Fehér felhők

Fehér felhők boldogtalan nyara. Hideg kéz keres meg meleg kezet. Fagyos lett màr a téli éjszaka, felejtés vakit meg emlékeket. Sikolt a hullni készülő levél. Szél zörgeti a fa csontvázakat. Az égen szürke felhők rohannak, a nyár már régen elnémult áldozat. Ablakom párkányán cinke kopog,. mozdulatomra messzire röppen. Fagyos szél kerget felhő hadat, és a … Olvass tovább

Szüreti mulatság

Szüreti mulatság “Közhírré tétetik – hangzik a hír messze -, tudja meg azt minden hagyomány tisztelő, az ősz a szüreti mulatság ideje, tartsuk hát városunkban, miként illendő.” Összegyűlnek e szóra nyalka legények, bő gatyában, kalapban, lovon, mint illik, ‘s kinek nincs hátasa ülhet a szekéren, lányok mellé, mind feslő rózsaként nyílik. Ej, szalad ám Máli! … Olvass tovább

sóhajmadár (őszidő)

odúlélek sóhajmadár sárgalevél eső szitál üres dróton néma fészken emlék gubbaszt bágyadt fényben holló kering dió koppan nyugati ég lángra lobban bíbor ömlik mint a láva felizzik a darázs háta meghasadó szőlőszemek pityeregnek a mag pereg sötétül már föld az árok fűben ülök rögnek állok árnyék lábú este sétál a délután elszunyókál körbenézek őszi határ … Olvass tovább

Egylélek

Fonódunk most össze De már nem emlékszem Mert az illatodba estem Majd a karod figyeltem Ahogyan ölelt engem Meg a szemedet Hogy honnan a tűz (S mit lát vajon mikor rámvetül?) Olyan mintha Te is lennék Megyek egyre befelé (Édes hazaérkezés) A Nap tart vöröslő egén S csillagokat fest fölénk Tükrödben visszavetem Szikrázó isten-fényedet Megtaláltam … Olvass tovább

Meghatározatlan feltételek között

Meghatározatlan feltételek között A kifogásokat, régen meguntam én már keresni, szárnyat adva a lelkemnek, és mosolyt a halott kőnek; nem akarva több csapdába, és több tévedésbe esni, megmaradva önmagamnak, tisztának és áttetszőnek. Akit már véletlenül sem kerülnek el, a jó kedvek, az ellentáborom, legyen akár szerény, akár népes; kik irigyen, önmagamra, nap mint nap, úgy … Olvass tovább

HM Közös: Intarziák

HM Közös: Intarziák (Nyugatos költőink – Kosztolányi, Karinthy – szívesen játszották a következő játékot: egymás – és ismerőseik – nevét belerejtették egy mondatba olyanformán, hogy az egészen más értelmet kapjon. Ez az irodalmi (költészeti) intarzia. Pl: A szerelmet még nem ismerő, tapasztalatlan fiatal lekicsinylően beszél a csókról, mire ezt a választ kapja: Nem is tudod, … Olvass tovább

Ősz-szonett

Tarka fák között őszi szellő lebben, Ködfátyol a tájra gyakran terül. Fáradt napsugár fonja körül lelkem, Vándormadár messze-messze repül. Őszanyó sepri a színes levelet, Elnémítja madarak lágy dalát. Tarka virág nem suttogja nevedet, Meleg nyár elvesztette a csatát. Ablakomat kopogtatja hűs eső, Odakinn sírnak virágok és fák. Bánatos szívem csillagkereső. Lelkem bánatcseppek uralják, Látom ráncát … Olvass tovább

A szeszélyhez

Kicsorbult szívemen sikongva késed, én tudtam jól, hogy megremeg kezed, hiába volt megannyi cselvetésed, jobban szerettél mégis engemet. Az átkaid konok fejemre hulltak, tiportál sárba több ezerszer is, de éjjelente karjaimba bújva, remegtél értem, óvtál hajnalig. Ám másnap mégis véremet kívántad, szemem kaparta mind a két kezed, kihűlt a lángja rég az éjszakának, az ördög … Olvass tovább

Ki mondta?

