Reflektálás – 68 (Tegnap még) A múlt kukájából elemezgeted a szétrágott csontokat. A csókokat keresed a tegnapban, és a holnapban az ölelést. A pillanatban a csend alszik, a mosoly pedig a könnyekből olvas. Lassan hajol föléd a nyugalom, s rá ereszkedik homlokodra a szeretet. Nyomot hagysz a széttaposott levelekben, téged pedig az utca tapos el. … Olvass tovább
Befejezetlen életek Élet éveid percnyiek , a Föld is már olyan öreg, észre sem veszi éltedet, s ha jól meggondolod, az egészet, a lényeg az, hogy szeress és szeressenek. S ha már elment akit szerettél,, és aki szeretet, nem hoz számodra szépet sem a tavasz, sem a tél, és félsz, hogy már senki se szeret, … Olvass tovább
Imád – éled a fák alatt, lombok közt fényre tér, és rezgő levelek fölött lepi be majd a dér. Hajnali pírban villanón fűszálak lengenék, hirdetnék hűen az Igét: Neked, hogy jobb legyél. Harmatcseppélet. A rögök beisszák múltadat. Horizont-karzatra borul lelked és önmagad. Csak bogarak hátán, áramlat szelén, zöldellő dombokon jutsz be a mindenség kapuján – … Olvass tovább
M. Laurens BÁRSONY SZALAG A környékbeli apró játszótéren, Egy jótét lélek, minden télen, Magokat szór a frissen esett hóra, S csendben eltűnik virradóra. A sok kis apró madárka úgy örül, Csipogva szálnak le a fákról, lelkesül. És kapkodják a sok-sok magot, Csip-csiripp, csip-csiripp: elfogyott. A minap, ahogyan ott néztem őket, A tolongó, ugráló, apró dőzsölőket, … Olvass tovább
Csak egyszer tudnál úgy szeretni, Szorosan, féltő karoddal átölelni, Ajkaddal ajkamra rálehelni, Szívem verését mosollyal etetni, Mint ahogyan én tudnálak. Csak egyszer engednél szeretni, Halálig tartana elfeledni, Hűségem végtelenén átmelegedni, Féltő lelkem szikráján keringőzni, Nem lenne drágább ajándék. Csak egyszer lássalak nevetni, Elmúlásig boldog tudnék lenni, Csak egyszer foghassam meg kezedet, Füledbe súghassam nevedet, Minden … Olvass tovább
Esztendők nehézkes zsetonjai nyomják mellkasomat. Meglehet egyedül csakis ők tudhatják az Igazat. Merítgetném arcomat a voltba, hisz a Vanhoz – félő -, már aligha lehet közöm. Ki lakhat vajon szapora, tachikardiás szívemben mely már oly sok hamis betegséget, baljóslatú infarktust hordozhatott?! A láthatatlan Egy vajon mikor veszi a kegyes fáradtságot, hogy ne csupán áthullámozzon az … Olvass tovább
Szép időkre emlékezvén piciny lánykám a parkba vittem, fogtam kezét, óvtam-védtem, az igaz szeretetben hittem. Szép idők már tovatűntek, messze sodorta a szél régen, többnyire csak felhők gyűlnek, nincs már bárányfelhő az égen. Néha van csak tavasz bennem, ha nem tesznek lelkemre zárat, küzdök a bánattal szemben, de a búbánat felém árad.
Késtem, most tudom, én voltam a hibás, Nem is kérem, hogy megbocsáss, Csak érjünk haza. Féltem rád nézni is, mikor megérkeztem, Hirtelen én meg sem tudtam szólalni, s csend falai közt csak álltam, Nem akartam már mondani, sem bocsánatot kérni, Ez volt az első alkalom, hogy elkezdtem pánikolni. Akaratlanul is kimondtam, hogy sajnálom, bár akkor … Olvass tovább
Mint elveszett bárány benarkózva a semmi közepén, úgy kóválygok fel s alá a közért belterén. Kóválygok nem tudván, mi merre hány méter, pedig nem kéne tökölni, mert a bevársárló listámon van még vagy száz tétel. Órák után nagy nehezen a sok vackot meglelem, de az árukat látván szívem szerint kivájnám a szemem. Tetves ezer forint … Olvass tovább
A fáradó Nap elpihen, lecsendesül világom, fejem lehajtva térdemen könyöklök és belátom, ma sem lehettem én a hős, ki győztesen kiállna, csupán a vénülő regős vagyok halálra várva.
