BEHÚZTAM A KÉZIFÉKET, s aggódva bámultam át a szélvédőn. Nem tetszett a hely – egyáltalán nem tetszett. És mi tagadás, attól sem repesett a szívem, hogy innen majd gyalog battyogunk tovább. – Biztos vagy benne, hogy ő… egy olyan? Ned kikapcsolta a biztonsági övét, s vigyorogva a kilincs felé nyúlt. – Egészen biztos! Ne parázz … Olvass tovább
Veresegyházi Károly Örökség Kun-Karcag és a környező tanyavilág népe tisztes viszonyt ápol az Úristennel. Szép vonalú, magas tornyú templomokat emelt a tiszteletére, de Isten felszentelt embereit közvetítőként leginkább csak házasságkötéseknél, keresztelőknél és temetések idején veszi igénybe. A Mindenhatóval kapcsolatos egyéb ügyes-bajos dolgait lerendezi egy szűkre szabott áldás-üzenettel vagy egy-két vaskosabb káromlással. Úgy tűnik, Isten is … Olvass tovább
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, akit a születésekor a Johanna nevet kapta. Ám ez a Johanna nevű kislány hiába volt majdnem kitűnő tanuló az általános iskolában, attól még nem sikerült kitalálnia a 8. évfolyam elejére, mi is szeretne lenni felnőtt korában. Ötletei, persze, voltak, mint mindenkinek, de elhivatottságot egyik szakma felé … Olvass tovább
Iduska Iduska intézeti lányka volt, a faluban lelencgyereknek hívták. A nagyanyám szomszédságában lakó Törőcsikék vették magukhoz a tél elmúltával. Idősek voltak már, saját gyerekük nem született. A rossz nyelvek szerint Törőcsikné, amíg Varga Eszter volt, egy porontyát elcsináltatta a bábaasszonnyal. Elkeseredésében tette, mert elhagyta a legény, akit szeretett. Néhány évvel később a jóval idősebb Törőcsik … Olvass tovább
Hajnali négy. Nyomasztó gondolatok, dermesztő hidegrázás és jeges veríték ébresztett furcsa álmomból. Százszor lepergett már előttem a mai nap forgatókönyve. Számtalanszor eljátszottam a gondolattal, mégsem hagyott nyugodni az a meglepő tény, hogy hamarosan négygyermekes anyaként jelenésem lesz egy valódi, hús-vér állásinterjún. Hosszú hónapok óta keresem de sajnos eddig még nem találtam meg az igazit. Hiába … Olvass tovább
Ez nem csak az öregekre vonatkozik. Mindenkire. Azok tudják csak igazán, akik fiatalon betegszenek meg, és beláthatatlan a gyógyulás ideje, vagy reménytelen maga a gyógyulás is. De az időseknek is számolniuk kell a végső napokkal. Mert az is eljön egyszer mindenkinek. Még jó, hogy nincs sorrend, időrend! De azért készülnünk kell rá. A legjobban úgy … Olvass tovább
Bizonyára még emlékszel, hogy január 17-i levelemben említettem Neked, Cseppecske: „Néha epilepsziás rohamokkal küszködök, immár tizennégy éve (ma kettő is volt).” Készülő könyvem előszavában is csak ennyit írtam többek között: „Közben 16 évesen … volt egy súlyos kerékpár-balesetem…” Másnap Te ezt írtad nekem válaszleveledben: „Az epilepsziára visszatérve ezt találtam: http://kinai-medicina.tienshoni.hu/kinai-medicina/betegsegek-lelki-okai/139-epilepszia.html …„ Elolvastam, ami ezen a … Olvass tovább
Ja! Változnak az idők 1950 évek végén, a város szívében többlakásos bérház, vagyis szociális lakás kapott helyet. A fizetnivaló mindenki számára elfogadható volt. Az udvar szélén egy sokat látott hatalmas diófa állt, a lakók délutánonként összejöttek, beszélgettek és megpihentek a lombja alatt. Szerintük kivételes és megbízhatónak tartott polgárokat költöztettek ide. Hogy miért mondom, hogy ide … Olvass tovább
Az árkádok alá húzódott be, onnan figyelte a parkoló autók tetején ólmosan koppanó esőcseppeket. Megborzongott az átnedvesedett szövetkabátban, miközben irigykedve nézte a nyitott ernyők alatt pocsolyákat kerülgető embereket. Bezzeg, ha Dórika nem kezd el hisztizni reggel az ajtóban, akkor nem felejti otthon az esernyőt. A játékbolt kirakatüvegében szemügyre vette alakját. Valóban felvehetett volna egy rendes … Olvass tovább
Gyerekként még nem tudod, hogy vannak emberek, akik nem egyszerűen jelen vannak az életedben. Vannak, akik köré egy egész világ épül. Nem gondolsz rá így. Nem nevezed meg. Nem tudod, hogy amit akkor természetesnek érzel, egyszer majd a legdrágább emlékeid közé tartozik. Csak élsz benne. Egy házban, ahol mindig történik valami. Egy udvarban, ahol a … Olvass tovább
