Kiengedtem, mert repülni akart. Nem szerette, ha kalitka takart Mindent, amire valaha vágyott; Be akarta járni a világot. Kiengedtem…azt mondta, visszajön, Hogy nem is búcsúzik, csak elköszön, Hogy még holdfelkelte előtt látom, De én azóta is csak őt várom. Nem is kérdem, merre vitte szárnya; Angyalarcú ördögi madárka. Nem is látja, mekkora űrt hagyott, Minden … Olvass tovább
Áll polcaimon, öt csésze, hét csésze Vállam súlyát húzva a mélybe Tegyük meg utolsó tétjeinket S bocsásd tűzbe vétkeinket Jut e még üröm helyett öröm Arcom kaparja egyazon köröm Mi egykor szignált meghívót Döfd szívembe ezt a kórót. Áll polcaimon négy csésze, hat csésze Futnék ki egy szép rétre Szedhessek még százszorszépet Vagy fessek egy … Olvass tovább
Azt hitted, megtörheted a lelkem, tönkreteheted, mit felépítettem. Szép próbálkozás, de ennél több kell, hogy porba hulljak, majd összetörjek. Ellökhetsz, taszíthatsz le a mélybe, de felmászok, és te borulsz térdre! Ismerlek, már elrohadtál teljesen, számító vagy, és ez lesz a veszted! Kitörölhetsz, elnyomhatsz, de veled vagyok, kísértlek az elmédben, fejedben szól a hangom. Az árnyékodban … Olvass tovább
Itt legbelül a mellkasomban még mindig egy boldog gyermekszív dobban. Kár, hogy körülöleli a fekete füst, számomra az arany is már csak ezüst. Hiányzik az a kacaj, ami egy játéknak szólt, mostmár egy repülőn is a szomorúság fojt. Hiányzik az az ártatlan tekintet, amivel csak pásztáztam a terepet. Még mindig vannak olyan pillanatok, amikor érzem … Olvass tovább
Nyújtsd felém gyönyörű kezed Csak fél percet szeretnék veled Mikor mindketten tisztán látunk Rájövünk, egymásra vártunk Az élet újra feldobott Nekem, mint egy rozsdás pénzérmét Mit én számításba se vennék Mégis utánad kapkodok Mert hirtelen minden ajtó Bezárult újra körülöttem S akit igazán kedveltem Most már sehol sem látható Félek, hogy mindent eldobok Ami eddig … Olvass tovább
Az ősz gyorsan véget ért, és hirtelen eljött a tél. A fák újra csupasszá váltak, az utcákon hideg szelek járnak. Beburkolózik a fáradt természet, olyan, mint egy szomorú csendélet. Festői kép, mely éppoly búsan néz, mintha azt súgná: ez már a vég. A szívem kapuja is bezárul, hogy ne legyen többé, ki elárul. Túl sok … Olvass tovább
Kéz a kézben jár, sípol, s hang nélkül zokog, üresség lel rám.
Most ne keress, mert nem vagyok otthon, most se keress, mindjárt fent leszek a kompon, most éppen nem érek rá, napozok a parton, most nem tudok beszélni, elment a hangom. Most indulok haza, nem tudsz majd elérni, most nem alkalmas, indul a gép, fel kell rá érni, most elment az internet, meg kell szerelni, most … Olvass tovább
Egy pillantásban benne lehet a végtelen, Egy arcban az, mit mindig kerestem. Ha szárszor születnék még le a Földre, Kérlek, mindig keress meg. Mióta ismerlek, Szívem szíved nélkül már nem élhet. Üres a tenyerem, ha kezed nincsen benne, Üres az életem, ha nem te mosolyogsz rám. Szeret az Isten, mert imáimra te vagy a válasz. … Olvass tovább
Egyedül sétálok tovább. Néha megsimítja az arcom valami enyhe nyárillatú szél. Épp csak árnyalatnyit. Az te lehetsz. Talán pont a halvány narancssárga szerű inged az. Ahogy a gallérok finom határozottsággal keretezik az arcod. Vagy lehet, hogy a vállad íve volt. Esetleg valami furcsa szó. De az biztosan nem, hogy te pont AZ vagy nekem. Mert … Olvass tovább
Mindig minden monoton, a sok ember monokróm. Nem csoda a romantika, csak átlátszó politika. Szerelem nem gyönyörű, csak tévhit, mely gömbölyű, s az ép ész folyik róla, vörös vér csorog alóla. Mit is képzel az ember? Minden szó fegyvertenger. Mindenki tovaszáll egyszer, hátán rengeteg sebhellyel. Ez a világ gyönyörű? Mind csak egymást gyötörjük. Bálványozunk embereket, … Olvass tovább
