Bókok A bókok, mint mérges pókok, gallér alá bemásznak. Marásuktól nyakad merev, és eltűnik az alázat. Büszke vállak, szálfa gerinc, tested tartó oszlopa. Vegyed észre, szu bogárnak te leszel az otthona. Észrevétlen fúrja beléd, számtalan sötét csatornát. Önkritika gyógyír lehet,– így szembe jön a valóság! Mi a való, honnan tudod,– dolgozzon az öntudat. Mérettesd meg … Olvass tovább
Öreg juhász nyugalomban, legeltet a domboldalban, ráérősen nézelődik, lám, lám a nyár készülődik. Ökörnyálat lenget a szél, esténként még tücsök zenél, nyárfa levél lassan sárgul, dombok mögött már Ősz lapul. Esti harmat füvet mosdat, ízlik is a bárányoknak, szorgalmasan legelésznek, új élet hadd növekedjen. Öreg juhász szeme könnyes, körülötte minden csendes, nem dalolnak a madarak, … Olvass tovább
A territórium Lefekszenek azok, akik szeretik egymást. Az Idő mintha csak halványszürkén telne. Nem múlik. Utolsó barátnőm több mint tizenegy éve ment el. Hogy szüzen visszakívánnám? Nem mennék érte a halott istennel perre. Nagyapám őszi zalai tájat ábrázoló festménye az ablakkal szemközti falon, a barnák, fehérek szürkék ezernyi árnyalatával megkomponálja szórt fényekben pompázó hangulatom. A … Olvass tovább
Nem fordulok vissza Kopott kabát ez a lázas nagyvilág, kifordult, lyukas zseb rajta az élet, töltésen nem sárgul kutyatejvirág, rozsdás sínpárt ropogtat az enyészet. Éhség mardos, a vagon is ráz vadul, most egy karéj kenyér torral felérne, mint birkanyáj, ha lelegelt ugarról rájár a tavaszi búzavetésre. Kormos az ég. Kihalt állomás fogad, a mozdony még … Olvass tovább
A gyönyör mellett valósággal azonnal felütötte komisz-zsarnok fejét a féktelen önzés, mely tán mohó birtoklási vággyal magához bilincselte a szerelmes szív szabadságát; míg egyeseknek beteljesült csodát tartogat, másoknak a nem várt beteljesedett kilenc hónap örökkévaló vízválasztó egy boldog, önfeledt idilli korszak méltatlan befejezése, hiszen vadak, barmok, s velejéig önzők a férfiak is, mert úgy képzelhetik … Olvass tovább
furcsa elképzelni nélkülem megy tovább az élet ott van a hely ahol éltem de én már nem leszek bent harsog fütyül a szél lágyan susog a lomb s nem hallom a kiloccsanó víz elmossa lábnyomom a parton langyos tavaszi eső áztatja arcom nem érzem tél vad karma váj sebet a földbe s belém nem félem … Olvass tovább
Reflektálás – 145 (Álmatlanság) Betegséged eredete elmúlás. Egy feltörekvően lázadó víztükör, melyben arcod eltorzult, öreg a visszaköszönésben. A diszharmónia kezet-fog a forgolódásban, s e rövidtávú vérengzésben miért nem dobálod szemetesedre a kacatokat? Miért hagyod, a dübörögő légkalapács munkálatait? A szennyes a parkettán táborozik. Száműzetése reggel kap határozatot. Legnagyobb bűne a fáradékonyság. Egy élettelen test figyel … Olvass tovább
Hatalmaféltve dúl a gőg, a lelkeinkre törve, üvöltve, átkozódva bőg, akárha lenne terve bezárni mind ez éjszakán könyörtelen palackba, s nem is habozna jobbadán hogy azt a kútba dobja. De már amott az értelem feszíti rusnya markát, palackba zárni képtelen, dohogva elszalad hát, utol csupán a végzete mi éri még e földön, hogy úgy talán … Olvass tovább
Tudnád, hány ezerszer volt tele a varsa. Pedig azzal nem is mindig halra mentünk. Régen akadt kárász, csík hal, keszeg, harcsa, ma már az életet hiába keressük. Beleakad hányszor tejes zacskó, bádog, a rengeteg szennytől emésztőként bűzlik. Vizeink hasonlók lápos pocsolyához, ahonnan az élet majd végleg eltűnik. Gyermekkoromban még fürödtünk patakban, tiszta forrásánál olthattuk a … Olvass tovább
V ajon gondolják-e rólad? A zt,hogy hétköznapi hős vagy? S okan látják mit csinálsz, K evesebben, mit kívánsz. Ó ,nem sokat,csak köszönetet, N ekik ez is nehéz lehet. O klevelet azért adok,hiszen R ólad írni csak jót tudok. B enned megbízhatnak sokan, E lintézed a dolgokat. R emélem van fenn valaki(mert megérdemled)aki a T e … Olvass tovább
Oly régen elmentél… Még ma is fáj! Drága Anyukám, bárcsak a kezed csókolhatnám még egyszer, bárcsak, bár… Bár fejem öledbe hajthatnám ma; Nem fájna a nincs… Szabadka, 2026. május 2. – Jurisin Szőke Margit
(HIQ trió) Na! Figyú! Természet része… Vigyázni kell rá! Részei Vagyunk, vigyázzuk! Vigyázni kell rá! Röviden Ennyi! Tégy Te így… Vigyázni kell rá! Vecsés, 2026. április 22. – Kustra Ferenc József – írtam: természetvédelemre emlékeztetőnek!
