Egy kiszögellésen ülök, fél emberöltő pergett le a kezdettől. Kemény a kő, és hideg, falja a testem melegét. A hegygerinc pár méter csak felfelé. Néha felnézek. Az ígéret földje vár ott, vagy szúrós kavicsok? Lefelé az ismert. A múlt. Lassan jutottam idáig. Neszek szűrődnek le fentről. Megtörik az ordító csendet. Nem bízom bennük, összehúzom a … Olvass tovább
Baba-jaga végzet és éppen útnak indulna, mikor is eszébe jutott, hogy Vasziliszát elküldte be a városba egy különleges megbízással. Baba-jaga nagyon utál odamenni és most, hogy dolgát elvégezte itt az orosz vadon közepén, rendkívül unatkozik. Úgy döntött tesz egy nagyobb kört birodalma felett mondjuk úgy a hangsebesség környékén, vagy esetleg annál is gyorsabban. Ez nála … Olvass tovább
Renátó kétszer Amikor első alkalommal szerelmes voltam Renátóba, tizenhat éves voltam. Ő tizennyolc, és a bátyámmal járt egy osztályba. A szomszédban lakott, ezért gyakran láttam őt. Eléggé különböztünk egymástól. Renátó motorral járt az iskolába, én autóbusszal. Neki ellenálhatatlan mosoly ült az arcán, nekem pattanások. Szőke hullámos haja mindig kócosnak hatott, az enyém ellenben fekete és … Olvass tovább
Én. Vékonyan benyálazott mutatóujjam. Felfedezett északnyugati szélirány. Sötétszürke viharfelhők, messze, az akácerdő felett. Fülledt, kék ég felettem. Feketerigó ének a háztetőn. Lüktető kabóca zaj mellettem. Lassú kismutató. Még lassabb nagymutató. Puha, selymes, éles fűszálak. Durva pokróc. Erősebb széllöket hajamban. Bimbózó libabőr szoknyám helyén. Fellökött üveg, falán vermut. Kezemben üvegpohár, ajkamon vermut. Járdán idős nő. Kezében … Olvass tovább
Belül hideg, jeges volt, és sokat morgott magában. Mélyén gondoskodó szív dohogott. Szerette a mozgást maga körül, az életet. Ha kilincse kattant, a világ kinyílt előtte. Meleg levegő áramlott be fényes rácsai közé. Érezte a Melegséget, az embereket, akik hoztak, vagy kivettek belőle valamit. A szobában a néma, hideg testvérek álltak körülötte, akik mozdulatlanul látták … Olvass tovább
Volt egyszer egy út, mit ketten jártak, nem volt benne zaj, csak halk dobbanások. Nem kérdezte senki, merre tart az ég, csak tudták: együtt teljes a kép. Az idő most más mesét próbál írni, idegen szavakkal, sietve, félve sírni. De vannak emlékek, mik nem halkulnak el, még ha a világ mást is követel. Egy kéz … Olvass tovább
Az évszakok minden évben gyorsvonatként robognak, tegnap még a talpam alatt falevelek ropogtak. Pislogtam és havat váltott a virágzó barackfa, aztán fuldokolni kezdtem a rengeteg kacatba’ Amúgy a negyede olyan, amit nem én kértem, kényszerérzet miatt adták ünnepek jegyében. Most meg megy a hű meg ha hogy azt kell kerülgetni, mintha nem pofáztam volna el, … Olvass tovább
New York-i idő szerint, pontban augusztus tizenkettedikén, szombat reggel kilenc óra hét perckor kezdődött. Előtte huszonnégy órával ugyan figyelmeztettek minket, ám de senki sem vette komolyan őket ott, ahol kellett volna. Egy hat év körüli kislány és családja, egy cukrászda teraszán üldögél. Színes, jéghideg mégis olvadozó fagylaltot kanalaz egy fagyis kehelyből, mikor is a föld … Olvass tovább
A csavargó fájós lábaival lassan kaptatott fel a dombon. Tudta, itt biztonságban alhat egy órácskát a kálvária alatt. Lefeküdt a padra. Kabátját a feje alá gyűrte, szerény motyóját magához szorította, és becsukta a szemeit. Élvezte a tavaszi nap melegét. Fölötte búgtak a galambok. Piciny madarak motoztak a tuja ágai között. És ahogy résnyire nyitotta a … Olvass tovább
Nagyméretű, mahagóniborítású íróasztalnál üldögélt. Mint általában szinte a hét minden egyes napján, amikor munkaidőben volt. Odakint már megint zimankós, borús viharfellegek takarták el a kristálytisztának éppen nem nevezhető január végi égboltot. A könyvtár felújított, patinás falai közt a könyvtárosnak valahogy nem akart megyegetni a munka. Egész egyszerűen, ha megfeszül sem tudott összpontosítani a feladatra. Arra … Olvass tovább
