A szó hangszere

A szó hangszere Ajkad hangszere szavaidnak, suttog, szól, kiált és jajgat, átkoz ha kell és védőn megóv, elejét harapja balga mondatodnak. Ha látnád néha szemtelen vigyorba torzul eleven teste, húsát a düh erővel nyeldesi, álruhája olykor pirosra festve. Ha kényes’t mondanál nem enged, remegve fordít hátat a szónak, arcodra félmosolyt vetít, köré idétlen ráncokat lógat. … Olvass tovább

Zsendülő gondolatok

A tél bágyadt balgaságba ringatja a szendergő faágakat, némelyen még egy-egy levél maradvány mutatja üszkös halálát, és riadt zörrenő magányosságát csak a néma hókupacok világítják. Az út szélén üldögélő vadrózsák porba punnyadt bogyói is érzik a fagyos fáradtságot, s már színük sem méltó évszakkal ezelőtti tündöklésükhöz. Csak ez a szürke kényszer engedne végre zord szorításából! … Olvass tovább

foto-gének

foto-gének felsejlő kép osztott galaxis a távoli világból harcoló leguánok diadalmenete burjánzó táj sebes orkánok silány markából felriadó homokképek egyvelege rezdülő lég hangos fémlevelek kondulásából gyöngyöződő odvas fák hüvelye küszködő föld megrakott zátonyok zsongásából emelkedő elkopott tenger feneke tisztuló szó másnapos orchideák suttogásából erjedő mustos mondatok ereje Vass Veronika

A tenger játéka

Délután volt már, de a hőség még mindig ott fintorgott körülötte. Vad vágtával indult a megroggyant lépcsőkön a part felé. Ahogy közeledett, a ritka korhadt fa fogazat homokos ösvénnyé váltott, ami meglehetősen kellemes érzést nyújtott a puha talpacskáknak. Minden lépés más volt. Az első csiklandós, a másik perzselt, majd szúrt, karcolt, simogatott. A sokadik után … Olvass tovább

Sublót

Sublót A sarokban szúette sublót könyököl, fáradt erős háta egy kaszáslábúval pöröl, mint aki félti fennkölt teste házát, porba burkolva rejti elvénhedt magányát. Eszelős súlya alatt négy kövér láb inog, köztük aggastyán pók a hálóján nyikorog, a múlt termetes ereklyéjén ülve a felkavart emlékek porában prüszkölve. Maszatos drága kéznyomok foszlányát keresve koptatom szemem emlékek után … Olvass tovább

Portéka

Portéka A költő portékája a szó, ami nem mindig eladható. hogy kinek lesz érték rend szerint változó. A költőnek érték a szó, mert a szó megszólítható. ha túl nagy a lépték érthetősége rendhagyó. Az olvasó egy hallgató, néma szerepben szó-fogadó, az érthetőségen túli csöndesen lelkes ábrándozó. A költő portékája a szó, igaz, mert szívből áradó, … Olvass tovább

Mikor

Mikor Mikor elutasítják lelkedet, mikor azt mondják minden eldöntetett, mikor nem te kellesz csak belőled valami, mikor nem tudod mit kéne mondani, mikor sokat jelent a kevés szó, mikor mondanád mégsem mondható, mikor kósza alakok vesznek körül, mikor a gondolatodban más elmerül, ott a szíved mélyén legbelül, tudod oda mi és miért kerül, mert te … Olvass tovább

Szakadék-tánc

Szakadék-tánc Míg te kéjesen táncolsz a szakadék peremén, én kioldom ejtőernyőm és lógva kötelén mámorban lebegek. Az ég zafírkék tengerének pezsgős üvegében, az elveszett tükörhegyek villanó közelében partra vettetek. A palack szellemének zengő üzenete vagyok, áttetsző ruhám fodrába belecsavarodok egyre sebesebben. Száguldó világomba sercegő villám csap, s kiegyensúlyozatlan gondolatokat hagy örvénylő testemen. Kábult homályban megpecsételődik … Olvass tovább

Zivatar

Zivatar kertem csengő könnymorzsákat ejtve egy mogorva felhő kerülgeti árnyékként repülve a végtelenbe útját ékként gyöngyökkel szegi pórázon futtat a szél vitorlát kiterített ruhák között kering a napszáraz pongyolán merengve elidőz s a földre tekint előlépnek az udvar lakói ahogy a szél benne körül bolyong erővel bebújva titkos huzatként táncot jár a buja pitypangokon kósza … Olvass tovább

Virág

Virág Reszketeg kezem bársonnyá simítja alkonyod kibúvó virágait, minden kápráztatóan édes, szemem mögött rejteznek álmaid. Hangulatom a tiédbe tör, gázolva fut fátyolokon át, majd kitekintve az álmok mögül megrezegtetem szíved falát. Keskeny sikátorrá vál’ a világ a jelenen töprengve hunyorít. Lelkedbe ültetett viráglány lennék, te pedig egy virágfi ugyanott, ugyanitt. 2010. április. 29. Vass Veronika

Mit ér

Mit ér Mit ér a csend, ha ajtaja résnyire nyílt s a résen bepréseli magát a homály. Mit ér a csend, ha ajtaján a huzattal mámorosan karöltve a magány is bejár. Miért az ajtó, ha rajta keresztül a hívatlan is bármikor besomfordál, lábtörlés nélkül betérve küszöbödön át magával húzza fájó felejteni valóját. S itt bent, … Olvass tovább

Csend

Csend Szobámban ostobán feszeng a csend, az ajtóban őrt állva kábultan mereng, az oszló homályban lassan dereng a polcokon sorban álló szabálytalan rend. Ülök csak magamban a szobámban bent, s tudom a lelkemben csend van s nem rend. Nesztelen finoman szemembe reng, átölelve simogatva andalítón cseng. Lelkem szobájában ülve idebent magamra hagy a csend és … Olvass tovább