Tordai Mihályné KataRégen, messze-messze egy zöld völgyben állt egy suttogó erdő. Fái óriásnak látszottak, leveleik pedig napfényben csillogtak, mintha apró gyémántok szorultak volna a földre. Az erdő lakói furcsa és csodálatos állatok voltak: tüzes farkasok, akiknek bundája lángokban állt, bohóc mókusok, akik örökös tréfákat űztek, és bölcs baglyok, akik az éjszakában titkokat suttogtak a szélbe. Egy nap … Olvass tovább
Búsan sírnak a hűvös őszi szelek, Zizegve aláhullnak izzó falevelek, Lágyan simogat a ritkás napsugár, Földre terül sok édes, fanyar illatár. Az erdő csendjét harkály veri fel, Üres fészkekben madár se énekel, Halk pókok szőtte erdei ösvények, A ligetek, aranyos bíborba öltöztek. Életre kelnek hálatelt meleg színek, Az ősz varázslatai táncra perdülnek, Változik minden a … Olvass tovább
Tordai Mihályné Regélő Turul madár fenn az égen, szárny szegve repül régen. Elszállna nagyon messze, minden rosszat elfeledve. Melegfészkét búsan nézi, fájdalmát vérző szíve érzi. Idegenbe hiába is menne, hazát, soha nem feledne. Álmaiban vissza szállna, szülőföld hűséges madara. Szárny rázva vére pezseg, a holt tenger is beleremeg! Turulmadár légy mivelünk, tenélküled mind elveszünk. Suhogtasd … Olvass tovább
Tordai Mihályné Regélő Turul madár fenn az égen, szárny szegve repül régen. Elszállna nagyon messze, minden rosszat elfeledve. Melegfészkét búsan nézi, fájdalmát vérző szíve érzi. Idegenbe hiába is menne, hazát, soha nem feledne. Álmaiban vissza szállna, szülőföld hűséges madara. Szárny rázva vére pezseg, a holt tenger is beleremeg! Turulmadár légy mivelünk, tenélküled mind elveszünk. Suhogtasd … Olvass tovább
Tordai Mihályné jöjj vissza hozzánk magyarok sólyma Tárd ki szárnyaid, szállj fel magasra, ősi hon szülötteire, jobb világot hozva. Vezess minket újra, szép hazánk turulja, ne legyen soha többé, ki magyar hont uralja! Magyar szív éltessen, tiszta fény vezessen, hatalomvágy kerüljön, jóságod ím, zendüljön! Váljál naggyá hittel, igaz, magyar ésszel, járd mindig a jó utat, … Olvass tovább
Elmúlik nap, elmúlik a holnap, múlnak arcok, múlnak harcok, mint gyorsvonat sebesen robog, s kereke egyre jobban nyikorog. A hajnal dereng, alkony lehull, öröm és bánat, az élet-nagy úr, csendben ringat, majd felborul, ködbe veszve a holnap ráborul. Olykor feldob, magasba emel, van, hogy játszik veled, s elejt, az örvény visszafújja, újra ölel, ragaszkodik foggal, … Olvass tovább
Elmúlik nap, elmúlik a holnap, múlnak arcok, múlnak harcok, mint gyorsvonat sebesen robog, s kereke egyre jobban nyikorog. A hajnal dereng, alkony lehull, öröm és bánat, az élet-nagy úr, csendben ringat, majd felborul, ködbe veszve a holnap ráborul. Olykor feldob, magasba emel, van, hogy játszik veled, s elejt, az örvény visszafújja, újra ölel, ragaszkodik foggal, … Olvass tovább
Fáj a szívem, akármerre járok, elvesztek az ezeréves álmok. Átok ült szétszakított hazánkra, Trianon borult fekete gyászba. Erőszakos döntés következménye, szent hagyatékunk tönkretevője. Alávaló, szívtelen, önző emberek, ősi nemzetet sírba miért tettetek? Csonka a hon, csonka a nemzet, drága kincseire mások ráéheztek. Széttépték hazánk, vele életünk, öt országhoz csatolták nemzetünk. Sok magyar szívét tépték széjjel, … Olvass tovább
Úton járok mely nekem rendeltetett, nap mint nap folytatva küldetésemet. Nincs ki megmondja mikor lesz vége, odaérve lesz majd szívemben béke? Ki mondja meg melyik úton menjek? Sáros lesz, vagy szőnyeggel terített? Ki irányít majd, jóság, vagy gyűlölet? lesz társam aki az úton végig vezet? Sok kérdésre nincs aki válaszoljon, hogy lelkembe űrként ne maradjon. … Olvass tovább
Hajnalnak fényében kék ég ébred, felhőknek fodrából őszi eső éled. Megfakultak a tüzes nyári fények, rozsdásan hullnak alá falevelek. Sokszínű bánat földre költözött, bimbókat betakarnak sűrű ködök. Dér kering mint pusztító hurikán, hódítva megfullad a fénytulipán. Poros halál végóráját ítélkezve, bősz, őszi eső mossa felvértezve. Kiszárad vénülő nyárnak permete, megérinti lombhullás, tél szele. Mélyen ható, … Olvass tovább
Ábrándozik lélekszárnyam, valóra válik, meddig várjam? Repülj magasra a fellegekbe, nehéz lesz a széllel szembe. Szállj magasra repíts engem, látomásvolt az miben hittem! Dédelgettem én egy szép álmot, jobbá téve vele a nagyvilágot. Ábrándozó lélekszárnyam, repíts, had teljesüljön vágyam. Szállj velem fel a fellegekbe, onnan tekinthessek le a földre. Ragyogjatok fényes csillagok, legyenek az emberek … Olvass tovább
Fák ágain falevél, lefújja az őszi szél, pörög a levéltánc, ékes mint nyaklánc. Amerre nézek, lépek, gyűlnek aranyló levelek, csillognak a fényben, leesve, mind megpihen. Mámorító levéltánc, olyan mint lepketánc, színe fénylő arany, szépsége határtalan. Fodros felhő égen, levéltánc száll légben, elmúló nyárról zenél, oly sok szépet mesél.
