Várady Endre Köszönöm, Uram, hogy megteremtetted a fényt. Eltűnt a vaksötét, és körülvett a tér. Lecsapódott a víz, belőle lett a tenger. Felhőket fúj a szél, levegőt tüdőm elnyel. Az oxigén aránya pont jó a nitrogénhez. Örököltem a múltam, őseim „hozzák” a gének. Köszönöm neked az árnyas diófa kiterjedt lombját. Köszönöm Kormit is, fekete, kedvenc macskám. Jó, … Olvass tovább
Kormi mindig is volt. Hogy honnan „jött”, nem tudja senki sem. Tán még Noé bárkájából szállt ki peckesen, csapzott bundával, túlélve mindent, vihart, szelet, esőt, tajtékos vizet. Aztán megalapította a földi macskanemzetséget. Kormi időtlen, mindig fiatal. Az élet múlásán övé a diadal. Nem öregszik, sohasem beteg. Kora felett az idő órája nem ketyeg. Rég, minden … Olvass tovább
Érted is égjen a gyertyafény, ne csak a holtakért. Érted is égjen – földön, égen: emlékeidért.
Elhozta? – – kérdezte Péter az üdvözöltet felemelt kézzel. Ő zavartan kutatott mellényzsebében, de megtalálta a jelentést épen. Majd átadta kicsikét félve, gyanúsan pillantva, körbenézve… Elnézést, hogy kicsit zavart vagyok, de azt sem tudom, hogy élek-e vagy halok. Itt a leírás, sorolom szépen régi és mostani kórelőzményem. Voltak sikerek és tévedések, mély hitű esték, tévelygések. … Olvass tovább
Ragyog a fény a bálteremben: Csillagok – lámpák fenn a mennyben. Magasra hág a múlt hatalma. Nyakigláb lélek lóg, s a talpa földet érve nyúlik vissza a messzeségbe. Farsangra dereng álruhás Mátyás: Igazság követe: nem hamiskártyás. Öltöznek híresek, gazdagok, grófok. Húzzák gúnyájuk jobbágyok, pórok. Öltözik mindenki reggel – és este elsüllyed majd a történelembe`. Öltöznek … Olvass tovább
Szél volt. A Balaton vörös lángfáklyát lengetett. Zúgó hullámok között csak nevetett és nevetett. Fürödtem benne: testemet és lelkemet is átkarolt. Tükröztette a mennyeket, mélyén a sötétlő pokolt. Jézus nyoma vízen pihent, fodrozódott a víg tavon. Míg lágy szele körülölelt, csak mosolygott a Balaton. Imát se mondok, bűbáj se ront, aggódni sem hagyom magam. Gyanakodva … Olvass tovább
A csók lelkileg és orvosilag ajánlott. Serkenti a vér-, nyirokkeringést, kedélyállapotot javít, valamint számos más pozitív hatása van. Fajtáiról a csókok Gombóc Artúrja tudna mesélni: van habcsók, négercsók, random csók, búcsúcsók és ellentéte az üdvözlő csók, kibékülő -, nyelves -, felszínes -, elsietett -, elkésett -, kudarcba fulladt -, élvezhetetlen -, csodálatos -, romantikus -, … Olvass tovább
Pulzusnak ritmikus ereje nyomja érfalnak véráramát. Feltörő feszültség – léleknek gondja – emeli egekbe a vérnyomást. Komfortos zónába terelve napjaim, életnek fonala tovább halad. Mérlegnek két karja kiegyensúlyozva egyenget tovább egy életutat. Szabályos lélegzet viszi az oxigént. A pulzust rendezi gyógyszerhatás. Jó és rossz között elevickélek, de most már jöhetne valami más. Égi, misztikus hangulat … Olvass tovább
Klárika, Klárika alszik, pörög csak folyton az álma. Éjjel is szerződéseket köt. Csak forog és forog ágyába`. Klárika, Klárika mérges. Keze nem munkától kérges. Felcsattan, majd nyelve megárad. Pusztítja az útmenti fákat. Klárika, Klárika nyüzsög, csak jönnek felesleges körök. Mit meg lehet oldani egyszer, ő átalakítja ezerszer. Klárika, Klárika intéz: Felmér házat, kerítést. Felajzva idege … Olvass tovább
