Fleiszig Rózsa

A BUTASÁG ÖL A butaság, ami öl, pusztít bennünk Jobban, mint bármilyen fertőző vírus Sokszor, nem is arról szól a virtus, amit egy költő eldalolna nekünk Jól összezavarják, és megmásítják, megtoldják, vagy épp elvesznek belőle Égnek áll sok ember haja tőle Magukat, s a népet is elámítják Az így szült kétség kékes lángot vet Aki … Olvass tovább

RÉGI HÁZ Sóhaj csorog dűlt ereszen, könyököl a fába Repedezett ajtófélfán térdepel a szálka Ruhád tépi vad mérgében, perceg a szú benne Fülcsikorgató egy nóta, torz kép az üvegbe\’ Régi viskó, horpadt falú, a cserép színe hagyott Szedett-vedett fészek rajta, mit egy gólya rakott Az a madár messze repült, mint velünk az évek Minden kicsi … Olvass tovább

MÚLT ÉS JELEN Föld felé csüng le a fűzfa virága Langy szellő ring a zöld ágakon Magába fullad bús lelkem lángja Mélyen merengve merész vágyamon Elfut a zord éj, és új hajnal ébred A nap tüzes fénye oly lágyan hevít Álmodom folyton a gyermeki létem, mi szívem mélyére szép képet vetít Kezedet fogom, a selymes … Olvass tovább

SZÉTOSZLÓ ÁRNYAK Vaksötét árnyak rám feszülnek, és gonoszul tépázzák hajam Nem fájhat emlékem, egy sem, csak, ha \”feladom\” magam. Nem hagyok egérutat nékik hiába megy vérre a harc Lelkemet jó-erények védik Így, nem törhet össze kudarc Álmodom egy szebb világról, arról, hogy itt vagy velem Szívünk oly csodásan lángol, hisz több ez, mint szerelem Átitat, … Olvass tovább

SÉTA, AZ ÉJSZAKÁBAN A fogyó hold hűs fénye csorog rám, érzem Koppan a köveken óvatos léptem, míg, bele nem merül a szürke határba, hol, trillát dalol egy éber madárka Alkalom szüli a tolvajt – azt mondják Két kezem reszketve letép egy rózsát, Vigyáz, hogy a tüske meg ne sebezze Illata megcsap, bús rezgés szívembe\’. Már … Olvass tovább

MAGAMRÓL Kiszámítható vagyok, és átlagos Szürke kis egér – néha bánatos Ám, szavam szivárvány színben ragyog Büszkén vállalom, azt, aki vagyok Hisz mindenki nem lehet aranyból, de a legjavát nyújtom magamból Csupán jóságot osztok szerteszét, amiben lelkem lángja benne ég. Van, ki rám fogja: ez egy ripacs! Azoknak nem rémlik a szelíd pipacs, csak a … Olvass tovább

ÁLMOK – Járvány idején Elnémult utcák, üres, kihalt terek Vackukba húzódó, fázós emberek A madarak is fennhangon dalolnak A kinyíló virágok illattá bomolnak Szép tavasz van, erdőben, kertekben Zöldellő fák, szerelem a szívekben, csak párjára nem lel, ki örülne néki Mind elbújt, titokban az életét félti. Gyilkos vírus tombol szerte kis hazámban, de sajnos nem … Olvass tovább

HOGY MONDJAM EL? Hogy mondjam el, ami bennem él? Olyan sok ember nem érti meg, Hogy szívem titokban mit remél? Nem dédelget naiv tévhitet: Hogy eljő az Úrnak angyala, és ettől szebb lesz a nagyvilág Hisz erről bárki is vallana, nem idéz mást csak bibliát. Nem jön Ő, magadban vagy, csak a saját erődre számíthatsz! … Olvass tovább

A REMÉNY ÚTJÁN Prizmába tört hajnalok fénye dereng szelíden Félbe szakadt dallamok röpködnek langyos szélben A lelkem újra szárnyaló, szivárványt rajzol az égre Én, az örök álmodó, megtértem egészen. Hiszek, mert hinni akarok, persze, nem a mennyben Soha nem kísértek angyalok, és nem éltem fenséges kegyben Hitem, a jóságból fakadó, mit vezérel igaz emberség Lelkem\’ … Olvass tovább

