Álmodom rólad

Minden perc egy édes álom, Minden szó egy felelet, Minden percben reád vágyom, Minden percben szeretlek. Minden sóhaj neved súgja, Minden élmény rólad szól, Testem lágyan hozzád bújna, Szerelmesen átkarol. Tűz vagy te az éjszakában, Majd a csend, mi megnyugtat, Veled válik szép reménnyé, Minden vágy és gondolat.

Egy hét – egy év

„Itt van az ősz, itt van újra”… Holnap, télbe, fordul időnk, ezért majd úgy délidőben, újévet is ünnepeljünk. Ettől biztos jobb lesz kedvünk, tudva újból tavaszunk jő, szombatra már itt a nyár is, vasárnap meg, strandra megyünk. 2024.

Újra itthon

Gólya fent az ég kékjében, könnyed, alacsonyan száll, hosszú útja most ért véget, fészkét lesi, s rátalál. Párja talán megjő lassan, érkezését várja már, biztos tudja, tapasztalta, ismeri a gólya lányt. Időjárás megtépázta, szélfútta szép otthonát, társbérlői rávigyázva, imitt-amott gally fonták. Rászáll, szárnyát kinyújtózza, megfontoltan körbe jár, csőrét közben tűként hordja, cérnaszála, egy-egy ág. Mindent … Olvass tovább

Hullámvasút

Katyvaszt kavaró világban alkimisták vagyunk, kísérleteink sorában pont belehalhatunk. Erről írni tán szamárság, másképp hat az érzet, sokaknál fájó kivárás, félelmük egy képlet. Szerencse vagy nyomorúság, igen, nem a játék. Ki talpon marad, nem újság, jövője… ajándék. Lehet sorsul elakadunk, nem épp fent a csúcson, legyen erőnk, bátorságunk … nevetni magunkon.

Reménysugár

Ősz után a telet várjuk, Havat mellé régen láttunk, Pedig milyen jó is lenne Szánkózni… Szép hólepelben. Régi emlék, régi vágyak… Hova tűnt el sok-sok száz nap? Itt van mindjárt december már, Nagyon furcsa… Évet lezár. Gonoszság küzd emberlétben, Golyót lő ki jókedvében?! Hisz nem gondol: Mi lett volna? Jobb reményű… Öreg korra. Anyja, apja … Olvass tovább

Perpetuum Mobile

Békesség az rossz szájíz, kiszámíthatóan ragyog, nincs benne annyi mártír, áldozatnak szánt alakok. Halál most biztos boldog, leírhatatlanul örül, nemcsak idős van soron, vihet fiatalabb közül. Jó haverja gaz szándék, minden emberben ott lapul, elveszi az, mi másé, gyilkos ösztönéért vadul. Ezt ildomos formálni, ha láz, csillagállás adott, felesleges kúrálni, nehogy még lecsillapodjon. Ettől lesz … Olvass tovább

Természet mosolya

Végét éli zord télidő, Fellélegezik rét s erdő, Rügy pattog ki minden ágon, Feléled a némaságból. Jégvirágok tovatűnnek, Föld mélyébe menekülnek, Magnak visznek nedvességet, Meglássa a kikeletet. Napocska már többször ragyog, Elűzi a földi fagyot, Üzenget bús természetnek: – Melegséget hoztam néktek. Ne féljetek…itt leszek már! Egyre hosszabb nappalom vár. Bezártságnak immár vége… S virág … Olvass tovább

Megkopó érzelem

Nagyon sokat gondolkodom… – Hova tűnik a szeretet? Fiamból csak árad folyton, belőlünk… szinte elveszett. Barátkozik, kit nem ismer, van hozzá egy kedves szava, nincs benne gát semmi sem, s nem érezni, bárkit zavarna. Apró mosolyt csal arcokra, ő hangosan, vígan nevet, élményt ecsetel szépen sorra, mi a következő cselekedet. Érdek nélkül éli életét, tisztán … Olvass tovább

Odaát

Egyszer bizony megtörtént velem, elhagytam e földi életem, utazása rövid és merész, visszatérni fájó szenvedés… Lélegzetem magamba szívtam, szemeimet ezzel lecsuktam, hangot hallani már nem volt mit, tudat fura élménybe repít. Nem álmodtam, utaztam talán, kellemként hatott nyugalma rám, érzékeim mind elsimultak valósággal magamra hagytak. Csak voltam, akár egy kődarab, ki nem tudja, idő hogy … Olvass tovább

Éjjelt látók

Nyugalmat érez, ki az alkonyba réved, vörösen izzó Nap a horizonton áll… Bár magára húzza szürkülő sötétet, önmagát szórja ezüstös Hold foncsorán. Fellegek némán, hűs szélháton utaznak, Föld fényei, mint sok milliónyi lámpás… Ember lakta részei kirajzolódnak, s pontjai, mint apró szentjánosbogárkák. Feketébe öltözik az égi kékség, olybá tűnhet, mintha gyászolná aznapját… Harangszó kondul, hogy … Olvass tovább

Mi a megoldás?

