Várady EndreÓcskás utca három alatt megnyílott a kacat-tár, aki vesz itt bármely dolgot, garantáltan rosszul jár. Kacat-tár, kacat-tár, kidobott pénz „kacag” már. Van itt mobil, számítógép. Egyik sem működik, bár ilyenkor az elköltött pénz ímmel-ámmal visszajár. Kacat-tár, kacat-tár, kidobott pénz „kacag” már. Csorbult bögre, repedt fazék, törött köcsög itt a sztár, hogy egyik sem használható sajnálatos, … Olvass tovább
Régi sírok, régi hantok. Mit kerestek, mit akartok? Már most végleg betakartok? Netalántán élni hagytok? Ki születik, van kis sansza, hogy a világ felkarolja. És úgy tér majd megnyugodni, hogy a léte féltett holmi. Életgyárban készül a ma, holnap, és az évek kora: kinek csak húsz, kinek negyven, s kinek kimért vén kilencven. Hogy utána … Olvass tovább
Árva lélek űrben foszlik vákuum nélküli semmibe? Szikrák sebeznek érzetet: nincsen létünknek lényege? Kedélyt borzolnak sötét fények. Halvány képzetek nosztalgiáznak. Hétköznap – szürke szivárványa vet véget örömnek és a láznak. Jövőd, érzed, tán múltad csak. Leélt életed elvakít. A végzet elakad keresztbe egódon. Lehet, hogy csak a hit tanít…
„Hidegen fújnak a szelek, azok nem jót jelentenek.” Száraz a föld, száraz az ég, perzselt tarló lassan leég. Könnyez az éj, harmatozik. Sűrű ködben fulladozik. „Hidegen fújnak a szelek, azok nem jót jelentenek.” Kóbor ebek vonítanak. Nem találják otthonukat. Véres koncuk széjjelhordják, és a csontot elkaparják. „Hidegen fújnak a szelek, hidegen fújnak a szelek, hidegen … Olvass tovább
Hogy születtél és hogyan térsz haza? Mit dalolsz, verselsz, s e vérzivatarban hogy élsz túl mindent, és hogy vérzel el? Mit eszel, iszol és mire figyelsz? Kivel, mit kutatsz, mikor üzensz? Éjjel hogy alszol és mire kelsz? Mily munkát végzel, s mikor szabad vagy, kivel barátkozol, vagy maradsz magadnak? Minden összefügg mindenkivel: velem, veled és … Olvass tovább
A tér csak úgy értelmezhető, ha van benne valami, ami támpontot ad, ahová el lehet jutni. Persze ha nem létezne senki és semmi, nem is merülhetne fel a tér-probléma, mint ahogy más probléma sem. Vajon, ha nem létezne a világegyetem, akkor mi lenne helyette? Más szempontból pedig, akinek vagy aminek nincs valamilyen szintű tudata, annak … Olvass tovább
Nagyapám úgy, mint Márai Sándor, 1901-ben született Kassán. /Bár Márai 1900-ban./ A városnak nagyjából ugyanazon belterületi részén élt, mint a később híres író. Mindketten fiatalkorukat töltötték itt értelmiségi polgárként. Nyilván többször elmentek egymás mellett, álltak sorban a boltban, de nem voltak ismerősök. Egyikük pedagógusnak tanult, másikuk még névtelen, bohém tollforgatóként töltötte napjait. Később, mikor Márai … Olvass tovább
Pár milliárd év, s a Nap elnyeli a Földet. Elpusztít minden mozgót és zöldet. Beleolvad a vas forrongó lávába. Felgyullad a papír. A hírnév hiába övezte a költőt, eltűnik nimbusza. Eltűnik a Föld is, összeég glóbusza. De eltűnnek-e vajon a hitek és remények, naplemente tüze és az égi kékek? Eltűnnek a fotókon mosolygó arcok? Tüzelő … Olvass tovább
Az álmos szombatot madársikoly rázta fel. Lenéztem a társasház nyugalmából csendben. Hisz érdekelt, honnan jön ez az éktelen lárma. S a halálsikoly erősödött mindent túlkiabálva. Felverte a délutáni kávézások csendjét. A hétvégi pihenések és szieszták rendjét. És csak sírt tovább a hang. Hogy honnan jött, nem láttam, és csak vijjogott alant, mint vészharang a kárban. … Olvass tovább
