T. Fiser IldikóHőség verejtékében úszó képzetek, Tenger hullám hordaléka terhetek. Múlt bajára gyógyírt kérő holnapok, Fásult arcok, fájdalomba sajgó tagok. Hol szeretetben a gyűlölet füstje kavarog, Nem szállnak ott csillagfényű angyalok. Munkába sietők közt, ti lézengő ritterek, Szebb jövőt hiába-vár álmokba nézzetek! Egyre csak bámulom a zúgó áradat, Hogy sodor emberekből néma árnyakat. Elvesztett a büszkeségre szült … Olvass tovább
Míg rám néznek egy villanás csupán, tekintetük a semmitől a mindenig ígér, s a tovasuhanó pillanat-foszlány őrzött emlékek képsora az idő peremén. Fakón komor a szomorúság, megfáradt sors tükre e szem, pajkos szivárvány az éltető erőé, mit örökké a remény tölti be. Csillogón nevet a gondtalan, nedvesen vetődik a fájó szíveké, üres pillantás a gondok … Olvass tovább
Miért ülsz a fúló porban? Talpak mik hozzád tapadnak, némán tovább haladnak, fülükbe csöndet rekesztve, szemük előre szegezve fénytelen, arcuk, testük védtelen, érezni, lenézni a földre képtelen. Te csak hunyorogsz érző szemeiddel, vérző sebeiddel, köpködsz és vársz, nézel és fájsz, míg ez az érzéketlen massza, észre nem vesz lenn, a porban, s fel nem emel … Olvass tovább
Csak egy nap az élet, és minden belefér. Születtél a nap első sugarával, az ember büszke tudatával. A fény, a meleg egyre több lett, nőttél, a világ egyre nagyobb lett. Ahogy az első szó megjelent ajkadon, te lettél önmagad azon a hajnalon. Ízlelgetted, kóstolgattad, mint reggelit az életet, evés közben jön meg az étvágy, így … Olvass tovább
azt hiszitek hogy a nyúl tojást tojni is tanul és a sárga kis csibe tojást fest a bölcsibe kéket, sárgát, pirosat de kizárólag csokisat mit húsvétkor az a nyúl ki tojást tojni megtanul hozzátok is elviszi annak ki ezt elhiszi kéket, sárgát, pirosat persze mindig csokisat
Boldogság virág a gyermek Lelkünk csodás dallama Ahogy szemünk előtt felnő Nekünk ő az áldás maga Kincs ő, szívünk féltő dobbanása A gyermek, ki életünk képmása
Olykor az álmok a tovaszálló csöndben beröppennek a nyitott ablakon, s a sors madarát, gyöngéd érintéssel egy törékeny pillanatra kezedben tarthatod…
Kicsi, nagy vagy közepes? Élő, vágott, műremek? Zöld, fekete vagy fehér? Kinek, melyik, mennyit ér. Halat vagy húst? – és milyet? Disznó? – az most nem lehet. Csirke, pulyka? – mi a jó? Az ünnepre mi való? Póló, bögre, hűtőgép? Pénztárcánk már nem elég. Kinek, mit és mennyiért? Agyalunk a semmiért. Tán az ünnep erre … Olvass tovább
Piros köpeny, piros sapka, vajon ki bújt meg alatta? Hóból fonta nagy szakállát, szél sodorta büszke bajszát, arcán széles mosoly terül, minden gyerek neki örül. Nézd! Kosara telis tele, mégse látszik semmi benne, égi áldás védi, széles, csak az látja, ki nem vétkes. Jégszánjával villámgyorsan, ajándékot osztja sorban, hópelyheknek csillag fénye, szikrát szór a messzeségre. … Olvass tovább
A fenyő csak állt ott az erdei csendben méltósággal várta benn a rengetegben mikor lesz már újra hófehér kabátja az áldott ünnepet miben büszkén várja Mikor hullnak alá apró puha pelyhek ágakra simulva mik körbe ölelnek mikor csendülhet fel angyalok szólama melynek üzenete a szeretet maga A fenyő még ott áll méltósággal büszkén hol angyali … Olvass tovább
Eltört? Igen. Darabokra. Ragasztó? Nem segít. Újat kell venni. A boltban? Nem kapni már. Visszamenni az időben, mikor még egybe volt? Nem segít. Már homályos, mi eddig tiszta volt. Eltört. Csak bámulom darabjait. Nem tudom, valóban én törtem el, vagy már az elején, hibásan, jónak könyveltem el?
