A szavak temploma Céltáblaként, mikor homlokon csókol a múzsa – nem tudom a poklot járjam, nőjön fekete gonosz szárnyam, vagy írjak ibolyakék ártatlan mesét, melyben holdfény szonáta kíséri hercegét. Szedjem csokorba talán, a rét minden virágát, vagy tiszta szűzies szívek, csókra vágyó – szerelmes vágyát. Pellengérre állíthatom a múlt minden királyát, az arctalan, korrupt világ, … Olvass tovább
Sokat jártam a kórházak baljós szegletét, Fájdalmat szőtt a lesütött szem. Szemfény- Vesztés terheit cipeltem a vállamon, nem, Nem volt más ott velem, csak a végtelen nagy fájdalom. Könnyet túrt a kéz, éreztem, ködgyertyák Égtek el, amíg a kín csendesen rám szitált, Nedves foltban marta fel a haldokló lelkemet. Belémfájt a felismerés, éreztem, megremeg A … Olvass tovább
Nagy László Asszociációk keresztapja! Gyűszűbe gyűrt tengerek kapitánya Megsebzett habokat szelnek pengeéles hajók Ha viharos dalaid kapaszkodnak a vitorlákba Ha esti esőben szavalsz Hallgatják földi angyalok, a fák És nézik mélán az aszfalt ezüsthídját Tüzed, nyarad szikrát vet, éget És pattanásig feszül a sírás hangszalagja Hogy tudna más így feszülni a szivárványra?
M. Laurens BIRKÁK Süket fületeknek, Feleslegesen bégetek, Ha az értelmes szóból, Ti Birkák, semmit sem Értetek. Tudós ordasok, régen leírták, Eljönnek majd, meglátjátok, S visznek majd titeket mind: Birkák! Nincs kivétel, hiába reméltek, Nyakatokon marka lesz a végnek. Az ősi pergamen pedig így szól: Majdan, mindőtök hanyatt vetve, Lábaitokkal égre meredve, Levágják rólatok a drága … Olvass tovább
Csendes pillanat ábrándozva pihen, Sokat sejtető pislantása csábít. Ontja szeretetfényét örömiben, Délcegen osonva könnyedén kábít. Áldott csipkéjét lazán szétteríti, Színek kavalkádját szinte már érzi. Pislákoló szenvedély szerfeletti, Illó aromája buján érzéki. Lengéden lágy simítása elringat, Lét látóhatára végtelen bűbáj, Andalító impulzus fénylőn csillan, Nesztelen akkord szólít ez időtájt. A suttogó dallam szelíden ölel, Tüneményének boldogsága … Olvass tovább
Sétálok a part felé, csodálom a Balatont. Hallgatok rovar zenét, a testemet vakarom. Az út mentén a nyárfa kellemes árnyékot ad. Rajta ül naptól kába, és éhes seregélyhad. A mólóról lenézve a víz most egész tiszta. Lelátok fél méterre, a szélcsend is a titka. Segített a sok eső, megszűrte a sűrű nád. Nem kavarta fürdőző, … Olvass tovább
Van az úgy, hogy sötét felhők gyűlnek össze feletted, bármerre mész előlük, folyton csak követnek. Futsz, menekülsz, hátrahagynád minden kínodat, de lábaid gyengék, összerogynak, lelked sem bírja már a súlyokat. Kiáltani szeretnél, de nincs ki meghallja! Magad maradtál, úgy érzed, egymagad. Ostoroz az érzés, vérzik a lelked, kitörni e béklyóból túl nehéz neked. Hogy keveredtél … Olvass tovább
Világra jöttödnek Aggódás az ára, Midőn legörbül szád Szívemet átjárja. Vajon jól csinálom? Anya lett a lelkem. Hibákat halmozok Édes drága szentem. Karom ölelése Enyhíti sírásod? Forró ölelésem Egész kis világod. Mosolyod a Napom, Mely, ha reám ragyog, Hinni tudok benne, Tán jó anya vagyok.