Múltam szép emléke legyen alap-képe a szövött szövegnek. Megjelennek benne – – ide gépelem le – : Történetek s „öröknek” szóló gondolatok. Bár a tollam forog, lassít egy-egy vessző. Ködbe, múltba vesző tények, félmondatok feltámadnak, mint a megtért gondolatok. Versszakokká válnak, összetekerednek. Elfeledett részek zárójelbe tesznek: Nem jönnek már vissza, örökre elvesztek. Összetört sorok, szétgurult … Olvass tovább
Istenit teremtünk emberésszel. Az Úr nevet rajtunk jó kedéllyel, majd bevonul a Paradicsomba. Kígyót ront kéjjel Ádám és Éva. Kiűzetésnek öröm a vége. Ember tapad fügelevélre. Kígyónak gyíklába nő. Siet a tér, szűkül az idő. Harangok nyelve felfelé villan. Üdvösség röpte mélybe illan. Süti a Napot víznek fénye. Langyos a magma. Születik benne: MI-teremtette új … Olvass tovább
Istenit teremtünk emberésszel. Az Úr nevet rajtunk jó kedéllyel, majd bevonul a Paradicsomba. Kígyót ront kéjjel Ádám és Éva. Kiűzetésnek öröm a vége. Ember tapad fügelevélre. Kígyónak gyíklába nő. Siet a tér, szűkül az idő. Harangok nyelve felfelé villan. Üdvösség röpte mélybe illan. Süti a Napot víznek fénye. Langyos a magma. Születik benne: MI-teremtette új … Olvass tovább
Imád – éled a fák alatt, lombok közt fényre tér, és rezgő levelek fölött lepi be majd a dér. Hajnali pírban villanón fűszálak lengenék, hirdetnék hűen az Igét: Neked, hogy jobb legyél. Harmatcseppélet. A rögök beisszák múltadat. Horizont-karzatra borul lelked és önmagad. Csak bogarak hátán, áramlat szelén, zöldellő dombokon jutsz be a mindenség kapuján – … Olvass tovább
Hullnak a levelek, hullnak az őszbe. Halkan szisszenve, kergetőzve. Szakadnak végleg az életfáról. Múltbéli örömök hullnak a máról. Holnapi vágyak álnok csodája vesz körbe mindent, de mindhiába. Egyszer a jövő is véget ér. Eltűnik – végül elvetél. Száradnak szándékok össze a létben. Életünk ereje pereg a szélben. Százezer lehullott őszi levél csak sodródva zizzen, már … Olvass tovább
Fegyverek őrzik a békét. Nem láthatjuk soruk végét. S míg fegyverek őrzik a békét, nem lesz béke soha.
Azt sem tudom, hogy a következő másodpercben hová érek. A kócos sors miképp veti elém magát és a képek, mely falnak, mely sarkát díszítik tova. Nem tudom, mikor megyek a hídra fel, és a folyó-kék tinta hol ömlik rá kéziratra, életemre, és tünteti el sorsom, magam – a végtelenbe. Kezem óvatosan emelem, hogy erem kibírja … Olvass tovább
Régen sprinter voltam: száz, kétszáz méteren robogtam le a távot versenypisztoly hangjával a hátamban. Ma már, jó pár év elteltével a hosszútávfutó- életérzés nehezedik rám az időben. Egykor tájfutóként lelkesen csörtettem végig a természeten. Most elrohan mellettem a vidék, és zakatolva, villódzva száguldanak tova a fák.
Gyermekkoromban rózsaszirmok hulltak a körmeneten, és tovább vonultak a tömeggel. Én kerültem jobbra, kerültem balra, véletlenül sem rátaposva a virágra. Vörös szirom: Az Úrnak vére. Csak hullik, hullik az út kövére. Folyik mindenhol, betölti utam. Óvatos lépteim követnek: Uram!
Ha zizzen az ihlet, a ritmus csak szállva, elölről hátra berezonálva viszi a versnek az ütemét szépen. Ismerős képletek zúgnak szívében: Tá-ti-ti-tá-ti-ti-tá-ti-ti-tá. Pitvarból kamrába zubog a vér. Hallgatja, „számlálja” mind, aki él. Tá-ti-ti-tá-ti-ti-tá-ti-ti-tá.
Fehérváron egy ködös, különös hajnalon nyílnak a nehéz márványlapok, és előjönnek a nemzet-nagyok. Előjönnek zörögve, meggyötörve, megfakulva és összetörve. Törökök által szerteszórva Szapolyainak összes csontja. Nyílnak az osszáriumok… István már nem, de sír-szarkofágja ott pihen romkert kövén magába`. Szent Jobbja pedig ott vonul a körmeneteken konokul. Könyves Kálmán, korának legműveltebbje, – így vonult be a … Olvass tovább