József Attila tudta, hogy az ember nem egyszer hal meg. Előbb akkor, amikor nem fogadják be. Aztán akkor, amikor félreértik. És végül akkor, amikor már csak idézni tudják, de válaszolni már nem. A végső fázisban sokat volt egyedül, még akkor is, ha emberek vették körül. A magány nem fizikai állapot volt, hanem erkölcsi: annak a … Olvass tovább
Alkonyodott. A nap lassan alábukott a narancsvörös megannyi árnyalatát festve az égre. Mintha az egész horizont lángokban állna. A hatalmas égitest utolsó sugaraival ragyogta be a szakadék partját és a parton álló kislányt. A lány, bár tekintetét az égre emelte, alig látott valamit. Szemét elhomályosították a könnyek. A naplemente a bátyjára emlékeztette. Gondolatban visszaszállt azokba … Olvass tovább
Élt egyszer egy kislány, akinek nagyon szép és boldog gyermekkora volt. Sok jó dolog vette körül, mindenki szerette és a kislány azt hitte, hogy az egész világ csupa boldogság. Egy nap éppen az iskolából sétált hazafelé. Mint mindig, útja most is a parkon vezetett keresztül. Egyedül volt, de egyáltalán nem félt. Mindig egymagában sétált haza, … Olvass tovább
A csend ma már nem feltétlenül egy természetes állapot, hanem inkább hiányként élhető meg. Nem az a fajta csend, amelyet régen ismertünk – amikor egy délután el tudott telni anélkül, hogy bármi „történt” volna, mégis megtelt jelentéssel, amelyet sosem feledünk el. A mai némaság inkább zavaró üresjáratra emlékeztet, amelyet azonnal, gondolkodás nélkül betöltünk: egy értesítéssel, … Olvass tovább
Hazugság. Minden szó. Minden pillanat. Üres szavak tömkelege, amikben minden erőmmel próbáltam hinni. Vakon bíztam benned, melletted álltam mindenben annak ellenére is, hogy a rengeteg ígéreted folyton válasz nélkül maradt. Ez már épp elég tanújelnek kellett volna lennie, igaz? Győzködtem magam arról, hogy ami köztünk van valódi. Megtörhetetlen. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Talán … Olvass tovább
A hó finoman hullott a földre. Kis lábak nyoma látszott a fehér tengeren. A szőke hajú, olyan nyolc éves forma kisfiú csendesen baktatott a kis rétig. Ott aztán megállt, és körülnézett. – Pont ideális hely a hóemberépítésre.- gondolta. – Csak kár, hogy egyedül vagyok. A kis rétről nem sokan tudtak. Ezért is járt oda a … Olvass tovább
A hó lassan, hangtalanul hullott a kisváros utcáira. A házak ablakában meleg fények pislákoltak, a levegőben fahéj és frissen sült sütemény illata keveredett a forralt boréval. Az üzletek kirakatai megteltek vágyakozó gyermeki tekintetek hosszú sorával. Apró, turcsi orrok rajzoltak párafelhőt az ablakokra. Színes csizmák szárai kandikáltak ki a behúzott függönyök résein keresztül. Szépen kifényesítve várták … Olvass tovább
„non est umbra sine luce” / nincs árnyék fény nélkül. Éjnek éjjelén a sötétben fekszem. Aludnom kellene, pár óra múlva indulnom kell dolgozni, azonban mintha csak egy küzdelem lenne számomra az alvás, valami megakadályoz abban a célomban, hogy kipihenten mehessek végezni a dolgomat. A sötétség pedig játszik velem; mozgó árnyalakokat mutat melyeket csak a szemem … Olvass tovább
Biztosan te is hallottad már: amikor tüsszentesz akkor valaki éppen gondol rád. Alig egy évvel ezelőtt egy rakás programozónak is felkeltette ez a gondolatmenet a figyelmét, és valamilyen AI-alapú, neurotranszmitterekre hangolt technológiának köszönhetően létrehoztak egy olyan applikációt, amely jelez az adott személynek, ha gondolnak rá. Hapcinak szerették volna nevezni az applikációt, de a nevet már … Olvass tovább
Évek óta nem tapasztalt gyomorgörcs kerít hatalmába miközben a vonat ablakán bámulom az elhaladó napraforgó mezőket. Már egy ideje a négyes ülőhelyen körém csömörlött fiatal anyuka a két csiripelő fiókájával sem tudja megzavarni békétlenségemet. Bármennyire is igyekszem elterelni a figyelmemet a táj állítólagos szépségével és nyugalmával, az agyam megállás nélkül kattog a családom viszontlátása körüli … Olvass tovább
