(Archív) pályázati versek

Hiányod itt ül – Azóta is etetem, Sötétség lelkem. E.Finch

Erdély az én otthonom Leng a felhő, lengedez odafent az égen, megtaláltam otthonom a Kárpát-medencében. Ha akarok, sütkérezek a napon. Vihar készül, elbújt a nap, gyülekeznek a felhők, azért innen el nem megyek, akármennyit szenvedek. Erdély az én otthonom, bármennyire zúg a vihar, ott várom meg a végét. Egyszer talán a nagy vihar elmúlik, akkor … Olvass tovább

Trisztán és Izolda regéje /részlet/ Trisztán és Izolda regéje a világirodalom egyik legszebb szerelmi története. A régi szép varázslatos história minden korban elbűvölte az olvasókat és a szerzőket. A kor eszményített hőse a gáncs nélküli, feddhetetlen lovag, hősnője a piedesztálra emelt hamvas liliomszál. A szerelmesek nem léphetnek ki az őket körülvevő világ kereteiből, ahol a … Olvass tovább

“A fizika törvényei mindössze két környezetben nem érvényesülnek: a szingularitásokban és Hollywoodban.” * Jégbörtönbe zárt rügyek pattannak ketté, Tudathasadttá vált bennem az emlékezés. Senki vagyok… Mindenség, csodálni való Az utolsók között, aki pokoli fanfárokat Játszik el, megunt, hattyúhalál élű ódát. Rózsákon tapos a lábam, vörös szőnyeget Gurít elém a képzelet, de lásd, értsd jól: Senki … Olvass tovább

Ébredés Ébresztőm hajnali légyzümmögés. Lámpafénybe szédült bogár verdes ütemesen, feketén, fölöttem szobám fehér falán. Félelmetes tündér az ébredés. Tollat fogna az elzsibbadt kéz, de betűket még nem formáz, szédült számokon tétováz. Ahogy a hajnal határán zavartan keresem, kutatom a fel-felderengő égbolton útvesztőm kinyíló kapuját, úgy vagyok én ezzel a kísérteties, hajnali ébresztőnek szánt üzenő zümmögéssel: … Olvass tovább

Egyszer aztán ásítoztam, Üldögélést mert meguntam, Ágyban fekvés, álldogálás: Nincs valamilyen más állás? Biztos, a dolgom nem tudtam, Mert otthonról elindultam, Ágy szélében csimpaszkodtam, A szőnyegen meglódultam. Lépegettem is néhányat, Négyet-ötöt, kettőt-hármat, Ágyamat eleresztettem, Rögtön tapsikolni kezdtem. Egyet jobbal, egyet ballal, Előre a két lábammal, Azt sem tudtam, úgy örvendtem, Ily ügyesen hol a helyem. … Olvass tovább

Ajtót nyit… „Szentséges hát találkozásunk” Szobor arcodról nem csöppen vér, s nem száll fel sóhaj, templommagányod örök csendje ma térdre rogyaszt, elnémul csend, s szívajtó zárul. Vártál, vártalak, szentséges hát találkozásunk, nincsenek szavak, bennem vagy, és benned a világ teremtő sóhaj. Ajtót nyit akaratom, néma imám véred a borban. Szobor fájdalmad lelkemhez ér, kinyílt barkaág … Olvass tovább

Látod, kedves, napsárga hajnalt követve rózsaszín alkonyon hogy duzzad patakból folyóvá ereimben a szívdobbanás; a holdsugár vállamon pihen, és szemedből lobbanó fénnyel hűvös éjszakán forró csókot pirít arcomra a szerelem. Látod, kedves, surran az idő, és évekké nőnek a percek, belesimulnak tenyerünkbe áldottan a szelíd holnapok.

Most kellene az éhségről verset írni itt a Balaton partján egy első osztályú étterem bejárata előtt amikor egy vasad sincs csak húsból-vérből való gondolataid vannak amikkel nem lehet megváltani a Világot Most kellene az éhségről verset írni amikor már két napja üres a gyomrod és csak a Szerelem marasztal Amikor odabentről hallatszanak a most hozzád … Olvass tovább

Miért, hogy nem tudom soha elfeledni, bár olyan gyorsan szaladnak múló évek, mosolyát, simító kezét elengedni, gondolatban hozzá mindig visszatérek. Így senki se szeretett soha, ez már múlt, még így se hullt a feledés homályába, bár évek alatt az emlék elhalványult, az érzés bennem él, mint lelkem zsoltára. Ó bár látnám és érezhetném a létét, … Olvass tovább