Egymás után menetelnek együtt, mint a katonák értelmüket megértheted lépkedő sorok nyomán. Száj kiejti toll leírja szemed rója sorait szíved érzi lelked vérzi gondolatok porait. A kő mit eldobsz messze landol koppan, ott némán megáll szárnyal ó szív-szó zuhanó bánatba száll. Szél repíti távoli tájra olvassa honos, hontalan megérti mind ki a sorok közt sorsát … Olvass tovább
(falusi szösszenet) – Adjon Isten Rozikám! Hogy vagyunk, hogy vagyunk? – Adj Isten magának is, Irén! Képzelje, elmentem tegnap fenyőfát nézni. – És sikerült? – Igen. – Milyet vett, ezüstöt vagy simát? – Semmilyet. – De az előbb azt mondta sikerült! – Nézni! Azt sikerült! Lejártam a lábam, megnéztem vagy tíz helyen, de olyan drága … Olvass tovább
Oldd ki! Szedd szét! Húzd meg ezt még! Most már, ha úgy gondolod, újra kötözheted, összefonhatod. Sodortak, tekertek, összetapostak, szétszaggattak, eldobtak, összefoldoztak. Mit tehetnek még velem? Szegény zsinegnek véges végtelen életem. Sokáig sanyarú sorsomra várva, rátekeredtem a székre, az ágyra. Végig bolyongtam sok tájat, teret, de sehol nem találtam egy biztos helyet. Volt részem rosszban, … Olvass tovább
Rúg egy nagyot utoljára, sötétből indul a fény felé, hol nem védi már melegség, béke, siet mégis az új világ elé. Útját kísérik buktatók, vágyik, mert az ismeretlen hívja, a legelső pillanat félelmetes, de máris egy ismerős kar szorítja. Nem vesztette el azt, ki eddig óvta, ki magához húzva csókolja, öleli, megérkezett, hát indulhat az … Olvass tovább
Amikor még kicsi voltam, nem értettem én meg, miért kellett megszületni a kis öcsikémnek. Miért akart édesanyám másikat helyettem, folyton azon gondolkodtam, mi rosszat tehettem. Megijedtem, mikor karja szorosabban ölelt, azt hittem, hogy puha ajka búcsúcsókot lehelt. Hamarosan rádöbbentem, szó sincs itt cseréről, csupán kétszer annyit ad át szerető szívéből.
A csatok, mint parányi csillagszemek az égen, vidáman felém kacsintanak, ragyognak színezüst fénnyel a sötétben, halk kitt-kattanásuk az éjben, mint álom-harang. A pántok hívogatón felém intenek elválaszthatatlanok, mint két barát, feszülnek büszkén, mindig tettre készen, hogy rám simuljanak, mint kényelmes kabát. A könyvek összebújva pihennek odabenn csendesen várják, hogy feltárják titkukat. A füzetek tisztasággal nyílva … Olvass tovább
Kedves Tündér! Szállj le hozzám, segíts most az egyszer! Ajándékom hintsd be nékem gyémánt szeretettel! Kedves Tündér! Nincs nékem más, csak ez a kis patkóm, Szerencsémet szeretetért cserélném el akkor. Szeretetem ajándékba odaadnám másnak, Jutna abból mindenkinek, az egész világnak. Talán akkor én is kapnék az édesapámtól, Biztosan elfogyott neki, azért van oly távol. Mert … Olvass tovább
Felhőpárnám, ha megrázom, Tollpihék helyett a fákon, Csillogó vízcseppek ülnek, Ágain elszenderülnek. Felhőpárnám jól megrázom, A cseppeket nőni látom. Akkorák már, mint egy bálna, Földnek csitul szomjúsága. Felhőpárnám rázom, rázom, A cseppeket már alig látom. Földre érve összenőnek, Lassan, kis tócsákba gyűlnek. Felhőpárnám, ha még rázom, Félek, én is bőrig ázom. Napsugár, ha mosolyogna, A … Olvass tovább
Egy szó csupán: Otthon. Kimondom könnyedén, akár ha lepke száll virágok színes tengerén. Otthon. Lágyan cseng, hangja mégis betölti a teret, s miközben lebeg szívedben szorít, remeg. Vigyázz rá! – szól a hang, mert míg érzed melegét jó, ám ha elveszíted , nem csak kívül fázik tested, de lelkedben legbelül.