Tavaszom, én szép tavaszom, bimbó mellett nyílik az árny, tavaszom, gyönyörű tavaszom, tündér kertemben szép aranyág. Tavaszom, én szép tavaszom, hajamba fonja fényét a nap, hajnali harmat csendjét iszom, szádra csókolom szép szavamat. Tavaszom, te angyali fény, könnyed langyos záporeső, újra feléled most a remény, neked zöldül a tarka mező. Tavaszom, én szép tavaszom, dúsak … Olvass tovább
A Tavasz sárga virágot gyűjt csokorba, nézi a Nap, ablakából kihajolva. Lent repcesor táncol, vidáman hajladoz’, mint arany-fátyolos tündérsokadalom. Méhraj döngicsél a mézszagú szirmokon, ringó szárak között a szél puhán oson, madárraj rebben fel, széttörve a csendet, néma áhítatból ébresztve a lelket. Egy kocsi zörög át az út mosott gödrén, bajszos gazda rajta, lova, maga … Olvass tovább
Mint felröppent pillangó, oly könnyedén, s védtelenül járod be bensőm. Szegényes mégis királyi ez utazás, titkaim nem maradnak rejtve. Hosszú volt az éj, s régóta hajnalodik, de nem ér el Napod. Tehetetlenségbe fullad akaratom. Szolgaságom csorba szabadság, faltól falig ér, s a vakító csillagábrák kinevetnek. Tékozló magányban a hazavezető útra léptem. Könnyel s verejtékkel töltök … Olvass tovább
Süt a nap és száll a lufi, Tarka-barka gyermekruci, Pancsolnak a lányok, fiúk Gyermeknapi hancur-partin. Roller gurul, labda pattan, Jaj, de jó, ha bicikli van! Bújócskáznak, fogócskáznak, Ugrálnak és táncot járnak. Csoki, fagyi, sok édesség, Cukorka, süti, törökméz, Gyümölcs, hűsítő, ajándék, Szeretet, finom szörp, játék. Görkorizik a sok gyermek, Felhőtlenül kacag, nevet, Száll a jókedv … Olvass tovább
Régvolt idők, letűnt nyarak, gyermekkorom, otthagytalak! Boldog, ifjú évek múltak, mennyi emlék, megfakultak. Szívem őrzi, él még bennem, örökségem, nem hagy vesznem, életemen végig kísér, kell az emlék, mint a kenyér! Nincs jó kenyér kovász nélkül, ha múltunk veszik, jövőnk sérül, régvolt híján mi is veszünk, nincsen mire építhetünk! Emlék nélkül koldulhatunk, magunk után semmit … Olvass tovább
Csendesen csordogál kis patak, látom, ahogy Nap fürdik benne, kavicsok csillognak alatta, úgy tűnik, mint ha gyémánt lenne. Egy béka brekeg a közelben, figyelmesen figyelem némán, szitakötő ül egy levélen, amott pacsirta dalol a fán. Csodás e táj és a nyugalom, lám béke költözött szívembe, ébred, éled természet, vágyom vissza mindig a lágy ölébe. Pezsdül, … Olvass tovább
A vers felszabadít, akkor is, ha írod, és akkor is, ha olvasod, ha a költemény minden betűje igaz, neked vigasz, s tán másnak is, ezt nem tudhatod. A vers elandalít, akkor is, ha vidám, és akkor is, ha szomorú, erőt meríthetsz belőle, s egyszerre csak érzed, múlik bánat, múlik bú… A vers jóbarát, akkor is, … Olvass tovább
Boldogság Végre beköszöntött a tavasz, rügybe borultak a fák. A jácintok is nyílnak már, illatukat enyhe szellő fújja rám. Harmatos reggel van, feketerigó ül a fán. Füttyszóval párját hívogatja, fürgén érkezik a mátkája. Jöttödre várok, kedvesem, mint a fütyörésző madárpár. Már látom arcodat, ölelésre tárt karjaidat. A két szempár mosolyog, teljes a boldogság. Szívünk az … Olvass tovább
Felnézek az égre, felemelt karokkal. Csodavilág vár ott, öntött angyalokkal! Vattacukor felhők között a szivárvány, kagylóhéj-arannyal csillog, mint a márvány. Rám csordul a napfény, csobban nem tudom mi. Rám hullik nyelvünkből, ezer giccses holmi. Csillognak-villognak ,kirakati díszek: barokk hasonlatok, csörömpölő rímek. Halmozom csak egyre költői képeim. Számuk egyre csak nő, mint ahogy éveim. Ömlik számból … Olvass tovább
Hibátlan-szürke, úri parádé, mint parfümgyár tömény lehelete. Díszesen csomagolt, óriás csokoládé, mézes-mázos masnik bonboniere. Sehol egy ránc, egy hajtás, vasalt arcok festett mosolya. Aranyló fénnyel villogó ujjpercek, előreírt forgatókönyv doh-szaga. Valódi álcák mögött ál-valóság képe színtelen színekkel palettára téve. Tucatképeket festő, kikiáltott művész műértő-közönség kényére-kedvére. Estfénye-szónoklat zuhan a csendre, feszülten dadogva a papírszövegbe. Ki írta? … Olvass tovább
Alcím: Látlelet az ember(iség)ről… HOMO SAPIENS, az “értelmes ember” De valójában azok vagyunk? Ha valóban azok volnánk szabadna-e csodálatos Földünket eldobható hulladékként kezelni? Ha valóban azok volnánk szabadna-e családunkkal Ilyen érzéketlenül, mostohán bánni? Ha valóban azok volnánk szabadna-e visszaélni Saját szívünk, lelki világunk teherbíró képességeivel? Áldatlan állapotok uralkodnak mindenfelé Vajon hol vétettük el a helyes … Olvass tovább
Fuldokolunk öt jegy, közt. Akár az iskolapadban.. Aki elbukik többé, ne járjon… Üljön tovább, magában Igazságtalan, iskolapadban.. Terülünk a deszkán, lefelé. Tartjuk hátunk más lábának. Hogy másszon, helyettünk felfelé. Ha van Isten, miért nem ad igazat? Megbecsülve, Őt, halandót. Miért tisztít az élet tüze? Ha valóban mind haldoklunk? Miért áll magában, bukott és sikeres? Az … Olvass tovább