Till Dávid B. És az utca dalra fakad. Szöges dzseki, piros taraj. Kezemben fakard. Most kiskalóz vagyok. Félszemű ellenforradalmár. Kátrány. Felkrákog, kiköp. Holnap újra nap lesz. Az álom véget ér. Kattanás, keserű első slukk. Újra. Jön már a vihar. Megint este van az erkélyen. Kihajolnék, de hideg a korlát. Ugorj, hogy bonts vitorlát. Rohan a szél, át a … Olvass tovább
Ars poetica? Régen tintával, tollal, megkopott lanttal Most word dokumentumokba eltemetve Egy szál basszusgitárral küzd a költészet Digitális korszellemmel átitatva Húzza ősi múzsánk elnyűtt húrjait Az ihlet csupán kopott féknyom a zebrán Emlékeztető jelként funkcionáló Hamis tiltótábla, elrettentő példa: Maradjak csendben és nem nyílik a bicska
Előre vesztesek! Egy villám keresztülfut a sötét égen És bódulatom letekint a magasból Néhány ezrelék csupán, de sok lesz, félek Csak nyögök a lélegzet mázsája alól Érzem fülembe lihegni a másnapot Szúrósan, borostásan, büdösen suttog Ti hazug szörnyek, kérlek, most hagyjatok Ha már a részeges énem sem hagy nyugtot Keresnek a mintaember tekintetek Hisz botrányos … Olvass tovább
Egy villanyoszlop Egész nap csak bámulok, bámulom A verandán kiakasztott nadrágot Turkálós mackó, kínai, tudom Sok szép nyarat és izzadtságot látott Én csak állok. Nézem, fájnak a napok A moha, mint a rák kúszik fel rajtam Belül rozsda pusztít, ez nem állapot Ősz fejemen az eső kopog halkan Körülöttem csak a hullaszürkeség Hiába nyelem, marja … Olvass tovább
Hajnalpír Kora reggel még fáradtan süt a nap Ott fent füstcafatok szállnak, fáradtak Fülembe mászik egy keserű dallam Az álmok néha valóra válhatnak És lehet, hogy talán fel sem ébredünk Földbe szúrt karóként tűrjük a fagyot Mint az égen a csillagok, létezünk De ez talán nem is érdekel nagyon A nap kihányja a sok, másnapos … Olvass tovább
Kellemes áprilisi péntek délután volt. A nap valósággal bearanyozta a kolozsvári utcák és terek szürke kövezetét, ahogy fénye megtört a macskakő repedései között összegyűlt pocsolyákon. Egész délelőtt esett az eső, de a tanítási idő végéhez közeledve, már csak a fém ablakpárkány horpadásaiban megmaradt vízcseppek emlékeztettek rá. Andrei bal kezével egyre nehezedő fejét támasztotta, miközben igyekezett … Olvass tovább
Ülni a sötétben Néha kellene valami, nem tudom már Egy kis borospohárból kilöttyent jókedv Ülni a sötétben, én meg egy unott lány Esetleg ez volna a boldogság? Ó, nem
Üvegfodrok Kínoz a gondolatok hangja, mint a Halkan sóhajtó kísértet-éjszakák A szőnyegen elmosódik a minta Tarts velem egy utazásra, mire vársz? Nem tudhatom, vajon itt kell-e lennem Unottan ülök, húz össze a hurok Egy ideje nem vagyok toppon fejben Néha úgy érzem, darabokra hullok Oldódnak az elmedarabok Szétmossák őket a tűbe zárt gondok Mint a … Olvass tovább
Én is az egyik Valahogy úgy érzem, ha nem változnék Talán a világ sem tenné, én lennék Önmagam, álmodnék, reményteli volnék Vagy bármi más, de mindenképp több ennél Pár év múlva, talán megkopva, mégis Zsebemben geográfus diplomával Mint a legnagyobb anarchisták, én is Beállnék a sorba elhúzott szájjal Történjen, vagy ne, én már nem leszek … Olvass tovább
Az éjszaka himnusza Magamra hagy a nap, az én asszonyom Egy pillanatra felszabadul az ég Szívemben érzem, eljött az alkalom S ekkor lassan olvadni kezd a jég Magamra kapom elkopott kabátom Aztán az ajtórésből visszalesve Látom, hogy kedvesem elviszi az álom De én sajnos másra vágyom ma este Sálamat az orromra húzva megyek Megyek előre … Olvass tovább
