Nyújtsd át kérlek bársony-szűz kezecskéd a takarón s mint megárvult gyermeket újra ölelj át. Eső-gyöngyök üveggolyói a reszkető ablaküvegen is nagy fájdalmakkal üzennek tanúskodón most még magatehetetlen s tanácstalan a lelkiismeret. Búsa-zihált fejem teremtő öled fogságába rejteném lényed motozva, míg az ifjúság tőlem gyorsmenetben s hamarján távozik. Köszönjünk el egymástól este Kedves. Odakünt Léthe-ködök barka-bolyhaival … Olvass tovább
végy egy csipetnyi malíciát porcukrozd hintsd rá csókomra
Oly szomorú… Oly szomorú ma a kedvem. Elbánt az élet már velem. Vigaszt csak a holnap hoz, Örömre fakaszt talán a Hold. S így élem meg a napjaimat, néha teljes, bús kifakadásban. Elpanaszolom komoly gondjaimat, s sírva fakadnak a hátam mögött.
51Zsoltárra Bűntudat mar Itt a vég De jön a vér Isten kísér Kegyelmet mér Életet ígér Boldog aki dicsér Más vétkezőhöz is elér Ne kelljen többé vért ontanom Legyen kedves előtted bűnbánatom Ajkam tulkaival áldozom Igazságodról áradozom Tégy jól kegyelmedből Sionnal Őrködj Jeruzsálem kőfalainál
Etelka és a bolytorján Etelka ül a lajtorján. S nézi, hogy nő a bolytorján Gyógynövény ez a bolytorján Mely felmászna a lajtorján De ez a piros, szép virág Nem kúszónövény, de nem ám! S míg Etelka ezen agyalt Termését hozta a fagyal Sűrű, szép zöld a sövénye Büszke is e dús növényre Sövény, növény, és … Olvass tovább
Földünk igazi, csodálatos oázis, életünket leélni kellemes bázis, de csak addig, amíg vigyázni tudunk rá, s nem próbáljuk bevonni uralmunk alá. Kölcsönkaptuk életünkhöz ezt a helyet, mely mindannyiunkat egyszer majd eltemet, ne csupán akkor álljon meg a rohanás, természettel összhangban élni oly csodás.
Halkan kérem én, talán meg se hallod, hogy fordítsd felém arcod, s akkor talán észreveszed, ha szemembe nézel, a lelkemből áradó szomorúságot. Mert kicsiny fekete gyöngyfélelmem már oly nagyra nőtt, hogy elsötétítette az eget, s már elfogyott belőlem minden jó gondolat, mik eddig segítettek fényre, résekre lelni. Bezárult minden ajtó. Műmosollyal készülök az ünnepekre, nincs … Olvass tovább
Erdős Sándor A bánat kastélya Kastély áll a réten ködkabátot visel, apó sétál arra nehéz múltat cipel. Keresi a lányát kit elvesztett régen, most is abban bízik nem lakik az égben. Erre jártak akkor, mikor eltűnt a lány. Azóta nem látta itt maradt a magány. Oly régen kutatja keresi zokogva, járja ő az erdőt fáradtan … Olvass tovább
ANDALOG AZ EST… Andalog az est az árnyas fák között Az ég alja narancs-színt ölt magára Lecsurgó csend tapad az árva falakon Nincs oly erő, és nincs oly hatalom, melynek az egekig nyúlik föl határa A sápadt holdfény besurran szobámba Mély árkot tép álmaim tarka köpenyén Fülembe suttog, mint csalfa kerítőnő Ettől lesz kétséges, a … Olvass tovább
Búcsúzik a nyár Fénylő napsugárral búcsúzik a nyár Sárgul a táj, lombjukat hullatják a fák. A levek táncolnak a fényben Aranysárgák, barnák, pirosak, szépek. Mint pillangók táncolnak a szélben. Végül keringőzve földet érnek. Összebújva beborítják a földet. A táj színes puha avar alatt várja a telet, a havat. (Varga Mária)
Lennék a Napnak sugara mely földünket beragyogja melengeti mikor erre van az ideje majd ellátogat a világ másik részére Lennék a Hold egy picinyke ezüstje oda vinném fényér hol kevés van belőle Lennék hegyi patakocska, futkároznák ide-oda kis vizemet összegyűjtve, vinném száradó fatövére Lennék szellő, fák levelein hosszan csendben pihenő tengerek vizére fodrokat, olyan nagyon … Olvass tovább