Bánatom hagyom az őszi égre, sötét, komorult felhők hegyére. S míg szemereg némán a letűnt idő, ellep a rozsda, a mindenevő. Álmaim hagyom az éjszakára. Csillogó csillagok záporára. Keringjenek a mindenségben, s hirdessék mindig, hogy egyszer éltem! Mosolyom vigye a hajnali fény. Korán-derengő, szép tünemény. Haragom kapja a nyári zápor. Zengjen az ég a villámcsapástól! … Olvass tovább
Pár milliárd év, s a Nap elnyeli a Földet. Elpusztít minden mozgót és zöldet. Beleolvad a vas forrongó lávába. Felgyullad a papír. A hírnév hiába övezte a költőt, eltűnik nimbusza. Eltűnik a Föld is, összeég glóbusza. De eltűnnek-e vajon a hitek és remények, naplemente tüze és az égi kékek? Eltűnnek a fotókon mosolygó arcok? Tüzelő … Olvass tovább
Negyvenes férfi sietett haza. Szemmel láthatóan ideges volt, mikor menetelőkkel találkozott szemben. Lassú tempóban baljóslatú emberoszlop kanyargott a városi pályaudvar felé. Fakó kabátjaikon bizonytalanul csillagok imbolyogtak. A hirtelen feltűnt embernek végül a menettel kellett tartania. Nem érdekelt senkit, hogy ki ő. Jól jött a létszámban, és most már a kígyózó tömeg részévé vált. Kanyar következett. … Olvass tovább
Azt sem tudom, hogy a következő másodpercben hová érek. A kócos sors miképp veti elém magát és a képek, mely falnak, mely sarkát díszítik tova. Nem tudom, mikor megyek a hídra fel, és a folyó-kék tinta hol ömlik rá kéziratra, életemre, és tünteti el sorsom, magam – a végtelenbe. Kezem óvatosan emelem, hogy erem kibírja … Olvass tovább
Talán majd egyszer a hangom átjutva minden kapun és harangon, hallatva magát mezőn és réten, gömbölyödő féltekéken elzengi, hogy a legszebb dolog /az éden/, – az Úr által megterített térben: maga az élet. Védjük e létet és kérjük az Úr kegyelmét, hogy mérsékelje a sors ránk rakott keresztjét. Támadjon fel a test, szeretet és a … Olvass tovább
Az élet? Olyan nehézkesnek tűnik az egész. Mintha egy hólabdát görgetnék fel a dombon. Egyre nagyobb lenne, és a gondom szintén. A felszín emelkedik, és a hógömb mega-nagy lesz. Ami előbb-utóbb kezd majd gurulni lefelé, és széttörik az akadályok valamelyikén. Aztán kezdem újra. Egy kis erősítő kúra: vitaminok, nyomelemek. Jó pénzért! Kezemmel gyúrok egy új … Olvass tovább
Kevés vagy – üvölti a nappal, és suttogja az éj. Kövek koccanják, fák susogják, meséli égi fény. Ezt hírelik az üstökösök. A perc ezt hordja el. Nem vagy elég magadnak sem. Visszhang felesel: Kevés vagy. Reklámok rád vicsorognak. Média ügyel, hogy mindig minden kevés legyen. És most azonnal kell! Kevés a teljesítményed, képességed, tehetséged. Kevés … Olvass tovább
Cipők állnak a Duna-parton. Gazdájuk hol lehet? Nincsen pardon: zuhanás, csobbanás,- piros vér színezi a vizet. Kavargó örvény húzza le az összeránduló kezeket. Dörrenés elnémul, csendes már a hely. Még koccan a kövön pár töltényhüvely. Milyen koszos és mocskos a fal. Már csendesedik az őrült zsivaj. Szisszen a csövön a fájó halál. Következő perc már … Olvass tovább
Köszönöm, Uram, hogy megteremtetted a fényt. Eltűnt a vaksötét, és körülvett a tér. Lecsapódott a víz, belőle lett a tenger. Felhőket fúj a szél, levegőt tüdőm elnyel. Az oxigén aránya pont jó a nitrogénhez. Örököltem a múltam, őseim „hozzák” a gének. Köszönöm neked az árnyas diófa kiterjedt lombját. Köszönöm Kormit is, fekete, kedvenc macskám. Jó, … Olvass tovább
Kormi mindig is volt. Hogy honnan „jött”, nem tudja senki sem. Tán még Noé bárkájából szállt ki peckesen, csapzott bundával, túlélve mindent, vihart, szelet, esőt, tajtékos vizet. Aztán megalapította a földi macskanemzetséget. Kormi időtlen, mindig fiatal. Az élet múlásán övé a diadal. Nem öregszik, sohasem beteg. Kora felett az idő órája nem ketyeg. Rég, minden … Olvass tovább
Érted is égjen a gyertyafény, ne csak a holtakért. Érted is égjen – földön, égen: emlékeidért.