Én… és én – Szia! Hogy vagy? Kicsit sötétek a felhők feletted… legalábbis a tekinteted… olyan fura. – Ne is mondd! Tudod, így az ötödik X után már – ahogy mondani szokták – minden nap ajándék. – Ugyan, menj már! Én is annyi leszek, de kicsit azért más a helyzet. – Ja! Neked nem fáj … Olvass tovább
Fekete zsákot vett elő a halottszállító a kocsiból. Beöltözött és felvette könyékig érő kesztyűit is. Az egyik sérült az útpadkán feküdt, a másik a sofőrülésben fejét a szélvédőnek támasztva ült. Vérbe fagyott arca felismerhetetlenné vált, az üvegszilánkok szúrásai miatt. Annyit lehetett rajta látni, hogy férfi az illető. Életjeleket már nem mutatott a mentőorvos szerint. A … Olvass tovább
Fodor Gyöngyi – Yes és beatyful Pasqualina negyven éve hagyta el a dél-olasz falucskát, ahol született. Tizenhat éves volt, de elege lett a szegénységből, az ottani életből, és követte a többi fiatalt, akik északra mentek. Bolognában telepedett le, s életét a munka, a házasság, a gyereknevelés, barátok, utazás, olvasás töltötte ki. Amikor már a gyerekei … Olvass tovább
A hátsó udvarban kopott fészer várja. Sokszor jár ott. Szereti a hangokat, az illatokat, a tárgyak tapintását. Nem csak egy csöpögő tetejű építmény – menedék neki. A rozsdás retesz halk szisszenéssel kúszik odébb. Az ajtó nyikorgása köszönti, mikor belép. Néha lámpás kell, mert a napsütés sokszor hagyja el, az árnyakra bízva a kis épületet. Az … Olvass tovább
Béla már nem mai gyerek, de még nem is vénember. Pont annyi idős, hogy még ne kapjon nyugdíjat. Negyvenhét évet ledolgozott, és még csak hatvanhárom éves. Ő két éve munkanélküli, arra sem kap semmit se már, a nyugdíj korhatár fényévekre van tőle ráadásul saját tulajdonú lakása van neki. Kínáltak neki a közmunkát, de hát az … Olvass tovább
Ferdén lógnak a felhők az égből, mintha elbotlott volna a nyár a szeptemberben. Szótlanul bámulom a házból az esőverte udvart. Éppen dél van. Macskám belenyávog az úszó harangszóba, aztán már mellém is szegődik, mint valami szürke sejtelem. Mustársárga tekintete könyörgéssel lehet közeli rokon. Reméli, kap valamit. Betekeredik induló, lassú lépteim közé, mint a rengeteg távolság, … Olvass tovább
„Mi vagyunk.” – hajolnak közel a hideg fémdobozhoz. Valaha mást mondtak. Másik kapuban. Más időben. – Jó reggelt Berta néni. Tetszene szólni Lászlónak, hogy megjöttünk? – Persze fiúk. Jó reggelt nektek is. Az asszony eltűnt az ablakból, ahova minden reggel a dunyhákat tette ki, majd a ház nyikorgó faajtaja kinyílt, és a fia lépett ki … Olvass tovább
A boroskancsó Samu bácsi elérkezett az élete alkonyához. Igazából soha sem árulja el, hogy ténylegesen hányadik évében jár, hagyja, hogy találgassam. Régóta élünk a szomszédságban. Ő magányosan. Igaz, hogy Ilka néni néha becsenget hozzá, de vagy bebocsátást nyer nála, vagy nem. Ma megint azt láttam, hogy szomorú képpel fordít hátat a kiskapunak, pedig az öregnek … Olvass tovább
Nagyon szeretnék lemenni a falu határában fekvő kis tóhoz. Csobbanni és felfrissülni nyáron, vagy lábat lógatni és csónakázni kora ősszel. Évek teltek el, mióta ide költöztünk és még mindig csak gondolok rá. Négy éves voltam, amikor apámmal kisétáltunk egy közeli bányatóhoz. Apám nem ismerte saját határait és vagy három pohár sör után igen jól kezdte … Olvass tovább
A robbanás hatása kihatott az alsóváros rakpartjára is, ahol rejtőzködtünk. Az emberek már órák óta megállás nélkül rohantak fel-alá, sokan csónakokba szállva hagyták el a várost. Nem csodáltam a pánikot, amit keltettem, hiszen pontosan ez volt a célom. Egymásnak kiáltottak, sikoltoztak az emberek, talán a robbanás tüze átterjedt a házakra is. Viszont még nem indulhattunk, … Olvass tovább