Háborítatlanul Mihala Lászlónak Ne kérdezd, hogy az életem véget, hol ért, hogy mi dúlja fel az estém és reggelem; hogy az élet, hogy küzd húsomért és csontomért, hogy csak az időtlen múlt maradjon meg nekem. Hogy mi az ami bennem, mégis szétragyog, hogy át bennem, miért hasít még a zsoltár; mint aki a szemedben, már … Olvass tovább
Tágra zárt szemem polcán, fiolában ott ül egy orkán. Lemásztam érte egy sárkány torkán, kapaszkodtam fel megannyi bordán. Magasra tettem én fel, ne küzdjön senki a szembeszéllel. De a hatalmas macska mászik, épp egy pókra vadászik. Pókra, bókra, megannyi csókra. De rossz percet ütött az óra. A csendbe csattant, üveg tört meg, repülni kezdett minden, … Olvass tovább
.-penészes a te léted. s lélegezni sem lehet melletted úgy, hogy ne essen be az ember tüdeje, s azzal együtt zuhanjon a szíve. penészes a te lelked. s mikor eltávozom levegőért, nincs már mivel tápláld magad, s előbújik pár kis szavad, letörlöd szádról a penészt. s ha visszatér kegyes kis madarad, majd levegőhöz alig, hogy … Olvass tovább
Tarka réten szép lány hasal, telve lelke szép szavakkal, piros kendő feje éke, virágillat szívbékéje. Mellette víg csermely szalad, habja alatt kavics marad, távolban vad, havas bércek, őrzik, védik eme édent. Mosolytól ragyog az arca, nem törte meg életharca, gyermekléte édes álom, békességét úgy csodálom.
Szerettelek volna. Ha szíved nyitott könyv lett volna nekem, ha a hideg novemberi szélben megfogod a fázó, reszkető kezem. Szerettelek volna, ha a jéghideg gúny helyett csak egyetlen őszinte szót adsz nekem. De te eladtál engem néhány olcsó nevetésért, hogy a barátaid előtt nagyobbnak tűnj a semminél. Hirdesd csak bátran, meséld el fűnek-fának, hogy volt … Olvass tovább
Emberek, ti vagytok A szeretet világhálójának egy-egy szeme. Önzéseddel megbonthatod az egységet, De visszaállítja magát a természet. Önzéseddel belecsaphatsz a tengerbe, De te mit kaphatsz mindezekért cserébe?! Víz elnyeli földed, szomjadat nem oltja. Tűz leégeti házad, füstöt okádva. Ember, ha megsérted Szeretet világhálójának egységét, Magad okozod önző élted vesztét.
HANGOK NÉLKÜL Üzenet jött testvéremtől Mosolyog rám odafentről. Biztat engem hangok nélkül Míg a testem meg nem vénül. Láthatja ő hogyan élek Látja rosszat, látja szépet. Hallja a halk fohászomat Elvenné a bánatomat. Nyújtja kezét odafentről Mikor könny hull a szememből. Mosolyog rám néma ajka Szívem jegét felolvasztja.
Lángba borult a világ, elemészti mind a hitünk, vele tűnik a múlt, holt a remény, alig él ki megérti, büszke erénye örökre kihunyt? Harcol a gőggel a dölyf fenekedve, fogvicsorogva mutatja dühét, mert lenyugodni sosincs neki kedve, csattan a kardja hevében a vért. Vassisakos katonák menetelnek, döng a fahíd csak a léptük alatt, nem kerülik … Olvass tovább
Belül vagyok magamon. A bensőm legbensőbb belsejében. Sportcsarnok ez a test, benne ülök egyedül, Félszegen és édesen. Hallgatom a gondolataimat, Belső hangok szimfonikus szólama Minden gondolatot visszaver a test belső fala, Lepattannak a gondolatok, és minden visszatér hozzám. Visszatérek magamba, És az önismétlődés nyugtat meg, Megteremtem önmagam folytonosságát, Ahol minden belőlem van, és Én Én … Olvass tovább
Elvitték Talán ismeretlenül is, időnkénti tiszta, türkizkék pillanataidban valahol Te gondolsz rám. A női nem-cselekvés mégis sztornózza, s a kérdéseket bennem kéretlenül is fölveti. Lassú a sötétedés félkomfortzónámban. A harmadikon. A Napkorong elérte a horizontot. Nem kezdődnek el elzálogosított történeteink. Elidegeníthetetlen jogokat szerzett felettük Godot és a mennyei bizományi. Itt nem segít már a hupilila, … Olvass tovább
színtelen áttetsző fátyol szüntelen szöveten mámor az álom idő a szöveg perzsel szeretni persze bátor
Verdesés Az elszigetelődés a kibogozhatatlan bokrok ágaira épít fészket. A csiripelés éhínséget, aztán lázadást ver az elhagyásban. Szárnyakon verdes a végtelen szabadság. Megbújva ott vagyok a tollak rései között. Falánk kézikönyv most zuhanórepülésem, mely elterül középen. 2026.04.24.