Színes levéltánc, sárga aranylánc, látványa megigéz, elmúlást felidéz. Bágyadt napsugár, ősz jöttére vár, enyészet közeleg, levéltánc fergeteg. Párás őszi ködben, szél kering réten, lábam alatt avar, levéltánc kavar.
Mily sérülékenyek az álmok, nélkülük üresen bolyongok. Megtörnek a vágyott képek, fényben fürdenek emlékek. Utam járva tovább álmodom, vágyaimat lelkembe hordom. Talán eljön a várt feloldozás, hol rám talál a bűnbocsájtás. Majd tisztán léphetek át oda, hol földi szenny nincs soha. Ott minden érintetlen, tiszta, nincs vágy, mocsokba vissza. Mert egyszer eljön a végzet, elszállnak … Olvass tovább
Mily mulandó is az élet, minden pillanatát élvezd. Lásd meg, halld meg, érezd, viseld gondját, védelmezd. Szívedben tündöklő fények, dédelgessék a melegséget. Őrizd a szépet, a csodát, hallgasd annak lágy dalát. Fodrozódnak felhők az égen, madarak repkednek a stégen. sziromból rózsa lesz éppen, gyerekek játszanak a réten. Őrizd az évszakok szépségét, színekbe megmártja ecsetjét. Irántuk … Olvass tovább
Láttál már folyón tiszavirágot? ahogy párjával jár kecses táncot? röpke románc után folyóba hullva, ezen úton kis élete megvan írva. Mindenki hátán hordja a keresztet, az nem gyarapított, csak elveszített. ki nem áll talpra mindent elenged, a továbbvezető úton inkább szenved. Kit gyötörve, fájdalomtól ordítva, saját vérben fürödve porrá alázva, még nem tört meg kín … Olvass tovább
Úton járok mely nekem rendeltetett, nap mint nap folytatva küldetésemet. Nincs ki megmondja mikor lesz vége, odaérve lesz majd szívemben béke? Ki mondja meg melyik úton menjek? Sáros lesz, vagy szőnyeggel terített? Ki irányít majd, jóság, vagy gyűlölet? lesz társam aki az úton végig vezet? Sok kérdésre nincs aki válaszoljon, hogy lelkembe űrként ne maradjon. … Olvass tovább
Ó lélek mond meddig bírod még, az érzések nyomasztó erejét? Tudni fogod majd, hol a megállj- azt, hogy nincsen sehol határ? Mennyi hibát kell elkövetni, hogy tudj helyesen cselekedni? Vajon lesz fény a túloldalon, látszik a további útvonalon? Ha halk a zene rozsdás húrokon, szertefoszlik a fény álmainkon? Eltűnik kifosztott vágyainkon, fáradtan törik meg a … Olvass tovább
Jöjj el, szép napom, szállj velem, hagyom, balsors, ne keress, szembeszállok veled! Fuss, sötét végtelen, árnyékot nem kergetek, csodák szirmát keresem, amik erőt adnak nekem. Nem leszek már szenvedő, elgyengültségtől esendő, csapásokat eddig hagytam, érte senkit nem vádoltam. Könnyeim felszárítom, a pofonokat elhárítom, életem roppant alkonya nem ül árnyék karjába. Szívem legszebb lángja nem veszhet … Olvass tovább
Fák ágain falevél, lefújja az őszi szél, pörög a levéltánc, ékes mint nyaklánc. Amerre nézek, lépek, gyűlnek aranyló levelek, csillognak a fényben, leesve, mind megpihen. Mámorító levéltánc, olyan mint lepketánc, színe fénylő arany, szépsége határtalan. Fodros felhő égen, levéltánc száll légben, elmúló nyárról zenél, oly sok szépet mesél.