VGy Mont'y Konok percek Kívül vagyok a dolgokon, konok percek vájt szívén, vén idők csengnek a húrokon, rokon fényeim szemem íriszén. Szénfeketén csalogat az éj, éjjelem benned dadogó szó, vár türelemmel, vár a mély, a mélyben alvó alkotó… Tovatűnik a perc, fénye fáj, ájult másnapos dragonyos, oson az árny álmaink tövén, övén a kés éle bársonyos. Ostoba … Olvass tovább
Csonka világ csonka vers Nyomorgó csend otthonod, félsz lett az utcajárás, férgek napi-gondja rágja agyad és benn reked az ünnepvárás, míg gyermeked csillogó szemmel néz, s nem érti mi körülötte e reszketés, anya miért sír egyre többet és apa, mint régen hozzá miért nem beszél… Elért hát téged is, mint sok évvel ezelőtt engem, s … Olvass tovább
“Mert mindig “negatív” és búskomor írást rak fel Mont\’y…” Na most jött el a derű pillanata, jó szórakozást! Rend-et-len a zokni Töviről hegyire átvizsgáltam mindent, megintett, s vádolt, oszt legyintett, tett, mit elrejt köröttem a káosz, pátosz annak ki rendben élt eleinte, de leinte', engem magam rendje kárhoz, hogy nem találom zoknim másfelét… _________ a … Olvass tovább
Valakik itt bennem Megtorpant percek, toporog a tudat, utat keresve félve élek, fejfámban szóbogár perceg, egy emlék után kutat, keresi kit rejtek én. Valaki belőlem dolgozni indul, valaki, ha kell, ha nem, verset ír, valakit bennem szét vet az indulat, de egy másik a sarokban reszketeg sír. Valaki csak léhán legyint a mára, a sokadik … Olvass tovább
Lét, idő, lét-idő, létidő Egy csepp víz, mely csobban a mindenek vizén és pillanatra még vissza-vágy, ez múltjelen és visszhang a mindenség félig-telt poharán. Emlékezés mit soha nem kapunk vissza, gyermekként éltük csupán, majd befedte a tanulás hamuja, s nem látjuk viszont, csak halálunk pillanatán. Létidő mit élve töltünk itt, s miden és semmi a … Olvass tovább
Reggeli merengő Nékem itt csilingelnek a fagyott faágak, nyikorgó kacajok reggelente a léptek, tépett jelen a múlt kabátja, mi betakar, hogy ne féljek. Ne, mikor Maidstonra leszáll a méla köd, tejfel-fehéren vállamra száll, didergetve az elkerültet, elkerülten, idegenül naponta gúzsba köt. Lök, taszajt, mint én önnön magam, mert megmaradni egyre kevésbé bír a lélek, félek, … Olvass tovább
Most festett régi kép Égszilánkok hullnak, a felhők kristálypohara széjjeltört, valaki bőszít, elmarad, s van aki eljő, rideg a semmi meggyötör. Futnék szaladnék, nincs aki hívna, hívatlan vendéget meg senki nem szeret, emlékeit mint ócska programot letöröl, mában a jövőmet szenvedem. Kapaszkodom hát egy régi képbe, bár jól tudom múltamban nem élhetek, de ez múlt … Olvass tovább
Negyvennégy Negyvennégy, félig üres, félig teli, s míg eltelik bátor légy. Bátor önmagadhoz, kihez mindig oly gyáva voltam, s ha szóltam magam ellen azt is halkan tettem, nem szónokoltam, csak mint verseim, a gondjaimmal fiókba rejtettem. Negyvennégy, félig teli, félig üres, s e rühes idő belőlem eltelik. Telik, múlik ahogy arcom lepedőjére ráncokat gyűr, mint … Olvass tovább
Erre válaszoljatok Mi marad végül nékem e kifordult világban? Hiába ölelés, néhány igaz, de elcsépelt frázis, remény a reménytelen holnaputánig… S mi marad néktek gyermekim? Én már megéltem negyvennégy tavaszt és nyárt, telem se várat, bár bennem jövőtök annyira fáj, de kevés a bánat! Tennem kellene, de ha egyedül fogok fegyvert, gyilkosnak, terroristának neveznek, s … Olvass tovább
Egészen jól Én jól, kicsit mint mindig, ott, hol zuhanni indít, tarthatatlan, hogy már nem tudok senkinek hinni, elejtett álmaim közt túl nehéz magamat vinni! Én jól, ahogyan hagytak, lógok csak egymagamban, nem hív a lég, szárnyaim perzseltek szakadtak, de boldog a lét, hogy szép emlék maradtam! Én jól, hogy te még jobban, figyellek messze, … Olvass tovább
