Ha földi létem véget ér, utánam lesz mi megmarad? Egy halovány árnyék, néhány kopott lenyomat? Szereti vajon emlékemet, az ki engem egykor szeretett? Elég lesz egy apró képsor, hogy betöltse, szívükben a helyemet? Könnyet ejtenek majd értem? Szívük kicsit összerezzen? Mikor majd csak szavakban találkozik velük lelkem. Egy maréknyi melegforrás szeretet fény szívükben? Pillanatnyi Kicsi … Olvass tovább
legújabb gondolatom csupaszon, újszülöttként jött erre a végtelenül elvadult világra, fel sem sírt, csak csendesen testet öltött a sarokba ledobált ruhák között, egyedül a villanykörte villogása tűnt a nagyszobában egy kicsikét furcsának, az élet ment tovább a maga medrében, kint a konyhában pacalpörkölt rotyogott a nagy piros lábasban, szaga betöltötte az egész lakást, majd az … Olvass tovább
Érzem a növények illatát, Érzem e kövek, vizek hideg szagát, Érzem a dühöt, a vérszagú haragot, Mert az orr, én vagyok. Érzem a bánatod sírását, Érzem a szép szemed színét, mosolyát, Érzem a vihart, és minden gondolatod, Mert a szív, én vagyok. Érzem a barátság szép szavát, Érzem dús hajad sötétlő bársonyát, Érzem a lelked, … Olvass tovább
Segíts! Elvesztem, nem találom magam, Keserű dallamot zeng a néma harang, Azt hittem nincs kiút, s félelmem valós, Már a vérem is csak egyre fakóbb. Verném a falat, de nem érem el, Mi összenyom, nincs is oly közel, Fáradt pupillám már nem tágulhat tovább, Kiömlött hát a boros pohár.
A sarokban görnyedeztem, Ha szófogadatlan lettem, Kukoricán térdepeltem, Ez volt egyik büntetésem. Pedig nem voltam rossz gyermek, Csak egy ifjú, apró ember, Nem ittam, nem dohányoztam, És a lányokhoz sem jártam. Nem szerettem az ebédem, Levesem, sem főzelékem, És nem vittem a szemetet Le a kukába, ha kértek. Inkább elmentem olvasni, Vagy az udvarra játszani, … Olvass tovább
Egyszer voltam Jégországban jéggé fagyott majd a lábam Jegesmedve húzta a szánt jégember ült a szán bakján Száguldoztunk jégutakon jégvirág nőtt az ablakon Láttam én ott jégvonatot amit jégmozdony vontatott A sínek is jégből voltak jégkerekek zakatoltak Jégországban jégmegyében éldegélnek jégegyének Jég a lábuk jég a válluk jégből van az ő szakálluk Jég a hajuk … Olvass tovább
Ma este átkarolt a béke csendje, a holdvilág az ablakomba ült, akárha égiek pilácsa lenne, mi elhaló jelet remegve küld. Hisz ott a mennyben angyalok siratnak, a könnyeik miként a hópihék, miket csupán az éji szél kavargat, forognak egyre hullva szerteszét. Az égre nézve arcomat letörlöm, de csillanásaik szemembe hull, megilletődve, ámulón e földön fohászkodom … Olvass tovább
ma különösen kéken kék az ég laza ecsettel lehelt rá a szél néhány fehér és szürke csíkot és letagadva magukat a sírok szinte derűsen elnézelődnek emlékművei a múló időnek az ég papírján kalligrammaként a ruhátlan fák kaparják a fényt alattuk rozsdás bokrok ágai s velük táncolnak a szél lányai az elmúlás és a szépség együtt … Olvass tovább
VOLT SZÍVES A SZÍNES VILÁG Lokális, vagy globális, Kizárólag a szélsőség, Lokális vagy, földhözragadt, Globalista, mert hatalompárti, A baloldal már zöld “antifa”, A vörös a vesztes jég színe, A patrióta ma bezárkózás, Mert csak a nemzet színe-java… A politikai felosztás elégett, A rendek már megrendültek, A szürke-fekete izmusok, Vulkánok a Fekete-tengeren. 2024-12-18 Geyer Gyula
Te mindig a jó felé terelgettél, szeretetet hintettél el a Földön, igyekeztél átlendíteni gödrön, hitet, reményt, jóságot teremtettél. Most mégis milliók zokognak, sírnak, emberek ezreit gyötri bánat, kín, lábuk alatt feszül a semmibe sín, a gonoszok a jók kárára isznak. Kérlek, segíts, legyen már végre béke! Embereknek egymást segíteni kell, a Földön mindannyian ezért vagyunk. … Olvass tovább
Elefántcsonttorony a világ, Vonuljunk el együtt bele! Szabaduljunk egymás zajától Anélkül, hogy válni kellene! Elefántcsonttorony a világ, Védekezik önmagától, Mert néha mi is fejünk vesztjük A néma csönd lármájától. Elefántcsonttorony az ember, Elvonul egy saját világba, De visszatér, mert megunja majd, Hogy csak üljön, örök magányban.
