Hodos Éva(Lakóhelyem, Albertirsa város két település Alberti és Irsa egyesítésének 75. évfordulóját ünnepelte néhány hete. Ebből az alkalomból több pályázatot írtak ki, melyek közül a vers kategóriában én is megmérettem magam. Nem volt rangsor, ez inkább tisztelgés. 2019 óta élek a településen, mely számomra egyértelműen az újrakezdést jelenti.) Hodos Éva: Nem itt születtem… Ha kérded, nem … Olvass tovább
Hegyvidéki erdők Az erdőszélen, hol méltósággal ballag, vagy egy kidőlt fa törzsén ülve emlékein mélázgat a vén Idő, holt levelek zizzennek a betévedő lépte nyomán… Bölcs, ki az ösvényen fejét meghajtja mélyen, alázattal jár, és megérti, e helyen nem ítélhet, nem sürgethet, teszi dolgát a természet: zöld bársonyt növeszt a fák ráncolt kérgén, ág nyújtózik, … Olvass tovább
Hodos Éva: Eső után szivárvány Odafent az égbolt szemfájdítóan lüktetett. Túl kék volt, és túl üres is, mintha minden bárányfelhő beszaladt volna a firmamentumi1 akolba. Valami készülődött. A faluszéli kertekben munkálkodók sietősen kapkodták össze holmijukat, és szaporán szedve lábaikat igyekeztek hazafelé, mielőtt a nyári zápor nyakukba szakad. István összehúzott szemmel, sűrűn tekingetett az ég alján, … Olvass tovább
Csillagleső Hányszor lesem a sarkig tárt ablakon át – míg odakint az éj nagykabátban kószál, ’s a vén Hold csónakján kievez az égre -, mit üzen számomra a csillagok fénye… ’S hányszor küldök gondolatban én is jelet, távoli galaxisokba üzenetet, létezésem miértjét kérdve’, mert választ – mit oly’ sokat kerestem -, még nem találtam. Azt … Olvass tovább
Gyere, gyere pöttyöske! Öreg parasztház állt az erdő szélén. Udvara hátsó részében, a kidőlt-bedőlt kerítés mellett felhalmozott, több éves gallyrakást egész nyáron át melengette a nap. – Gyere, bogaram! Szépen felöltözünk, és megyünk, megnézzük a csihut, ami apát hozza! Hallod, hogy sípol? Most köszönt el a böszörmei állomástól. Hamarosan áthalad a földünk végében! Az anya … Olvass tovább
Marci, a kukkoló Ébredezik a kisváros. Az első villamoscsörömpölés hangja végigkúszik a bérházak között, és a szellőztetéshez felhúzott ablakkazettán át a szobába ugrik. Ismerős, meghitt zajok sora követi: a falatozó tulajdonosa kihúzza a szemeteskukákat, valahol szalonna sül, hmm…hmm…ínycsiklandó az illata… békés, nyugodt a reggel… – Ébredj, te macskák leglustábbika! – Marci a sipákoló hangra riad. … Olvass tovább
Hodos Éva: Korhadt ágak nélkül… Egyes emberek hangulatváltozását nehezen fogadja környezetük. Jóska bácsit jókedvű embernek ismertük, sosem hallottuk panaszkodni. Ha nevetésre döccent, piros arcára ezer ránc szaladt. Ha a nap sütött azért hálálkodott, ha az eső esett ezt hajtogatta: – Csak hadd essen, kell a fáimnak! Mintha valamelyik családtagjáról beszélt volna… De Jóska bácsi vélhetően … Olvass tovább
Tavasz érkezés Ajtómnál türelmetlen szélgyerek topog, a kilincset rázza, házam körül szalad, hírnökként érkezett, üzenetet hozott: kire várok, lent füttyög a kertek alatt. Valaki zörög… láthatatlan kéz matat, a faágra egy száj langyot lehel, ébreszt, ‘s a jégbe fúlt tócsák – hol lépte elhalad – hártyás szemeikkel olvadozva néznek… Eljött hát, udvaromba toppant a Tavasz, … Olvass tovább
Hodos Éva: Ahol a szelek születnek Tudjátok-e hol születnek a szelek, és tudjátok melyikből lesz enyhe fuvallat, vagy gigászi erejű ciklon? Én sem tudtam, mígnem fürkészként bebarangolva a nagy Mesebirodalom tájait egy hegylánchoz nem értem. „No, itt lehet a világ vége – gondoltam a felhőkbe nyúló csúcsokra pillantva –. Aki oda felér – meresztgettem szemem … Olvass tovább
Hodos Éva: Tavaszi örvendezés Egyszeriben mellettem terem, hízelkedve hozzám bújik, puhán a nyakamba csókol. Valami megváltozott benne. Néhány napja ha kiléptem házam ajtaján fázósan húztam össze magamon elnyűtt kardigánomat, hogy még csak hozzám se érjen jeges leheletével, és lám most úgy érzem mindent le kell magamról dobnom, eggyé válnom vele, várva simogasson, becézzen, fülembe suttogja … Olvass tovább