…akarok lenni… Szélszava űzzed a télfagyot, angyalom hozzad el a tavaszt, láss’d! – szorongószél vagyok, megjártam északot, hidegen egy megfagyott szívről szaval, a csendtükrök tócsák felett repednek, s riannak a tavak, recsegő gyönyörrel erednek, s a körökbe örökre benne marad! Felfordított lelkeken üvöltve fújok én, savasan hull a fájó lét, jéggé fagyott zuhatag állja el … Olvass tovább
Mordul mogorva Sorsa fordul, mordul mogorva, rossz napok odúja bújtatja, s morogva rója köreit bent, lelkén nyomasztó féreg a rettenet, hogy elkési minek időt ő adott, oldott napjai, a szemrehányás hangjai, magának mondja, monoton mormolja, eltékozolt idejét! Szeretne ő, s szeretne élni, ölelni, soha semmitől se félni, támaszra lelni egy biztató szóban, hogy ne engedjék … Olvass tovább
Vagyok-e méltó Vagyok-e méltó, hogy magadban hordjál, vagy egyszerűn, mint a szalma fellángoltál? Vagyok-e méltó, hogy nékem magadat adjad, fogni kezem, hogy el ne szaladjak? Vagyok-e méltó, oltárod előtt térdre rogyni, fájó keresztel vérzőn-sírva nem gondolni? Vagyok-e méltó, méltósággal véled együtt járni, lángfellegben fekete szárnyal messze szállni? Vagyok- e méltó, élni e méltatlan édes életet, … Olvass tovább
Koboldom láttam Láttam én egy kedves bús bolondot, tükör mélyén egy szerencsétlen koboldot, ki kibomlott hajak után mint szél omlott, s szerelmével, mindig mindent elrontott. Láttam én egy csípős fázós reggel, nem volt ott, hol eddig minden esetben, kerestem, de sehol meg nem leltem, csak a tükör volt előttem ezerfelé repedten. Láttam én ahogy a … Olvass tovább
Bennem mi fájdalom Bennem mi fájdalom, tőlük örökségem, asszonyok drágák, hiába könyörgésem, résen át szivárgó jaj, s hogy létezem, ebben csupán ez a baj. Vágyaimból ruhát terítek vállaitokra, de reszketeg félelem béleli, hát fáztok, láztok engem betegít szerelmetekkel, könny gyűl ráncos tenyeremben. Lengve felettetek, napfény, ha volnék, ha szél lehetnék hajatokba szirmokat szórnék, de ember … Olvass tovább
Ne, ha… Ne szeress életre halálra, ne keress, mindig megtalállak, ne szidjál, ha néma bennem a szó, ne hívjál mikor nem valós a csók! Ne szóljál, ha vigasznak kellek, ne hordjál, ha nehéz a lelkem, ne higgyed, hogy semmi nem valós, ne ijedj mikor a szél búgva átkarol! Ne féljed énbennem a szörnyet, ne értsed … Olvass tovább
Kilenc múzsa Szívemnek lándzsái, múzsáim lelkemnek, rebegnek fáklyáik, máglyáin eretnek verseket írók én, sírok én a szemekben, egekbe száll a füsttel a szó, jajgató csókotok homlokomon, majd a sorstól fosztottan elhagytok! Vagytok a kéj éjemben, remény rövidebb-hosszabb napomban, szerelmes szeretőim énbennem, ragyogás a napban és a holdban. Kezemet fogva, zuhanni emeltek, vagyok így az ég, … Olvass tovább
Gyalog a tömegben Ehhez a gyalogláshoz, nékem nincs jogosítványom, hogy a menetnek szembe menjek, nem vagyok én ár se tenger, csak lengek, mint rongy a szélben, szelemmel viszem, mások mit beszélnek, jelzőtűz a sivatag homokjában, ránc a földet fordító homlokára, s hiába küldenél, nem vagyok levél, se vezére a mának, nem hallanának, nagy lett a … Olvass tovább
A vágta Féktelen fénylovakon a vágta a költő idealista álma, por mögöttem a múlt kihunyt szalma lángja, s míg a szú a koporsót rágja, vágja fejszémet újabb, s újabb kemény fába… – vaklárma! Vaklárma, hogy reám nem találnak, itt vagyok, kívül-belül renoválva, újfent talpon állva, s kitört belőlem a láva…. Féktelen fénylovakon gyorsul most a … Olvass tovább
Álommátrix Képzelgés az élet, rosszat álmodok, nem vagyok még ébren az infúzió átcsorog, sós lét, valaki engem álmodik, ahogy egy lombikban éppen ácsorog, s mielőtt megszületne én létének keresztet ácsolok. Mellkasában bordái közt lüktet majd éltem, s ő képzeli majd tovább, hogy ismeretlenül, s mégis benne éltem, tétlen reakciókban a tudatával, félelmeivel az ismeretlentől istent … Olvass tovább