Ki mondta, hogy az élet csupa öröm, hogy majd folyton a föld felett szárnyalunk? Senki. Bizony gyakorta inkább üröm, bánatunkba olykor belefulladunk. Ám nincs vége akkor sem, bár oly nehéz, szárny’szegetten tenni, embernek lenni. Mégis indulni kell, ha gond elenyész, fáradtan, leverten is tovább menni. Míg tart az út, haladni is kell azon, panasz, jaj, … Olvass tovább

Nem sírok

Nem sírok, mert nem akarok, de miért lesz könnyes szemem ha a múltra gondolok. Elmúlt idő, te mindig kopogtatsz, a jelent nem tudom élni, csak a múltat. Fiatalon köszöntött ránk a tavasz, veled voltam a legboldogabb. Mennyire szép volt az a nap, mikor te engem, én meg téged örök társamnak választottalak. Nyár volt, olyan perzselő, … Olvass tovább

Nyugalmas est

Estébe fordult a világ, Lenyugodott már a nagy fénylő óriás. Előbújt társa a hold, mint a sajt oly lyukacsos. Holdat mindig másként látod, van, hogy kifli, van, hogy egész. Mellette ezer csillag, fényként ragyog, ilyenkor az égbolt egy hosszú gyöngysor. Nappal serény állatok nyugovóra térnek, álmukat alusszák ilyenkor este. Vadászatba kezd állatok ezre, örök mozgó … Olvass tovább

Vedd észe

Vedd észre Ha felesleges számodra létezésed, keress valami hasznos lehetőséget, amelyet spontán majd értékké tudsz tenni, és mások örömében szolgáló lenni. Unod mindennapjaidat, most cselekedj, hisz élmények nélkül sivár az életed, még nem tudod, mi az önként segíteni, azt sem, hogy milyen azt feléd megköszönni. Csupa bizonytalanság az egész élted, értékes a kapcsolat az emberi … Olvass tovább

Őszelő

Őszelőnek bűvös keblén hűvös szelek járnak Béklyó lélek tükrén ülve vágyesőre várnak. Kora ősznek kötényéből sikít kongó hangja Szerelemért esedezik Álmunkat ringatja. Hiába sok könyörgő szó Áhítat és ima Roskadozó emlékeit kínbatyuba dobja. Rálehel, majd ébresztgeti langyos napsugárral Nyitogatja álmos szemét mély kíváncsisággal. Fellebbenti hűvös arcát. Vigasztalan, árva Sárga levéltű díszéül lombkorona ágya. Szerelmünk is … Olvass tovább

Rí a bánatos ég

Síró felhők… Szilaj fellegek, Beborítják a tájat. Ebből, eső nincs. * Komor szürkeség, Őrzi távoli csendet. Ég, valahol zeng… * Nap és fellegek Küzdenek, ki lesz az úr! Napsütés… eső. * Felhők repdesnek, Konokul az ég alatt! Eső készülődik. * Sok felhőpárna, Nagy felhőnek áll össze! Zivatar kezdet. * Már szemerkélni Kezd, majd zuhogássá lesz. … Olvass tovább

A gát

Pezsegve bukik át a víz a gát tetején. Emlék szűrődik át a valóság szövetén. Mint reggeli fény a szúnyogháló anyagán. Olyannak tűnik most, ez az emlék is talán. Kacagva rohantam a gáton kis gyermekként. Ittam magamba a boldogságot cseppenként. Itt ülök a régi gát mellett emlékezve. Gyermekkorom szépségei jutnak eszembe. Mezítláb futva a tarló sárga … Olvass tovább

Mi ez az érzés?

Mi ez az érzés? Mi ez az érzés, hogy forrong a vérem szüntelen? Miért csak a külső számít, hogy az tipp topp legyen? Én Istennek vadbarma, adtam volna el szépségem, csak akkor már szembe köptem volna a tükörképem. Lángoló véremet egyre csak perzseli a nap, s talpam alatt elkurvult a föld, de nincs bennem harag. … Olvass tovább