Reggel viszonylag mindenki hamar ébredt, szerencsére nem volt meglepetés vendégünk az éjszaka, és a cuccainkat sem vitte el senki. Volt még pár gyümölcsünk, azt megettük reggelire, majd el is indultunk lefelé. Kerülőúton vezetett minket Dan, mert említette, hogy most érdemes gombászni a környéken. A tegnapi esti dolgokról semmit sem mondtunk, nem éreztem kínosnak a kapcsolatunkat, … Olvass tovább
Másnap korábban keltem, hogy időben el tudjam intézni a bevásárlást a vendégeknek, majd rutinosan bepakoltam a túrahátizsákomba. Tettem el egy nagy palack vizet is, illetve a tegnap gyűjtött áfonyát és még almát is találtam. Én és Rosie feleltünk a vacsoráért, ezért egy külön vászonzsákba pakoltam zöldségeket, fűszereket. A túrazsákomhoz volt erősítve két karabiner, amikre két … Olvass tovább
Egyszerű, fekete elegáns ruhát és egy hasonlóan sötét, terebélyes kalapot viselt. Ugyanolyan erős, füstös szemfestéket hordott vörös rúzzsal, mint amikor legutoljára láttam. Fekete magassarkúja kopogott, ahogy kijött hozzám a sátor alól az esőbe és egy szoros ölelésbe húzott. Gazdag illatától, mint a narancs és levendula kellemes keverékétől azt éreztem, mintha egy ismeretlen szorongatna. – Olyan … Olvass tovább
Meggyújtottam a gyertyákat a lámpásokban és a mécsesekben, hogy a két vendég el tudjon tájékozódni az udvaron. A hűs, hegyi levegő már csípte a karom, mire betértem a lakrészünkbe. Anyut sehol sem találtam, így bementem a szobámba és felnéztem az ágyam fölé vésett szövegre: Akárki vagy, akármikor vagy, akárhol vagy, én mindig szeretni foglak. Eldőltem … Olvass tovább
A fejezet az Akárki vagy készülő regényem első fejezete. Egyetlen Feliciám! Parancsra továbbindultunk társaimmal a Conebristl hegység mélyébe. E levegő itt másabb, frissebb, és még az égbolt is közelebbinek látszik. Szívemnek osztozni szükséges rajtad és a tájékkal. Ki tudja meddig kell itt maradnunk, ezért csapatommal letelepedtünk egy darabig egy fenti tisztáson bevájt barlangokba, mint a … Olvass tovább
XIV. FEJEZET Egy évvel később… Egy év telt el a kisgácsi cikk megjelenése óta. Zoltán az íróasztalánál ült, előtte egy új történet aktáival, amikor a főszerkesztő egy összegyűrt újságlapot dobott elé. – Emlékszel erre? – kérdezte félmosollyal. Zoltán rápillantott. A lap valami megyei díj eredményeit sorolta. A középső hasábban ott állt: A megyei hírlap különdíja: … Olvass tovább
– Én is!? – Te itthon maradsz a nagymamával. Ha ismerősre akadunk, akkor jövünk érted. – Addig?- kesergett a barátom. – Ülsz a löttyben, és én vigyázok rád – jelentette ki Vilmácska. – Bocsánat, lehet, hogy akkor én már itt sem leszek?- szomorodott el Vilmácska. – Igen kislányom, amikor Vilmos elballag, hamarosan mi is visszarepülünk … Olvass tovább
XIII. FEJEZET Marika néni házánál A kapu most is tárva nyitva volt. Marika néni kertben állt, locsolókannával a kezében, mintha ő maga sem tudná, hogy használni akarja-e, vagy csak úgy van vele, kell valami, amibe kapaszkodhat. Amikor meglátta Zoltánt, a meglepetéstől megrándult az arca, és mintha az öröm, a tiltakozás és a bizonytalanság sajátos elegye … Olvass tovább
Szabó Ferenc: Hangok és szilánkok 13. Epilógus Nem maradt utánuk szobor. Nem vésték kőbe a nevüket. Nem írtak könyvet, nem nyertek díjat, nem álltak ki nagy szavakkal. Mégis: történt valami. Olyasmi, amit nem lehet kitűzni egy vitrinbe, sem katalogizálni. Egy lassú, halk áthangolódás. Ahol az emberi lélek – szinte észrevétlen – kilépett a saját árnyékából. … Olvass tovább
– Nem édesanyám, az az otthonom ahol élek a családommal .A hazám mindig Magyarország marad. Azt gondolom ezzel a mondattal mindent megmondott az édesanyám. – Örülök, hogy nem felejtetted el az anyanyelvedet,és megtanítottad rá Vilmácskát is- örvendezett a nagymama. – A szafarik alkalmából sokat vagyok magyarok köz. Vencel a kórházat vezeti, neki a gyógyítás a … Olvass tovább
