Vácziné Bergendi Nikoletta Az újév csendje Újév első éjszakáját írják. Csend van. Csak az eresz csöpögését hallani, ahogy olvad a jég. A lecsepegő víz lassan medret váj magának a keményre fagyott havon. A hold fénye bevilágít az ablakon a hideg verandába, ahol a fa áll. Hideg szag és fenyőillat jár a levegőben. A fa alatt az asztalon egy … Olvass tovább
Csend és vihar Rezzenéstelen arc. Lomha végtagjait cipeli Elhalkult magányában. Csend van. Ül az élet peremén És csak nézi, Ahogy sorsa Megírja Utolsó szavait. Nem küzd, Nem akar, Csak hagyja- Marionett bábként Függ Az élet zsinegén. Vihar készül. Ő feláll És csak Kisétál a sötét Felhők alól. Menekül.
„Hinta palinta, Régi dunna, Kis katona, Ugorj a Tiszába!” Róka Ferkó és a négy évszak Róka Ferkó haja vörösen lobogott, mint a tűz. Olyan volt, mint az őszi erdő. Orra hegyén egymást kergették a szeplők minduntalan. A huncutságot a képéről le sem lehetett törölni. Ferkó az élet mestere volt. S tudjuk, ki minek mestere annak … Olvass tovább
Őszi érzés Sárguló levél Hull le a fákról, Lágyan ringatja Hűs hajnali szél. Fecske fiakkal A víg üde nyár Elbúcsúzik és Hosszú útra kél. Dió hullik a Száraz avarba, Fészkét elhagyja A gólyamadár. Itt van az ősz már, Ruháját festi. Varjú az ágon Mondja, hogy de kár. Füst száll fel lassan A kéményekből, Pattogó, szép … Olvass tovább
Őszanyó Őszanyó buzgón Köti az éjjelt, Fűzi a szemeket Egymáson át. Minden pajkos fényt Télire eltesz, Szép haja őrzi Az ősz illatát. Gyűjti a fáknak Édes gyümölcsét, Szőlőknek mézédes Szép aranyát. Reggel hűvös Sóhaja ébreszt, Házat és mezőt Míg szeme ellát. Pókhálót sző A szél fonalából, Elszunnyasztja A sok zöld levelet. Virág mezőknek Szirmait szórja, … Olvass tovább
Őszváró Este a verandán ülve, Öreg lócáján a nyárnak, Ringat az utolsó alkony, Tücskök is meg – meg tanyáznak. Nyest fia elindul útra, Ugrik a kutya és vakkant. Gyűri a lélek az álmot, Ősz veri fel a nagy paplant. Csepp gödölye néha felsír, Friss tej után epekedve. Rálehel szelíden anyja, Jobb lesz a gidája kedve. … Olvass tovább
Tűzfa Szívem lángja Víg tábortűz. Táncol, játszik, Rosszkedvet űz. Anya tüze Nagy kandalló, Meleg öle Nekem való. Apa tüze Forró katlan, Nagy szájából Szikra pattan. Nagyi lángja Bús kemence, Mese szagú Szép szelence.
Igazi madárcsicsergős nap volt, amikor az embernek a kedve is jobb az átlagosnál. Dédi a kiskertben hajolgatott. A nárciszok és tulipánok közül tépdeste ki a megbújó fűszálakat. Dédunokája a verandalépcsőn üldögélt. Cipőjével kavicsokat rugdalt a porban, közben fel – felpillantott a kerttel foglalatoskodó asszonyra. Dédi ügyet se vetett rá, ezért jó hangosan felsóhajtott: – Úgy … Olvass tovább
Bűnösök vagyunk Bűnösök vagyunk, hát nem érzed? Elvérzed utolsó jajj szavad. Sápadtan vallod újra és újra hogy szeretsz. Bűnösök vagyunk, hát nem látod? Álom országunk szívbeszánt s majd megbánod, ha miattunk lehull a nap és megbénulnak a hajnalok.
Együttélés Emberek: Korlátok közt Életképtelenek. Lelkeket összekötő Ezüstfonál, Átível falakat. S a kígyó akarat Legyőzi. Kell,hogy az élet Zsebtelen zsákba Gyűjtsön titeket. Ne legyenek fakkok, Ne legyenek kasztok, Hóhért akasztok. Hátamon, Zsebtelen zsákom. Holmim: Belévágom S egymáshoz idomulnak. Funkciójukat levetkezik, Idomulásra figyelnek. Egymástól helyet: Nem irigyelnek. Résein: Karma nyúl a zsákba S menekül a gyáva … Olvass tovább
Villő tündér muzsikál Hallod-e, fuvola szól, Zenél tündér Villő. Fák között táncol vele, A hajnali szellő. Fénylik zöld koronája, Dereka, mint a nád. Könnyű sípjának hangja, Reggeli szerenád. Fényárban ébred Villő, Könnyed dallamot ír. Szíve örökzöld erdő, Mesés kottapapír. Miféle sok hang repül, Dallam is temérdek. Ha szép Villő muzsikál, Táncot jár a lélek. Így … Olvass tovább
Homo Personatus Maszkkal takard el a szádat, Így már semmi nem is fájhat. Körül táncol csak a bánat, Szép cukormáz politika. Tükör elé készítsd maszkod, Szemed jobb ha leragasztod. Távol tartsad hű rokonod, Ha félsz,nem érhet intrika. Légy tudatos minta polgár, Halált éneklő gyászbogár. Hazug most a fehér oltár, Fertőtlenítő kritika.