Hóangyal Sötét szárnyú éjjeli lepkék Suttogják el nekem Mi lenne, ha valaki lennék Nem csak kósza szellem Én, valami tönkrement jellem Rég elkopott kellék Ha neked adnám fakó lelkem Többé fel sem kelnék Arctalan bűnök portrét festenek Éjszakánként, az ördögről, rólam Fekete tinta fedi lelkemet Vigyázz velem, én előre szóltam Ártatlan bűnös akarok lenni Piros … Olvass tovább
Hideg november végi éjszaka volt. A csillagok fényét elnyelték a haragosan gomolygó korom fekete felhők, még a Hold sugarai sem tudtak utat lelni közöttük. A falu házai sötétbe burkolóztak, és kéményeiken keresztül füstcsóvákat eregetve halkan szuszogtak az éjjeli csendben. Aprócska település volt ez, még talán kétszázan sem lakták, ezért kitűnően belesimult a környező dombok és … Olvass tovább
Ki néz vissza rám? A dekadencia istene bennem Múlt éjjel ismét felfalta a lelkem Még mindig nyögi a másnapot S olyankor én józan vagyok Csak ülök a csöndben, fogom a fejem Hogy már megint miért történt ez velem A sötét felem rabja vagyok Hiszen nélküle éhen halok Éjszaka beengedtem az árnyakat És nem bírtam megállni … Olvass tovább
Papírcsónak Pici fekete papírhajó voltam, Többet akartam nálad, végtelen hatalmat, Csendben ringunk, immár holtan, Nem tudom, mikor csapódtunk sziklafalnak. Nem fáj, lágyan simogat a víz, Apró jégdarabok lebegnek velem. Ölelj fagyott kezeddel, ha bírsz, Akkor talán kiolvadhat a lelkem. Ha kapkodsz, úgyis elmerülsz, Mosolyogj a holdra kedvesem. Nem te vagy az a szende szűz, A … Olvass tovább
Hóangyal Sötét szárnyú éjjeli lepkék Suttogják el nekem Mi lenne, ha valaki lennék Nem csak kósza szellem Én, valami tönkrement jellem Rég elkopott kellék Ha Neked adnám fakó lelkem Többé fel sem kelnék Arctalan bűnök portrét festenek Éjszakánként, az ördögről, rólam Fekete tinta fedi lelkemet Vigyázz velem, én előre szóltam Ártatlan bűnös akarok lenni Piros … Olvass tovább
Üresség Sivár dombok, mint fehér hullahalmok, Kihalt csenddel tornyosulnak fölénk, Itt még a szél fütyülése sem zenél. Elhagyatott, korhadozó szélmalmok, Vitorláik nyikorgása suttog, Az idő is csendben, vigyázva kullog. Az égbolton keresztülszáll egy madár, Fekete folt a végtelen vásznon, Valós-e ez a hely, vagy csak álom? Elmosódik az ősrégi határ, Amely élet és halál közt … Olvass tovább
Egy kripta árnyékában Felhőtlen ég, tavaszi vasárnap, Fény, napsütés és bogárhadjárat. Örökké hajtó pici szárnyacskák, Őket nem, engem elért a fáradtság. Mint magányos, hontalan csavargó, Messzire jut a déli harangszó. Mind itt vagyunk, barátok, rokonok, A szél ujja felkapja a homokot. Végre teljes a családi idill, Néha előkerül az édes etil. Csendesen nézzük egymás szemeit, … Olvass tovább
Brompton koktél Tudod, miért sötét az ég? Miért menekül el a nap, Ha már semmit nem remél? Mert csak fájdalmat kap. Lassan mindent beborítanak Az égből leszálló fekete tollak. Talán már ezer éve hullanak, Talán valaha fehérek voltak. Mint a hó. Jeges szépség, Megcsókol, megyek tovább. Érzem, hogy húz a mélység, Ez az út is … Olvass tovább
A fekete hegedű II. A nap sugara lassan szétfoszlott, Szürkeség rágta az eget. Magasra tört a füstoszlop, Majd szétterült a fák felett. Kopog az eső, veri a lombokat, Ezüstösen csillog a félhomály, Kopik, mint a párolgó gondolat, Elfelejtjük, s egyszer tovaszáll. Elveszve lent a magas fák alatt, Egy hegedű sír panaszosan. Kísérti a mézédes álmokat, … Olvass tovább
Üvegszilánk Matt fekete rúzs pillangó, Az ajkaid elfojtott sóhajok, Odakint csendben száll a hó, Nincs visszaút onnan, ahol vagyok. Néha nem elég csak az a mosoly, Néha a lelked is kell mellé, Összekötve, mint egy virágcsokor, Úton a mélység bugyra felé. Mint a levegőben ragadó füst, Úgy szeretnék még én is maradni. Hozd ide a … Olvass tovább