T. Fiser Ildikó Egymás után menetelnek együtt, mint a katonák értelmüket megértheted lépkedő sorok nyomán. Száj kiejti toll leírja szemed rója sorait szíved érzi lelked vérzi gondolatok porait. A kő mit eldobsz messze landol koppan, ott némán megáll szárnyal ó szív-szó zuhanó bánatba száll. Szél repíti távoli tájra olvassa honos, hontalan megérti mind ki a sorok közt sorsát … Olvass tovább
(falusi szösszenet) – Adjon Isten Rozikám! Hogy vagyunk, hogy vagyunk? – Adj Isten magának is, Irén! Képzelje, elmentem tegnap fenyőfát nézni. – És sikerült? – Igen. – Milyet vett, ezüstöt vagy simát? – Semmilyet. – De az előbb azt mondta sikerült! – Nézni! Azt sikerült! Lejártam a lábam, megnéztem vagy tíz helyen, de olyan drága … Olvass tovább
Oldd ki! Szedd szét! Húzd meg ezt még! Most már, ha úgy gondolod, újra kötözheted, összefonhatod. Sodortak, tekertek, összetapostak, szétszaggattak, eldobtak, összefoldoztak. Mit tehetnek még velem? Szegény zsinegnek véges végtelen életem. Sokáig sanyarú sorsomra várva, rátekeredtem a székre, az ágyra. Végig bolyongtam sok tájat, teret, de sehol nem találtam egy biztos helyet. Volt részem rosszban, … Olvass tovább
Rúg egy nagyot utoljára, sötétből indul a fény felé, hol nem védi már melegség, béke, siet mégis az új világ elé. Útját kísérik buktatók, vágyik, mert az ismeretlen hívja, a legelső pillanat félelmetes, de máris egy ismerős kar szorítja. Nem vesztette el azt, ki eddig óvta, ki magához húzva csókolja, öleli, megérkezett, hát indulhat az … Olvass tovább
Amikor még kicsi voltam, nem értettem én meg, miért kellett megszületni a kis öcsikémnek. Miért akart édesanyám másikat helyettem, folyton azon gondolkodtam, mi rosszat tehettem. Megijedtem, mikor karja szorosabban ölelt, azt hittem, hogy puha ajka búcsúcsókot lehelt. Hamarosan rádöbbentem, szó sincs itt cseréről, csupán kétszer annyit ad át szerető szívéből.
A csatok, mint parányi csillagszemek az égen, vidáman felém kacsintanak, ragyognak színezüst fénnyel a sötétben, halk kitt-kattanásuk az éjben, mint álom-harang. A pántok hívogatón felém intenek elválaszthatatlanok, mint két barát, feszülnek büszkén, mindig tettre készen, hogy rám simuljanak, mint kényelmes kabát. A könyvek összebújva pihennek odabenn csendesen várják, hogy feltárják titkukat. A füzetek tisztasággal nyílva … Olvass tovább
Kedves Tündér! Szállj le hozzám, segíts most az egyszer! Ajándékom hintsd be nékem gyémánt szeretettel! Kedves Tündér! Nincs nékem más, csak ez a kis patkóm, Szerencsémet szeretetért cserélném el akkor. Szeretetem ajándékba odaadnám másnak, Jutna abból mindenkinek, az egész világnak. Talán akkor én is kapnék az édesapámtól, Biztosan elfogyott neki, azért van oly távol. Mert … Olvass tovább
Felhőpárnám, ha megrázom, Tollpihék helyett a fákon, Csillogó vízcseppek ülnek, Ágain elszenderülnek. Felhőpárnám jól megrázom, A cseppeket nőni látom. Akkorák már, mint egy bálna, Földnek csitul szomjúsága. Felhőpárnám rázom, rázom, A cseppeket már alig látom. Földre érve összenőnek, Lassan, kis tócsákba gyűlnek. Felhőpárnám, ha még rázom, Félek, én is bőrig ázom. Napsugár, ha mosolyogna, A … Olvass tovább
Egy szó csupán: Otthon. Kimondom könnyedén, akár ha lepke száll virágok színes tengerén. Otthon. Lágyan cseng, hangja mégis betölti a teret, s miközben lebeg szívedben szorít, remeg. Vigyázz rá! – szól a hang, mert míg érzed melegét jó, ám ha elveszíted , nem csak kívül fázik tested, de lelkedben legbelül.