Hodos Éva: Álarcok – Paprika Jancsi Julika összerezzenve pillant fel. Mintha valaki szólongatná… Néhány hete még odahaza szülőfalujában őrizte a libákat, ám azóta rengeteg változás történt az életében. Testvérbátyja, Misu – aki egy fővárosi hentesüzletben inas – beajánlotta egy családhoz gyerekpásztornak. Az orvos házaspár három, öt év alatti gyermekére kell vigyáznia. Nem esik ez nehezére, … Olvass tovább
Hodos Éva: A Tél arcai Üvegcseppeket aggatott a Tél a kerítésre, hajnali fagyott harmatból szürke ködöt szitál… Egy fázósan reszkető madár rákiált: – Komisz tél, engedd a tavaszt, jöjjön végre! – Január van az én időm! – süvölt a válasz –, számotokra a jelen sosem jó, vajh’ miért? Hát legyen! – kiáltja, és hóvihart igéz, … Olvass tovább
Hodos Éva: József Attila lillafüredi emlékére A világ józan eszét elvesztette, teste atomjaira porlik, férgek eledele lesz. Benne a józanul gondolkodó elme – mily’ meglepő – csupán én, az őrültnek mondott vagyok. Körül vesznek sziszegve gyűlölködő, szájukat tépő, ostoba alakok. Nyomaszt a semmit elemző locsogás, vágyom lelket ifjító pihenésre, csókok nélküli tikkadt nyárutón szerelmünk illatát … Olvass tovább
Emlékmorzsák… Séta szülőfalumban Képzeletbeli kirándulásra hívlak Benneteket, járjátok ma velem végig szülőfalum, Örkény utcáit, ezen belül is gyermekkorom helyszíneit! Ne gondoljatok térképen megjelölt turista útvonalra, szakképzett vezetésre! A szívem irányít bennünket… Olykor körénk gyűlnek majd múltból felbukkanó emlékeim, melyek segítségével bepillanthatunk a ’60-as – ’70-es évekbe … Poros utcákat kell elképzelni, ahol csikófrizurával, mezítlábason szaladgáltam, … Olvass tovább
Hodos Éva: Emlékmorzsák… villanások Lánc, lánc, eszterlánc… kezet simító pitypang szál… tavaszi szellő bájos játéka, nevető napsugár… eltörött… ültetném újra … nem lehet… szememből könnyözön pereg … talán a nap, talán a hold mind sötétbe hull, tettemmel fölénk örök éj borul… —- Fecske… az út mentén, tollát borzolja a szél lelkem beleremeg, már nem él… … Olvass tovább
Búcsúzik a nyár… Hajnalban a nyár szobámba osont, búcsúzni jött – súgta –, ám maradna még! bőröm lángolt, lázam negyven fokos, sejtjeimet rágta a betegség… Álmomban sivatagban jártam, gyilkos tüzével perzselt a nap, homok égette csupasz talpam, oázis remegett a fénylő ég alatt. A nyár letörölte homlokom, langyos szellővel hűtötte szobám, asztalomra vadvirágot hozott, szénaillatot … Olvass tovább
A tanárt evő diákok Abban a korban voltam kisiskolás, mikor még egységesen elfogadott véleménynek számított, hogy egy megfelelő időben, nevelési célzattal adott pofon nem árthat meg a gyereknek. Bizonyára ha olyan hírrel érkezem haza, hogy beírást kaptam rossz magaviseletemért, vagy mert tiszteletlenül viselkedtem tanáraimmal szemben, nem marad következmények nélkül tettem otthon sem. Az iskolában büntettek … Olvass tovább
Hodos Éva: Rejtett értékek Minden családban akadnak titkok, melyeket a felnőttek nem osztanak meg a gyerekekkel. Úgy vélik tán’ éretlenek azok elviseléséhez, és úgysem értenék meg a történet lényegét. Az is meglehet a fölemlegetés fájdalmas sebeket szaggatna föl, és ezért temetik őrzőik olyan mélyre az esetet, hogy a végén már maguk is úgy hiszik az … Olvass tovább
Hodos Éva: Tóparti történet – Az éjszakai látogató Történik az 1700-as évek közepe táján… A Fertői lápból előkúszó köd lomhán hasalt a tájra. Érintésétől hűvösödött a levegő. Az égen fázósan reszkettek a csillagok, milliónyi ezüst szegecs a végtelen fekete bársonyon… Körülöttem még ott tekergett az eloltott tábortűz füstje, az ételek fanyar illata. Összehúztam magamon a … Olvass tovább
Az ezüst érme Apám nevelőanyja három hónap híján 100 évet élt. A XIX. században született, ötven évvel az 1848-49-es szabadságharc után. Belegondolni is gyönyörűség, hogy akadhattak olyan idősebb emberek a környezetében, akik meséltek neki azokról az időkről… Három férfi halt el Rozi mama mellől. Valahányszor hivatalos iratot kellett aláírnia szavai mosolyt csaltak az arcomra: – … Olvass tovább