A kis Marika Cserehát szívében járunk, úgynevezett zsáktelepülésen: Irotán. Itt véget ér az út, átmenő forgalom nincs. 1960. május 9-ét írunk. A falu fekete olajpadlós iskolájában nagy szeretettel hinti el a tudás magvait Ida tanító néni. Szigorú, de mindenki felé nagy segítőkészség jellemzi. Töretlen erővel, erős hittel gyakorolja hivatását. Dolgozik, dolgozik rendületlenül, pedig szíve alatt … Olvass tovább
Művi volt a levegő, ami körbeölelte az épület összes szegletét. Beférkőzött mindenhova. Lehet, csak én éreztem így, de nekem valóban olyan benyomásom volt, akárhányszor csak belélegeztem azt a levegőt, mintha a megannyi nyavalyát, a közelgő halált akarták volna megfékezni annak a szagnak az erejével. Taszított az egész, de tudtam, kell oda. Eközben emberek sorakoztak a … Olvass tovább
A varrógép hangja volt a ház szívverése. Gyerekként nem tudtam, hogy dolgozik. Csak azt tudtam, hogy este, amikor a tű egyenletes kattogása átszűrődött az ajtón, biztonságban vagyok. A pedál ritmusa altató volt, a cérna surrogása olyan természetes, mint odakint a szél a fák között. Ahogy növekedtem, már érdeklődéssel néztem a tevékenységét. Egyrészt elvarázsolt a sok … Olvass tovább
Hideg őszi napon születtem. A levelek kitartóan kapaszkodtak a faágakba, de néhányukat a csípős szél már leszakította; némán feküdtek mellettem a sárban. Az első arc, amelyet megismertem, egy idős asszonyé volt. Lehajolt hozzám, és nagyon halkan beszélni kezdett. Nem értettem a szavait, de a hangját sosem felejtettem el. Nem egyedül jött. Egy sápadt férfi kísérte, … Olvass tovább
A hajnal ismerős vendégként érkezett. Kopogott egyet, majd még egyet, aztán még egyet. Nem kapkodta el most sem, csakúgy, mint máskor. Izgalommal telve rohantam lefelé a lépcsőn; bár tudtam, hogy türelme végtelen, mégsem szerettem megváratni. Kitártam ajtómat, és egész énemet kedvesen ölelte magához. – Fáradj beljebb – üdvözöltem csillogó szemekkel, miközben utat engedtem neki, ő … Olvass tovább
Hazafelé tartottam. Három óra körül járt az idő. A Blaha Lujza téren szálltam fel a hetes buszra. Csúcsforgalomban úgy tele van emberekkel, hogy a percenként érkező, kettős megálló ellenére alig lehet feljutni a járműre, levegőhöz jutni meg egyenesen kihívás. Azon a hétfő délutánon nem volt tömeg a Corvin előtt. Alig néhányan álldogáltak a megállóban, s … Olvass tovább
Hűség a földhöz Épphogy csak pirkadt, amikor a völgyben fekvő kis tanya udvarán már mozgolódás törte meg a mély csendet. Amerre csak a szem ellátott, mindent az éjjeli hószitálás vékony leple takart. A hajnali órák ellenére az öreg Teke Márton és a felesége, Ilona, már az istálló előtt munkálkodott. Az idős, nehéz munka alatt meghajlott … Olvass tovább
Azt hittem, én meséket őrzök. Tévedtem. Az emberek életei sokkal hihetetlenebb történetek, mint bármi, amit valaha belém nyomtattak. Frissen és ropogósan kikerültem a nyomdából, idejét nem tudom már mikor történt ez. Nincs nevem, de mégis szólítanak. Grimm-mesék néven vagyok ismert. Egy kisfiú kapott le először a könyvesbolt polcáról. Ragacsos kis ujjacskáival makacsul szorongatott. Nem volt … Olvass tovább
Salánki Anikó: A présház A présház a hegy lankáján düledezett, évtizedek óta elhagyatottan, csak az őzek legelték körbe, egyszer a tetejére valamilyen madár fészket rakott, de azt az első északi szél leverte. Nem volt több próbálkozó. Takaros kis építmény lehetett, gondos kezek rakták, belül is megvolt mindennek a helye. Két kis ablaka közül az egyiket … Olvass tovább
A peronon álltam, és a sűrű fénnyel érkező esti vonatot figyeltem. Mindannyiunk életében vannak állomások, ahol döntenünk kell: felszállunk, vagy maradunk a biztonságos, megszokott szürkeségben. Évek óta ugyanazt az utat jártam be, ugyanazokkal a mozdulatokkal, arcokkal és gondolatokkal. De aznap este valami megváltozott. Ahogy a szerelvény fékezett, a koszos ablaküvegen át megpillantottam egy tükröződést. Nem … Olvass tovább