Szorít

Szorít Felgyűrődött a molylepkék álma a fakóra kopott rétegeken, Új nappal kelnek a vadak: De már senki sincs a földeken A Szűkülő homályban az utolsó fegyver Parázsló szemük marad: Halkan libben a dallam, mely már senkinek nem kell Ragyogva hördül kezükben a toll, Ahogy morzsolódik az akarat: Szavakba zárva zakatol. Pusztító szél csoszog a rónákat … Olvass tovább

„Versikéim” /2oo7/

„Versikéim” /2oo7/ Az éjszaka hosszú nekem, A rímeket keresgetem. Emlékül itt hagyom nektek, Ha már nem leszek veletek. Sok kis versem igen tarka, És rövid, mint nyuszi farka. Nem akarok én „költeni”, Csak az időt jól tölteni. Az éjszaka hosszú nagyon, Kalandozik gondolatom. A versikék szabnak határt, Ne kalandozzam „odaát”! Éljem, csak a földi „csodát”, … Olvass tovább

Szúnyogriasztó, pillecsalogató

Szúnyogriasztó, pillecsalogató Az utóbbi hetekben igen csak volt részem Elég sok vérszívó szúnyog csípésében. Gondoltam kipróbálom én is az”Off”-ot, Hogy ne okozzanak munkám közben gondot. Hogy ne kelljen csapkodni kezem’ és lábam’, Mint ahogy néptáncos a bőrcsizmájában. Be is fújtam magam, fent, középen, s alul, S csak egyetlen helyen kaptam csípést, vadul, Majd oly gyorsan, … Olvass tovább

Vérbők, uccu!

Vérbők, uccu! Vérbő önkéntesek, uccu, szerdán szökelljetek oda, hol vár tűs és zacskós cuccú, mobilizált Véradoda! E hely politikamentes, pártállása nincs a vérnek. Balos pék és jobbos hentes itt pont ugyanannyit érnek. Vagány Por és Homu, hajrá! Szümtükös Vogymukom, Isám, listádra kerüljön TAJ rá, merthogy nagyon kell az is ám! Nagybetegnek, műtendőnek s motorosnak (kiről … Olvass tovább

Micsoda nap

Micsoda nap Ébred a család, hatalmas a káosz, fürdőben, konyhában, mindenki kiáltoz. – Hova lett a sapkám? – Nincs meg a bérletem! szia, puszi, helló, majd este érkezem! Csapódnak az ajtók, majd csend borul a házra, most indul munkába, életemnek párja. Csóközön, szeretlek, majd este itt leszek, elsietett ő is, üres lett a fészek. Felteszek … Olvass tovább

Mennék veled…

Mennék veled… Mennék veled, de nem visz lábam, Csak ülök itt benn a szobában, Vonatom sajnos végleg elment, Nekem mától már semmi sem szent… Kezem, ha nyújtom, el nem érlek, De te azért nyújtsd, nagyon kérlek, Majd képzelem, hogy jön az expressz, S tán nem az utolsó menet lesz. A kupé mélyén csak mi ketten, … Olvass tovább

A lélek nem felejt

A lélek nem felejt Zúg, és bong, zeng és cseng a kőbányai nagytemplom harangja. Tovarohan az éteren át, harsogja dalát a sorsnak nagy kalandja. Szemek csillogó szikrája, csókok, ölelések, vállalások, esküvések. Ott kavarognak, zengnek, futnak át a légen bele mélyére lelkemnek. Kifordítják sorsom napjainak minden lapját, félredobva minden bánatát. Elém hintik tizenöt év minden szépséges … Olvass tovább

Idő

Idő Napok telnek, órák szaladnak. Hallom ahogy lépkednek, egy ütemre kopognak. Üldöz az idő, mint áldozatát a veszett vad. Szakadékszélére mosolyogva taszítanak. S Festik be újra s újra hajamat, roncsolják arcomat. Változik minden, lassan elmúlnak! Unalmas az élet, hogy rohan az idő anélkül, hogy meghallgatna. S nem csak el venne, cserébe szépet adna… Élet, nap, … Olvass tovább

Szüleim

SZÜLEIM Szüleim drága jó szüleim! Apukám, Anyukám, drága jó szüleim! Közel vagyok hozzátok mégis messze, Mert az élet elsodort, de sajnos rossz kezekbe. Visszagondolok a szép gyermekkoromra, Szívemet ilyenkor a fájdalom facsarja. JAJ!… de szeretnék visszamenni régi otthonomba! Szüleim drága jó szüleim! Ti megadtatok nekem mit jó szülő adhatott, Szeretetet, jóságot… csak egyvalamit nem… élettapasztalatot. … Olvass tovább

