Tóth Szilvia Út a pokolba – De én ezt nem akarom! – suttogta a Lány elfojtott könnyekkel, állva a tükör előtt. Minden ízében reszketett, remegett. Gyűlölte az egész életét, az állandó hazugságot a külvilág felé. Persze, megtanították rá, profi volt benne. A félelem, az nagy tanár. Már hét évesen rezzenéstelen arccal válaszolt osztályfőnökének, aki látva … Olvass tovább
A város felett egész nap ólomszínű felhők gyülekeztek, mintha valaki lassan, megfontoltan cipzározta volna be az eget. A súlyos levegő szinte tapintható volt, az emberek ösztönösen sietősebbre vették a lépteiket, pedig nem fenyegetett veszély. Szófia az ablaknál állt, onnan figyelte, ahogy a szél először csak játékosan megborzolja a fák csúcsait, majd egyre ingerültebbé válik. A … Olvass tovább
Szélvihar Annyira elegem volt a bezártságból, hogy annak ellenére elmentem a parkba sétálni, pedig láttam, hogy az ablak előtti tujákat ívben meghajlította a szél. Akkor eszméltem rá, mekkora ostobaságot művelek, amikor egy combvastagságú ág nagyjából két méterre elzúgott mellettem és hangos puffanással csapódott a talajba. A döbbenettől, hogy ez lehetséges, a megkönnyebbüléstől, hogy nem talált … Olvass tovább
Vihar a Montmartre utcáján A délután mindig ugyanúgy kezdődött, mint bármelyik délután a Montmartre-ban: a macskakövek felett finom por kavargott. A léptek ütemesen kopogtak az elhasznált köveken, a kávézók teraszán a csészék apró koccanással válaszoltak egymásnak. Zoé immár lassan ötven éve – Így menne az idő!- sóhajtott halkan, és könnyed léptekkel tartott hazafelé a Rue … Olvass tovább
A vihar nem mindig az, aminek látszik. Van, hogy néha több, mint az elemek féktelen tombolása: a lüktető, haragos, fekete felhők mélyén ilyenkor egy ősi, időtlen égi entitás ébred, amely képes rést hasítani a valóság szövetén, és kaput nyitni két világ között. Nem ismerjük még azt a dimenziót, ahol életre kel, és ahonnan olykor ránk … Olvass tovább
A vadló és a lány Egy 18 éves lány állt a kastély istállója előtt, kezében egy vödör vízzel. A reggeli nap első sugarai aranyszínűre festették az udvart. Senki sem sejtette, hogy ez a nap örökre megváltoztatja az életét — és egy történet veszi kezdetét, ahol a megaláztatásból győzelem, a lenézésből tisztelet, az árnyékból pedig ragyogás … Olvass tovább
Hodos Éva: Eső után szivárvány Odafent az égbolt szemfájdítóan lüktetett. Túl kék volt, és túl üres is, mintha minden bárányfelhő beszaladt volna a firmamentumi(1) akolba. Valami készülődött. A faluszéli kertekben munkálkodók sietősen kapkodták össze holmijukat, és szaporán szedve lábukat hazafelé igyekeztek, mielőtt a nyári zápor nyakukba szakad. István összehúzott szemmel, sűrűn tekingetett az ég aljára, … Olvass tovább
– Hát ezt nem hiszem el, most még egy nyári zápor is. Szerintem ez a mai napom már elmenne valami zs kategóriás hollywood-i filmben is. – Ha most még beléd csapna a villám a biciklin ülve, na úgy lenne zs kategóriás. – Örülök, hogy ilyen jól szórakozol…Most komolyan, ne röhögj már, inkább álljunk meg, ott … Olvass tovább
Valószínűleg fogalmad sincs arról mekkora vihart vagy képes kavarni bennem. Hogy is lenne, mikor néha még én magam sem vagyok hajlandó elfogadni azt a tényt, talán tudnálak szeretni. Igen csak talán. Vagy… az is lehet, hogy már szeretlek. De ezt sose vallanám be. Tudod miért nem? Mert tanultam a hibáimból és ezek a hibák akkorák … Olvass tovább
Napok óta szakadatlanul esett. Az ég mintha megfeledkezett volna arról, hogyan kell kiderülni, és szürke, nehéz felhői egyre csak ontották a vizet a földre. A patakok kiléptek medrükből, a folyók megvadultak, s az áradat lassan mindent magával ragadott. A természet fuldokolt a ránehezedő víztömeg alatt; a mezők eltűntek a zavaros hullámokban, a virágok lehajtott fejjel … Olvass tovább
A levegő már délelőtt olyan volt, mintha valaki elfelejtette volna kinyitni az ablakot a világon. Nehéz, párás, türelmetlen. A fák levelei mozdulatlanul lógtak, mint akik megsértődtek valamire, amit még ki sem mondtak. Juli a cukrászda előtt állt, és azon gondolkodott, bemenjen-e. A „Kis Gerle” ifjúkora óta nem sokat változott. Csupán fakózöld napellenzőjét és a kissé … Olvass tovább
Megfigyelted már, hogyan kezdődik a vihar? Hirtelen minden elcsendesedik, mintha minden élő és holt visszatartaná a lélegzetét és csak figyelne. A levegő megáll, a várakozás elektromosságával töltődik, vibrál a csend. Ő nem figyelte. Észre sem vette. Dolga volt, számtalan teendője aznapra, és csak arra koncentrált, minél hamarabb elvégezze azokat. Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra, … Olvass tovább
Felhők csüngtek az égből, amikor a Nap éppen álmából próbált felébredni. Érezte, egész nap esni fog az eső, de a szélre nem számított. Mikor gondolatait befejezni készült, megjelent a szél. A Nap felvette komor arcát és elbújt a felhők háta mögött. Talán nem éri őt el a szél. Poppy Payton Azt hiszem, én vagyok a … Olvass tovább
Hétágra sütött a nap. Mi, gyerekek vidáman futkorásztunk az udvaron. Fogócskáztunk. Kutyánk, a szürke Buksi, ott futkosott körülöttünk. Élvezte a nyüzsgést, a játékot. Aztán hirtelen elsötétedett az ég, nagy, tömör gomolyfelhők úsztak át a fejünk fölött. A tyúkok riadoztak, a fecskék izgatottan cikáztak odafönt. Megdörrent az ég, Buksi befutott a kis házába. Ugyan a morajlás … Olvass tovább
A keserűség már gyülekezik odafent. Látja, ahogyan egyre jobban terjeszkedik. Mintha minden egyes lépésével közelebb kerülne hozzá, olyannyira, hogy végül teljesen bekebelezze, csakúgy, mint az a borotvaként hasító penge, ami már szétáradt egész lényében. Lassú léptei imbolyognak. Már egy ideje elvesztette minden stabilitását. Meg-meginogva egyensúlyozik egy vékony kötélen, melyet láthatatlan kezek manipulálnak. Nem néz már … Olvass tovább
Tavaszi nap arany virágokat szór a völgyben megbújó kicsiny falucskára. Arany palástban pózol a büszke templom tornya, arany szoknyában mosolyog a kis erdőszéli kastély megannyi ablaka. Arany fényben ragyog a falu minden háza. Édes reményeket suttog ez a tavaszi álom. Két fiatal most indul el a közös útján. Egymás kezét szorítva, egymás szívét, lelkét simogatva, … Olvass tovább