ÚTON

Összes megtekintés: 1,391 

Összes megtekintés: 1,391  Szakadt az eső, már második napja. A szürke felhők közül a Nap erőtlen fénye csak néha vetődött rá a viharvert tájra. Erős szél fújt, fákat, oszlopokat döntött az útra. Aki tehette, zárt helyre menekült. Bobbynak azonban nem volt erre lehetősége. Csak bandukolt lehajtott fejjel az út szélén. Hosszú kilométereket hagyott már maga mögött … Olvass tovább

A játszótér.

Összes megtekintés: 1,515 

Összes megtekintés: 1,515  A sok gyerek, tizenévesek, és tízen aluliak lármája, önfeledt szórakozása, szívből jövő kacagása betöltötte a játszóteret. Számukra ez a hely volt a szentély, a világ, a minden. Jól érezték itt magukat, gondtalan gyermekkoruk az égig szárnyalhatott. A játszóteret még a hetvenes években építették, sóderes, füves területén sok dolgot lehetett művelni. A füves részen … Olvass tovább

Életünkből töredékek, – irány, Olaszország. – 1. helyezett

Összes megtekintés: 1,737 

Összes megtekintés: 1,737  Teljesült az álmunk, testvéremmel együtt dolgozhattunk duettben. A jugoszláviai fellépések után nagy izgalommal vártuk az igazi, Nyugatra történő utazást, Olaszországba való belépést. Piránt elhagyva Portoros, majd tovább menve a tengerparton, Trieszt felé száguldottunk a kék Mercivel. Boldogságunk határtalan volt. Útközben megálltunk a Mira-Mare csodás palotájánál, mely mintha a vízen állna, valójában egy picurka … Olvass tovább

Bocsánat nagymama.

Összes megtekintés: 1,340 

Összes megtekintés: 1,340  Sokszor eszembe jut egy történet gyermekkoromból, amit nem tudok elfelejteni. Ötéves lehettem, amikor történt. Apai Nagymamám – akit nagyon szerettem – kedvencének tartott, bár három testvéremet is dédelgette. Néha hallottam Anyát, mikor mondta Apának: ”Ez a gyerek nagyon hasonlít Mamához főleg a természete!” Én érzékeny, sértődős kislány voltam. Nagymama és persze Apa is … Olvass tovább

A NAGY ÁLOM

Összes megtekintés: 1,137 

Összes megtekintés: 1,137  Kicsiny gyermekként az álom és mesevilág rajongójaként éltem az én sajátos képzelet-birodalmamban, legalábbis így emlékszem vissza. Szűkre szabott gyermekkorom lehetősége hamar megszakította ezt a folyamatot. Az Élet kényszere került előtérbe. Minden mesét és álmot egyformán szerettem, de a végletek harca, a jó és rossz ütközései különösképpen foglalkoztattak. Visszanézve: nem csak a mesében, de … Olvass tovább

A NAGY ÁLOM

Összes megtekintés: 847 

Összes megtekintés: 847  A kölcsön Hideg januári nap volt. Olyan idő, amikor még a kutyát sem verik ki a házból. Kovács úr az ablaknál állva az utcát figyelte, aggódott. – Lehet, hogy el sem jön – szólt gondterhelten a kályhánál ülő asszony felé. – Ha nem, hát nem – válaszolt amaz közönyösen. – Pedig, ha nem … Olvass tovább

A NAGY ÁLOM

Összes megtekintés: 884 

Összes megtekintés: 884  Még három óra volt a nyitásig, de a bevásárlóközpontban már egy tűt sem lehetett leejteni, akkora volt a tömeg. A zsúfolásig megtelt csarnok úgy nézett ki, mint egy konzerves doboz, melyben a heringek egymáshoz vannak préselve. Az üzletház fotocellás ajtaját nem lehetett becsukni, mert még ott is, és azon túl is hömpölygött a … Olvass tovább

A NAGY ÁLOM

Összes megtekintés: 1,613 

Összes megtekintés: 1,613  /Lakótelep/ Szürkeség, zsivaj, hullámzó testek tömege. Emberek tartanak ismeretlen céljuk felé. Egyik lépés a másik után. Gépies lendülettel, tudattalan monotonsággal megtett méterek. Egyforma, unott, kopott ruhákban, egyenletes, kiszámított mozdulatok sora. Nem lehet eltérni a többiektől… már nem. Volt idő, amikor még szabad volt és futhattak, megállhattak, emberi szó csengett a levegőben. Most csak … Olvass tovább

Életünkből töredékek – 1. helyezett

Összes megtekintés: 1,132 

Összes megtekintés: 1,132  Folytatva 13-14 éves koromtól, még egy nagy igazságtalanság ért a általános iskolában, ami több évtized múltával is fáj. Szidi nénihez, a számtantanárhoz fűződik ez a gyötrelmes emlék. Arról nem is szólva, hogy a számok hallatán ma is borzongás fog el, nehezen birkóztam velük az iskolában. A hármas szabályt tanultuk, s közeledett a dolgozatírás. … Olvass tovább

Petróleumlámpa

Összes megtekintés: 825 

Összes megtekintés: 825  (Nagymama emlékére) Apai nagymamám Harsányi Zsuzsanna fia nősüléséig, Nagyvárad mellett, Mezőtelegden élt. A kolozsvári esküvő után felköltözött Kolozsvárra és velünk maradt. Nagyon szerette négy unokáját, de engem különösen, mondogatván hozzá hasonlítok. Sokat mesélt arról, hogy telegdi otthonában van egy szép petróleumlámpa. Ígérte, ha nagy Leszek, elutazunk és elhozzuk a nekem szánt petróleumlámpát. Én … Olvass tovább

SZILVESZTERI SZTORI: ÖTÖDIK TÖRTÉNET.2.HELYEZETT.

