T. Fiser Ildikó Múltból lett jövő? Te esztelen! A jövő folyik bele a múltba halkan, nesztelen. A jelen pedig, e lélegzetnyi pillanat tovatűnik, mint törékeny fény, zúgó áradat parttalan. Csoda-e mégis? A régben született, az alkotó tollából jövőként látta e világot, mi nem is létezett. Elvarázsolt idő vagy képtelen-képzelet, a se-süveg se-palást költő kacagó-múlandóságot, ki papírra vet. Múltból … Olvass tovább
I. Azt kívánom, hogy… L. István, foglalkozását tekintve munkanélküli, mint sok hozzá hasonló dolgos ember, elvesztette az állását, amikor cégét bezárták. Szegény ember sokáig azt hitte, hogy onnan fog nyugdíjba vonulni, de sajnos az ország gazdasági helyzetének nem annyira pozitív – inkább negatívnak mondható – alakulása miatt ez nem így történt. Ez a szorgalmas – … Olvass tovább
Hajnal hasad vagy megtörik, borúlátásom küszködik derűmmel. Hegyek ormát még láthatom, csupán álom e nyugalom mezőkkel. Hol vagy, vérem pezsdülése, akarnok újraalkotás, erő? Patak frissítő csobogását hallom, szellődalt susog a távoli erdő. Kitúrtak földi jóság rejtekéből, előjöttem, hát itt vagyok! Mi a terved, rongy élet, velem, mondd? Kiszáradt fákkal szomjazok! Merre vagy, hajléktalanotthon? Síró, éhes … Olvass tovább
Egyszer volt, hol nem volt, még a Rózsa dombon is túl, a XXI. század elején élt egy királylány. Mindene megvolt, ahogy az egy királylányhoz illik: hajegyenesítő és hajgöndörítő, szempilla hosszabbító és rövidítő (ezt ollónak hívták), ajak-, arcpirosító és halványító, és még sorolhatnám… A legfontosabb számára mégis a fürdőszobában álló, hatalmas és mindig ragyogóan tiszta tükör … Olvass tovább
Reggel fél hatot mutat a digitális vekker. Frissen főtt kávé illata tölti meg a ház levegőjét. Korán kelő vagyok, ám amíg el nem fogyasztok egy jókora adag, forró feketét, csak kószálok fel s alá – nyitott szemmel, céltalanul – akár egy alvajáró. Így, kissé kábán, öntöm bele kedvenc bögrémbe a még gőzölgő, koffeinben gazdag nedűt, … Olvass tovább
/József Attila emlékére/ Tanítónak szánt engem a sors, átadjam mindazt, mi gondolat, “fura ura” szavától szegény sor lett életem, örök ítélet-otthona. “Horger Anatal”-ok végigkísérnek, bősz büszkeséggel taposnak reánk, észrevétlen, porrá tört életek kísérik megállíthatatlan lépteik nyomát. Tollat kardként így forgatva, szavakat kaszabol a bú, nem véres, csupán éhes kín e költői, szótlan szó-háború. Egyként üzennek … Olvass tovább
/József Attila emlékére/ Szegényen írt szegénynek, fölös szavakkal nem papolt, örült kenyérnek, víznek, ha olykor sors kegyeltje volt. A zavaros Duna csak folyt tova, sorok közt rejtett kikötő, hullám-sodorta parttól otthona messzi szabadságsziget-jövő. Tükre a múltnak mi nincstelen, nem kér sokat ruhátlan árva, kialudt mécsesnél írt költészete alulról néz a puccos fényárba. Üzenet sorok közt … Olvass tovább
Van egy folyó, mely mindig folyik, nem szárad ki, ha jő a nyár, egyre csak duzzad, gyarapodik, partjait mégsem lépi át. Jöhet rá fagy, dermesztő hideg, ő csendesen folyik tova, táplálják apró hajszálerek, ők sem száradnak ki soha. Egy folyó, amely bennünk ered, lüktető, életet adó, szétárad szívünk ritmusára vérünk, az örökké folyó.
