Életem naplójából: Tizenötödik történet
A tükör előtt állok. Teljes valómban. Vágatlanul. Pirinyó, láthatatlan lámpácskák húznak kristálycsíkot a végtelenbe, mint egy nyílegyenes sztráda az esti csúcsban. Ez lennék én? Apám jellegzetes mozdulatai köszönnek vissza. Csak valahogy minden más, nem valóságos. Azt hiszem, olyan vagyok, mint egy kéményseprő: a korom-hoz képest jól festek. Bármennyire is magas a labda, mégsem kérdezem meg, … Olvass tovább