Pálinka pia pazar. Pazarolása pajtás, páholás! alliterációs haiku
Én hiszem… Én hiszem Istenem, hogy kisegítesz a bajból, lényemet megvéded,hisz drága véremet habzsolják a pokolban. Én hiszem Istenem, hogy földi mennyet adsz, hisz a szenvedések után még enyhe gyógyír után eped szívem.
Aranylakodalomra Rád gondolok, ha nap fényét füröszti tengerár, Rád gondolok,forrás vizét ha festi a holdsugár. Goethe így énekelte meg halhatatlan szerelmét. Papa! Mondd! Te hogy kérted meg a nagyi kezét? Itt vagyunk mind, kik általatok vagyunk, s oly jó , hogy ezért most hálát mondhatunk. Óh ! Mily rég, Ötven éve köttetett frigyetek, végig kísérte … Olvass tovább
jelzőnek öltözve visszatérek a szavakhoz, jelzőnek öltöztetve néha, karcsúra fognak a sorok, és kipárnázott hordaléka. csak egy szikrázó vers mely a képzeletre szabott, szolgaságból rakja össze, – a főemlős alakot. összecsapnak a képletek, sebzett amazon a jelbeszéd, percről perce a lényeg változó, csak vedd magadra jelmezét. mennyi leköszönt varázs vaksi perceimet irányítja, hívnak a jelzők … Olvass tovább
Sáros Miklósné: Esőre várva Száraz a föld, repedezik, A zöld fű sárgává válik, Vetemény a földben sorvad, Nincs eső, nincs kikelet. Naponta nézem a felhőket, Várom az eső szelét. A békák keserves brekegő zenéje, Hallatszik a patak felől. Hiányzik a csapadék a létnek, Minden növény, állat eped érte, Eső nélkül nehéz az élet, Nincs növekedés, … Olvass tovább
A dérszagú hajnal mezítlenre ázott, kövek közt hallgatott az eltiport világ, s föld szívén, hol tegnap vérzett még sok átok, csendből emelkedett egy reszkető virág. Dús indák fonódtak bokák gyenge ívén, mint múltba mart bilincsen sok nehéz karát, ám rózsaszín álom derengett a szélben, s a fájdalom tövéből kihajtott a nyár. Láttam az alkony parázsló … Olvass tovább
sokszor nézegettem az éjszakai eget nagyon szeretem a bájos csillagokat szikrázva sziporkáznak mindenek felett ígérnek holnapra mindig új kalandokat a vén Göncöl állandó útitársam este míg téli éjsötétben hazafelé megyek irányt mutat és néha kacsint rám a beste hogy továbbra is jó és becsületes legyek megértjük egymást már sok ezer év óta utaztam is rajta … Olvass tovább
Tanították négy éven át az új tananyagot méretre, hallottuk a tanár szavát, de nem készültünk az életre. Amíg ifjú hévvel fiatalon koptattuk mind a padokat, diáklelkünk ádáz viadalon elvérzett bizony oly sokat. Magoltuk csak több délután, mit elménk be nem fogadott, a tudomány ködfátyolán bár lassan, néha átjutott. Diákfejjel még nem tudtuk, hogy mit kezdünk … Olvass tovább