Vízvári Noémi A szellő langyos Hűsítően hat a nagy meleg után Rövid pizsamám alá költözik Cirógat Apró hajszálaim csiklandozzák az arcomat De mosolygok Valahol a távolban dobolnak Egy sündisznó zörög a fűben Minden este itt van Már csak a macska hiányzik Az égen megpillantok egy csillagot Megérinteném a pamacsfelhőket De nem érem Mintha valaki már belenyúlt volna … Olvass tovább
Útközben belebotlottam egy pillangóba. Olyan szépségesnek tűnt, olyan valódinak. Kék szárnya rebbent, csillogott, ahogy mutogatta magát nekem. Bár fogalmam sincs, hogy miért. Miért engem választott ezen a napon, amikor minden megállt egy pillanatra. Amikor minden olyan csöndes. Amikor minden szín sokkal ragyogóbb. Amikor az illatok megpihennek az orromban és a szél gyengéd simogatása beköltözik a … Olvass tovább
Emlékszem a morzsákra. A mennyből hulltak alá. Vagyis az ajkaidról, az ingedre. Azokról a hazug, de mesés ajkaidról. Arra a hófehér, de szívet nem rejtő ingedre. Nem akartad befogadni őket, ahogyan a szavaimat sem. Kócos hajjal és melegítőben néztelek. Te pedig tökéletes voltál – mindig. Azért hoztad a sütiket, hogy megmérgezz? Azt mondtad, a békülés … Olvass tovább
„ébredés” Megbillen bennem ez a szó és végig remeg. Már nem találom meg a kezed. Homályos minden, csak csillagport látok. Kérlek ébressz fel, egyedül csak rád várok. Arra ki megment, felemel a magasba. Arra ki táncol velem a csillagokba. Hol vagy? Már nem látlak. Vegyél fel és mától, legyünk egyek együtt. A benti és kinti … Olvass tovább
Az ébredés pillanata mesés. Mármint az, amikor nem mész sehova. Csak vagy. Jelen vagy. Abban a pillanatban. Ott. Bizsereg a tested, a lelked hallgatag. Az elméd meg zsong: álomtöredékekkel zaklat. Felsejlenek képek, arcok, rímek. De azt már nem tudod, hogy mi volt a lényeg. Meleg van, a takaró nehéz, de ha kidugod a lábad, kiver … Olvass tovább
Belemerültem abba, ami vagyok. De még nem árulom el. Csak pislogok. Csak ámulok és bámulok. De még nem árulom el. A hűvös szellő csiklandozza testemet. A langyos napsugár simogatja lelkemet. De még nem árulom el. Elhagytak a társaim. Elhagytam a társaim. De még nem árulom el. Nem látom már szerelmemet. Mégis nyugalom tölti el a … Olvass tovább
Arcomra vésett ráncokat az idő. Jóbarátom ő, mindig figyelem, ahogy halad. Mindig figyeli, ahogy haladok. Vagyis haladnék, de voltak már jobb napok. Most már nem haladok. Nézem az eget, ott játszanak a felhők. Nézem a kezem, ott húzódnak a redők. Nézem, hogy hol vagyok és vajon hol lehetnék, ha együtt haladtam volna – az idővel. … Olvass tovább
Tegnap egy pokrócon feküdtem az erdőben, néztelek meredten, amint a patakból kinyúlva letépsz egy ágat s elmajszolsz egy vadgesztenyét. Te nem vettél észre az avarban; testedről ezüstcseppek hulltak alá, míg mosolyodtól lábaid elé heveredett egy pislákoló szentjánosbogár had Tudtad, hogy azok a rovarok csúnyák? Senkit sem érdekelnének, ha nem fénylenének; bár így is csak elkapják, … Olvass tovább
Álmodott, és mikor álmodott, akkor nagyon távoli helyeken járt. Olyan helyeken, ahol mások még a legvadabb képzelgéseikben sem. Persze a mások, mások voltak és nem ő. Ez meg is magyarázza a heves forgolódásokat, izommunkákat és grimaszokat. A fehérszőke fonat úgy kígyózott a feje körül, mintha életben lenne; minden rándulásnál ugrott egyet, szenvedő kígyóként sikoltozva, haldokolva … Olvass tovább
Már nem tudom, milyen. A toll nem fog a kezemben. Csak a radírozós fajta. Meg a ceruza – radírral. Elvesztettük egymásból az „örökké” betűit. A törött ablaküvegben próbálom összerakni magam. Virágszirmokat ragasztok. A víztükörben sem vagyok egyedül. Mégsem tudok betűket formázni. A közös szavaink kicsúsznak a kezemből. Elvesztettem a tollamat. Elvesztettem a saját arcképem. (Nélküled.) … Olvass tovább
Hozzám bújnál? De nem hallod. Néma csöndbe burkol minket az éjszaka fekete leple. Mellettem fekszel, de nem érlek el. Álomba merülve sóhajtasz. Sírva sóhajtok. Mi történik? Remegve hullanak ki szememből a könnyek és átmossák megmaradt lelkemet. Az egyik rózsaszín. A másik sárga. Egy fekete az arcodra esik és szívecskét formálva beleszívódik a bőrödbe. Szeretlek. Hallod? … Olvass tovább
Láttam egy csillagot lehullani az égből. Olyan parányiak, két tenyeremben elférne az egész égbolt. Becézgetném, csókolgatnám, cirógatnám őket. S viszont, fényességgel árasztanák el életem. Láttam egy csillagot lehullani az égből. Fájdalma belém hasított. Égő csóvát húzva maga mögött tudatta mindenkivel, hogy búcsúzik. Messzi társai csak így tudták meg, egyre üresebb az ég. Hallottam sírásukat, fényük … Olvass tovább