Szkeptikus dal

Szkeptikus dal Abban hiszek, hogy nem hiszek. Az Elme énekel nekem, s dúdolgatom: én, Én vagyok? Azt se hiszem, hogy létezem. Ami vagyok az délibáb, föld fölött ingó értelem, amit testem illúziója elviselni rég\’ kénytelen. Gondolatom csak képzelet, így gondolhatok jó nagyot: akiben hinnem kellene, az út porában otthagyott. Szennyes vágyaktól éhesen a fényben félek … Olvass tovább

Kórházi nyavalygások

Kórházi nyavalygások, avagy tört a tükörben A fehér köpenytől nem félsz, a kék az semleges, a zöldtől viszolyogsz. A tűtől nem félsz, a borotvától igen. A sztetoszkóp hidege hidegen hagy, de a vérnyomásmérést ösztönösen szereted. A betegeket ki nem állhatod (te magad sem vagy kivétel). A szagoktól irtózol. A jövés-menés zavar. Sorstársaid füstízű beszédétől csak … Olvass tovább

Magzati pózban

Magzati pózban Nézed a végtelennek tetsző plafont és megpróbálsz saját szórakoztatásodra valami huncut egyediséget felfedezni a hamufehér tájon. Közben ezerszer elunod magad és kinyújtott testednek jól esne egy hanyag pozícióváltás. Fájdalmad legyűrve, nyögve mozdulsz. Ólomlassúsággal leküzdöd a gravitációt, a súrlódási erőt, és fizikai törvények jutnak eszedbe, amitől zihálni kezdesz, mert fáraszt a gondolat. Inkább szünetet … Olvass tovább

A Föld mozog

A Föld mozog Püföld, püföld, mozog a Föld (Galilei megengedi). Püföld, püföld, tiéd a föld, egyszer elkezd rengeni. Igázd, igázd, termelj ki gázt, esőerdő hiába nyög. Igázd, igázd! A rög kiált, sírjainkra majd az görög. Alázd, alázd, taposs kalászt! A föld marad, s te nem leszel. Alázd, alázd, majd a vadászt a sérült préda falja … Olvass tovább

Végtelen fény

Végtelen fény Kelet szelíd, belső világossága több ezeréves egyszerű fényével, millió csillag távolából emeli magához a kíváncsi lelket, föntről láttatva parányi dolgokat. Szikrákat szór a puszta homályba, mécseket gyújt az árnylepte zugba, jelzőtüzeket hagy veszélyes zátonyokon, vagy egyetlen pontra fókuszálva felizzítja az elme parazsát látásra bírva a világtalant is.

MEGHÍVÓ: Könyvbemutató: Török Nándor: Hangok szürkületben

Előszó Hangok szürkületben. Talán egy kicsit szomorú és pesszimista csengésű a cím, ahol a hangok természetesen a kimondott gondolatokat, az elsuttogott vágyakat, az elhaló segélykiáltásokat, esetleg a harsány örömujjongásokat jelentik lírai formában, versekbe szőve szürkületben. De hogy kerül ide a szürkület és mi az, amit a szó takar? Meglátásom szerint sűrű szürkület gomolyog körülöttünk és … Olvass tovább

Verset írni

Verset írni Bevallani a bevallhatatlant egy szuszra mindig és nem tétován, izzani fényben, látni sötétben, eszmélni jókor, elsőként korán. Ébredni egy más, őszinte térben, pőrén vállalni álmaid sorát, éned (szavaid mérlegre téve, ha könnyű), magadnak meg nem bocsát. Kételyek között vallatni mindent, tegnap a múltat, ma a holnapot, magadba nézni, s terhed elejtve úgy élni, … Olvass tovább

A fácska

A fácska A tehetetlen gondolat, mint madár csőrében a mag, oly tehetetlenül repül (mint nyári szellőben a tüll), de véletlen, ha földre hull, halkan duzzad és meglapul, s a csonthéjból, hol szűk a hely, a Jó, a Rossz életre kel: egyik vadul sarjadni kezd, indája fojt, el nem ereszt, s önérzetem, mint hűs homok a … Olvass tovább

Az Ajándék

Az Ajándék Egy lelkembe maródott érzés utamon mindig is elkísért, bennem lapult s egyben körülvett: most már tudom, hogy ez mennyit ért, most már ismerem e kincsemet, mi bőrömbe beléivódott, adomány, mit nem felejtek el, sem a szülői kart, mi óvott. Ezt nem veheti el senki sem, híg velőmig, csontig átitat. Ajándék. Nincs rá szó … Olvass tovább

Tavaszvágyó

Tavaszvágyó Naiv álmod ködén, mi körötted lebeg, áttör egy fénysugár a színes fák alatt, szemedbe hunyorít, incselkedik veled, tenyeredbe fognád, de ő tovább halad. Tenyeredbe fognád, de ő tovább halad. Ne félj, majd visszatér hozzád megpihenni, gondozza fészkedet, hűséges társ marad, tavaszi örömöd nem zavarja semmi, óvatosan a fény pártás hajadba kap. Óvatosan a fény … Olvass tovább

