Ember! Vigyázz mit csinálsz!

Ember! Vigyázz mit csinálsz! Világ, vigyázz, hogy mit csinálsz! Lehetne béke is, inkább ne háborúzz. Ember, vigyázz, hogy mit csinálsz! Lehetne élni, de romba döntöd a jövőt. Világ, vigyázz, hogy mit csinálsz! Lehetne örülni, szeretni egymást végtelen. Ember, vigyázz, hogy mit csinálsz! Ledobott bombáid örökre gyászba borítanak. Világ, vigyázz, hogy mit csinálsz! Az élet törékeny, … Olvass tovább

Anyám

Anyám Anyám, hogy ha bátor volna, erdőn mezőn kóborolna. Hallgatna a hívó szóra, lányai közt forgolódna. Anyám, hogy ha látó volna, szívét tépné mindünk sorsa. Szép reménye oda volna, lányaiért fohászkodna. Anyám, hogy ha élne s volna, szép szavával ostromolna. Két szemében lángra gyúlna, lányaiért lett más útja. Anyám, hogy ha meg is tenné, vérző … Olvass tovább

Fals poétika

Fals poétika Költő vagyok – mit érdekelne engem a költészet maga? hiába díszít drága kelme, ha egész lényem mostoha. Először próbáltam hazudni, ám a plafon, lám, rám szakadt, és muszáj volt onnan kijutni: kimondtam hát az igazat. Ebből származott még nagyobb baj, meggyűlöltek az emberek, összevesztem a barátokkal, kerülnek az idegenek. Ezért ma már szólni … Olvass tovább

Illúzió

Csillagpor hullik a szemekre, holdfény fányol takarta álom nyújtózik az ég felé, ahol a könnyű szabadság végtelen. Nem szorítja bele a világ a fájdalmát egy csöppnyi szívbe. Nem dalol hamis szólamot már senki csalfán megírt kottákból, százszor elhazudott szavakat, nem hisznek el újra és újra. Távol van minden, nagyon távol. Messze a világ édes mocska. … Olvass tovább

Változás

B. Szalma Emese: Változás Állandó zizegést, folyamatos bugyogást külső dermedés vonta be, bénított, mint főtt ételt a hűtő lehellete. Beburkolt az ismeretlentől való rettegés, nehéz volt, mint a csuromvízes télikabát, s félelmem gőzölgött, mint meleg szobában száradó ruhák. Napokig csak lapultunk, mint az üldözött vadak, elménk kiürült, nem volt több feldolgozandó adat. Egy ideig csak … Olvass tovább

Kelepce

Kelepce Hosszú évszázadok küzdelme után – egyszer majd kifordul sarkából a föld, mert békebeli gazdagságát, telhetetlen élősködők halálos karmai irtják … az elfáradt hegyek csúcsain csatát vívnak megrepedezett lemezei, s lankák mélyén csend ássa a madárdal sírját. Meghasadt magjának vermében – lehullott csillagszemek kiégett fényű pillantása fohászkodva néz vissza az égre, s a lassan porladó … Olvass tovább

Joó Brigitta – Fény

Joó Brigitta Fény Hazajöttem érted, hogy együtt utazunk a fényben, Osztozom fájdalmadon, lelkivilágoddal együtt érzek. Láthatatlan emberként, próbálnék segíteni neked, Nincsenek szavak, hogy ismét látlak, látom rajtad, Annyi mindent megosztottál volna velem, Próbáltad, de néma gondolataid nálad maradtak. Mondanám hiányzol, szívemben őrizlek, majd Andalgok körülötted és nézem kék szemed. Görnyedsz gyengélkedve a régi hintaszékben, Angyalom, … Olvass tovább

Üres szó

Sokszor vezetnek félre a szavak, a mesterien létrehozottak. Szónoki készség bizony nem árthat, csapdába bárki oly könnyen hullhat. Hisz erre megy ki ez a szójáték, hogy bárki józan észtől megváljék. Hangzatos szólam hazug ajkakon, bemegy az ajtón, bemegy ablakon. Mit higgyek mit ne, használjam fejem, szűrjem meg mindig, mi valós, mi nem. Szóljon bár szépen … Olvass tovább

A kő elgördül… (Aki ott volt)

A kő elgördül… (Aki ott volt) Fénykorong gyúl a hegyek mögül, Új napra ébred Jeruzsálem népe… A tegnap tolakszik bódult elméjére, a Golgotán megfeszülő testre… Űzné e képet. A szánalom nem kenyere, hite sincs, hát miként érthetné a jelet? „Gyilkolással múlatni az időt, cirkusz ez, hinnéd? Oly’ egyszerű a rendje, a közízlés formálja, ‘s egy … Olvass tovább

Homokszem a Szaharában

Ha egyszer el kell menni, nem fogok tiltakozni, csak annyit mondok: Készen állok. Megbékélve sorsommal távozok a másvilágba. Bármennyire is harcolnék, mindhiába. Földi életem annyi évig tart, ahányat a sors jóváhagy. Lehet, hogy lesz, aki könnyet hullajt érettem. A halállal a létemnek nem szakad vége, amíg valaki, akinek hiányzom, emlékem hordozza a szívében. De valójában… … Olvass tovább