Időhurokban ha váratlan felköszöntesz kékjeivel s csillagával egy szerelemnek nem elég hogy kóbor s földbarna jelenlétem mellett te is időszakosan légy hanem velem egy fehérlő csillagfény ami egy furcsa ébredés a lélek peremén mégis időhurokban e vöröslő szenvedély amelyet épp a kérlelhetetlen felejtés körkörös malomkövei közül ments ki mert már sötétedik a néhanapok kopottas enteriőrjében … Olvass tovább
Másról Így kellene élni ahogyan a szakállas fák őrzik odúk titkát ahogyan a tenger mélyén megbújik az ősrák úgy kellene életünket halkan csendben élnünk kagylóhéjba becsukódva megőrizve énünk x Gauss-görbe felfordult a Gauss-görbe előretört a szélsőség fejed lágya mikor nő be félkegyelmű emberiség? x Remény az ember reménykedik ami rossz volt majd másodszorra szép lesz … Olvass tovább
Alföld az én szülőföldem, Ide köt minden emlékem, Gyermekéveim csendben élnek, Mint a széllel játszó fények. Sebes-Körös, a mi folyónk, Múltat sodró, emléket hordozó, Illata úgy száll szerteszét, Mint az idő, mely lassan eltűnő. Mennyit fürödtünk a folyóban, Játszottunk boldogan, gondtalan, Télen a gáton szánkón suhantunk, A ránkfagyott nadrágban is játszottunk. A fekete nejlonon csúsztunk … Olvass tovább
Sikoly Fekete üreg az ég Órmótlan ziháló fellegek Morognak gyomrában Valaki kiált kit felfalt az éj Mettől meddig ér a várakozás Nehéz kövön ülve meredni fel Meredni rá meredni belé míg rádhullnak a csillagok Forró köveken hasal az üressÉG Vígaszod szitáló eső Felé fordítani fejed Élvezni a hűs permetet Míg éget valami tűz az élet … Olvass tovább
Voltam ma pár webshopban, Hol mindenféle csoda van. Kis türelmet vettem volna; Ne kelljen majd állnom sorban Holnap a bürokratikumban. Amíg keresgéltem, válogattam, Reklámözön lógott rajtam. Kicsi, nagy, és határtalan; Ezek közül választhattam Végül…a remek ajánlatokban. A nagyot kosárba is tettem – Szállításért nem kell fizetnem. Mivel holnap után érkezne; A csodás vételt hát későbbre … Olvass tovább
NÉHÁNY HANGULATI ELEM Egy körmondatban elmesélem néktek azt, hogy mindig féltem, ha az asztal körül kergettek, mikor nem ettem meg a kaviárt s a bifszteket, vagy a lazacot, mivel sohasem volt nekem, erre így emlékezem. Mikor megszülettem, két csupasz pusztánk volt, és nadrágunkon a folt, végül is… minden jöhetett, ami jó volt, ami jó, az … Olvass tovább
„Párisba tegnap beszökött az Ősz. Szent Mihály útján suhant nesztelen, Kánikulában, halk lombok alatt S találkozott velem.” Üdvözöllek Ősz! Tudtam, hogy eljössz… Te, mint ahogy hű korsó jár a kútra… A nyár után, mindig hozzánk jössz újra… Legyél csak kemény, legyints Te Ősz, Bármit teszel… nekünk úgyis bősz! Ökölbe van a kezed zárva, Nem leszel … Olvass tovább
ösztönök felett baljós versekre biztatom magam – önpusztító emberi panasszal nem élhetek az ösztönök felett semmiből mintázott véletlen szavakkal pénzéhes vers arcomat vigyázza – az emlékezet pompában lapul mégis bedőlök az emlékezés porába bálványt imádva a csókban vigaszul ócska tollam megőrzi a jót a rosszat mert a kemény húrok elszenesedtek csillagvérrel telik meg a színpad … Olvass tovább
Élményvers XXIV. Csupasz vagyok, mint egy béka. Levelekre telepszem, s néha kivágják alólam, sírni nem tudok. Néhány elgondolt elv, feleslegesen. Néhány érző szárnycsapás eleddig, mindig teljesen fölöslegesen. Úgy rossz, ahogy így jó – nekem. Ha hazudtam, bocsánatért esdem. Az elhulló levél nem hagy kiteljesedni – s minden családi béke káoszba hull. Vasi Ferenc Zoltán
Érzékfeletti József Attila emlékére 1 Visszautat nem ismer az emlékezet, a lelkembe, annyi mindent belemarva; feledve, hogy rongyos vagyok és éhezek, megpróbálva mosolyogni, erre, arra. Jutva el a szakadékok legaljára, vigyázva a lecsendesedett tüzemre; a megváltást, most is tárt karokkal várva, belesápadt arccal is, harcot üzenve. 2 Helyet keresve, száz és ezer kacatnak, míg körülöttem, … Olvass tovább