A lakás csendes volt. A késő délutáni napfény laposan kúszott be a konyhaablakon, majd a szekrényen állapodott meg, ahol a konyha horgolt függönyének mintája kacskaringós árnyékot vetett. Mellette látszott, ahogy a szobanövény leveleire lassan, de feltartóztathatatlanul rakódtak az újabb és újabb porszemek. Az idilli eseménytelenséget ormótlan kulcscsomó zörgése szakította meg, ahogy a lakás tulajdonosa igyekezett … Olvass tovább
Már több mint fél órája nem is fogta fel a tudatom, milyen számok zúgnak elő a tévé melletti két hatalmas hangszóróból, csak az ütemes, és egyre fájdalmasabban erősödő lüktetést éreztem a dobhártyám mögött, egészen a koponyacsontomban. Arra próbáltam valahogy ritmusosan mozgatni lábaim és kezeim. Az izzadságfolt egyre nőtt az ingemen. Ezt persze nem láttam, de … Olvass tovább
A tavaszi szél már azelőtt beharangozta az örömhírt, még mielőtt a kakas felkelt volna. A Nappal együtt ébredtek az emberek. Izgatottság szállt a levegőben, hisz eljött a nap, a nap, amire a falu apraja nagyja évek óta készülődött. A bíró fia, az okos, helyes, úriember Kalapos Gábor megnősül, de nem is akárki az arája: a … Olvass tovább
-S drága testvéreim, lassan 50 milliárdan vagyunk ezen a bolygón, – folytatta a beszédét a kipirult arcú fiatalember. A szemei ragyogtak a kamerák fényében. – és mégis, rettentően nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy én is a nevemet adhatom ehhez a forradalmi döntéshez, amit csak úgy hívunk: Passione! Mikor megkerestek engem, hogy én, Adonisz, legyek ennek a … Olvass tovább
Péter kilépett az ajtón. A legszebb öltönye volt rajta. Ritkán viselte ezt a ruhát. Igazából mióta beszerezte erre az alkalomra tartogatta. Talán a felesége temetésén volt rajta. Meg legfeljebb az esküvője napján. Jeles nap ez a mai, bár ezt biztosan érzékelte a Kedves Olvasó rövid bevezetőnk alapján. Egy nagy fekete autó várta a takaros kis … Olvass tovább
Egy mesélő a sok közül – de talán a legönteltebb – rutinos válogatásába kezdett az írók között. A mesélők furcsa szerzemények: mágiával telt naplójukból néznek bele az írók életébe, nyomon követve, ahogy újabb és újabb történetek íródnak meg kezeik által. „Unalmas, unalmas és még unalmasabb…” – morogta magában. – „Hát már nem tudnak írni ezek … Olvass tovább
Minden reggel hat órakor szólal meg az ébresztőm. Pontosan egy és fél órát töltök azzal, hogy elkészüljek. Rutinszerűen felülök az ágyamban és nyújtózkodom, majd a fürdőszobába sietek. Megmosakodom, felöltözöm és a maradék időmet sminkeléssel töltöm. Mindig azt mondogatom magamnak, hogy én azért sminkelek, mert szeretek. Szeretem az arcomat simának és csak annyira pirosnak látni, ami … Olvass tovább
A hátam a falnak szorítom. Nem bírom tovább. Minden erőm elhagyott. A kő hideg, nedves, mohás. Nem számít. Kit zavar a fehér ingen egy kis beletört növény vagy sár a hatalmas, vörös folt mellett. A kard itt van a kezemben. Csak benne bízom. És a saját tehetségemben, persze. Elfáradtam. Az izzadság patakokban folyik a homlokomról. … Olvass tovább
Fekete fehér Nem tudom eldönteni, hogy én ragaszkodom a fekete-fehérhez vagy az ragaszkodik énhozzám. A fekete-fehér egy olyan létmód, ami érzést, energiát, ihletet, spirituszt és muníciód ad. A dualitás látása mélyen inspirál, hogy békét kössek az örökkön jelen lévő catullus-i ambivalenciával. A polaritás polarizálása a fekete-fehér. Egy folyamat, ahol a végpontok esztétizálódnak. A fekete-fehér egy … Olvass tovább
Egy késő őszi estén a nap aranyló fénybe vonta a leveleket, vörös pettyeket festve az égre. A hold is megjelent már, türelmetlenül szemlélve vánszorgó vetélytársát, aki megvilágította a közeli padon ücsörgő idős párt. A hölgy elmélázva figyelte, ahogyan a vérszínű égitest süllyed a horizonton. A mellette ülő férfi botját letámasztva végigsimított felesége haján. Mosolygó arcán … Olvass tovább