Sírva ébredni egy álomból, zokogni érte, Azt hittem már elmúlt, s szívemben béke. Egy éve láttam meg arcát, léte megigézett, Hogy elment, bennem mindent összetépett. Olyat szeretni, ki nem érdemli, s nem kéri, Béklyót von lelkemre, s nem tudok lépni. Felforgattad a világom, megkerestél újra, S én hülye, támaszt nyújtok neked a búra. Karom közt … Olvass tovább
Pendül a lágy hang Rezonál a fa, Feszített húron Zümmög egy ima. Zenélő szólam Ritmusa érik, Gitáros szeme Mosollyal fénylik. Lüktet a sétány És pezsdül a terc, Festi a kedvet Pár pianó-perc. Dallama színes Fülekbe mászó, Lélekbe csorog Szívekkel játszó. Mennyei szikra Pattog a korzón, Misztikus ének Elbűvöl olcsón. Pár fitying koppan Kopott kalapban, Gitáros … Olvass tovább
Lángrózsafa gyúl köröttem – úgy megyek el, ahogy jöttem, ruhátlanul, szemérmetlen, eltúlozott dicséretben, úgy megyek el, ahogy éltem, szépen, csendben, észrevétlen, reményt dajkál minden szavam, mind itt hagyom földi javam, árny leszek egy fehér falon, csend, egy zajos zűrzavaron, nyugalomban, ami átfon, ez egy tiszta, szelíd álom, lángrózsafám éget, csodál, emlékgöncbe bebugyolál, uszályom lesz hajnalködben, … Olvass tovább
Ragyog bár az égbolt tisztán, tengerkéken,, s melegít a szikrázó, nyári napsugár, ám ha a fagyos tél vert tanyát szívedben, fénytelen szunnyad el a halvány gyertyaláng. Az égbolt bár reád sötéten tekintsen, s a nap sápadt fénye már régen kihunyt, ám ha a szeretet költözött szívedbe, a gyertyaláng örökké ragyogni tud.
Emlékek Még mindig olyan elevenek, hevesen a felszínre törnek. Megtévesztésig valósnak tűnnek, mintha most itt életre kelnének. Itt vagy Jelenléted szinte érezem, pár pillanat, nyitom is ajtóm. Kitárt karokkal állsz előttem, türelmetlenül, de kitartón. Egybeforrva Boldogságunkban elmerülve csókoljuk egymást önfeledten. Számunkra megszűnik minden, ami való, kezdődik a szédület. Szeretsz A gyönyörtől ragyogó szemeid keresik szüntelen … Olvass tovább
Ha elvégeztem munkám itt e földi létben, s lenn fekszem egyedül a sötét hideg mélyben, esténként a homályban, csöndben ki emleget, ki nem fogja elfelejteni a nevemet? Ki gondol rám búval, haraggal, örömmel, ki átkoz, ki sirat, ki vájna körömmel lyukakat a földbe, hogy újra kiásson, csakhogy még egyszer és utoljára lásson? Ki emlékszik hajam … Olvass tovább
Pulzusnak ritmikus ereje nyomja érfalnak véráramát. Feltörő feszültség – léleknek gondja – emeli egekbe a vérnyomást. Komfortos zónába terelve napjaim, életnek fonala tovább halad. Mérlegnek két karja kiegyensúlyozva egyenget tovább egy életutat. Szabályos lélegzet viszi az oxigént. A pulzust rendezi gyógyszerhatás. Jó és rossz között elevickélek, de most már jöhetne valami más. Égi, misztikus hangulat … Olvass tovább
Távoli képen, magam a jövőben látom. Napfényes kávéház székén egy maláj lányt várok. Azt hiszem. Elindulok a Tér felé, majdnem Szingapúr a város. De ez valami más, nincs a világunkban ilyen, egy kettéosztott térben káprázik a szemem. Mintha egy völgyben terülne az egész, körbezár a dzsungel, a végében meg nehéz, vöröses sziklák, mely Grand Canyon … Olvass tovább
Letűnt idők régi szimfóniáit zengi két alak, s mind a test, mind a lélek táncra perdül, az észérvek prózai extázisában összecsapnak. Ebben tetőzött minden őszinte mozdulat. Úgy látszik, hirtelen kinőtük a gondolati síkot, azt hittem, ismerem, de most más érzéseket ad. Tudnék így szorítani, életvitelszerűen. A tenyerem gyökérként fonja össze a bordákat, a véletlenek sorában … Olvass tovább