Egy fontos nekem a világon, amit eltervezek, megcsinálom. Nem lehet ember, aki eltérítene, boldog akarok lenni, elméletileg. Törvényeim én alkotom, büszke vagyok magamra. Mit szeretek, el nem hagyom, nem gerjedek haragra. Véghez viszek valamit, elismerést kapok. Tervem meg nem bicsaklik, jó éltet akarok. Mindegy, mi lesz velem, csak legyek mindig boldog. Senki sem veszi át … Olvass tovább
Írom életem versét, s azzal együtt ívét. A tollam elejtem, hol tartok, elfelejtem. A földhöz érve nem pattan, csak egyet kattan. De nem a toll szólt, hanem a föld volt. A talaj a toll súlyát megérezve, futni próbált kétfelé lépve. A szőnyeg tartotta tollam, ne essen bele a múltba. Végül a szőnyeget nem a toll … Olvass tovább
A virág a kertben csodaszép, ha locsolod, csak akkor ép. Megbújik a fűszálak közt, belőle a lány csokrot köt. Kisgyerek rajza csodaszép, feléled minden csodalény. Háromfejű víziló, olyan, mint egy porszívó. A napsütés csodaszép, a napocska téged néz. Beragyogja napodat, melengeti arcodat. A hóesés csodaszép, mintha vízben fehéret oldanék. Üres lap, mi eléd áll, mit … Olvass tovább
A templom sárga tornya magasan a falu fölé emelkedve vigyázza azt, Méltóságteljes idős hölgyként uralkodik fölötte. Lábán sárga nárciszokból font cipellőt visel, Karcsú torony-testét a lemenő nap vonja vörös selyembe. A templom kertjében békés szellemek üldögélnek a padon, Beszélgetnek, nevetnek, rajtuk már nem fog az idő-béklyója, Már nem rohannak semerre, ezen már túl vannak. Harsányan … Olvass tovább
Egy pillantásban benne lehet a végtelen, Egy arcban az, mit mindig kerestem. Ha szárszor születnék még le a Földre, Kérlek, mindig keress meg. Mióta ismerlek, Szívem szíved nélkül már nem élhet. Üres a tenyerem, ha kezed nincsen benne, Üres az életem, ha nem te mosolyogsz rám. Szeret az Isten, mert imáimra te vagy a válasz. … Olvass tovább
Vándorcigány szívem nem nyugodhat, Szüntelen viszi lábamat lépésről-lépésre. Szemem nem érti a falakat, A kék eget, a sóhajtozó fákat, a harsány mezőt keresi a horizonton. A betondzsungel nem az én dzsungelem, Torz mása az igazinak, mint egy rossz vicc, rossz időben. A világot látni vágyom, ízlelni, megfogni, megölelni, Szaladni az esőben vad, nyílt tájakon, ahol … Olvass tovább
Egy összenézés, egy rezzenés, felismerés. Régi traumák ébredése, vagy tiszta kapcsolódás? A legnagyobb boldogság, és a legnagyobb fájdalom. Bizonyosság, benne a kétség. Sokszor ígéretek, sokszor hallgatás, kapaszkodás a semmibe. Vakon egymás keze után kutatni, puhatolózni. Megszorítani, majd elengedni. Állandó tánc az egyensúllyal. Izgalom, nevetés, máskor elutasítás, rettegés. A legnagyobb magasság, a legsötétebb mélység. Írók, költők … Olvass tovább
Akarsz-e az égnek csillag-hálójában Elveszni az édes, lüktető homályban? Akarsz-e a légből lepkehálót fonni, Nappali világból éjjelbe osonni? Akarsz-e a táncnak hullámzó dalára Ugrani a biztos kezdetű talánba? Akarsz-e egy álmot karjaidba vonni, Megváltásod árán vesztedbe rohanni? Akarsz-e illatos, napsütötte réten Semmivé foszlani szerelmed ölében? Akarsz-e játszani hamis nyugodalmat, Kezembe helyezni időtlen hatalmat? Akarsz-e egy … Olvass tovább
Kihányom magamból a szavakat, de nem könnyebb tőlük a levegő, csak sűrűbb lesz, mint a festék, amit főztem – tiszafa magjának keserűjéből. Tudtam, egyszer magamat kell megmérgeznem vele, lassan, míg a szín eloldódik a vízben. * Nem haltam bele, csak átszíneződtem. * A bögréd peremén maradt egy hajszál, napokig nem mostam el miatta – bizonyíték … Olvass tovább