CSENDES A VÁROS Csendes a város, az utcák kihaltak Vészterhes felhők, gyors perceket falnak Alig várom, hogy végre szabad legyek Odakint sétálhassak, bárkivel beszélhessek Kesztyű, álarc nélkül, mint a régi, szép időkben Most csak dolgozgatok, van rá időm bőven. Nagyon hiányoznak a kebel-barátok Álmodom, hogy végre nyugalmat találok. Ne az undok rémek terheljék az agyam, … Olvass tovább

BEZÁRVA A nap, flegmán vigyorog Vinnyogva pöröl a szél Nem dalolnak madarak Nyomában, hófúvás kél Benéz az üres határba, elvegyül felhők között Az utcákon senki se jár ma A félelem beköltözött Mélyülő csend az utad Szorítja szűk torkodat Nyugdíjba vonult a tudat, a bizonytalanság fojtogat. Azért a krókusz kibújik megtiprott kövek alól, míg rá, aranyeső … Olvass tovább

KETTŐS KARANTÉN Kettős bezártság – töprengsz, melyik a rosszabb? Amelyik létünkben nyomasztóbb, és hosszabb A lelkem félve sikolt, vágyódik a szabadba Jaj! Éjjel-nappal, csak naphosszat magadba\’ A négy üres fal közé, bús rabként bezárva Sejtem már előre, hogy ennek, mi lesz ára Miért nem örülök, hisz többet pihenhetek Bizony, e nagy magány megöl sok ideget. … Olvass tovább

KÉSEI SZENVEDÉLY Sűrűsödik rubin vérem, halk sóhajok hígítják Lazán bucskát vet a hajnal, megfestve az ég csíkját Döbbenetes, mély-pirossal, és belesző arany-sárgát Napot rabol ravaszul, és a magányosok álmát. Vöröslő vákuum vérem, magába szív kóbor vágyat Feszült idegem – úgy érzem, Játszik velem, egyre várat Hová visz az ismeretlen? Mivé lesz éhező testem? Porrá ég, … Olvass tovább

KÉNYSZERŰ BEZÁRTSÁG (Maradj otthon!) Ma, egész nap itthon voltam, ki se\’ léptem az ajtón A lakásban, csak bolyongtam Jaj, csak soká\’ ne tartson, ez az ijesztő, és rémes, oly félelmetes állapot! Hogyha nem viselkedsz mostan, Biz\’ nagyon megbánhatod Pedig, ez még csak a kezdet Tudom, eltarthat ez sokáig, mert egyesek mindenre \”tesznek\” Nincsenek tőle odáig. … Olvass tovább

SEJTÉS Sejtettem már régen, hogy a földön s az égen sehol nincs megváltás Rám borult a bánat Vad mételye utánad, s a kínzó megbánás. Ha, jobb lettem volna, tán nem szólna a nóta: Búról, és bánatról Kacagna az ajkam, s az egész világ rajtam, tudván az álmomról. Mit akarhat e balga? Véletlen, vagy akarva, hatalma … Olvass tovább

EMLÉKEIM EGÉN Csillagfényes május éjszakán, megállok sötétlő ég alatt A kis villódzó fényeket nézve, rajtam száz emlék átszalad A múlt édes, tarka kárpitján, mint egy vetítőgép pereg… Álldogálok, és csak bámulom, hová tűntek azok az emberek? Akik, nekem oly fontosak voltak, s kísértek hosszú utamon – sokan Némelyikük túl hamar elhagyott, s így, nem tudtam … Olvass tovább

MAGÁNYOM Magányom\’ nem érti meg senki, mert mindenkié sajátos, és más Másképp tudunk gyűlölni, szeretni Ehhez több kell, mint az alaptudás Lélek nyithatja ki csak bús lelkemet Szívem, másképp dobban, ha örül Szemembe színt vetít, a szép emlékezet Bújnék a múltba, és magam körül átrendeznék mindent: vad álmot, vágyakat, hogy bús bilincsem végleg lehulljon Vágyom … Olvass tovább

BELSŐ LÁNG Elégek az alkotás pokoli tüzében Erős satukánt az agyam szétfeszít Néha jó ez, de a maró láztól szörnyen fáradt vagyok, s bár a lelkem lángol Érzem, ez az érzés elveszít Minden egyes porcikámban sajog, a színes szavak szorító hatalma Ha nem írok, többé nem is vagyok, mint gyenge rózsa lassan elhervadok Ezért soha … Olvass tovább