A kötelező rossz írta: Csider Bálint Amikor még én is gimnazista voltam, volt nekem egy osztálytársam. Úgy hívták, hogy Geri (Gergő). Geri egy nagyon érdekes gyerek volt. Édesanyja orvos, édesapja pszichológus volt. Mind a ketten nagyon rendesek és műveltek voltak, nagy öröm volt velük néha napján összefutni és pár szót beszélni. Geri tökéletes ellentéte volt … Olvass tovább
– Chai, gyere már! – Jövök már. Itt vagyok. De minek hoztál be a céghez Katie? Eleget vagyok itt enélkül is… – nyüszögött a táncos, ahogy megállt a lány mellett. – Ide figyelj kistigris. Mindketten tudjuk, hogy hazudsz, mert még mindig a gyógytorna mögé bújsz, hogy ne kelljen visszajönnöd táncolni. Katie megragadta az idősebb kezét … Olvass tovább
Zsófi nézte a lakatokat a rácson. Ha akarta volna se tudta volna megszámolni. Több ezer lakat volt azon az egy négyzetméteren. Több száz színűek és méretűek voltak. És több száz titkot rejtettek. Tekintette az egyik még fényes lakatra tévedt és elmosolyodott. Új volt ugyan, de ahhoz elég régi, hogy már arra is lakatokat akaszanak. Gondolatban … Olvass tovább
– Jisung azonnal engedj ki! Hallod! Hozd vissza azt a kibaszott kulcsot, vagy esküszöm kinyírlak, amint kijutottam innen és Yuta se tud majd megmenteni! Hallottad?!! – természetesen nem érkezett válasz, de a táncos nem is várta, hiszen pontosan tudta, miért lettek összezárva a leaderrel a szobába. – Hé, Chai, minden rendben? – kérdezte aggódó hangon … Olvass tovább
Lily még nem akart hazamenni, nem akarta újra végig hallgatni, hogy tizennyolc évesen pontosan tudnia kéne, mit akar kezdeni az életével. Helyette csak élvezte, hogy a kora őszi napsugarak kellemesen cirógatják a bőrét. Lehunyta a szemét, hogy minden lelkierejét összeszedje és felkészüljön arra a vitára, ami nagy valószínűséggel otthon vár rá. Mielőtt újra kinyithatta volna … Olvass tovább
Marilyn nem gondolta volna, hogy egy tizenkét órás műszak után arra lép be az ajtón, hogy az Anderson testvérek veszekednek és hangosan üvöltöznek egymással. Máskor talán szórakoztatta volna a dolog, de Katie csak tegnap jött haza látogatóba és már most ölik egymást. – Mert nem szeretsz! – vágta az idősebb fejéhez Katie. – Te se … Olvass tovább
Belépek a szobába,minden olyan fénytelen. Beengedném én,de a testem szinte képtelen. Leülök a földre,az egész forog körbe. Miért húz ki,amikor újra vissza lök…le A falon töltöm ki kínom,ameddig bírom. Talán sikerül ezt most vissza szívnom. Nem kéne publikusan sírnom. Ki kell bírnom,ki kell bírnom. Szokás szerint nem vagyok tiszta,sugárzik belőlem a tinta, még a padló … Olvass tovább
Az öreg tölgy ismételten kitakarta a déli napfényt, Liza pedig frusztráltan szusszantott egyet. Régebben imádta, hogy a fa lombkoronája eltakarja az ablakait és megnyugtató árnyékba vonja az egész szobáját. Az utóbbi hetekben azonban csak egyre idegesebb lett tőle. Vádlón tekintett ki a vétkesre. Persze, az említett faunát volt a legegyszerűbb hibáztatni. Pedig minden idegességén és … Olvass tovább
Kovácsoltvas kapu. Éjfekete indák gabalyodnak egymásba. Nem látod, hol végződik az egyik, és hol kezdődik a másik. Talán nem is fontos. Sokáig állsz ott, mozdulatlanul. Úgy érzed, az indák köréd tekerednek, húznak befelé. Belépsz hát. * A másik oldalon minden szürke. Nyirkos köd szitál. Az összes szín kifakult. Szürke a fű és szürke az ég, … Olvass tovább
„Enyém a bosszúállás, és én megfizetek.” Lev Tolsztoj: Anna Karenina „fönn az égen, úgy mint régen, rostokol a nagybajszu Hold” Weöres Sándor: Hazatérés Az óra éjfélt ütött, amikor végre kilépett az ajtón. Lenézett kesztyűs kezére a kilincsen. A fémen ezüstösen csillant a holdfény. Gúnyosan, vádlón. Óvatosan megmozgatta ujjait. A kesztyű kellemesen feszült a kezén. Mint … Olvass tovább
