Hodos Éva Az eső hangja Párát lehelő, alvó szörnyként szusszan a város, A hajnal félénken közelít, lábujjon oson, földet mar az ég, az utcai lámpa pislákol, a szél idegesítőn vonyít, az eső lotyog …. A reggel álmot űzőn hűvös. Rongyos palástba’ fasor alatt a kifosztott ősz fáradtan csoszog, magában motyog: hová tűnt ékes királysága…. a szél idegesítőn … Olvass tovább
Felkavart idő Hozsannát kiáltott a tavasz mámorában a késői fagyok után napfényt áhító világ, a templomablaki sérült üvegtábla parányi repedésén szélgyerek bújt be az ujjával szívére mutató alak feje mellett, és halk füttyöket eregetve keringett, táncolt a kupola alatt, majd a gyertyalángba karolt, mosolyra buzdítva ezzel a komor, füstös falat, ki néma csodálattal leste a … Olvass tovább
Kutyavilág A ház udvarán egy vén komondor ücsörög, odakinn, a kapu előtt egy ifjú korcs hőzöng: “Nekem ugyan ne akasszanak nyakamba örvet, s’ tegyenek bőröm alá mindenféle csipnek nevezett dolgot! Szabadnak születtem, anyám sikátorban élt, míg egy patkánymarás elvette életét… tetemét elvitték a “gazok”. Azóta önellátó, a magam ura vagyok…” Fejét felvetve, büszkén csahog, már-már … Olvass tovább
Ősz Tovább ballagnak, más tájra vándorolnak a nyári napok, sóhajtva búcsúzkodnak tőlük a bánatos akácosok, könnyként peregnek alá sárgult leveleik, ritkul a lomb… Kifakult ruhában, zizegve ring a kukoricatábla, megfeketedett az érett csövek szélpödört bajuszkája, álmos, ásítozó alkonyok gubbasztanak a házfalon. Tücsök ugrik a kamrába, a tárt ablak mintha rá várna, és virágjukat elszórt muskátlik … Olvass tovább
Levéltánc Leveleket gereblyéztem vén diófám alatt. Munka közben leültem az egyik kupacra, ekkor súgta fülembe egyikőjük a történetét: “Arra eszméltem, valaki puhán megcirógatta az orrom hegyét, és a fülembe súgta: Ébredj! Ismerkedjünk meg! Én a Tavasz vagyok! Óvatosan nyitogattam a szemeim. Először az egyiket, majd némi erőfeszítéssel a másikat is kipattintottam. Vakító fényesség vett … Olvass tovább
Az Angyal Tanuló nővérként a Váci kórházban töltöttem szakmai gyakorlatomat. Az egészségügyet választottam életpályának. Szerettem az embereket, és segíteni akartam rajtuk lehetőségeim szerint. Szívemhez legközelebb a csecsemők álltak, pedig mindig idegenkedtem a torz vigyorba meredt arcú játékbabáktól. Velük ellentétben a mozgó, gőgicsélő apróságokat egészen másnak találtam. Utcánkban öt éves koromtól én voltam az ügyeletes bébicsősz. … Olvass tovább
Ének a felhőkről Kezdetben az égbolt szemfájdítón kék volt, saroktól-sarokig feszülő, fénylő selyempalást, de csupán kék… A Teremtő – kinek szemét bántotta ez egyhangú ragyogás – néhány arany és ezüst korongot gurított rajta szét… ám valamit még mindig hiányolt… A Földön az Élet tarkán világolt, palettájáról a festéket elhasználta rég… A fehér, a „semmi színe” … Olvass tovább
Volt egyszer…. A bizalom éveiről… Amit a hátunk mögött hagyunk az a múltunkhoz tartozik véglegesen és visszavonhatatlanul. 1960-ban születtem. Kamasz koromra, ifjúságom kezdetére nosztalgiával gondolok, a bizalom éveinek neveztem el magamban. Azok az évek furcsa módon számomra jóval rövidebbnek tűntek, mint az előtte lévő összes többi. Úgy éreztem túl hirtelen leszek gyermekből fiatal felnőtt, akitől … Olvass tovább
Eszmélés Hányszor taposott cipője sarkával az élet, és halottról tépett bűzös rongyát öltötte rám! Hányszor tömött sasfiók számba savanyú étket, ‘s gyűlölettel sziszegte: neked ettől több nem jár! Röpülni vágyó szárnyaim éles nyelvvel nyeste, karóhoz kötözte, tiporta vergődő lelkem, körmeivel karcolt véres bélyegét viselve, mint bábját rángatott, ‘s cipeltem e terhet… Én a szeretetet nem … Olvass tovább
Lépcsők – Tudtam, hogy itt talállak! Bajmóczy a rakpart felső lépcsőjén áll meg. Tanítványa néhány fokkal lejjebb, gitárral a kezében ül. Tomi hangszere fölé hajol, sötét haja rendezetlen gyűrűkbe tekeredik, elfedve az arcát. Kusza, ismeretlen dallamok szaladnak ki ujjai alól, mintha a Dunától akarná eltanulni a zenélés művészetét. A hangra meglepetten kapja fel a fejét. … Olvass tovább