Amikor az élet hálót fon köréd, mert célpontja lettél, Amikor feladja a leckét, hogy megoldást keressél, Amikor figyelned kell az útvesztőket nehogy eltévedjél, Amikor úgy érzed, hogy végleg elvesztél, Menj tovább! Mert van kiért és van miért. Amikor elhagyatottnak érzed magad, Az élet kertjében már csak gyomlálod a gazt. Fákat és virágokat réges-rég nem ültetsz, … Olvass tovább

Vigyázzban állok, mint itt a parton a szálegyenes jegenyék, lecövekelve, moccanatlan. Körben a szántóföld széles mosolya terül a vas hasgatta barázdákra. Nem fájnak neki, de örökre bevésődtek, mint tetovált bőrön a rovátkák. Valamikor én is eggyé leszek ezzel a könnyű derűvel, és lentről kapaszkodom a szerteszét kószáló gyökerekbe. Tudója leszek a titoknak, amit elárulni tiltva … Olvass tovább

Cigarettafüsttel szállnak a gondolatok. Kirajzolódik, milyen gyáva vagyok. Egyik szenvedélyem lett a cigaretta. Gyermekfejjel rágyújtottam, majd elhagytam. Nemsokára újrakezdtem, és azóta szüntelen: abbahagyom, újrakezdem. Bennem dúl egy ördögi háború. Mindhiába! Lemondani nem tudok. A vesztem felé futok, lehet, belehalok. Te és a szerelmünk a másik szenvedélyem, melynek története hasonlít az előzőre. Így hát nem tudom, … Olvass tovább

időd jég alól fakadt vékony ér metsző sziklák közt tétova patak szélesen hömpölygő féktelen folyam partra vetett ladik vagy félszeg arctalan tengert álmodsz (Megjelent: http://www.naputonline.hu)

Kerestem Istent itt a földön és fent az égben, forró nyárban, nagy fák hűvösében, ősszel, mikor a lombok mind lehulltak, télen hóban, hol életek aludtak, tavasszal nyíló virágkehelyben, de nem volt sehol sem az Isten. Aztán bejártam érte mind a világot, asszonyok ölében, hol a szerelem virágzott, szemek tüzében kutattam vigyázva, lelkemet, szívemet néki ajánlva, … Olvass tovább

Múltból lett jövő? Te esztelen! A jövő folyik bele a múltba halkan, nesztelen. A jelen pedig, e lélegzetnyi pillanat tovatűnik, mint törékeny fény, zúgó áradat parttalan. Csoda-e mégis? A régben született, az alkotó tollából jövőként látta e világot, mi nem is létezett. Elvarázsolt idő vagy képtelen-képzelet, a se-süveg se-palást költő kacagó-múlandóságot, ki papírra vet. Múltból … Olvass tovább

A délutánban arcod illan, ezer darabra foszlik el, s e mélabús eloldozásban szavamra szíved nem felel. Emléked őrzöm még remegve, de már nem értem hangodat, magasra szállsz, a fellegekbe, nem erre tart galamb-utad. Kifolyt kezemből ébredésed, elúszott rég a semmibe, kicsit még visszacsillan fénye, de már az űrt nem tölti be. Hiába gondolom ma mégis, … Olvass tovább

Őszi leveleket söpörget a szél, patak tükrén vándorló csillagok, csupasz fák árnyában üres fészkek, délre költöztek a trillázó dalok. Fenn a hegyen már megérett a szőlő, fürtös mézet kóstol a napsugár. Koppan a dió, ágához verődő, könnyes szemeivel búcsúzik a nyár. Fenyőfa ágán pók sző téli álmot, örökzöld csúcsán öreg varjú vár. Levegőben héja nép … Olvass tovább

Orgonavirágban összeölelkeznek lelkem zugaiban megsárgult emlékek: Tóvízben mártózott nyugvó Nap sugara szederfánk lombjára alkonypírját vonta. Templomkert kövének ázott mohazöldjén kései imámnak sóhaja terült szét. Valami elveszett, ott maradt örökre, hitehagyott lelkem magánya végtelen. Valami hiányzik a gyermeki világból, rokoni-baráti egybetartozásból. Valamit keresek kikelet zöldjében, harangszó kúszik át lelkem mezejébe. Valami vár még rám tavaszok gyöngyében, … Olvass tovább

lusta rituáléval köszön el a hold, nehezen tápászkodik felhők árnyékából; emberek, találkozások, ábrándok, ostoba egybeesések, kéretlen álmok. szobám falán festett képek, születésemtől fennálló szenvedélyek, sosem látott arcok, idegen tájak, de sokszor vágytam látni a világot! inkább szeretőm lenne, fiktív, boldog, könnyed extázis nélküli! keresek valamit, keresek valakit, siker, csalódás, máglya vagy hit… esti szerenádból marad … Olvass tovább