Keménykalap, krumpliorr és nyúlcipő. Naposcsibe, kert alatt a fű se nő. Tengeri a kocsiszínben télire. Távkapcsoló gyerekkézben bölcsiben. Atombomba, génsebészet, mikrocsip. Csinált sztárok, Barbi-nő és szteroid. Hódító virágcsokor, háttér halk zongora. Bódító erőszak, dühzene dübörgő zaja. Mérgezés, elhullott állatok temetője. Fém-kakas szemétdombok büszke őre. Csatos bambi, tejesüveg, édes süvegcukor. Fél-áron fél-készet, művirág és műmosoly. Olcsó-natúr, … Olvass tovább
Puha felhőpárnán lehajtom fejem Szememben sorsom csillagfénye gyúl Álmodozó emlékezés angyala érkezik Védőszárnya lesz így a takaróm Sebemre gyógyírt az ég könnye csepegtet A Nap meleg sugarával megsimogat Kisimulnak lelkem múltőrző ráncai Szívemről emlékköveim a mélybe hullnak A szél hátára kap lágyan könnyedén Szállok a végtelen felé kíváncsian Hol talán igaz válaszokkal várnak S megértem … Olvass tovább
Hibátlan-szürke, úri parádé, mint parfümgyár tömény lehelete. Díszesen csomagolt, óriás csokoládé, mézes-mázos masnik bonboniere. Sehol egy ránc, egy hajtás, vasalt arcok festett mosolya. Aranyló fénnyel villogó ujjpercek, előreírt forgatókönyv doh-szaga. Valódi álcák mögött ál-valóság képe színtelen színekkel palettára téve. Tucatképeket festő, kikiáltott művész műértő-közönség kényére-kedvére. Estfénye-szónoklat zuhan a csendre, feszülten dadogva a papírszövegbe. Ki írta? … Olvass tovább
Előttetek, mint esküdtszék előtt állok Szavaim a hallgatás fátylába burkolom Lelkem izzón kiált a hajnali némaságba Közeleg már a megtisztulás, a fogadalom Szél süvít városok nyitott kapuján át Pusztító ereje általunk, értünk született Végigvágtat törött szárnyát szélesre tárva Magába zárva az útjába kerülő szemetet. Esőcseppek áztatják rég-szakadt kabátom Hűvösen simul bőrömre ingem maradéka Csupasz bokámig, … Olvass tovább
Te vagy a Múlt emlékkövekkel válladon Te vagy a Jelen tiéd az öröm és a fájdalom Te vagy a Jövő melynek útját szántja a remény s Te magad vagy az álmaidba látó ébredés Te vagy az Élet melynek magját újra és újra elveted Te vagy az Alkotás melynek minden percét élvezed Te vagy a Sír … Olvass tovább
Nem állhatunk meg, sietni kell. Lemaradunk valamiről? Talán igen. Az életről, a színes pillanatokról, mosolygó percekről biztosan. Szaladunk mások és magunk után szüntelen, – vagy várunk. Nem türelmesen, merengve szép emlékek között, bizakodva vidám történéseken,- nem! Toporogva, ideges rángatózásokkal, perceket számolva tesszük. Örülni? Minek kellene? Annak, hogy a napsugár végigpásztázza a reggelt megélénkítve a színeket, … Olvass tovább
Zakatol az élet, mint zsúfolt vonat, füstös, tömegszagú fülkék, szakadt üléshuzat. Cigarettacsonk, sárral taposott padozat, összegyűrt cukorpapír, vigyorgón bamba emberkacat. Rám lépnek. Fölénnyel tolakodó léptek, szívükből támadó sértett harag, szemükben gyűlölet-fények. Megértés? A felejtés távoli ködében, ócska lomokkal egybegyúrva hever valahol, sötétben. Emberek? Tömegben törtető, tolongó emberkacat, lábaktól odébb taszítva, mint a földre szórt szemét. … Olvass tovább
Reggel fél hatot mutat a digitális vekker. Frissen főtt kávé illata tölti meg a ház levegőjét. Korán kelő vagyok, ám amíg el nem fogyasztok egy jókora adag, forró feketét, csak kószálok fel s alá – nyitott szemmel, céltalanul – akár egy alvajáró. Így, kissé kábán, öntöm bele kedvenc bögrémbe a még gőzölgő, koffeinben gazdag nedűt, … Olvass tovább
Városok pora Kopott, hiányos, korom-falak, emlék-színek fakó nyomán, felejtésbe szürkült történelem, képek, fuldokló épületek falán. Egy darab belőle most hull alá, helyén üres folt éktelenkedik, a por kegyes festője lesz talán, s befedi így holnap reggelig. Rég híresen csillogott e múlt, most észrevétlen rothadó rohanás, zúgó tömegkerék alatt kilapult, művészien pusztító ecsetvonás. Mi maradt? Estfények … Olvass tovább
A sok, egyformának tűnő nap egyikén, mikor épp csodálatos gyermekeim kevésbé csodás szobáiban próbáltam némi rendet varázsolni, s közben végiggondolni az aznap még rám váró feladatok sokaságát, valami megzavart. A telefon volt. Éles csengőhangja ugyanazt a dallamot ismételte újra, meg újra, meg újra. Az elszórt cukorpapírok, üdítős palackok között szlalomozva, a ruhakupacokat átugorva futni kezdtem, … Olvass tovább