Farsang itt is, ott is

Álarcok végtelen sorában kavargó, zajló embertömeg hullámzott már Casanova korában. Velence főtere felett. Kikosarazott, titkolt vágyak, beteljesült, fájdalmas álmok árva maskarák alatt. Mik később láttak napvilágot. A brazil forró, párás nyárban őserdők ölén városok. Divatos szambaiskolákban ropják a tollas táncosok. És nálunk is: sokác szokás volt, hogy lent a délszlávok telet űztek. Busóálarcban duhajkodás… Mit … Olvass tovább

Múló idő

Mint madarak, szállnak az évek, a percek. Koponyánk körül a szú-idő serceg. Mosolyok hervadnak hirtelen köddé. Fiatal életek válnak öreggé. Befonnak minket, mint pókok, a ráncok. Lassulnak egyre az élet-románcok. Minden időnk kevesebb lesz, és gyorsabb. Átadjuk magunk a múló valónak.

Adjon az Isten

Adjon az Isten vágyakat, ihlettel teli lángokat. Értelmes, hosszú életet, fel-feltűnő, szép fényeket. “Adjon az Isten szerencsét”, meleg, otthonos kemencét. Házat, kertet és árnyakat. Jövőt éltető álmokat. Adjon az Isten pénzmagot. Csak őszintét, ne hazugot. Társat, családot, kék eget. Végig – nézhető képeket. Nagy László ihletésére és Nagy László idézettel.

Vers cím nélkül

Ennek a versnek nincsen címe, nincsen erénye és bűne sem. Önálló léte van csak veszélybe`, mert társbérlőként is hűtelen. Múlt nélküli. Jövője száll, mint kósza, eltévedt madár. Jelene múlik, időben nyúlik, és soha a célba nem talál. Ennek a versnek nincs első része, és végére nem érünk már. Nyugalma sincsen, feloldozása: menny és pokol közt … Olvass tovább

Vándorkiállítás

Memento mori – hirdeti a Fehérek temploma. Most itt állok: előttem, mögöttem múmia. Félhomályban egyedül, relikviák között, és sok-sok lélek köröttem álomba költözött. S a maradványok életet, régmúltat mesélnek. Vándorok ők, kik sok szépet reméltek életükben és a túlvilágon. Vándor vagyok én is egy lét-kiállításon.

Van új a nap alatt

Már mindent megírtak, minden szavunk “lopott”. Rég elhasznált holmik csak a gondolatok. A forma is mindig úgy mantrálja magát, mint egy elnyűtt, rojtos, kopott, őszi kabát. Érzeteink foltok, mit beszeg a tudat. De ha szívünk nyújtjuk, az új utat mutat.

Minden

Minden élet a te életed, minden halál a te magányod. Minden siker téged dob fel, minden pusztulás saját károd. Minden gúny belőled ered. Minden támadás téged rombol. Minden zuhanás végül megüt. Minden karom téged karmol. Minden elkésett vonatnak levegőben szóló kürtje, mint mennyország-alkonyatnál: pokol tüze, – csap csak szembe. Minden jótett és minden segély neked … Olvass tovább

Emlékművek

Jelen és néhai emlékművek időszalagra felfeszülnek. Emlékművek mindenütt állnak, jelző kopjái múlt csatáknak. Egyik tetején keselyű szobra. Lenéz vészjóslón letűnt korokra. Görbült nyakkal és hajlott háttal, ködbe vesző tragédiákkal. Másik emlékmű-obeliszk alatt emberroncsok nyomják a falat. Szétszakadt angyal aranyló szárnya hullik le égből az éjszakába. Harctéri mocsokban, lövészárkok mélyén, Razglednicáknak kihunyó fényén meghalt a költő … Olvass tovább

Születésnapjaim

Megújulás a porban, hantban, letisztulás zivatarban. Sárnak szülötte égi fényben, életre kel a televényben. Szivárványszínben csoda-álom. Lélekvajúdást alig várom. Születek folyton nyáron és télen, éjjel és nappal minden idényben. Feldereng egy új élet léte. Arcomra vetül szabadság képe. Eltűnik morcos múlt szakálla, csak az újat és szépet kívánva.

