Csendpercek

Horváth M. Zsuzsanna Csendpercek. Virág szirmait nem kötheted ághoz, sorsuk a repülés, széllel most szálljon. Gallyak közt ezüstös ökörnyál libben, harmatcseppekkel hintázik frissen. Korhadt ágak egymást némán karolják, múlt emlékképeit csendesen dalolják. Mohás avar alatt életre kel milliónyi élet, éltető gyökér közt örök körforgás léte. Bíborszínű hajnal palástja bársony, álmot sző köré a csendfonál vágyón. … Olvass tovább

Ragyogj fel…

Ragyogj fel még egyszer októberi nap! Sírnak a levelek, tenyérnyi csöppek hullnak a fákról. Hiszen meg kell halni, de az elítéltnek is jár az utolsó vacsora. Lásd, fáznak a vén szülék, gyámoltalanok ők már, mint a tojásból kikelő csirkefiókák, reszketnek a hidegben, összekoccannak a szúette csontok. Olajozd őket tüzes óboraiddal, mert az újban épp csak … Olvass tovább

Kincsem, virágom

Kincsem, virágom, nyílik az ágon nap üde csókja, szellő szava. Kincsem, virágom, búzakalásszal hajlik a hajnal szép aranya. Hogyha a fák majd őszbe borulnak, vöröslő csókok a lombokon játszanak szépen régi meséket, őszülő tincsem homlokodon. Kincsem, virágom, jégvirág nyílik, szétterül szirma ezüst csoda. Egyszer majd elvisz, elrepít messze jéghideg szárnya valahova. Kincsem, virágom, ezen világon, … Olvass tovább

Hamis illúzió

Szimplán csak hülyének nézel? Talán pusztán én nem értem? Ennyire más lehetek, mint ő? Hisz poénból táncol keringőt. A szavak csöpögnek ajkán, elégedett mosoly arcán. Nem is gondol a valóságra, a létező, józan jóságra. Támad, hisz úgy védekezik, így magáról vélekedik. A szitán is át lehet látni, önbecsülése így parányi. A tükör igazat mutat, mégsem … Olvass tovább

Mi egy szép nagy család vagyunk!

Nagytatám és a nagymamám, Édesanyám, keresztmamám, Ati bácsi, Béla bácsi, Sanyi bácsi, Pista bácsi, Na, meg én, a kis unoka, A nevem Dávid Lacika, Együtt szép nagy család vagyunk, A környéken nincsen párunk. Akkora nagy házban lakunk, Körbejárom, elfáradok, Nagy folyosó, három szoba, Konyha, vécé, fürdőszoba, Pince, padlás és lépcsőház, Szárító és mosókonyha, Gázkályha és … Olvass tovább

Könnyek

Könnyek, drága könnyek, szomorú s vidám tekintetek. Megannyi érzés mi kavarog benned, engedd, hogy a felszínre törjenek. Van úgy, hogy könnyeid elrejted, s van, hogy szabadjára engeded. Könnyeid peregnek arcodon, ha szívedig hatol a fájdalom. Sírva zokogsz csak hogy túléld, mikor a félelem hálót fon köréd. Szemed sarkából könnycsepp gördül, midőn gyermeked fészkedből kiröpül. S … Olvass tovább

Útkereső

Nem álmatlan éj, benne szédül a káosz, ide is tartozom, egy másik világhoz. Ég itt a tűz… vagyok esti mesémben, viszek a lángból egy gyermek nevében; a kihűlt szíveknek, a rideg szóknak, túl sok a hely hol jégcsapok lógnak. Fázom, érzem melegedni kéne, felkap és eldob az idő örvénye. Vívódom, várok, állok az esőben, de … Olvass tovább

Új Anyegin

A századunkra dőlt a gőg, s az ármány, alatta fuldokolva sír a vágy, repülne, ám de már taposva szárnyán vonul ma háborúba mindahány. Kivetkezett a béke köntöséből, ledobta és a vértbe öltözött, erőre megkeményedett dühétől üvöltözött a harcmező fölött. A józan észt az ordasokra hagyta, s perelte vissza ősi földjeit, amerre járt, fivéri vért itatva, … Olvass tovább

Léptem fény felé halad

Ha én verset írtam, elég gyakran sírtam, mert bánat járt át engem. Kínoknak erdejét, komorság mezejét kell darabokra tépnem. Remény szárnyán repülsz, majd napfényre kerülsz, csak hitem maradj velem! Sorsunknak hűs kútja, éltünk rögös útja, járd hát velem a táncot! Szemembe csillogás, szívembe villogás gyújtja lassan a lángot. Istenem varázsol, lélekhúron táncol, békén szövi az … Olvass tovább

Amikor vége a dalnak

Amikor vége a dalnak … mikor megszűnik dolgozni a szívem mikor sápadtra fordul élénk színem mikor nem láthatom már a fák lombját mikor eldobom a világ összes gondját mikor a csönd majd magához emel mikor az éj már csak édes teher mikor a szám nem görbül mosolyra mikor a lábam nem visz már sehova mikor … Olvass tovább

