Szalay Hajnalka

Mogorván nézte a szélső lebetonozott autóbeállót az ablakból. Azon a helyen, nem is olyan régen még bokrok és virágok virultak, cinegék röpködtek. Kettecskén gondozták a kicsi kertet, ültettek, gazoltak, locsoltak a maguk módján, öregesen. A társasház többi lakója hálás volt, hogy egy kis szépet csempésztek a környezetükbe. Aztán Erzsike megszegte a fogadalmát, és előbb elment, … Olvass tovább

Szeretem a havat. Nálunk, Királyerdőben a fenti lakásomból nézve, téli estéken, a lámpák, és a házak adventi fényében a fehér, puha takaróval úgy néz ki a környékünk, mintha egy mesekönyv lapjáról kelt volna életre. Abban az évben, az időjárás előrejelzéseket is megelőzve, már november közepén leesett az első hó. Amikor hajnalban felébredve lámpakapcsolás nélkül a … Olvass tovább

Hajlamosak vagyunk rávágni, hogy a másik helyében biztosan jobban csináltuk volna, nem égtünk volna le. Azután, olykor rá kell ébrednünk, amikor benne vagyunk az adott helyzetben, mégsem vagyunk már olyan okosak, ügyesek, bátrak. Akkor utólag örülünk, hogy átvészeltük, túl vagyunk rajta, pedig előtte azt feltételeztük, ezt megoldani nekünk gyerekjáték. Korábban azt gondoltam, egy apró konyhai … Olvass tovább

Bíborka szinte berobbant a cukrászda ajtaján. Több szempár is felé fordult, de ő rájuk sem hederített, engem keresett a tekintetével, majd lendületes léptekkel sietett oda az asztalhoz. – Szia! Bocs, a késésért! El sem hiszed majd, mi történt. Tudod, hónapok óta szerveztem a kerületi versmondó versenyt, ami ma végre elkezdődött. Mindenkinek három verset kellett hoznia, … Olvass tovább

Bosszús voltam, amikor a munkahelyem Pestről Budára költözése azt jelentette, hogy még többet kell utaznom. A rosszban az egyetlen jó, hogy a plusz egy átszállással szép útvonalon közlekedek. Ezért olvasni csak a csepeli buszon, héven, és villamoson szoktam, a nyolcas buszon nézelődöm, ahogy átkelünk az Erzsébet-hídon. Erre nem tudok ráunni, a Duna, a Vár, a … Olvass tovább

Lehajtott fejjel (A sziklánál) Lehajtott fejjel, lassan lépkedtem a parton. Múltak a percek, de én nem néztem fel. Egy Szécsi Pál dalt énekelgettem magamban, annyira odaillőnek éreztem. „Lehajtott fejjel ülök sokszor egymagam, Az árnyak átkarolnak engem”* Igaz, nem ültem, de minden más igaz volt. Egymagam voltam, lehajtott fejjel. Mivel a nap már alacsonyan járt, valóban … Olvass tovább

A címet Demjén Ferenctől kölcsönöztem. Még durvábban hat, mint az ötven, viszont jobban hangzik. Hiába nem érzem magam annyinak, és sok kedves megjegyzés alapján, nem is látszódom annyinak, de azért mégis csak tény, hogy félszáz éves lettem, ami kimondva nagyon sok. Ezért aztán, elkezdtem nem kimondani. A szülinapomon, egy csodás musical gála után, barátnőm ötlete … Olvass tovább

„Vannak olyan pillanatok az életben, hogy annyira nagyon hiányzik neked valaki, hogy szeretnéd kiszakítani az álmaidból a valóságba, hogy megölelhesd.” – Paulo Coelho Szökési kísérlet Lehajtott fejjel, lassan sétáltam hazafelé. Nem siettem. Rossz érzés volt az üres házba belépni, és hiányolni Anyci felderülő arcát, és lelkes köszöntését. Előhalásztam a kulcsom a táskám mélyéről, és amikor … Olvass tovább

Egy romantikus könyvben olvastam egy érdekes hobbiról, a főszereplő lány mások, akár más országból származó ismeretlen emberek naplóját vásárolta meg, és olvasta végig nagy lelkesedéssel. Kicsit irigykedtem, mennyi embernek van olyan élményekkel, kalandokkal és eseményekkel teli élete, hogy idegenek fizetnek azért, hogy megismerhessék a történetüket. Korábban én is próbálkoztam naplóírással, de alig egy év után … Olvass tovább

A fiú idegesen az óráját nézte, majd felpillantva, meglátta a lányt. A margitszigeti szökőkút ellentétes oldalán álltak, futni kezdtek. Középre érve, szerelmes tekintettel mélyedtek egymás szemébe. Keserűen néztem, ahogy közelített a szájuk. Arra gondoltam, nekem kellene ott állnom. Már majdnem összeforrtak a csókban, amikor a szökőkút vízsugarai magasba csaptak, és felhangzott a Carmenből a Habanera. … Olvass tovább