Toth Yvett Érzed még a göröngyeim megnyugtató illatát a zabolátlan pattogásod ritmusában? És látod a szikráid fényét a közönyös béke látszatába temetett rétegeim mögött? Mások vízzel és széllel próbálták kúrálni hideg barnaságom, de te titkon mindig tudtad, hogy a geológiám legmélyén a tiédhez hasonló lángokon táncolnak a sóhajaim.
Két láng között háromszáz élet és hatvanöt halál. Egy perc ragyogásban táncolnak a számok a sakktáblán. És csak miután a beteljesületlenség sóhaja kioltotta őket, akkor veszik észre, hogy már helyet is cseréltek.
Miért pont az önazonosságomból kizökkenő lélegzetvételem ritmuszavara? Miért a nagy kiszerelésű ananászos joghurt fanyar lelketlensége? Miért a hányingerem és migrénem szúrós magenta szaga, mely a tréning felsőmből árad? Miért a félelem íze a számban, hogy többé nem láthatlak testközelben? Miért épp az első virtuális találkozásunk sete-suta, idegenkedő emléke? Miközben annyi olyan is van, melynek illata … Olvass tovább
Belépek a kiskonyhába. Már nem talállak titeket. Kihúzom a hokedlit az asztal alól. Kávét töltök a csészémbe. Ismerősen koccan össze bennem a két hang emléke. Még nem talállak titeket. De aztán hirtelen Eggi kezével veszem le a cukortartót a kredenc tetejéről, és gondoskodó határozottsággal hintem bele a kávémba a szemeket. Majd dédi jellegzetes mozdulatával addig … Olvass tovább
Utolértem az eltűnt időt. Változatokba fodrozza a szobát. 20 év magasságában áll egy tévé a szekrény tetején. Otthonillatú benne a kép. 10 évvel odébb egy régi típusú számítógép biztonságot sugárzó fénye rendezi át a szobát. Elengedhetetlen tartozéka anyám gyermekien elszánt, versenyző tekintete, ami ottmaradt valahol két réteg között. A pár perccel távolabbi díványról ismerős nevetés … Olvass tovább
Moccan a múlt, redőzi a jelent, rántja magával a jövőt is. Mire a ma B-dúrt javasol, addigra a tegnap már G-mollban szólaltatta meg a holnapot.
2019: Kilélegzett személyiségek terjengenek szerteszét körülöttem. Olyan, mint egy aknamező. Egy rossz mozdulat, és belém robbannak. El kell jutnom a láthatatlan leheletek háborúmentes övezetéig, még mielőtt az identitásom egy idegen jellem hadifoglyává nem válik. 2020: Mintha átragasztottam volna a világra a gondolataimat. Már mindenki irtózik az emberi elevenség egykori szimbólumától. Bár a félelem forrása merőben … Olvass tovább
Ősz: Aszfaltban fürdőző fényszórók. Átszitáló esőcseppek. Születés. Fókuszon kívüli színfoltok bizsergető hangulata. (több darab) Koccanás. Engedékeny szeptember. Halállepel helyett hernyóbáb. (Újjá)születés Tél: Bizalmaskodóan vigyorgó december. Új lábnyomok a hóban. (Ön)beazonosítási kényszer. Fagyba vésett halálfélelem. Leheletmelegből kiolvadó szavak. Didergéskabát rajta szeretetből szőtt jégvirág. (összetartozó elemek) A hó vérét ontó, gyilkos napsugarak. Halálszagú ragyogás. Lélekbe fagyott könnyek. … Olvass tovább
Először nem volt rajta semmi. Keretezett, üres fehérség. Majd megsuhintotta a levegő, hozzáért az élet, és hangulatok kezdtek kirajzolódni. Szenvedélyes vörösek, kíváncsi sárgák, játékos narancsok. De ez a sok melegség vágyott valamire. Valamire a kékek borzongató hűvösségéből, bársonyosan simogató mélységéből. És egyszer csak megérkeztél. Na nem olyan kékség voltál, melyből a vörös szenvedélyével elegyedve nosztalgikus, … Olvass tovább
Megcsillan egy trombita karcos dallamában, végigsuhan a zongora billentyűin, belekapaszkodik a nagybőgő húrjaiba. Miért napfelkelte? Miért nem naplemente? Kérdezed a tollas fejdíszem és a Charleston-ruhám között. Ez már egy másik nap, egy másik hangszer, más dallamon játszott beszélgetés. Mégis, valahonnan ismerős a vonó tánca, és az ösztönös kérdés is, amit megfogalmazok: Miért naplemente? Miért nem … Olvass tovább