XII. FEJEZET Vissza a helyszínre Zoltán két nappal később újra be ült az autójába, és Kisgács felé vette az irányt. A szerkesztőség nem kérte, de ő úgy érezte, hogy nem lehet egy ilyen cikket úgy megírni, hogy az ember ne álljon bele a következményeibe is. A faluban ugyanaz a csend fogadta, mint legelső alkalommal. Ahogy … Olvass tovább
Április 18-án, kint voltunk a repülőtéren. Én Gyöngyvér mellett toporzékoltam. A nagymama nem engedte el Károly doktor kezét. Végre közölték, hogy leszállt a gépmadár. Megállt az idő. A fogadótérben alig szállingóztak az utasok. – Poggyászokat várnak – suttogta Gyöngyvér. Végre megláttam egy magas fekete férfit, mellette, egy sovány hölgyet és egy szőke kislány. – Ők … Olvass tovább
Szabó Ferenc: Hangok és szilánkok 12. A kenyér megtörése Aznap nem történt semmi rendkívüli. Nem jött televíziós stáb. Nem állt meg a világ. A reggel olyan volt, mint a többi: ködös, nyirkos, kissé szürke. És mégis – mindenki tudta, valami más lesz ma. Valami, amit nem harsognak ki, de amit érezni lehetett a mozdulatok lassúságában, … Olvass tovább
XI. FEJEZET A falu reakciója Kisgácsban a presszó már reggel félhétkor tele volt. A pultnál, a sörpadon, az asztalokon – mindenhol ugyanaz az újság: a megyei hírlap aznapi száma. A kocsmáros a pult mögött hümmögött. – Hát ezt jól megírták. – Végre valaki nem ferdíti el – mondta az egyik férfi. – Én mondtam, hogy … Olvass tovább
Szabó Ferenc: Hangok és szilánkok 11. A hang, amit keresel Nem minden hang kiáltás. Néha csak egy lépés. Egy lélegzet. Egy megálló a pad mellett, amit már ismerősnek nevezel, de még nem otthonnak. Márk nem kereste a hangokat. Sokáig azt hitte, nincs is bennük semmi, amit érdemes meghallani. A világ zajos volt, harsány, túl sokat … Olvass tovább
X. FEJEZET A riport megjelenik A megyei hírlap szombati száma mindig nagyobb példányszámban fogyott, mint a többi. Zoltán cikke a harmadik oldalon jelent meg szemmagasságban két rövidebb írás között. A címe pontosan úgy állt ott, ahogy előző este megírta: „Egy faluban – három igazság” A szöveg higgadt volt, tényszerű, mégis emberi. Semmi szenzáció, semmi nagybetűs … Olvass tovább
Szabó Ferenc: Hangok és szilánkok 10. A verés elmarad A röhögés volt a legrosszabb. Mert azt nem lehet visszavonni. Ha valakit megütsz, még mondhatod: „csúszott a kezem”. De ha kiröhögöd, az már nem véletlen. Krisztián nem tudta, mikor kezdődött. Talán amikor az apja azt mondta tizenhárom évesen: „Ha még egyszer sírsz, kiverem belőled is.” Talán … Olvass tovább
9. FEJEZET A cikk megírása A szerkesztőség késő délutáni, már-már estébe hajló fénye, nyilván teljesen más volt, mint reggel. Most sárgásan szűrődött át a magas ablakokon, hosszú árnyékokat húzva az asztalokra, mintha maga is meg szerette volna fényezni azokat a történeteket, amelyek a billentyűk alatt formálódtak. Zoltán ahogy belépett szerkesztőségi szobájába, lelkében még ott volt … Olvass tovább
– Teodor- súgtam Baranabás fülébe./26 – Nem az nem lehet. – Mi van mégis ő? – Ezt felejts el! –Van nálad toll? – Igen. Írjuk fel kinek a fotója. – Csengettek be kell mennünk!- szólt rám Barnabás. – Volt az előadás közben szünet?- kérdeztem rá. – Igen. – Akkor majd mindent le tudunk írni. – … Olvass tovább
VIII. FEJEZET Belső dillemák Zoltán kocsijával lassan bukdácsolt az egyenetlen aszfalton a járási székhely rendőrkapitányságáról – ahová Kisgács is tartozott –, a megyeszékhely felé. Az út két oldalán a tavaszi határ csendesebb volt, mint reggel. A fény is tompább lett, mintha kifáradt volna délutánra. Váltáskája az anyósülésen, mellette hevert. A notesz félig kilógott belőle, benne … Olvass tovább