Idő ideák

Te sokszor elregélt, megénekelt idő! Te elveszett és újjáéledő! Pontossá tett tudósok hada. Ránk erőltetett a matematika? Te semmiből feléledő, megkonstruált, titokzatos idő! Egyesek szerint nem is létezel. Míg mások szerint hidat képezel: Objektív tényként állsz minden felett: mindent megértél, ami létezett. Minden csak benned létezhet tovább. Nekünk meséled kozmoszod korát. Te elmúló és éleszthető, … Olvass tovább

Variációk Úr témára

Nagy szakállú öregúr fehér ruhában? Sötét vihar s villám alakjában pusztító fergeteg, sebes forgószél? Felhőcsipkén áttörő mennyei fényfüzér? Minden, mi létezik, minden, mi él: kőszikla, tollpihe, bárány és szél? Az Atya, a Fiú és Szentlélek hármas? Szellemi elixír-eszme vagy szárnyas? Szentekben feltörő, szép látomás, vagy égő csipkebokorként áldomás? Mindent bosszuló és dicsérő karma? Univerzum végtelen … Olvass tovább

Ugrás a semmibe

Ugrás a visszhang szikláiról a téren kívüli semmibe. Nincs zuhanás, hisz nincs mibe, nincs, ki ráessen bármire. Világ kezdete szűnik, és vége sincsen semminek. Az elkopott idő tűnik. Nincs beszámoló, mert nincs kinek. A múlt valahogy kifakul, hiányoznak a csillagok. Jövő jósgömbje vakul, nem élek és nem halok. Vákuum nélküli semmibe árad a létnélküliség. Nincs … Olvass tovább

Örökké

Régi s kerek a történet, hiába szállnak az évek. Legenda vagy valóság? Vizsgálni ezt botorság. Ha nem történt volna semmi, nem váltott meg volna senki, akkor is ezt valljuk, Urunk, együtt járjuk már az utunk. Nem születtél Betlehemben? Megszülettél a szívünkben! Nem tűnt fel az égen csillag? Lelkünk fénye veled virradt! Nem köszöntött három király? … Olvass tovább

Béke-vízió

A színtéren váratlanul egy gránát szétszórta színei szivárványát. Elég volt a pusztításból végleg! Ne fegyvercsörgést, színeket végre a népnek! Tudom, nagyon költséges, bár a fegyver sem olcsó, de drágakő-gránát, smaragd, rubin sem utolsó. A katonák hirtelen összenéztek: Az ég bordóvörös és a föld azúrkék lett. Smaragdzöld eső zúdult le a mennyből, halványkék pára vált ki … Olvass tovább

Haiku-füzér

Egyre több ember él a nagyvilágunkban létminimumon. Családi viszály, amikor a szó elszáll, sírás megmarad… Mondják, hogy felhők fölött mindig süt a Nap. Alatta kéne… Úgy éljünk mindig, inkább angyal vigyen el, minthogy az ördög.

Visszanéz

Jöhet csendben, forró lázzal, alattomos intrikákkal. Vagy hirtelen hallik egy csattanás: üvegtörés, és nincs tovább. Zubbonya lobog a fagyos szélben. Csontkeze siklik a pengeélen. Tekintete áthat és áthatol. Mindig itt gubbaszt valahol. Erdő sűrűjéből kivillan. Tó mélyén látszik, majd elillan. Néha borzongat rémes képe. Aztán eltűnik visszanézve…

Porszemnyi lét

Porszemek szállnak egy sárgolyón egyre. Épphogy léteznek űrben lebegve. Porszemek látnak, éreznek. Lelkük ápolják, kérdeznek. Szeretnek, gyűlölnek, kelnek a Nappal. Templomban imádkoznak a pappal. Időre téve és pénzt keresve kerülnek be a célkeresztbe. Történelmüket vérrel írják. Terhüket néha már alig bírják. Eltünteti majd őket a végzet. Mégis örülnek annak, hogy élnek.

“Hej rege rejtem…”

Dob szava szól, és lángol a tűz. Varázsló sámán szellemet űz. Énekszó hallik mezőn és réten. Dal hullámzik át erdőszélen. “Hej, rege, rejtem, Hej, hej, hej!” Mikor a nő így dalolt, haja szőke búza volt. Áfonyaszín szája, fagyökér a lába. “Hej, rege, rejtem, Hej, hej, hej!” Napsütötte mosolyával, zivataros haragjával, együtt kelt a fénnyel, hunyta … Olvass tovább