A fűzfa

A fűzfa Írni a semmiről valami valamit, mint amit valaki véletlen hazavitt (hazavitt valami haszontalan dolgot, amiért a neje egész este morgott, mert a szegény asszony értelmesebb nála, olyan dolog után csurog férje nyála, ami értelmetlen, bagatell semmiség, elvesztegetett szó, nem ér egy szentmisét). Legjobb, ha kidobja, szemétre hajítja, szólásra a száját többé ki se … Olvass tovább

Impressziók műtét után

Impressziók műtét után Hamufehér falak és gyűrött lepedők közt a tompított fájdalomban ringatózol kiszolgáltatottan a mezítelen alázatban. Csövek, drótok és katéterek káoszában úgy érzed, megkaptad újra az esélyt, hogy porszemnek érezhesd magad. Nyugodt légzéssel veszed tudomásul, hogy a pulzáló világ egy darabokra szedett atomja lettél és súlytalanságodban is megpróbálod magad felemelni és összerakni.

Még egy esély, avagy monológ a teremtésről

Még egy esély, avagy monológ a teremtésről „s honnan tudja hogy Isten már megteremtett bennünket? mi van ha csak egy elhajított vázlat vagyunk” (Daniel Hevier: Sorok) Több tízezer éve elkészült és még létezik. Van, pulzál, de ez már nem rajtad múlott. Annak idején nem sokat bajlódtál vele. Hat nap alatt összedobtad. Mit mondjak erre? Olyan … Olvass tovább

Impressziók műtét előtt

Impressziók műtét előtt Dr. Dudás Gábornak Szemében biztatás, hangjában nyugalom. Természetes humorát korrekt mosolyával kompenzálja, az összbenyomást maximálisra javítva. Ápolt kezében bízva, letaglózott akarattal bízod rá magad és megpróbálsz nem gondolni semmire. Az elsuhanó plafon egy pontjára koncentrálsz. A neonfények végleg összemosódnak, s már csak vaságyad hideg zörgését hallod. Minden oly távolinak tűnik és jólesőn … Olvass tovább

Cserepek a csöndben

Cserepek a csöndben Valami összetört. A kacagás karcsú kristálypohara? A nyugalom megingathatatlannak hitt padlóvázája? A meghittség vasárnapi levesestálja? Minden összetört. A harmónia ovális tükre is. A szilánkok szanaszét hevernek, s a levegőben monoton fájdalom lüktet. A konyhakő diagonális mezői még őrzik meztelen talpad véres nyomait, ahogy eltűnnek a kijárat irányában. A sikoltó űr, feszítő vádként … Olvass tovább

Hétszer…

Hétszer… /parafrázis/ E világon, mondd mit akarsz, hisz hétszeresen súlyt a sarc. Egyszer sorsod szoros hámja, egyszer, mikor jön a számla, egyszer, ha a bank fenyeget, egyszer: ettél s nem eleget, egyszer, ha hiteled alma, egyszer fejeden a barna. Ha dolgozol, hát tudd miért: hétszer halsz meg a semmiért. Tested, lelked meggyötörve hétszeresen küld a … Olvass tovább

Ataraxia

Ataraxia* A testem és lelkem kiéheztetve epikuroszi nyugalommal várok a szükségszerű gyönyörre. Vízzel és kenyérrel csapok vad orgiát és az élvezetek csúcsára érve huszonegyedik-századi önkívületben áramtalanítom a routert (a valóságban egykedvű mozdulattal vágom a falhoz), a külvilágot ezzel végleg magára hagyva, szkeptikus magányom ölében ringatom tovább torzulásmentes látens életem. *teljes lelki nyugalom állapota

Szürkületben

Szürkületben 1. Túl „az emberélet útjának felén” nem a mennyországot s poklot kutatom, az erény rongy bugyra borult ki elém, és gátol vagy segít késő utamon. Tapogatózva és vakon igyekszem, s mint világtalannak hiányzó egy szem, úgy hiányzik, ki a gödörből kiránt. Ki a múltból jött s itthon van a mában, ha nincs ilyen (vagy … Olvass tovább

Vérszívódal

Vérszívódal Nyári este szúnyog lennék, csak hogy igyam véredet, egy viszkető, fájó emlék, aki téged így szeret. Lennék serke dús hajadban, göndör tincseden a dísz. Lennék bolha hónaljadban, ha vérszomjam oda visz. Élősködnék nappal-éjjel ruhád alatt testeden, szürcsölném a véred kéjjel mindenütt, mid meztelen. Piócaként lábikrádra ráragadnék hetente, kék erednek pántlikája a zsákmányom lehetne. Míg … Olvass tovább

napló

napló hétfő: hormonok hívnak hordozzák híred kedd: kamrája kínnak kezemet kéred szerda: szívem szeletét szerteszét szórod csütörtök: csendes csermelyként csobban a csókod péntek: pendelyed puha pólyádon pántok szombat: szoknyád a széken szérűdben szántok vasárnap: vádol a vérem vétkeddé válok