A hős lovag, és a királylány

A királylányt elrabolta Egy gonosz, vörös színű sárkány. Bezárta egy tömlöcbe, És aztán türelmesen várt rám. Én a lovag odamentem A barnaszínű lovam hátán. A királylányt elrabolta Egy gonosz, vörös színű sárkány. A királylány fiatal volt. – Levágom a sárkány fejét! Kinyitom a lány börtönét, Aztán megkérem a kezét. Kifogom őt hozni innen! Hálás lesz … Olvass tovább

La Femme

Éget a Nap… csak vánszorog a lét… Hirtelen szél támad, sejtelmesen… Azt hiszed, ismersz… Szerintem tévedés. A változás állandó természetem. Épp úgy, mint te, a Végtelenből jövök, tapasztalás révén megismerem magam; átélek veled múltat, jelent, jövőt, néha áld, néha karcol kimondott szavam. Szabad a lelkem, de korlátokba fut, és éppolyan vagyok, akár a szél, előttem … Olvass tovább

Kérdezd meg

Kérdezd meg a fűszálat, szomjas-e? Kérdezd meg a madarat, inna-e? Kérdezd meg az embert, mit tenne? Ha egyetlen remény az ő kezében lenne? Kérdezd meg a Földet, ezt ki tette? A Föld majd rád néz szégyenkezve. Kérdezd meg, Te mit tehetnél ellene? A Föld nem méltat, nem válaszol az  elkésett nemzedékre. Kérdezd meg, mit rontottunk … Olvass tovább

Szeretet-reklám…

Napjainkra a szeretet oly ritka jószág lett Nyomtalanul eltűnt, már alig található Muszáj reklámozni, felhívni rá a figyelmet Hé, emberek ne hagyjátok végképp elmúlni Mi lesz veletek, e kihűlt földi világban Ki ad értelmet, célt, hitet semmi kis életünknek? Ne engedjük, ne hagyjuk, hogy így legyen Óriás plakátok erdeje hirdesse minden utcasarkon Szeressetek emberek, nagyon … Olvass tovább

Csoda

A bìborszìnben ùszò öreg hold, az èjjelente nyìlò viràg, a tenyèrre szàllò pillangò Vagy a nèma harag. Csoda, mely èrthetetlen, mègis valòs, Gyönyörű ès megmagyaràzhatatlan. Leàny mèhèben az èlet, Iskolaèves emlèkek, Levegő, ami megfogahatatlan. Egy öltő szerelem, mi leirhatatlan. Csoda, az unokàkat buzgò szìvvel vàrni, Teraszon fahèjillatban szunyòkàlni, Ősz tincseket összefonni, Majd egy èjjel karosszèkben … Olvass tovább

Megannyi gyökér minden ujjunk

Megannyi gyökér minden ujjunk Köröttünk sötétség didereg Mi akartuk hogy összebújjunk Támadni készülő vert sereg A park leveleiket a fák Nekiszegezik a télnek Fölöttünk fura felhők falánk Hada azok akik ítélnek Jövőnkről önmagukért sírnak Tíz óra lesz mire felkelnek Semmi sem fájhat a fakírnak Hallgatsz értéke van a csöndnek Szeplőtelenül vezekelnek Vágyaink s fákká görcsösödnek

Polnai Gábor – Félelem

Hogy mi a legfélelmetesebb talán az életben? Ha nem találja az ember a helyét ebben a világban. Ha fogalma sincs, hogy mire született, miért is él… Valami irtózatos érzés. ha nem találja a célt. Akik megijednek attól , hogy másképp is élhetnének, Mert hozzászoknak a rossz dolgokhoz, és félnek, Berögződésekhez, melyen nem mernek változtatni, Az … Olvass tovább

Pocok a tolvaj

Bűntény történt,szörnyű dolog, búzát lopott a kis pocok. Látva, hogy az ajtó tárva belopódzott a magtárba. Hegyekben állt ott a búza, biztonsági őr a gólya. Segít neki hosszú jába magasból néz a magtárra. De a pocok fürge állat, nem látta az őrszolgálat. Gyorsan megtömte táskáját, el is vitte a prédáját. Ám másnap volt a számadás … Olvass tovább

Nyoszolyádnál

Elalèltál. Hunyt szemed pőre álma Szomorrá ölte bennem a vágyat. Ölelnèlek most. Öleltelek volna, Ha sorsunk utunkat szét nem szórja. Táplálni adtam volna gyenge testem. Bőröd illatát el nem eresztem. De hordja, elcseni tőlem zord idő, Rőtveres köpenyű halottvivő Ölt önmagára közönyruhát. Lélek jár ma haláltusát. Több nem jöhet, látni vágylak. Selyem ruhád, puha vásznad, … Olvass tovább