Emberszíve boldogan remél, lesz-e búza, lesz-e jó kenyér, tájuk nélkül nincs oly szép hazánk, kérünk, Isten, tekints most le ránk. Nem vétettünk annyit, ó, neked, talán tudjuk, mi a tisztelet, bajságunk bár akad, szó, mi szó, sok virágszál gyomként viruló. Mit tehetnénk, hogy ne így legyen, segítettél párszor idelenn… De nem változik meg semmi sem, … Olvass tovább

Reggel… este

Reggel… este, reggel… este ébrednek a percek, reggel… este, reggel… este órákká peregnek, reggel… este, reggel… este napokat cserélve, reggel… este, reggel… este fordulnak a hetek, reggel… este, reggel… este hónapokba gyűlve, reggel… este, reggel… este születnek az évek, reggel… este, reggel… este vágyakat keresve, reggel… este, reggel… este élmények szépülnek, reggel… este, reggel… este … Olvass tovább

Túlpart…

Mi változik meg? – semmi, bár mégis érzünk újat… Idő magát kergeti, s a remény… Bennünk kutat. Újév küszöbén állunk, mely világra nyílt ajtó, jövője az irányút, mint deszkahíd… Vagy palló. Ezer évek óta már változás szele tépi, most mintha javítgatnák, legyen szép… Sima végig. Ám sajnos, vannak szarkák, fontos részeit csenik, gátolva rajt haladást, … Olvass tovább

Ősz a télnek…

Verebekkel beszéltem minap, Érdekelt, kismadár hogy vigad, Rájuk szakadt szintén Föld és ég, Miattunk vált éltük nehézzé. Sok gazság, tett, mennyi áldozat… Mindezért lesz örök kárhozat. Érdekektől fénylő ellentét… – Van fa, hol még terem emberség? Kivágták most minden bizonnyal, E dolog is gondot okoz, s bajt, Jobb szeretik kardjuk pengéjét, Mint oly szentnek vélt … Olvass tovább

Örökké

Hol rontottuk el az életet, erre bizony nincs jó felelet, mókuskerék fut, szalad velünk, miért adna más esélyt nekünk. Napok jöttek, évek múltak el, nem tudjuk már, hogy dobáltuk el, úgy véltük még mindig bőven van, s rádöbbenünk… utolért e baj. Visszafelé számolnak talán, kezdetektől így van ez furán, nem gondolunk erre soha még, amikor … Olvass tovább

Mi a megoldás?

Emberszíve boldogan remél, lesz-e búza, lesz-e jó kenyér, tájuk nélkül nincs oly szép hazánk, kérünk, Isten, tekints most le ránk. Nem vétettünk annyit, ó, neked, talán tudjuk, mi a tisztelet, bajságunk bár akad, szó, mi szó, sok virágszál gyomként viruló. Mit tehetnénk, hogy ne így legyen, segítettél párszor idelenn… De nem változik meg semmi sem, … Olvass tovább

A bajnok

Szuggerálom az írólapot… repülő készül ujjaim között, mint édesapa, hajtogatom: – Fiammal a játék mindig öröm. Kidolgozást régen tanultam, s bár feledem lépései sorát, ám gondolatban összeraktam, hogyan keltem életre alakját. Elkészültem… s ragyogott szemem, csak néztük a tökéletes siklást… Gyártottam még párat lelkesen… sajnos mind bukdácsolva kalimpált. Szomorúságom nem tagadom… bizonytalanná tett a tévedés. … Olvass tovább

Túlélő

Kalandos egy érzés verset írni, harmónia árad a testben szét, ha megfelelő szó rímbe illik… a teremtés élménye szívbe ér. Lehet, csak nekem ad örömöt, de mi kell az élethez más, egyéb, ezt nem veheti el tőlem gyötrő, hamiskás kényszer, amíg bennem él. Agyamat moshatja, mint temérdek dogma, jónak tűnő, hamis igék, ha van pici … Olvass tovább

Elveszve

Nagyon sokan vannak közöttünk, akikkel a sors rossz tréfát űz, angyali arccal megszületnek, s kisvártatva az életéért küzd. Apa, anya nélkül felnőni, be nem gyógyuló akarat, holnapoktól jobbat remélni, s folyton azt lesni, mi az… ami még maradt. Az élet csak a szerencsén múlhat, pedig a születés micsoda öröm, idejön egy apró lélek, ki nem … Olvass tovább

Fázón

Legyengült fénytől éledő, késői hajnal jéghideg éjkönnyel mosdatja arcát, horizontról néz kihűlő, bús őszi tájra, tehetetlen szemléli a változást. Dér jelmezükben bokrok, fák csendben tűnődnek, már érzik a kínfagyos vegetálást, levegőt egyre, egyre nehezebben vesznek, s tar kopaszon leheletük sincs talán. Most képe… mintha halálában tündökölne, elmúlást rajzol a rideg valóság, még pár fakó nap, … Olvass tovább