Brigitta Zelenka

Tánc (millió rózsaszál…) Kibomlik mint egy rózsaszál, érzed, szívedig ér a dal, tágul a tér, és a kék madár öröm szárnyával betakar; úszik a hang, a vérerekben bíborrománcot zsong a vágy, porlepte mélyből felzúg a testben az élet egy mámor éjszakán, omlik, árad a gondolat, a varázs tágas végtelen, csak most, csak ez a pillanat, … Olvass tovább

Tárd ki karod, még mielőtt alkonyba roskad a nap, s a létcsapások nyomdokán csupán hóba írt jel marad utánunk, mint apró cinkenyom. Öleld át mind az álmokat mielőtt ködbe fúl a dal, szemeden dérré fagy a könny, s leomlik minden sziklafal az ellobanó tűz fölött. Még illat leng, Isten fénye koszorút fon, ha engeded fejedre, … Olvass tovább

Valamit írni kéne mégis míg eloszlik ez a szürkeség, széthullt gyöngyöket megkeresni, köd mögött a csillagot lesni mint hitőrző, büszke jegenyék, hamufelhők rongyos fodrában felfedezni örömvillanást, bujkáló emlékek vigaszán szállani, mint az a régi szán, s belélegezni mesék illatát. Valamit írni kéne tán, vagy fénynek tartani a poharat, s az átszűrődő tisztulásban megérintsen a titok … Olvass tovább

Magot szórva, hajolva földig, kerten, ha fényár végigömlik, ott látom őt, lecsúszva vállán kopott kendője, s aranysárgán játszik az áldás őszhaján, kékség -távolban jóanyám. Zümmög a csend, haján a fény, a régi föld opál-szatén ősreményeket gyöngyözött az ezredéves sors fölött. Mindegy, hogy honnan indulok, a harangszó ha átzuhog őszömön, s akár ragyavert, az út vége … Olvass tovább

Sejtések Én oly sokszor elnézek másfelé, s a keresztfáról megfeledkezem, de érzem, elér egy-egy sugarad, az áradásban bomló reggelen, ha áldás zuhog ég és föld között, fűszer illatban színek, dallamok, s a kerti padra jóreménység ül, Flóra szeme ha kéken rámragyog. Mindenben ott vagy Te: egy gondolat, finom sejtésben pókszál-lebegés, az alkonyati lila búcsúzás lélekbő-csendjén … Olvass tovább

Párbeszéd helyett Apám, a szavak szétgurultak mint érett gyümölcsök a réges-régi almafáról, s tört útjain a hordozott múltnak a kérdések is megfakultak. Nincs menekvés, számba kell venni, nem parancs ez, nem kényszer, de semmi nem emel gátat a szónak, hogy kimondd, vagy leírd így utólag, s bár monológ ez csupán, csak látszat, (helyén az elmaradt … Olvass tovább

A régi erdő Milyen lehet az otthon-erdő rejt-e még regét a vadon, s a patak zsongó imádságot ringat-e párás hajnalon? A fény ragyog- e aranyzöldet a tisztáson, ha kél a Nap, s mámorba zengőn a régi nyár árad-e még az ég alatt? Ha leszáll a homály-alkonyat és szétteríti bűvkörét, sejtet-e titkot az erdőmély, az őrzőn-érő … Olvass tovább

Nyugati anziksz Az egész vidék mind ilyen, eső-kimosta szintelen, viharok-verte, ingatag a tartás is, mint talp alatt ha reng a föld, és hirtelen szívedig ér az intelem. Milyen legyen, ha zúg az ár, az ember térdig bajba jár, a nyelven nehéz vaslakat, fejekben pang a gondolat, s hiteltelenné oszlanak fülekben, kivénült szavak. Optimizmusra nincs okod, … Olvass tovább