Ereimből folyik a szó

Ereimből folyik a szó Két szó találkozott, az egyik A szívé, a másik pedig a fejé. A szív szeretetet árasztott magából, A fej pedig elkendőzte az igazságot. A szó jéghegy, melynek csak pereme Látszik ki, a nyelv hegye, a lényeg Azonban veszendőbe megy, s az élet Pedig egy szó, a saját szavunk keresése. Ereimből folyik … Olvass tovább

Körhinta

Körhinta görcsösen fogom a fonalat, kötéllé magam három motringból, mintázatlan, mindenséggel pettyezetten csörgök át a szorosokon, egymást követve, csomóról csomóra még az Isten is Öreg lett rémületében, mikor engem újra teremtett minek, minek, … hát mégis … cibálom őket magammal, mert mind jönni akar, mind egyszerre, … mind hiába emlékek, jelennek … és egymás képét, … Olvass tovább

A Szív

A Szív A mélysötétben fény-parány magához húz, magához int, s ahogy indulok felé, úgy nő a fény, és nő megint, míg végtelenné váló ragyogás szövi át egész lényemet, szelíd gyönyörrel tölti el a Szent Szív az én szívemet. Nem nézi földi gyarlóságomat, homályos lélek-tükrömet, csak árad felém ragyogása: a végtelen nagy Szeretet. Áldott a Szent … Olvass tovább

A szerelem himnusza

A szerelem himnusza Szeretnék szárnya alá bújni, hogy tarthassam röptében. Szeretném a házamba zárni, hogy szabadon röpülhessen. Szeretném őt messze látni, hogy mindig mellettem szálljon. Szeretném őt megáldani; Ne legyen, kit meg ne áldjon! Szeretném őt megérteni, hogy mindenkit megérthessen. Szeretném őt felemelni, hogy engem is emelhessen. Varga Endre Gábor

Ballag már… az unokám!

Ballag már… az unokám! Kétezer tíz június van, annak is a közepe, Sok-sok iskolás gyereknek a ballagás ünnepe. Az én Fanni unokám is ballag a mai napon, Köszönti őt virágokkal, ajándékkal sok rokon. Véget ért az általános, végére ért a tanév, Ősztől új korszak kezdődik, más iskola, a közép… A tanulás nem ér véget, folytatás … Olvass tovább

Féktelen eső

FÉKTELEN ESŐ Legény vagy a gáton gumicsizmás ember, homokzsákot adogatok fáradt, könnyes szemmel. Fenyegetőn villámlik, mért haragszik az ég? Jajong most e kicsi falu, tán eljött a vég? Esik, esik szüntelenül, ijesztő a szél, hajladozó sárga rózsa jövőt nem remél. Táncot jár a vihar, tombol! Ősi, szilaj erő! Könyörülj meg, csitulj végre, fékezd magad eső! … Olvass tovább

Azt álmodtam – Kis veréb – Zöldell

AZT ÁLMODTAM Azt álmodtam, velem vagy. Átölelted vállamat. Én szívedre borultam… Elhagytál, míg aludtam… KIS VERÉB Bárányfelhő kacag rám Kora hajnal tavaszán. Fűzfa mossa levelét. Ágán pihen kis veréb… ZÖLDELL Zöldell a fű Nap alatt. Meleg szellő fújogat. Bimbó fakad, virág kél, A természet lágy ölén. Budapest, 2010. június 13. Györke Seres Klára

Mindörökké

Mindörökké Reményt vesztett ember vagyok, ki a boldogságért semmit nem tesz, csak egy helyben toporog. S arcom rideg, csak néha ragyog. Szemem sose mosolyog, abból könnycsepp csak mi fájóan potyog. S a szívem sem érkezik a vágyott útra, rózsaszín ködön át a mennynek szivárvánnyal átölelt kapujába. Sétálok én ködben, mi fájóan fekete. Veszett lelkek legmélyebb … Olvass tovább

Jöjj el!

JÖJJ EL! Bedöntött kerítés, Omladozó kicsi ház. Bűnös szerelem, Szenvedéllyel teli láz. Gyöngyös könnycseppek, Véres veríték. Hatalmas díszes asztalon Csak az üres teríték. Elfakult emlékek, Eltépett fényképek, Magányos csendben Hangosak a léptek. Lassú szívdobogás, Gyorsuló idő. Könnyű a lelkünk, De nehéz rajta a kő Ezer és ezer gondolat Baljós előjel Könnyű gyors halál Várlak már … Olvass tovább

Ha egyszer…

Ha egyszer… Ha, egyszer el kell majd mennem, A jó Isten nem enged lennem, Csak egyet engedne meg nekem, Láthatnám az én két gyermekem! Köröttük futkosó unokák, És a kis „dédikék” nagy hadát! Egy percre sem hunynám le szemem, Olyan nagy boldogság „lőn” nekem. Hiába kérem a jó Istent, Velem sem tesz „úgymond” kivételt, Itt … Olvass tovább