furcsa elképzelni nélkülem megy tovább az élet ott van a hely ahol éltem de én már nem leszek bent harsog fütyül a szél lágyan susog a lomb s nem hallom a kiloccsanó víz elmossa lábnyomom a parton langyos tavaszi eső áztatja arcom nem érzem tél vad karma váj sebet a földbe s belém nem félem … Olvass tovább
Reflektálás – 145 (Álmatlanság) Betegséged eredete elmúlás. Egy feltörekvően lázadó víztükör, melyben arcod eltorzult, öreg a visszaköszönésben. A diszharmónia kezet-fog a forgolódásban, s e rövidtávú vérengzésben miért nem dobálod szemetesedre a kacatokat? Miért hagyod, a dübörögő légkalapács munkálatait? A szennyes a parkettán táborozik. Száműzetése reggel kap határozatot. Legnagyobb bűne a fáradékonyság. Egy élettelen test figyel … Olvass tovább
Hatalmaféltve dúl a gőg, a lelkeinkre törve, üvöltve, átkozódva bőg, akárha lenne terve bezárni mind ez éjszakán könyörtelen palackba, s nem is habozna jobbadán hogy azt a kútba dobja. De már amott az értelem feszíti rusnya markát, palackba zárni képtelen, dohogva elszalad hát, utol csupán a végzete mi éri még e földön, hogy úgy talán … Olvass tovább
Tudnád, hány ezerszer volt tele a varsa. Pedig azzal nem is mindig halra mentünk. Régen akadt kárász, csík hal, keszeg, harcsa, ma már az életet hiába keressük. Beleakad hányszor tejes zacskó, bádog, a rengeteg szennytől emésztőként bűzlik. Vizeink hasonlók lápos pocsolyához, ahonnan az élet majd végleg eltűnik. Gyermekkoromban még fürödtünk patakban, tiszta forrásánál olthattuk a … Olvass tovább
V ajon gondolják-e rólad? A zt,hogy hétköznapi hős vagy? S okan látják mit csinálsz, K evesebben, mit kívánsz. Ó ,nem sokat,csak köszönetet, N ekik ez is nehéz lehet. O klevelet azért adok,hiszen R ólad írni csak jót tudok. B enned megbízhatnak sokan, E lintézed a dolgokat. R emélem van fenn valaki(mert megérdemled)aki a T e … Olvass tovább
Oly régen elmentél… Még ma is fáj! Drága Anyukám, bárcsak a kezed csókolhatnám még egyszer, bárcsak, bár… Bár fejem öledbe hajthatnám ma; Nem fájna a nincs… Szabadka, 2026. május 2. – Jurisin Szőke Margit
(HIQ trió) Na! Figyú! Természet része… Vigyázni kell rá! Részei Vagyunk, vigyázzuk! Vigyázni kell rá! Röviden Ennyi! Tégy Te így… Vigyázni kell rá! Vecsés, 2026. április 22. – Kustra Ferenc József – írtam: természetvédelemre emlékeztetőnek!
Pálinka pia pazar. Pazarolása pajtás, páholás! alliterációs haiku
Én hiszem… Én hiszem Istenem, hogy kisegítesz a bajból, lényemet megvéded,hisz drága véremet habzsolják a pokolban. Én hiszem Istenem, hogy földi mennyet adsz, hisz a szenvedések után még enyhe gyógyír után eped szívem.