Ma merre jársz, az ősi végeken? A végtelen homálya eltakar, a görbülő idő a múltra ken, utókorod feledni fog hamar. De hát a hű vitézi sors kemény, nem ad csupán megannyi mord csatát, közötte bárha csillanó remény, gyakorta rút halál felé csap át. Tudom, nehéz a kardod is, ma már emelni nincs erőd, az elfogyott, … Olvass tovább
Márton napján Márton napi vigalom, Liba van az asztalon. Márton bátyám siratja, Torkát borral locsolja. Márton bátyám Olyan legény, Feszül hasán A melles kötény, Fénylő bársony Az ülepén, Pohár bor, kötény, Cájg nadrág, Mindenik erőt ád… Márton napján Libát eszik, Kóstolgatja új borát, Megkínálja jó borivó Barátját, Az Isten tartsa meg a Szokását. Gondolataiba mélyedve, … Olvass tovább
A szomszédban fölütötte a fejét a -vészjósló, veszélyes- háborús világhelyzet… (leoninus csokor) Az univerzum pókhálóján élsz még… és hidd, hogy ez nem semmiség! Tapasztalni lehet, hogy a lét viharos hullámot vet, évszázadnyit, eleget… Emberiségnek tán’ elvész végleg a nyugalom, arcok meg csak sírnak félvakon. A művelt világ, jóra nem éhes, de a tettei és a … Olvass tovább
Felnőtt vagyok már! Tizenkét éve mást se hallgatok. Biztosított helyemet jó volna végre megtalálnom, kivívnom a Lét gyökereit a csontig lealázott világban. Sokszor – nem tagadom -, úgy teszek, akár az ártatlanul fölpofozott, siránkozó kisgyerek: visszaordítok, vagy rúgva toporzékolok. – Nem lehetek önmagam törvényeivel szemben kegyelmező azokhoz, kik gyakorta rámtámadtak, ütlegeltek kedvükre. Hisz társtalan magányomban … Olvass tovább
KARÁCSONY Szent karácsony szeretet ünnepén, Jézuska, mondj ma nekünk imádságot, Add meg ami szent kenyerünket. Áldott, békés ünnepel, és Fogadd el az igazságod, Csak légy óvatos a Mennyországod kapujában, Ahol Mennyekben, ott maradsz, Majd Melletted vannak az angyalok. BERECHET LÁSZLÓ NAGYKÁROLY
Zord az idő Hajnal óta zuhog, az ősz zokog, valami nagy ramazúri lehet, ködén át a sötétség hunyorog, befeketítve a fellegeket. Kiterjedése a kedvemet szegi, hömpölyögve a falhoz löttyenek, feszült idegzetem reszelgeti a szél, rám fröcsög sáros döbbenet. Mocskos lével telnek meg az árkok, bugyborékolva fuldokol a Föld – Félek, pedig senkinek sem ártok, zord … Olvass tovább
Nekem a legszebb női név bevallom, hogy az Erzsébet, drága jó anyám elment rég, „kisfiam”, csak így becézett. Felnőtt lettem én, a gyermek, ő mégis így szólított kedvesen, aztán az évek egyre teltek, már álmát alussza a mennyben fenn. Ma megölelném, de nem lehet, hát, így kívánok boldog névnapot, ez könnyíti tán’ a lelkemet, s … Olvass tovább
Maradtál a mindenem rózsaszálam neked viszem amit egykor te adtál kezembe most sírva vittem a sírkertbe Éveken át te szakítottad le nekem, s most sírodra könnyezve én viszem az ünnepek nagyon nehezek nélküled már ilyenek is lesznek Ősz van és közeledik a hideg tél olyan lettem mint egy sárguló falevél mivel kedvére táncol az élet … Olvass tovább
Öreg diófáim levetkőznek immár – száz csupasz karjukkal ölelik az eget, olyanokká válnak, mint merev bölcselet, nem lazít’nak rajtuk szélfútta levelek. Lábukon még zöldell a borostyán-nadrág – magasra felfutva… (ragaszkodó nagyon) az idén ez maradt az utolsó vagyon – mutatós tán inkább, mint érdemi haszon. Mennyi évtizedet éltetek már itt meg…? Látom gyermekkorom, nézem ezt … Olvass tovább