Világ életemben olyan helyeket kerestem, melyeket az otthonomnak érezhettem. Egészen kis koromtól kezdve. Legelőször egy Felsőtold nevű kis faluban, annak a személynek a karjai között, akit mindig is a nagymamámnak tartottam, habár valójában sohasem volt az. Később az első igaz barátomnál és családjánál, akik által megismertem a valódi elfogadást. Végül pedig a zeneiskolámban, ahol azt … Olvass tovább
Minden napra jut egy pohár. A tökéletes mértékletesség. Nem sok. Nem is kevés. Csak a pohár tartalma változó. Maga a pohár örök. Állandó. Nem változik. Vagy mégis. Pontosan olyan, mint egy ember élete. Kezdetben fényes. Új. Szép reményeket ígér. Boldog jövővel kecsegtet. Aztán ahogy telik-múlik az idő. Kopik, vásik. Oldala dörzsölt lesz. Alja karcos. Tisztasága … Olvass tovább
Mikor éjszakánként, lefekvésre készülve belépek a szobámba néha felkapcsolom a nagy villanyt, azaz a szobám közepén a plafonról lógó nagy fényű lámpát, habár sokkal jobban szeretem az ágyam melletti olvasólámpa fényét. Kissé sznob vagyok. De muszáj valamelyiket hogy lássak és az előbbi kapcsolója közelebb van az ajtóhoz. Azonban úgy tűnik, hogy a ötét folyosóm sosem … Olvass tovább
Az ablakon beáradó napfény egyenesen az asztalon lévő naptárra vetette sugarait. Július 16. Ma egy éve, hogy megöltem a testvéremet. Mindenütt ijedt, megvető tekintetek. Minden porcikámban éreztem a szégyen marcangoló karmait. Küzdelmet vívtam forró könnyeimmel, de végül elárasztották vörösre festett arcom. – Emma! Emma, menjünk haza! – harsogott bátyám, miközben csuklómat rángatta. A férfi kivel … Olvass tovább
Egy őszi délután találkoztam vele először. Gyermek voltam, ő pedig néhány évvel idősebb, ami akkor borzasztó soknak tűnt, s szinte a felnőttek közé emelte. Az erdőben álldogált – meg persze én is – és rezzenéstelen tekintettel figyelt valamit. Először nem vettem észre, micsodát, de amikor megláttam, elállt a lélegzetem. Egy aprócska forgószél kergetőzött önmagával a … Olvass tovább
Valamikor régen… Gyönyörű vagyok. Csodás. Legszívesebben egész nap csak nézném magam tükrömben, nézném arcomat, melyet körülvesznek a nárciszok. Ezt is teszem. Minden egyes nap. Házam tele tükrökkel és nárciszokkal. Később… Öregszem. Egyre kevesebbszer nézek tükörbe. De attól még szerelmes vagyok magamba. Van, ami nem változik. Tükreim és nárciszaim egyre csak fogynak. Most… Nem tudok felkelni. … Olvass tovább
A Magasztos Megdicsőülés hónapjának 15. napja, Urunk ….-ik évében Indulunk. Anyám szeme könnyes. Apám rám se néz. Csak elfordul. A Magasztos Megdicsőülés hónapjának 16. napja Ma elértük az első települést. Üdvrivalgás fogadott minket, a nép ünnepelt. Minket ünnepelt. A Magasztos Megdicsőülés hónapjának 17. napja Újabb falu, újabb mulatság. De hogy is lehetne másképp? Hisz mi … Olvass tovább
Augusztus ötödike volt. Még fel sem kelt a nap, mi már autóba ültünk és álmatagon utaztunk Kanizsára. Szemeinket a kávén kívül az izgalom és a várakozás tartotta ébren és éberen. A mai nap olyan eseményé, ami közelebb hozhat minket magunkhoz, egymáshoz és mindenhez. A társaságok nagy kovácsa ez a szabadidős program: egy kenutúrára indulunk. Legalábbis … Olvass tovább
2021-ben Végre elengedtem, a terhet amit oly régóta cipeltem! Pontosabban 5 évig.Nem tudtam ,hogy ennyi ideig fog tartani.Senki sem készített fel rá vagy tanította meg ,hogyan kell elviselhetőbbé tenni ezt…Most elmondanám neked ha tudnám,hogy ti nektek már ne fájjon ennyire,de azt hiszem erre nincsen gyógyszer amit bevehetsz,nincsen rá praktika amit elvégezhetsz valami lifehack vagy könyv … Olvass tovább
Az orvosi rendelő rideg-szigorú várószobája két beteg embert őrzött csupán. Móric egyre gyengülő lélegzettel ült a kényelmetlen műanyag székben, az átellenes sarokban pedig egy öreg úr kucorgott, nyakán szorosan összevonva sálját. Rémisztő volt az orvosi műszerek koppanását hallgatni a csukott ajtó mögül. Végre megjelent a vézna, barátságtalan ápolónő és szólította Móricot. A férfi pedig növekvő … Olvass tovább