Jeleket hagyni

Elkaptam néha a fonalat, de nem mindig sercegett megőrző papír. Így van ez nálunk: Ki írogat – annyit mesél el, amennyit megír. Ha szépen szóltak a rímek, s jól kopogott a ritmus, csendben magamba szálltam, nem zavart semmilyen rigmus. Csak magam voltam az űrrel. Csak magam a múló valóval. Nem törődtem a zűrrel, mely körülvett … Olvass tovább

Azért szörnyű, hogy ma már a versek is ilyen egoisták…

Na, mi van, öreg? Már ismerlek téged: Nyomod a gázt, és hagyod a féket. Mennél a Parnasszusra fel? Nélkülem nem mész sehova: legfeljebb el… Csak én tudom, hogy mért írtál engem. Csak nekem lehet nyelvedre mennem. Kézmozdulatod csak engem oroz. Hangulatod is bennem lesz rossz. Na, lépj le, apukám, lépj le hamar! A korszellem is … Olvass tovább

Aranyköpések

Az “Aranyköpések” jelentése a Magyar Félreértelmező Szótár szerint: Ha valaki annyira egészségtudatos és jómódú, hogy fogát kímélő nemesfémmel tömeti, ami az évek során meglazulhat és a szájüregbe hullik. Az ürge kiköpi akár többszöri próbálkozások során. Míg végre sikerül és kikerül.

Hajnali hangulat

Szitakötőszárnyon érkezett a hajnal, hirtelen – csillámló szivárványalakkal. Ébresztgette a pír az álmodó tájat. Láttam előtűnni a várost, a fákat. Színek keltek gyorsan a homályból, ködből, s napsugárfény áradt aranyból, ezüstből. Fáradt macska lépdel csapzottan és puhán. Unott kutya nézi egykedvűen, bután. Nyílnak a kilincsek, nyikorognak zárak. Tárt szemek köszönnek egymásnak s a mának. Hajlanak … Olvass tovább

Az örök, és néhány pillanat

Pillanat pillant le rám. Fényből szőtt élet, és talán lenge, illékony átirat, mit megőrzött száz év alatt egy porcelánkép a sírkövön. A képen egy tekintet, virágözön, rég elkorhadt asztal esztergált lába, felette Jézus kép, és a szobába` gyermek áll derűs nézéssel, már-már vidáman. Ünneplő ruhában. Elporladt csipketerítő borít elpusztult asztalfedélt. Rég elhunyt szülők mondanak imát … Olvass tovább

Az apokalipszis lovasai

Nyerítés, patadobogás. Porfelhő árad a messzeségben. Dereng előttünk Düreri kép: Négy lovas vágtat sötét éjben. Csillagok fénye csillan a kardján, vér szaga jelzi, hogy merre tart tán. Pusztulás kíséri és üszkös romok. Kegyetlen lovas: önző, konok. Mellette üget “méltó” társa. Csontkeze ráakad a kantárra. Bomlás jelzi, amerre lép. Semmi se marad onnantól ép. Mit elkezdett … Olvass tovább

November

Reggelre ébredve, ködbe fúlt álmok, avarba zavarva bebugyoláltok. Metsző szél áthatol rajtam, és látom, nehéz lesz átkelnem ma is a sáron. Napkorong ráfeszül derengve lelkemre, álmosan járkálva, valóba tévedve… Légtornász viharok esőket hoznak. Frontoknak felhői beharmatoznak. Húszéves fürtömmel az idő eljátszik. Fiatal emlékem élénknek látszik. Elkapom, feldobom magasra a Napot, s kitűzök magamra, néhány ég-csillagot.

Egybetűs szavak

A határozott, markáns, erős “a”. Így indul létünk sok-sok mondata. A hit, az élet, a halál, a kétkedés. Sok “a”-val, “az”-zal – reménykedés. És az és kistestvére az “es”, soroljuk, hogy épp mikor mi lesz. Mi biztos, és mit hoz a tagadás? Ha “á” felcsendül, minden tény vitás. Tudattalan – nemcsak mozdulat, de mélyről törő … Olvass tovább

Farsang itt is, ott is

Álarcok végtelen sorában kavargó, zajló embertömeg hullámzott már Casanova korában. Velence főtere felett. Kikosarazott, titkolt vágyak, beteljesült, fájdalmas álmok árva maskarák alatt. Mik később láttak napvilágot. A brazil forró, párás nyárban őserdők ölén városok. Divatos szambaiskolákban ropják a tollas táncosok. És nálunk is: sokác szokás volt, hogy lent a délszlávok telet űztek. Busóálarcban duhajkodás… Mit … Olvass tovább

Múló idő

Mint madarak, szállnak az évek, a percek. Koponyánk körül a szú-idő serceg. Mosolyok hervadnak hirtelen köddé. Fiatal életek válnak öreggé. Befonnak minket, mint pókok, a ráncok. Lassulnak egyre az élet-románcok. Minden időnk kevesebb lesz, és gyorsabb. Átadjuk magunk a múló valónak.

