg a világ végtelen, így zúgunk át mind … Olvass tovább

A fal Ülsz néha mozdulatlan, falat nézve, csodálkozva meredsz olykor a falra, mintha ott valami mese vagy karma volna látható, s némává igézne… Ilyenkor vinnélek el innen messze vidékre, tán a lengyel őshazába, nagy erdőknek, folyóknak illatába, s figyelném, hogy hat ott rád a reggel, s az alkonyat milyen színt tesz hajadba, az évszázadok illatát … Olvass tovább

Így visszatekintve Így visszatekintve, meghatározták sorsunk az intézmények, óvodák, iskolák, gyárak, irodák, arc nélküliekké váltak szép remények, meló helyek mint bozót tüskéi húzták szaggatták lelkünk, s lelkiséggel csordultig lévő gyermekkorunkból semmi nem maradt… Elsuhanó állomások zaja csontig hatol, s mintha most is, mindig csodálkozna, hogy ott állok a peronon, pedig mégsem, csak a táguló idő … Olvass tovább

Tavaszi ima Vezérelj minket a könnyfák völgyétől távol, hogy a szürkéskék messzeségben bárhol reánk találhasson a liget, hol fényes jókedvükkel kél a szellő… Hol a földhözragadt közöny nem rekeszt, a harapni friss szeretetben járni, madárfiókot fészkében csodálni, és a Teremtésben szállni élvezet… S megszokván a lebegést nem hiányzik majd semmi, mi lehúz, se súly, se … Olvass tovább

Tavaszi parkban Olyan ez mintha csak tavaszi parkban sétálnék veled… Mind jobban szeretem a tavaszi parkokat, azt a csendet, mire szirmot virágok csak itt nyitnak s lángszínű reggelek… Mézes illatok, fűszín hangulatok kergetőznek szélillatú melleden, tavaszról furulyázik a végtelen, csak nézem némán, ahogy zöldell a lomb, s Te virulsz nekem… Olyan ez még mintha ismernélek … Olvass tovább

Titkos ajtó Eljött már többször hozzám a tenger rég, s a világúr is gyakran meglátogat, messzi álmokról suttognak a holdak, s a vén horizontok megismernek még… Máskor fényes ködök szállnak alá rám, s mintha mindenki úszna a lencsében amiért eladtam elsőségemet… Végül meglátom a Titkos ajtót, vár. Ezen az ajtón mindig ki – be járnak … Olvass tovább

Egy Arc Mindenkiben rejlik valami titok, valami messzeség, egy Arc, Tekintet, mitől megborzong, megijed a lélek, és oly messziről kél mint a csillagok… Néha mintha egy angyal figyelne rám, s az erősebb lét úgy lát… s oly rettenet nem érezni az időt és a teret, félelmetes látni holdas éjszakán… Egy Arc, Tekintet mindig néz, érzitek? … Olvass tovább

A férfi ha ötven A férfi ha ötven elkezd látni, de nem elégszik meg olcsó tükörrel, kirakatok, reklámok fényei, és más hazugságok nem vakítják el… A férfi ha ötven számvetést készít, bár szárnya erős és Napig repülne, Ikarosz sorsában immár osztozni nem fog, pedig vágyik hevülve. A férfi ha ötven becsüli párját, – tudja, hogy … Olvass tovább

A szél útja Eltűnődöm, miért kell embernek lenned, s vajon kinek az arcát látom benned? Vajon ki néz vissza így belőled reám, börtönbe zárt lélek vagy egy sarlatán? Mily régóta sínylődsz bús testedbe zárva, s mitől lennél boldog, s nem kizárt pária? Miét remeg a föld amikor megbotolsz és mért fú világűrrel teli szél ha … Olvass tovább

Egy kézfogással Közöttünk ne legyen senki nagyobb, más, tudjunk megmaradni egyenlők mindig, két vízszintes vonal, a kézfogás mint az egység és mint az összetartozás. Közöttünk ne legyen senki jobb annál, mint amilyen jó bármelyikünk lehet, csak egy embernyi jót, nyarat vagy telet köszöntsön mindenki míg bírja magát… Messzebbre jutunk egymás kezét fogva, ahogy messze a … Olvass tovább

Aluljárókban a tutit Az arcunkkal azt teszi az élet amit a kút tükörképe, ha megmozdul a föld, vagy megmozdul a víz, s ha emlék is avitt, szépiává váltak már az emlék-rögök. Az aluljárónál régi vagány morog, régen se tetszett a rendszer neki, most fáj, már csak ilyen odamondogatós vagyok, vagyunk, mintha más tehetne róla, más… … Olvass tovább

Egy kézfogással Közöttünk ne legyen senki nagyobb, más, tudjunk megmaradni egyenlők mindig, két vízszintes vonal, a kézfogás mint az egység és mint az összetartozás. Közöttünk ne legyen senki jobb annál, mint amilyen jó bármelyikünk lehet, csak egy embernyi jót, nyarat vagy telet köszöntsön mindenki míg bírja magát… Messzebbre jutunk egymás kezét fogva, ahogy messze a … Olvass tovább

Amikor szükség… Fehér sírás és indul minden Élet, nem látja még milyen mély kút a karma, néz de nem lát mintegy összezavarva, az Élet: fájdalom, hangok és képek… Valahogy az ember egyszerre kisded és vén, a kettő között úgy érzi él, minden vágy és öröm, minden szenvedély innen ered, ebből fakad, s ebben téved… Sötét … Olvass tovább

Ha már mindenkit… Gyors az Idő az Óra meredekén, s lám tovatűnő arcok suhanása, fiatal erdők, fiatal fák ága kél, s keresem világom, hol vagyok én… Életem ez a gyorsan szálló Óra, szólnom most lehet, hogy mások is hallják, írni, beszélni, hogy eljusson hozzád, tudom, hogy csak egy száj vagyok a szóra… Vagyok a szünet … Olvass tovább