A hajnal ígérete Mint téli reggel halk derűje, úgy érkezik a fény a szívekhez. A világ még alszik, de a lélek már figyel: valami tiszta, halk ígéret kél a fehérlő pára fölött. S az ember, ha megáll egy pillanatra, meghallja azt az ősi, finom dallamot, mely minden évben visszaszól hozzá a csillagok közül: „Nincs sötétség, … Olvass tovább
Lélegzik az Univerzum, benne múlt és jelen, Eljövendő sors a válasz, nem a történelem. Bűnhődnek a világrészek, határtalan merénylet, Ember-Állat ambivalens, kötelékük erény lett. Görbe tükrét mutatja végzet felé a múlt, De a bűnös hibáiból hasztalan nem tanult. Tengernyi sok tudományos, bizonyított tény, Egyszerre tör-zúz, teremt-alkot minden emberi lény. Elbújni a világ mögé avagy első … Olvass tovább
Meleget temetnek már a napok Halott papok vágyaim Méhükből kivetnek támadnak titkon s közben ikon az arcuk Sejtjei a szövetnek alkotják testem titkukat kerestem nem találtam Vágyaim követnek holtan is érzem ha sebből vérzem sejtek hullanak
Szép délután elé néztem, Az edzést épp befejeztem, Meglepetésben volt részem: Édesapám megismertem! Édesanyám várt ővele, Mikor a klubból kijöttem, Verőfényes szép délután, Hét ágra sütött a nap már. Szép, kisportolt magas férfi, Hasonlított rám, az tutti, Enyhén őszülő a haja, Csodálatos szeme barna. Örömében ő megölelt, Én pedig szólni se mertem, Meghatódtan, elfogultan, Majd` … Olvass tovább
Akarsz-e igazán engem, mondd, ha csöndben állok szíved előtt? Ha szavaim között bujkál a vágy, s tekintetem egy percre se nőtt? Érzed-e bennem azt a fényt, mely éjjeleken is átkarol, s mely akkor is vigyáz reád, ha minden út sötétbe foly? Ha hozzád érek: rezzen-e még a lélek halk, titkos húrja? Vagy csak szelíd árnyék … Olvass tovább
(Elmélkedés az öröklétről) Valaha a fény még nem tudta, hogy fény és az árnyék sem lépett túl önmagán. Ekkoriban… nesz kélt az üres légben … az élet első szívdobbanása tán. Ott született meg az ember álma is, porszemnyi tudat az ismeretlenben – azóta minden lét küzdi értelmét, ősnyugalmat nem lelve a lelkekben. A szél attól … Olvass tovább
ha fázik a tél takarót terítesz rám de a köd érintése akkor is ott bujkál hideg cseppekel barátkozom kékben látom a világot az áldásomat amely átokként ül rajtad és belőled táplálkozik akár én a a múltamból hallgatsz mint a szélcsend és mellém ásod a sírt az emlékeidnek utánam szólsz mert halványodom azt kérdezed merre én … Olvass tovább
Véznáskodó pehelysúllyal az életem… Könnyű, mikor a fékjeimet kiengedem, Hagyom, hogy felkapjon a bársony szellő… „Anyád, mit keres előttem ez a fenyő?” Az ideális nullához képest tizenhárom Tűlevéllel többet prüszkölök ki szájon. Túlvezéreltnek tűnik ez a széljárás. Mindjárt a takarítócég lesz hálás, Akik helyett egy irodaház piszoktól Mattult üvegén söprök végig izomból. Szutykos pacaként farolok … Olvass tovább
Szúnyogzümmögés hallik az éjben, árnyként bujdosik a láz a vérben. Testbe vágyón ólálkodik lopva a Plasmodium, álcába bújva. Pulzál a dobbanás, izzadság hull, táncot jár a láz – s a zsákmány ájul. Hol pálmák görbülnek durcás szélben, küzd az áldozat létért – még élve. Szabadka, 2025. szeptember 17. – Jurisin Szőke Margit – A Plasmodium … Olvass tovább
Álmaimban messze járnék, úgy, ahogy egy sötét árnyék, ne is lásson engem senki, de jó volna visszamenni! Bömböl az ég, fegyver tombol, üvölt a föld mély torokból, széthullott, mi emberré tett, mondd, a gyermek, ő mit vétett? Hős fivérem, hős az apám, vérrel védik meg a hazám, mintha jeges eső lenne, anyám könnye hull fejemre. … Olvass tovább