A Dunánál József Attilával

Néztem, hogy úszik el a dinnyehéj. Harang szólt, hát csendet kerestem, De mint ár, hömpölygött az istennép. Súlyos könny szökött fáradt szemembe. Őt hallottam, sorsomba merülten; Kövess, felebarátot szeretve! Élek nagy szeretetéhez hűen, Mennék utána, ha tudnám merre. Itt hagyva e városnak rút szennyét Rothadón nehéz bűzt eregetve, Ússzon messze, akár a dinnyehéj. Múltam sáros … Olvass tovább

VAKNAK SEM KELL…

M. Laurens VAKNAK SEM KELL… Bizony flanc a magyar fejben, A klasszikus vers, netán próza, Az írói lélek nyomorult szegény, S vaknak sem kell már: írnivalója. “Ki ez a kretén?” Lekicsinyelnek. Ady prózáját is látatlanba feddik. Íme a mi új Magyar álmunk, Mára a semmi is megér ennyit. Budatétény 2016-2022

Pofon vagyok

Cím. Pofon vagyok. . .Pofon vagyok. Milyen érdekes pofon létemre hozzád szólhatok, hozzátok. Az keltett életre ki tollat ragadott. Mielőtt arcra csapódtam, már fájtam a kézben, a tenyéren az ujjakban , jobbról érkeztem hirtelen, váratlanul. Gonoszságból érkeztem a tenyér .tenyerébe És nem szeretettből. lecsapódtam az arcra keftelésből , nyomott hagytam, égtem, fájtam az arcon. Akarki … Olvass tovább

Innen… békét koldulni

Innen hol egy asztal magánya rám szakad ebből a füsttel bélelt szobából hozzátok csempészem magam Nem kopogtatok vállamon a hatvannegyedik év palástja Én a magány örököse szeretni jöttem ebbe a századba Ne lökdössetek harmatos a homlokom lövészárkokat temetek míg tele nem lesz minden gödör Vers-lapáttal hordom a földet Szembeköpöm a Háborút Ember-nyállal vitatkozom a Halállal … Olvass tovább

Háború

A vad, tüzes szörnyeteg most felütötte torz fejét. Nincs értelem, s a küzdelem mindent szertetép. Bomló rendszerek és életek közt eltűnőben a lét. Üvöltenek a “dalnokok”. Túl nagy lett már a tét. Az apró lámpás kialudt, csak sikoly hangja száll. Szabadság-zászló elfakult, rojtossá vált a táj. Szemünk a horizont felett csak pusztulást lát ott, hol … Olvass tovább

Tépett mackó…

Félelem könnycseppje gyermek rózsás arcán, sírás fárasztotta, elgyengült lassacskán, nem voltak még készen erre a rohamra – ölében cipelte, vitte édesanyja, pihent a kisember anyukája vállán, apró hátizsákján megkopott szivárvány, mackó bársonymancsa gyenge, csöpp kezében… …lánctalpas rém tarolt háború hevében, útszéli tegnapok megtiport gazában, egyedül fekszik ott szenvedés sarában, apró kéz markolta, aztán elengedte, a … Olvass tovább

Csodálom a halacskákat

Máskor Sanyi bácsi vitt el, Pista bácsinak testvére, Édesanyámnak az öccse, Nagytatámnak mind gyermeke. Sanyi bácsi csak közel vitt, Néha ő is meg-meglendít, Kapaszkodtam a hajába, Mert ültetett a nyakába. Mintha mennénk óvodába, Sok ház és ismerős utca, Román templom, majd óvodám, Végül ismeretlen tömbház. Nem volt messze, elfáradtunk, Pihengettünk és hallgattunk, Aztán lépcsőn kapaszkodtunk, … Olvass tovább

Elengedés

Suttogó-imánkat mondjunk el a fáknak, mert kék angyalszárnya elrebben a mának. Égig emelkedik a Múlt kőgúlája, a szavakat rakjuk holt szavak halmára. Emlékeink képe még síkos tükörjég. Kérlek! Emeljél fel! Mert fáj a sötétség. Nem térdelhetünk már leomlott falakhoz, nem ragaszkodhatunk utolsó szavakhoz. Többé nem segíthet az unt önsajnálat. Csonkig elégettek elfújt gyertyaszálak. Elengedhetjük már … Olvass tovább

Börtönben

Ötszázhetvenkilenc apró vonal Pontosan ennyit számolt össze Mindegyikre rákoppintott ujjal Egy őr idegesen: tovább ne böködje! A rab egyből abbahagyta a számolást De nem engedékenysége miatt Csak furcsa volt neki a változás Rég nem látott új arc grimaszt “Lám, új fegyőrt kaptam”- mondta A rácson kívül semmi válasz Nem kaszinó ez, hanem fogda Ide nem … Olvass tovább