Romokból csillagig Gyötrődő május, verdeső, akár egy sebzett jégmadár, gond-napok, ólom-ünnepek félelme létet felzabál. Remegés ront a földön át, álmok növelnek rémeket, s ahol fájásba fúl az éj, lesz-e még reggel, kérdezed. Szorongás ül a kereszten, odafent tornyok forognak, kényszerpályán a lélek ma, partján csatakos árkoknak. Lángolhatnának lármafák, ha minden remény elhagyott, amíg felhők közt … Olvass tovább

A nyírfa halála Fűrész bődül a síri csendben s megremegnek az almafák, e sorscsapástól, mit rettegtem, némán feljajdul most az ág. Megrázkódik, kérgébe marnak orvul kegyetlen vasfogak, végakkordján egy múzsa dalnak vezeklek, vesztett harcokat siratok én, akár a nyírfa, s megborzongok itt legbelül, beszédes ez a néma kín ma, ahogy a lélek megfeszül. Hányszor figyeltem, … Olvass tovább

Virág-világom Pillája rebbenő, hinta-palinta, ringasd el öledben áldás-szeretet, mesélj neki csodás tündérmeséket, csillagszórós éjben gönczölszekeret, s amíg a holdezüst némán bűvölő, simogasd imára apró két kezét, dúdolva zsongítson álom-éjszakát szép szemére szálló pillangó-pecsét. Őrizzed az álmát, maradj mellette, ha neki biztonság fogni a kezed, s mikorra árnyakat elűz a reggel, jóreménységet egy gyermek rádnevet. Vedd … Olvass tovább

Születésnapi elmélkedés Édesanyám… Tudom, hogy várnál most is. Pedig az öreg bútorokat már régen por lepi, s értelme sincs, amúgy semminek. Megfakult képetek a falon pókhálókeretben őrzi a múlt időt, kopottak a hajdan vidám színek, s a függöny sápadtan bújik ablakok homályába. Mégis, szívem rejtett-féltett albuma tárva, hogy fellapozzam, s kézen fogjam a feltételes módot. … Olvass tovább

Én nem tudhatom Én nem tudhatom, milyen korok jönnek, a prognózis ma jóra nem mutat, a fejben zúgó gondolatköröknek, miféle tudás épít jó utat? Lehet- e vajh, még tisztelni a rendet, idők csapásán át hitem hogy vigyem? Nem tudhatom, hogy holnap ki csenget s a szél, ha matat, szándéka milyen. A félelemben ma megbénult lélek … Olvass tovább

Nosztalgia Csak egyetlen órát vihessek magammal a kacagó nyárból, oda, hol téli ködök lesnek s már lopakodnak fáig fától. Csupán egy maradék sugarat a lezúduló verőfényből, s maroknyi kékséget, ha szabad, hogy őrizgessem védőn-féltőn, bűvölő, mámoros dallamot, rigó nótát diófa lombján, a tegnap sebtében otthagyott virágillatot mind elhoznám. De jaj, szétfoszlik, hiába vártam, akár hunyorgó … Olvass tovább

Elégia Fénybe szőtt búcsúpillanat, avar roppan a talp alatt, kékfestő ágak közt az ég, bűvölném, hadd maradna még. Valahol fenn a fák hegyén, elszáll az utolsó remény, délre húznak a vadludak, értelme nincs az alkunak. Lesz-e még holnap nélküled, fáradt szemembe révület, arcomon őszülő mosoly, köröttem őszi csend honol…

Egyszer minden út hazavisz Minden út egyszer hazavisz oda, hol gyermekkor-gyökerek nyúlnak a földbe makacsul, s láthatárt szeg az a hegy-kerek. Vágy-sejtés hangok a szélben elbabrálnak hajad becézve, s amott a vén málnabozót úgy hajlik, mintha eléd lépne. Bekerít parttalan idő, a volt és most megáll egy szóra, lélek-béke pihenőben kővé dermed a homokóra. Egyszer … Olvass tovább