Vadvirágos apeva csokor Vad Virág Mezőkön Sétál lelkem Ekrü szoknyában. Nap Virág Tekint fel Amíg a fény Arcát csókolja. Szép Arany Ruhában Nehéz fejek Földig hajolnak. Tűz Piros Libbenő Szirom szoknya Az utak szélén. Kék Szeme Vidámság Az egyszínű Végtelenségben. Mély Lila Mámorban Úszó lepkék A nap fényében. Tű Éles Tüskéit Büszkén hordja Rét katonája.
Egy kis móka. Mi lenne, ha a magyar rémlényeinket fognánk és beköltöztetnénk egy tömblakásba? Én elárulom! (gyermekvers) Rémlények háza Ott van, hol talán nem is volt: Szédítően magas házban. Rém különös lakók élnek, Együtt fura szomszédságban. Markoláb úr éjjel pörög, Holdat zabál, folyton zörög. Lidércék a hű gondnokok, Oly nyomasztó egy fazonok. Az elsőn vénember … Olvass tovább
Róka – móka Hegy oldalán kicsi erdő, Homokfalban kotorék. A friss nyomok elárulják, Ott laknak a rókáék. Rókalyukban öt kis róka, Összebújva bóbiskol. Csak egy emeli fel fejét, Nem kér ő az alvásból. Kíváncsi a huncut kölyök, Csalják illatok, hangok. Ösztöne hajtja, üldözi, Csavargó a kis konok. A négy lába fürgén viszi, Szalad, ugrál, hempereg. … Olvass tovább
A piros léggömb Anya macska cicájával, Kinn a réten egerész. A cirmos mama vadászik, Cicó meg csak heverész. A csöpp kölyök csak hempereg, Négy kis lába égnek áll. Egy léggömböt figyel nagyon, Mi szél szárnyán arra száll. Gyere cica, osonj, tanulj, Zsörtölődik anyuka. Cicusa már léggömb után, Ugrál, mint egy mókuska. Macskafű és macskagyökér, Ej, … Olvass tovább
Kiállítás Valami kisisteni világkép, dicsőült érzés. Halk suttogások hada, eltűnik a világi mérték. Hűs teremben. Csillogás szemekben. De belül: Vad toporzékolás, táncolnak az álmok. Ordítva sétálok halkan, képekkel kiáltok. Minden fordulni látszik, felemelkedem. Ilyenkor belétek mászok s ott felnevelkedem. Együtt vannak mind s mint mozaik összeáll. E kép a jövőbe száll. Túlélnek szülötteim.
Egész nap áztatta földünket az ég. Valahol elvesztettem önmagam ebben a zordságban. Az uralkodó kékségnek lassan elapadtak keserű könnyei. Hirtelen dermedt csend ült a dombtetőre. Az öreg szilvafa ágaival a lelkembe kapaszkodott, így szólított magához. Édesen savanyú, deres, lila gyümölcsét kínálta. Arcomat forró kezeivel érintette a napkorong. A levegő langyos tengerében fürdött a testem. Milyen … Olvass tovább
A telhetetlen szarka (tanmese) Egyszer volt egy szarka, Kecses tarkabarka. Hosszú volt a farka, Feneketlen marka. Szerette a szépet, Csillogót, nem kéket. Mindig arra nézett, Ahol vagyon fénylett. Kedvelte az érmét, Eladta a lelkét. Kevesellte bérét, Kicsinyelte fészkét. Lecserélte jobbra, Tágasra, nagyobbra. Lopott erre, arra, Nem gyúlt szíve dalra. Vágya sosem múlt el, Gyűjtött nappal, … Olvass tovább
Szent Iván éjjel Legény megy az éjszakában, Rőzsét gyűjt a nyalábjában. Lánynak szalma az ölében, Parazsat visz egy bögrében. Tűz, tűz, tűz – Szent Iván-i tűz, Láng, láng, láng – gondot, bajt elűz. Leány dolga tüzet rakni, Háromszor azt körbejárni. Megszenteli tiszta vízzel, Legény gyújtja fáklya tűzzel. Tűz, tűz, tűz – Szent Iván-i tűz. Láng, … Olvass tovább