Összes megtekintés: 870 

Összes megtekintés: 870  Egyszer történt, nem is olyan régen, amikor a tájat nagyon hideg idő járta, egy teliholdas, fagyos éjszakán, sűrűn behavazott országúton egy kicsiny foltos kölyökkutya bolyongott az éjszakában. Gyomrát az éhség mardosta, fáradtságtól gyenge teste remegett, lábait már alig bírta emelni. Nem értette, mi is történt vele. Arra még emlékezett, hogy nem is annyira … Olvass tovább

SZILVESZTERI SZTORI: HARMADIK TÖRTÉNET.

Összes megtekintés: 936 

Összes megtekintés: 936  Fél óra van az újévig. A fővárosban már óriási tömegeket mutat a tévé. A hírolvasó azt mondja, hogy a rendőrség felkészült az esetleges rendbontásokra. Gyanítom nem hiába, mert ha már az összes többi ünnep is utcai harcokba torkollik, – amiben úgy érzed magad, mintha ’56 játszódna újra, – miért pont Szilveszter maradna ki? … Olvass tovább

SZILVESZTERI SZTORI: MÁSODIK TÖRTÉNET.

Összes megtekintés: 854 

Összes megtekintés: 854  Szilveszteri Róka rege Ahogy a fák levelei hullani kezdtek, Vakarcs érezte, hogy valami végérvényesen megváltozott. Szerette, ha a nap melegíti puha bundáját, de hiába feküdt ki a csillogó fűre sütkérezni, az nedves volt és hideg. Fázott. Közeledett a tél. Vakarcsnak ez volt életében az első. Még nem tudta milyen, ha hidegben, hóban kell … Olvass tovább

Szilveszteri sztori

Összes megtekintés: 1,443 

Összes megtekintés: 1,443  A buli kezdett ellaposodni, annak ellenére, hogy a várva-várt pillanat még hátra volt. Közeledett az éjfél, de szemmel láthatóan ez senkit sem zavart. Mintha megfeledkeztek volna arról a nem mindennapi tényről, hogy szilveszter este van. Egy kis csoport a nappali közepén táncolt, már ha annak lehet nevezni azt az alkoholos befolyásoltság alatti vonaglást, … Olvass tovább

A gyűlölet kudarca.2.Helyezett.

Összes megtekintés: 1,961 

Összes megtekintés: 1,961  /Részlet az életünkből/ Még a negyvenes évek elején, a nehéz háborús időkben történt. Családunk a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Révaranyosról /ma Aranyosapáti/ a harmincas évek végén szerencsét próbálni felköltözött Budapestre. Én akkoriban még pici gyermek voltam. Házmesteri szolgálatok, cserélgetése, költözködések, hányattatások közben szüleimnek sikerült megvenniük egy telket Rákoskeresztúr végén, – Pestről jövet a legelején -, … Olvass tovább

Wooloomoo

Összes megtekintés: 924 

Összes megtekintés: 924  FIGYELEM! HORROR SCI-FI NOVELLA! A ragacsos puha talaj ma, ARKRADO 2524. évének 110. napján is ugyanúgy tapadt hozzánk, mint bármikor az óta, amióta itt élünk. Az út is ugyanaz, amelyet már százszor, sőt ezerszer is megtettünk, de most is mennünk kell, mint mindig, amikor az élet ezt diktálja. Tízen vagyunk, vagy talán húszan? … Olvass tovább

Egy régi karácsony – 1. helyezett

Összes megtekintés: 723 

Összes megtekintés: 723  Szeretteim emlékére. Azon a télen kegyetlen hideg volt. Európában háború tombolt, aminek szele Magyarországot is elérte. 1942-öt írtak. Apa a fronton volt, Anya a négy gyerekkel Jászberénybe költözött, mivel a háború veszélye miatt a kolozsvári Magyar Királyi Postát Kolozsvárról Jászberénybe és Budapestre menekítették, tisztviselőikkel egyetemben, így Anyát is családjával. Jászberényi házunkban csak idős … Olvass tovább

ÜVEGGÖMB.Versenyen kívüli történet!

Összes megtekintés: 1,491 

Összes megtekintés: 1,491  EZ A TÖRTÉNET VERSENYEN KÍVÜL SZEREPEL. SZAVAZNI NEM TUDSZ RÁ! Üveggömb Kegyetlenül hideg este volt. A koszos kis utcákon – mint valami hatalmas söprű, – tisztaságot próbált varázsolni a téli szél. A romos házak között pedig furcsa árnyak tűntek fel. A férfi lassan, komótosan ballagott közöttük. Nem félt tőlük. Már nem. Volt idő, … Olvass tovább

ÜVEGGÖMB: HARMADIK TÖRTÉNET:

Összes megtekintés: 736 

Összes megtekintés: 736  Az üveggömb, a buborék, avagy a füstbe ment terv… A fent említett dolgoknak mindössze annyi köze volt egymáshoz, hogy mind egyformán lett semmivé; összetört, kipukkadt, füstbe ment, de kanyarodjunk inkább az elejére. Az üveggömb a karácsonyfán lógott, forgott, csillogott egészen addig, míg Samu macska fel nem fedezte a benne rejtőzködő másik macskát, a … Olvass tovább

ÜVEGGÖMB: ÖTÖDIK TÖRTÉNET:

Összes megtekintés: 1,178 

Összes megtekintés: 1,178  Ü V E G G Ö M B Tizenkilenc éves koromban – májusban hagytam el végleg a vidéki „szülői” házat, mivel már nem bírtam tovább az adott körülmények között élni. Május volt és már nyíltak Óbudán is a kertes családi házban az orgonák és kezdte szirmait bontogatni a kerítés sarkában lévő terebélyes, majd … Olvass tovább