Hurrá, nyaralunk! A nyár közeledtével, szorongásom egyre nőtt. Szilveszteri kalandunk után tett könnyelmű fogadalmam beváltása ott lebegett a fejem felett. Az asszony bezzeg nem feledte! – Nem menekítelek ki többé a főnököd nejének kezéből, ha nem állod a szavad! Még most is kiráz a hideg, ha Karolára gondolok, aki taj részegen akart velem az óév … Olvass tovább
Fukar tavasz Május sápadt fénysugárból fon koszorút, fázósan reszket hűs szélben a gyöngyvirág… fecskék csicseregnek, sarazzák otthonuk, szobában kívánkozik még a kardigán… A kor haladtával fázósak a csontok, öreganyám képét látom magam előtt, a tűzhelyláng tenyere alatt lobogott, ‘s ő vállára szárnyként fonta a nagykendőt. „A vén csont kívánja a meleget”, mondta, nevettük, rövidnadrágban szaladoztunk, … Olvass tovább
Időkerék – Elaludtál? Hunyorogva nyitja a szemét. – Te vagy az, kedves? A napfény bántóan zubog a retinájára. Ebbe az aranyló ködbe kúszik be egy szerelmesen mosolygó férfiarc. – Valaki mást vártál? – kérdi évődve, és a szája körül megjelenő szarkalábak táncra ölelkeznek. Ő hevesen megrázza a fejét. Kócosan ugrálnak göndör fürtjei. – Azt hiszem, … Olvass tovább
Álom és valóság (A történet szereplői kitalált alakok, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve.) Álom és valóság… Kivetítve az életre e két fogalmat mindenki a saját szemüvegének dupla dioptriáján keresztül tudja felmérni arányukat. Persze a megítéléshez jócskán hozzájárul a tapasztalat, ami valljuk be szubjektív dolog. Akadnak emberek, akiknek a végeredmény száz százalékra sikerül, … Olvass tovább
Hodos Éva: Feltámadás – mozaik Az ajtó jajongva tárul, a templom falai közé hűvös fuvallat kúszik, sercegő gyertyák libegő lángja gyászol, a kupola égre nyúlik… Az ólomüvegen ezüst ujjával tapogat az álmos-szemű napsugár, leül sóhajtani az oltár alatt… Néhány pillanat, és fénynyalábbá hízik… A sötétség ében-palástja foszlik, helyébe kúszik az arctalan félhomály, formát öltenek az … Olvass tovább
Cipó és a lovagias cselekedetek „Lovaggá válni nem lehetett könnyű!” – állapítja meg magában Cipó kisdobossá avatása napján. A kislány a hatvanas évek közepén kezdi az általános iskola padját koptatni. Furcsa egyveleggé keveredik e korban a vallásosság és a szocialista világnézet szerinti oktatás. Egyrészt ott a családi háttere anyja hitbuzgóságával, másrészt ott vannak az iskolai … Olvass tovább
Szép idő ez a halálra … 2. (Történik: 1938. áprilisában… ) A tavasz lábujjhegyen érkezik, és lázas sietséggel virágozza fel a fákat, bokrokat. Bözsi úgy véli, Pista talán feledte a rossz napokat, hiszen látszólag vidáman megy elébe a gyárhoz, és nagyobb sétákat is tesznek. Arca sápadtsága eltűnt, bőrét megfogta a nap. – A Hármas-határhegyre indulok … Olvass tovább
Az adósság „Viseld el, ha a szomszédod némi kárt okoz!” (Pittakosz1) Kegyetlen hideg tél volt. A rejtek nélkül maradt madarak reggelre lefordultak az ágról a csikorgó fagy leheletétől. Hajnalodott. A szürkületben egy részeg ember botorkált. Eltorzult hangjára a falu kutyái acsargó ugatással méltatlankodtak. Csikász Mátyás gazda hazafelé dülöngélt a kocsmából. Keze támasztékot keresett, sorjázva kapaszkodott … Olvass tovább
Tavaszi zsongás (Déja vu…)1 Dömötör íróasztalára az üvegfalon keresztül sápadt csíkokat vet a lenyugvó nap fénye. Fáradtan dörzsöli meg szemét. Észre sem vette, hogy kollégái lassan elszivárogtak az irodából, egyedül maradt. Prezentációján dolgozik, amelyet reggelre kért tőle főnöke. Egy vitamin készítmény annak fő témája, ebben az évben a tizedik. Mi az ördögöt lehet írni egy … Olvass tovább
Tavasz-lesen A ránk zuhanó fényben egymás mellett ülünk, szemünk az árokparti virágszőnyeg pompáját csodálja… Te fülembe súgod, mintha titok lenne: „A tavasz hírnöke az aranysárga gólyahír, nézd hasonlóak, mint égen a nap, mindegyikük egy-egy földre pottyant darab…” Folytatod (de miért suttogsz?!): „Számomra a tavasz legkedvesebb színe mégis a zöld, az ébredő természet új ruhát ölt… … Olvass tovább