Adjon az Isten

Adjon az Isten vágyakat, ihlettel teli lángokat. Értelmes, hosszú életet, fel-feltűnő, szép fényeket. “Adjon az Isten szerencsét”, meleg, otthonos kemencét. Házat, kertet és árnyakat. Jövőt éltető álmokat. Adjon az Isten pénzmagot. Csak őszintét, ne hazugot. Társat, családot, kék eget. Végig – nézhető képeket. Nagy László ihletésére és Nagy László idézettel.

Vers cím nélkül

Ennek a versnek nincsen címe, nincsen erénye és bűne sem. Önálló léte van csak veszélybe`, mert társbérlőként is hűtelen. Múlt nélküli. Jövője száll, mint kósza, eltévedt madár. Jelene múlik, időben nyúlik, és soha a célba nem talál. Ennek a versnek nincs első része, és végére nem érünk már. Nyugalma sincsen, feloldozása: menny és pokol közt … Olvass tovább

Vándorkiállítás

Memento mori – hirdeti a Fehérek temploma. Most itt állok: előttem, mögöttem múmia. Félhomályban egyedül, relikviák között, és sok-sok lélek köröttem álomba költözött. S a maradványok életet, régmúltat mesélnek. Vándorok ők, kik sok szépet reméltek életükben és a túlvilágon. Vándor vagyok én is egy lét-kiállításon.

Van új a nap alatt

Már mindent megírtak, minden szavunk “lopott”. Rég elhasznált holmik csak a gondolatok. A forma is mindig úgy mantrálja magát, mint egy elnyűtt, rojtos, kopott, őszi kabát. Érzeteink foltok, mit beszeg a tudat. De ha szívünk nyújtjuk, az új utat mutat.

Minden

Minden élet a te életed, minden halál a te magányod. Minden siker téged dob fel, minden pusztulás saját károd. Minden gúny belőled ered. Minden támadás téged rombol. Minden zuhanás végül megüt. Minden karom téged karmol. Minden elkésett vonatnak levegőben szóló kürtje, mint mennyország-alkonyatnál: pokol tüze, – csap csak szembe. Minden jótett és minden segély neked … Olvass tovább

Emlékművek

Jelen és néhai emlékművek időszalagra felfeszülnek. Emlékművek mindenütt állnak, jelző kopjái múlt csatáknak. Egyik tetején keselyű szobra. Lenéz vészjóslón letűnt korokra. Görbült nyakkal és hajlott háttal, ködbe vesző tragédiákkal. Másik emlékmű-obeliszk alatt emberroncsok nyomják a falat. Szétszakadt angyal aranyló szárnya hullik le égből az éjszakába. Harctéri mocsokban, lövészárkok mélyén, Razglednicáknak kihunyó fényén meghalt a költő … Olvass tovább

Születésnapjaim

Megújulás a porban, hantban, letisztulás zivatarban. Sárnak szülötte égi fényben, életre kel a televényben. Szivárványszínben csoda-álom. Lélekvajúdást alig várom. Születek folyton nyáron és télen, éjjel és nappal minden idényben. Feldereng egy új élet léte. Arcomra vetül szabadság képe. Eltűnik morcos múlt szakálla, csak az újat és szépet kívánva.

Idő ideák

Te sokszor elregélt, megénekelt idő! Te elveszett és újjáéledő! Pontossá tett tudósok hada. Ránk erőltetett a matematika? Te semmiből feléledő, megkonstruált, titokzatos idő! Egyesek szerint nem is létezel. Míg mások szerint hidat képezel: Objektív tényként állsz minden felett: mindent megértél, ami létezett. Minden csak benned létezhet tovább. Nekünk meséled kozmoszod korát. Te elmúló és éleszthető, … Olvass tovább