Hajnalt ölelő árnyék simogatja homlokom. Egy véget nem érő játék, melyen gondolkodom. S lám, kigombolkozom. Ébredezik a Nap. Szemed tükrében fénylőn ragyog, s nekem nincs többé holnap, remegő szám butaságot gagyog. Bús pillád mélyet pislant, a jelened virágharmatba búvik. Az éjjel oly hamar elillant, az én kedvesem hármat csuklik. Hisz gondolatomat fertőzte meg, nincs belőle … Olvass tovább
Néha még úgy érzem, Valaki szeret, Abból, ahogy a fáradt ég Alatt kimondja a nevemet, Vagy lopva rámnéz az elejtett Szavak közt cinkosan, Mintha csak kettőnk titka lenne, Ahogy elmúló életeink Egy pillanatra összeérnek, Majd szétválnak csendesen. De talán így is van rendben, Hisz két ember közt nincs más, Csak a csend és a szavak, … Olvass tovább
Kisgyerek! Ne hagyj itt engem, Segítek neked, Biztonságban leszel. Ne menj el, ó kérlek Régi tükrözetem. Te voltál anya mindene Ha itt hagysz én már nem leszek semmise! Bármennyire is téped magad tőlem „Ez nem én vagyok, nem!” Kiabálod, Miközben én mindent rosszul csinálok. Látom ennyire akarsz menni Hát jó, akkor mehetsz, ennyi! Elengedem a … Olvass tovább
Figyelem Csendem minden zajt elnyom – ne kiálts, lelked neszét hallom majd. * Búvóhely Hallom zsivajod, bordám mögé bújj be, vissz- hangozzunk ketten. * Felszabadulás Viharod bennem dübörög, s lassan együtt elcsendesedünk.
Rabjai vagyunk a múló időnek, mind hordozzuk láthatatlan láncát. Minden születő hajnal egy lépéssel elénk tárja véges életünk határát. A fogság talán mégsem büntetés, inkább a lét legnagyobb ajándéka. Nem őriznénk a reggelek fényét, ha minden perc végtelen volna. Ha minden ölelés örökké tartana, nem remegne bele a szív. Ha minden kimondott szó várhatna egy … Olvass tovább
Izzik a lég, napfénnyel telis-tele, Távolban dörren az ég dühös nyelve. Cikázó villámhasadék az égen, Dörgedelem zúg a kék messzeségben. Kósza, sötét felhőkből zápor hullik, Rémülten a kutya vackáról ugrik. Tömörülnek fent a baljós fellegek, Nem hízelgők, inkább félelmetesek. Morc-szürke seregük a földig leér, Zuhatag zuhog, a szomjas föld megél. Felfrissül a táj, a hőség … Olvass tovább
olyan öreg vagy hozzám, mondta nekem, és utána még hosszú percekig csak kacagott, én inkább csendben odébbálltam, hogy párbajra hívjam az időt egyszer majd arra ébredsz, hogy átlóg a lábad egy másik világba. talán túl rövid az ágy? vagy túl kicsi lett a világ? ki tudja azt már, hogyan is kezdődött ez az átalakulás, mikor … Olvass tovább
Nincs nehezebb a megbánt tettek súlyánál, Nincs nehezebb a félreértett kérdésnél, És nincs nehezebb a megtört ember múltjánál, ha lelkét már elvitte a tél. Nincs fontosabb a tiszta megértésnél, Nincs fontosabb az ő szinte szavaknál, És nincs fontosabb, Mint kitartani, Ha egyedül maradtál. Nincs szebb a lassú változásnál, Nincs szebb a gondtalan perceknél, És nincs … Olvass tovább
Csipkeárny vonaglik kopott falak kérgén, ott piheg a jelen fodroknak szegélyén, tegnap még markolja – el kéne eressze – gyertyacsonk serceg és éji bogár nesze, tűzvirág szirma a vén tűzhelyben ragyog, erre felfigyelnek habkönnyű angyalok, éltetik a szívét glóriájuk fénye, megreked mögöttük holnapok örvénye, falon nyújtózkodik egy néma repedés, érzi, megérkezik a kiteljesedés, meszes, száraz … Olvass tovább
Sötét felhő szélén ültem magányosan, Néztem a világot lent, oly álmosan. Féltem a zuhanástól, reszketett a testem, Rám borult az ázott, szürke, bánatos este. Sorsomat elkerülni többé nem tudtam, Megindult alattam a felhő, s elbuktam. Elengedtem ágát a fenti világnak, Útnak indultam a mély, rideg zordságnak. Zuhantam a sötétben, könnyem is hullott, Sok vidám társam … Olvass tovább
A létezés peremén A lépések csendesek, az érzések árvák. Az űrben vagyok, s a földre nézek némán. Csak az elfojtott gondolatok törnek fel szüntelen, melyek oly régóta nyomasztják életem. Megállt az idő, s csak lebegek némán, megszűnt az ego, s védtelenné vált a lélek a csillagtalan égben.. A légüres térben keresem még önmagam, hol csak … Olvass tovább
Távoli közelség, tűzből hamu, egyre csak kéri, hogy parázsolj. A sors szép, de fájó játékot űz, testemre lágy csókot varázsolj! Ihlettelen elmém rád szomjazik, itasd meg szavaiddal azt! Szívemből grafitvér morajlik, cserepes ajkadat ajkamra ragaszd! S mikor eme sorokat szeled, papírom tűzedben hamuvá lesz. Add nékem élő, húsos szeleted, miből remegő kezem magáévá tesz.