(septolet) Gyertyám fénye Imbolyog kedvére, Elvész… sötétbe! Sötétet becsapom… Tollamat forgatom… Csendem hallgatom, Írásom kiadom! * (senrjon trió) Vesztett, kevés fényembe, Majd’ belehaltam a sötétbe. Este is írok! Gyertyámnak kevés fénye Szívmelengetőn utat mutat. Este is írok! Toronyóra meg lassan, Közben, búgva meséli… éjfélt. Este is írok! * (10 szavas) Hosszú este volt, már álmosodok, … Olvass tovább
Tavaszra várva Még dér ül a reggelek vállán, a fák csöndben álmodnak tovább, de a föld mélyén már moccan az élet, s titkon zöld szíveket formál. A szél puhábban szól a mezőn, mint aki hírt hoz messziről, és a nap is hosszabban időz a dombok vállán, csendesen ül. Rügyek lüktetnek az ágakban, mint visszatérő remények, … Olvass tovább
Barna szemed csillog a fényben, úgy ragyog mint a nap az égen. Éjjeli égbolt csillagok fényében, este a holdfény tükrében. Mint hegedű húrján, szívem dallama, neked szól nappal, s érted éjszaka. Szerelem, mely nem varázslat, végtelen, s örök Isten is megáldja. Dalol a szívem mert érzi szívedet, szíved melegét a szerelmedet. Dalol a lelkem, mert … Olvass tovább
Szelídnek s tisztának kellett volna megőrizni a gyermekkort, míg csak lehetséges. Komorló, szándékosan vaksötét estek már aligha hozhatnak megnyugvást nyughatatan lelkeknek. Utcalámpák, neonfények, sikátorszagú ordas szelek fogaikat mind sebezhető húsainkba vájták, amikor játszóterek idilli béke korabei világa helyett lakatlan hajótöröttséget kínáltak fel afféle jelképes ajándék gyanánt az embereknek. Inkább áthazudtuk szándékosan az évtizedek megannyi gyötrelmes-nehéz … Olvass tovább
Szívem… Szívem hevesen zakatol, az égből is zúdul az eső, ilyen rosszkedvem rég volt, egy régi őszre visz a sejtelem. Szívem hevesen dobog, az égen hamar megjelenik a Nap, a felhők s a bánatok tovaszállnak, lelkemből kivirágzik a hűs derű…
Én egy megíratlan vers vagyok. Néma hangok hamujából szőtt magány. Az összegyűrt pergamenen felejtett pillanatban a sötétzöld színű folt maradvány. Egy befejezetlen festmény vagyok. A fehér vászonra rajzolt mezők kezdete. Felfoghatatlan színek láthatatlan világában a végtelen idő apró gyermeke. Néma dallamot játszó zene vagyok, melyet zongora és hegedű szó kísér. De feltekintve a harsány színpadról … Olvass tovább
Tűzpiros RÚZS csillog hölgynek ajkán, Szemet SZÚR egy hímnek utca sarkán. Kicsiny ridikült RÁZ bizakodva, Hátha kocsiba ZÁR Casanova. A LÉG tele tömény kölni illattal, Habteste meg sok GÉL kozmetikummal. Hosszú hajába TÚR most az esti szél, Sminkje elég RÚT, hát magáért beszél. Kurta ruháján némi POR pihen, Táncot ROP a szellőben, íziben. Csendes és … Olvass tovább
Érdes légzése volt elcsukló gépi hangok Hangyasavat pufferel a nyál, merítkezik mézgába az ízelt fonéma, panácea Szender -ő látja lelkem- pödör nyelvével tátikakedvű virágnyelveket győz, mégis fosztóképzővel illetése növényvakság Mint távol ülő szemek oly kedves ő nekem borostyánkőbe dermedt hajnalokon csillogdál A fahéjszín komplementere az égbekiáltón felületes vénákénak.