Fut veled a képzelet, percek alatt lepereg, végigszáguld mind veled, újraéled életed. Átrepülsz az éveken, mint a szél a tengeren. Tervek kudarc zátonyán, bánatok baljós viharán, sikerek színes színpadán, szerelmek lázas igazán. Csúcsok, lejtők, bukkanók, múltba csúszó kaptatók, káprázatok, igazságok, én csak álom vagyok, látod? Valós, lázas, igaz álom, s ha rád zuhan az ébredés, … Olvass tovább
Ne sirasd a múltat, hisz minden pillanata, mint fának évgyűrűi, az élet lenyomata. Ne sirasd a múltat, hisz gyönyörű a reggel, halvány napfény táncol a friss harmat cseppel. Ne sirasd a múltat, hisz csodás az erdő, ősz színekkel festi vásznát épp a festő. Ne sirasd a múltat, hisz csordogál a patak, a langy eső telíti, … Olvass tovább
Szelíd szivárványszínekben játszó reménysugárként tűnik elő gyermekkorom karcolata életem egén. A véget nem érő kékségben apró bárányfelhőként úsznak tova az emlékek, maguk után hagyva a múltba- kacagó pöttyös labda pattogását, a fülig érő boldogság mosolyát, a végtelenbe repítő, láncoshinta figyelmeztető csörrenését, és az óvó néni aggódó tekintetét. Egy apró fehér báránykán megpihenve újból érzem a … Olvass tovább
Melegbarna rögök Foltokban már takarója Melegbarna rögei Apró magnak, kis palántnak Puha ágyát megveti. Szerető kéz igazgatja Ne legyen ott ránc, redő Könnyedén ölelje körbe Az éltető langy eső. Elszenderülve csendesen Életek álma sarjadó Ébredésük zöld kikelet Pompájuk fénnyel áradó. A foltos takaró eltűnik Az égre szivárvány vetül Ébredő természet lágy ölén A tél álomba … Olvass tovább
Életünk törékeny virág a végtelenben ám emlékünk mégis örök erő mit hátra hagyunk a szerető lelkekben a világból soha nem törölhető. Tetteink millió jó és rossz pillanatát lenyomatként őrzi az örök jövő évezredek múltán sem kopik meg mit megőriz a végtelen idő.
Tedd kezed szívedre, tekints a világba, lelkedben kinyílik a jövő virága. Állj meg és nézz körül, hogy meglásd a szépet, tágas rét ölében apró élet ébred. Kis patakban csillog a kő, mi rég ott pihen, épp arról álmodik, hogy erős szikla legyen. Erdő mélyén a fák arról ábrándoznak, hogy ágaik a széllel az égben ringatóznak. … Olvass tovább
Tedd kezed szívedre, tekints a világba, lelkedben kinyílik a jövő virága. Állj meg és nézz körül, hogy meglásd a szépet, tágas rét ölében apró élet ébred. Kis patakban csillog a kő, mi rég ott pihen, épp arról álmodik, hogy erős szikla legyen. Erdő mélyén a fák arról ábrándoznak, hogy ágaik a széllel az égben ringatóznak. … Olvass tovább
Látom a Semmit az arcokra írva, szemekben égő kín ragyog, menetelek a sorok közt, némán, lelkem oly mélyről sajog. Semmit látok, mégis keze-lába, hova mehetnek üresfejűék, utánuk indulok a távoli homályba, a mélyből némán lüktet a kép. Miért kell, mért, velük együtt menni? Nem akarok a homályba veszni, üresfejű keze-lába lenni, a semmibe némán menetelni! … Olvass tovább
A fiú csak nézte, csak nézte a kertet, de figyelme egyetlen virágra terjedt. Haldoklott a rózsa, lágy szellő csapdosta lehulló szirmait hátára kapdosta. A fiú beteg volt, ereje fogytán, a bánat mardosott szívén és a torkán. Könnyei csak hulltak, mint rózsáról a leple, úgy érezte ő lesz a rózsával temetve. Egy hét múltán a fiú … Olvass tovább
Mikor először léptem át e kapukat szememben a félelem könnye csillogott, körülöttem sírásra görbültek a szájak, hazavágyó szívem vigasztalan dobogott. Mikor először nyújtottad felém kezed nem láttam még, hogy szíved nyitva áll, rémülten néztem a sok gyereket, hol lehet most az Édesanyám? Először csak játszottam, pityeregtem, telt az idő, sokat tanultam, terítettem, szemembe idővel mosoly … Olvass tovább
Születésünkkel egyetlen pillanatra találkozik a múlt, a jelen és a jövő. Létünkkel magukban hordozzuk őseink vetületét, a mindennapok történései a múlt építőköveiként maradnak mögöttünk, általunk pedig a jövő születik újra- meg újra. Születésünk pillanata maga a szabadság, melyet szép lassan az elfolyó idő tengerében időről-időre, cseppenként veszítünk el, és amelyért néhány erőtlen karcsapáson kívül – … Olvass tovább