Kósza reggel hideg, bús levegő száll, Az oszlop is az utcán mozdulatlan áll. Alszik még a város, dermedt villanása, A Napnak sincsen még viduló ragyogása. Nem köszönt a reggel dalos csicsergés, Nincs a leveleknek lágy, puha rezgés. Nyugovóra tér a Föld magja csendesen, Téli álmát alussza kedvesen. Soká van még az ébredés lángja, Nincs e … Olvass tovább
Világa vergődik, már-már tőrbe esve, nincsen semmije, oly elveszett, oly árva, kalitka sarkában, hit mélyén verdesve, pléhedénnyel, ronggyal, cúggal körülzárva, lúgozott, megfakult, rongyos égbolt alatt, szürke rojt az eső, lehet csipkére vált, pihen a hontalan, lefekszik ott hanyatt… …isten földre szórja, mit valaha dajkált… …végig krákogta a messzi csingilinget, a lágy „meri kriszmeszt” – tesz … Olvass tovább
Haikuk a zörgő füvek csendjéből Alföldön csak át elhagyott vályogtanyák – nyestek otthona boldogtalan rét színtelenre száradva – kék katáng csupán meszelt falakon rezgő eperfaágak – fűben galambfej múló árnyakban háztetőn patkány oson – kurta éjszaka platánfa csúcsán vedlő varjú ordibál – távoli válasz hússzagú vonat Alföld tarka falvai – pipacsmezőkben szalmasárga fű galambtoll lustán … Olvass tovább
Nem kérdi senki, merre mégy, csak lépj – a porban ott a rész minden percből, minden nyomból, mit hátrahagysz, s mit megtartol. Nem cél a cél – csak állomás, egy percnyi csend, egy megállás, de az igazi, mi benned él, az út, mit jársz, és nem a cél. Kanyarog, mint az élet – vad, hol … Olvass tovább
Ma elém terül minden, ami szép, Lábaim alatt hever fényed ezer sugára, Én itt állok újra a világ tetején. Elnézem, ahogy millió szikra szórja alattam sugarát, Ünnepel az ember, Egy újabb év rohanva ment el. S merre körbe nézek, Mellkasomból szinte kiugrik a lélek, Hogy újra itt vagyok, hová kerget a szenvedély. Messze- messze újabb … Olvass tovább
Kezedben egy csokrot tartasz, sárgát, csinos ruhát viselsz, gyönyörű kéket, egy cipő rajtad, lerúgtad a párját, nem látok a régi képen sötétet. Gyöngysort tettél nyakadba, fehéret, a rúzsod halvány rózsaszín, nem vörös, fa alatt állsz, a cseresznye megérett, a fotó régi, de a kép örökös. Most a sírkövedet nézem, szürkét, néhol belepte a moha, ott … Olvass tovább
Lábtörlő, mely talán még tartja cipője sarát, Kapcsoló, melyen még megtalálnád ujjlenyomatát. Csak őt, magát már sehol nem látod, Innen semmit nem vihetsz el, tudod. S ha még itt lenne, megmondaná melyik Az a kacat, melyet nem volt szíve kidobni eddig. Mégis túlélte őt, s a kacat itt maradt, De aki úgy sajnálta, annak virága … Olvass tovább
Akivel fordítani tudnék Ólmos szürkén már régóta felhős a megroppant égbolt. Nemrég vonult odébb egy enyhe szitáló eső. Egy késő őszi szombat délután van. A férfi lélekben, ahogy a lassú víz partot mos, leánykéréshez talán észrevétlenül lesz megnémulva késő. Negyvennégy év fakó barna omladékai bennem és körülöttem. Itt maradt álarcok szanaszét az elszíneződött parkettán, porlepte … Olvass tovább
Hazatérés Önmagamhoz Ki is vagyok én vagy inkább ki nem vagyok? Igazából teljesen mindegy. A lényeg, hogy lényem középpontjában éljek – és akkor egyszerre vagyok minden és semmi, kezdet és vég, fény és sötétség, és mindezek közötti átmenet. Hiszen világok élnek bennem, ugyanakkor végtelen világban létezem, és mindeközben új világok létrejöttét segítem.
Lehettem volna szárnyas szó az ajkad szélén, midőn a csend beléd harap, vagy vánkos, amin nyögsz, ha mással alszod az éjszakát, mi tőlem elragadt. Lehettem volna templomod, ha hagyod. Vagy isten, kit csak vasárnap keresel, lehettem volna tiltott, jó falatod, amit szégyennel, de mohón eszel. Lehettem volna méreg vagy orvosság, sörhab a szádban, vagy száraz … Olvass tovább