Aranylakodalomra Rád gondolok, ha nap fényét füröszti tengerár, Rád gondolok,forrás vizét ha festi a holdsugár. Goethe így énekelte meg halhatatlan szerelmét. Papa! Mondd! Te hogy kérted meg a nagyi kezét? Itt vagyunk mind, kik általatok vagyunk, s oly jó , hogy ezért most hálát mondhatunk. Óh ! Mily rég, Ötven éve köttetett frigyetek, végig kísérte … Olvass tovább
jelzőnek öltözve visszatérek a szavakhoz, jelzőnek öltöztetve néha, karcsúra fognak a sorok, és kipárnázott hordaléka. csak egy szikrázó vers mely a képzeletre szabott, szolgaságból rakja össze, – a főemlős alakot. összecsapnak a képletek, sebzett amazon a jelbeszéd, percről perce a lényeg változó, csak vedd magadra jelmezét. mennyi leköszönt varázs vaksi perceimet irányítja, hívnak a jelzők … Olvass tovább
Sáros Miklósné: Esőre várva Száraz a föld, repedezik, A zöld fű sárgává válik, Vetemény a földben sorvad, Nincs eső, nincs kikelet. Naponta nézem a felhőket, Várom az eső szelét. A békák keserves brekegő zenéje, Hallatszik a patak felől. Hiányzik a csapadék a létnek, Minden növény, állat eped érte, Eső nélkül nehéz az élet, Nincs növekedés, … Olvass tovább
A dérszagú hajnal mezítlenre ázott, kövek közt hallgatott az eltiport világ, s föld szívén, hol tegnap vérzett még sok átok, csendből emelkedett egy reszkető virág. Dús indák fonódtak bokák gyenge ívén, mint múltba mart bilincsen sok nehéz karát, ám rózsaszín álom derengett a szélben, s a fájdalom tövéből kihajtott a nyár. Láttam az alkony parázsló … Olvass tovább
sokszor nézegettem az éjszakai eget nagyon szeretem a bájos csillagokat szikrázva sziporkáznak mindenek felett ígérnek holnapra mindig új kalandokat a vén Göncöl állandó útitársam este míg téli éjsötétben hazafelé megyek irányt mutat és néha kacsint rám a beste hogy továbbra is jó és becsületes legyek megértjük egymást már sok ezer év óta utaztam is rajta … Olvass tovább
Tanították négy éven át az új tananyagot méretre, hallottuk a tanár szavát, de nem készültünk az életre. Amíg ifjú hévvel fiatalon koptattuk mind a padokat, diáklelkünk ádáz viadalon elvérzett bizony oly sokat. Magoltuk csak több délután, mit elménk be nem fogadott, a tudomány ködfátyolán bár lassan, néha átjutott. Diákfejjel még nem tudtuk, hogy mit kezdünk … Olvass tovább
Mikor apró teste lassan megvált tőlem, bíz` egy darabka lett – szeletke belőlem, szívemről egy csücsök, lelkemből csepp foszlány, szemében íriszem, tartása tán bordám, könnyeimből kortyolt, testemből éltettem, köldökzsinóron túl, zsigerből féltettem, bő tejet könnyeztem, abból jóllakattam, ha elgyengült kis teste, sírásra fakadtam, kamaszos dacától csak a hátát láttam, szilánkká tört szívem, számat ronggyá rágtam, … Olvass tovább
MODERN KÍNOK (Levél József Attila részére) Nézd, Attila: a tejfehér fogsor-lépcsőházak korlátján ma is ugyanaz a fájó kéz siklik. A szivárvány-ölbe dobott sorsok megáznak, s a méz-nehéz álom a sárba bicsaklik. Látod? A kékség néma. A semmi ágán az élet ma is torz és becstelen: csak a technika lett fényesebb, drágább, de a lélek ugyanúgy … Olvass tovább
Húsz év csendben is eltelik. Nem kell hozzá zaj, nem kell hozzá történet. Csak egy szoba, néhány gondolat, és az idő, ami észrevétlenül melléd leül. Az ember eleinte vár. Azt hiszi, valaki majd kopog – talán. Aztán már nem vár. Csak néha az ajtót nézi, mintha régen történt volna valami ott a küszöbön – próbálja … Olvass tovább
Örök ígéret marad félhomályosan Bizonytalan s drapp gondolatoddal egy félresikerült teremtésed lehetek. Cigarettázom. A Te női valód, hogy így alakult, nem tart igényt rám. Godot-nál hagytál, ki tudja kinek, egy Földre helyezett mennyei letétben. Talán majd egy másik Nő jön egészen váratlanul érte? Félkomfortzónámban elmondok egy haldokló, nikotinista, széteső imát. A harangok ugyan nem jönnek … Olvass tovább
Eső teríti most a tájat, a bús tavasz magára várat, borong az ég könyörtelen, a fellegek takarta Napból a fény alig, fakón pilácsol, rügyet nem olt a kerteken. Borong a lelkem is siváran, e búskomor romantikában szerelme haldokol balul, nem érzi csókod édes ízét, a vágy elül, nem is feszít szét, miközben egyre alkonyul. De … Olvass tovább