Azt hittem, megtaláltam a nagyszerűt, hogy életembe az „igazi” toppant, de a valóság hirtelen lehűt, szívem lángra megint hiába lobbant. Szeme szított szenvedélyes szikrát, mézédes csókja olvadt el a számon, fülembe súgta lelkének titkát, tekintetét még magam előtt látom. Öröknek vélt nem sokáig tartott, míg ő akarta, csak addig terjedt, elillant idő tengerének sodrán. Szép … Olvass tovább
M. Laurens A MEGBOCSÁJTÁS (Parafrázis Juhász Gyula nyomdokain) Teremtő istenem, sosem ítélted el őket, A gyűlölettől fröcsögő hazug köpködőket. Szomorúan nézted fentről e tévelygő világot, S átélted velünk, az összes nyomorúságot. Mert tudtad, hogy mekkora teher az élet, És mindig is a kezedben volt a végső ítélet. Hatalmas szíved van, végtelen hatalmad, És számtalan lélek … Olvass tovább
Hiányod ágyában fekszem szemhéjaim elromlott redőnyök nem tudok aludni Te ujjaiddal túr hajamba az éjszaka Végigtapogatom vágyaimat Még mindig Rád hasonlítanak Miközben a centiméterek közöttünk kilométerekké nyújtózkodnak Felkelek Enni adok a madaraknak hogy visszatérjenek
Bocsánatot kérni, a léleknek béke, szavaktól félni elménk gyengesége. Bocsánatot kapni, a szívnek remény, bizalmat szavazni erkölcsileg erény. Bocsánatot várni, a belsőnek lényeg, jó úton járni morális méreg. Bocsánatot érdemelni, az életnek súlya, elegendő mérlegelni, ha cenzúra sújtja. Bocsánatot megtagadni, a szellemnek erő, túlságosan hinni néha megerőltető.
Ha egyszer visszatalálnál hozzám, befogadnálak, nem kérdezném, hol jártál, s kié volt a vállad. Letörölném az utca porát fáradt arcodról, nem beszélnénk múltról, se fájó kudarcról. Csak ülnénk a csöndben, mint akik megérkeztek, hol a megbánt szavak végre elenyésztek. A kabátod a szegre, a bánatod a földre tennéd, s a régi otthon melegét újra átölelnéd. … Olvass tovább
Átöltöztem, elindultam, Vásárolni bandukoltam, Csepergett az esőcske is, Fújdogált a szelecske is. Begubóztam, hogy ne fázzak, Csuklyát tettem, meg ne ázzak, Szinte a központban voltam, Mikor a csodát megláttam. Orgonabokor, de tetszik, Fehéret, lilát virágzik, Csemete még, alig látszik, Mégis milyen szépen nyílik. Panna édes, Rád gondoltam, Egyből libabőrös voltam, Fejem, kezem, mellem, hátam, Bizsergett … Olvass tovább
Böbke Lucas – Amikor még fogtad a kezem – Ne félj… itt vagyok. igy mondtad mindig, halkan, mintha a világ törvénye lenne, nem csak egy anya ígérete. Gyerekként nem értettem, honnan van ennyi erőd. hogy lehet, hogy amikor én sírtam, te sosem törtél meg előttem. – Ettél már? – kérdezted. és ebben benne volt minden. … Olvass tovább
Öledben Öled mélyén kuckómat keresve, Meleg kezed érinti arcomat. Lélegzetünk a csend ölelése, Tisztán halljuk szívdobbanásunkat. Szótlan mélyülünk el a semmiben, Üres elménk gondjainktól mentes. Együtt létezünk a mindenségben, Tér- és időtlenségünk fenséges. Varázsérzetünk hallgatásra int, Vétek lenne korán megszólalni. Ablakunkon egy csillag betekint, Testünket fénycsipkével átszövi. A hold arca is ránk csodálkozik, Szerénység sugárzik … Olvass tovább