a ködben a vízcseppeket figyelve, ahogy lecsapódnak a rendőrlámpán, a szürkeségben nem látom, csak a vörös és fekete világítótornyot, az öngyújtó melege, hideg köd, szürkeségbe keveredő füst, automatikus mozgások, lépés, belégzés, lépés, kilégzés, lehulló hamu, egy üres érzés marad, ugyanolyan elmosott, mint az utcalámpák fénye, akkor értettem meg.
Uram, a változás bennem születik, nem külső erő érint, hanem a lélek mélyén rejtőző fény ébred Önmagára. A kezdet még csend volt. Finom rezdülés, mint amikor az ég peremén megremeg a hajnal az ébredés előtt. És jött a káosz, ahogy mindig jön mielőtt a rend megérkezik. Tornyosult fölém, körém fonta árnyait, de éreztem, Uram: TE … Olvass tovább
Ars Hungarica A kertek alatt, a susnyásban meghaltak már jó páran. Megbirkózott velük a pöffeszkedő szolgáló, eltakarja majd a tetemeket a hóhányó. Mindenki be van árazva – csak legyen, ki szép összeggel kitámassza. Kire rámutat a sajtó, annak irányába röpül a lasszó. És ha egyszer rád ugranak, beleidből is kifordítanak. Furcsa egy szerzet ez a … Olvass tovább
Ki az, aki nem csodálkozik, fel az ég boltjára egyszer, Mélázva földöntúli színeit nappal, sötét éjen? Hát miért nem nézhetek szemedbe mélyen? Mely szebb az egnél százszor, ha nem ezerszer.
Amikor 7 éves voltam abszensz epilepsziával diagnosztizáltak. Ez annyit tesz, hogy beszéd közben olykor kihagytam a valóságból pár percet, majd az agyam újraindult. Nem sokra emlékszem ebből az időből csak a csütörtöki vizsgálatokra És a kürtőskalács-szagra, amivel apáék a félelmük szagát próbálták elnyomni. Az EEG-vizsgálat, amivel megállapították a kórt, csupa, a fejemre rögzített tappancsból és … Olvass tovább
Miután összeestem és elvéreztem, Belenyúlt egyetlen nyílt sebembe, Nem kapkodta ki hamar onnan kezét, Nem hagyta szabadon levegőzni, Mint ember a levest, úgy kevergette, S azután többet nem eszméltem. Még ma is érzem, ahogy belé nyúl Halottan dobogó szétrepedt mellkasomban És annak hiányát kutatja, Amit onnan már régen elloptak. Hiszen ő már halott, győztél! Győztem? … Olvass tovább
Lassan gördülünk tovább a sötétből, Befelé zúgó szirénák Húznak el mellettünk. Mocskos székeket világít meg Az utcalámpa az állomáson. Leszállunk. A házak fala foszlik A villódzó fényben. Átsiklik egymásén kezünk, Nem merünk nyúlni felénk.
Fogaskerekeken kattog az utca, már nem ott vagyok mozdulatlan, ahol. Elcsúszik bőrömön a fény, fémzene festi pupillám. Talpamhoz ragad a macskakő.
Visszanézve minden Ugyanaz. Szürkülő anyag veszi át a Vibráló színek helyét. A képek kimerevítve Öltenek testet. Katatón mozgássorok.
tekerd rám az indáidat zárj ki a mozgás köréből szorítsd le karjaim ne tudjak elfutni bénítsd meg lábaim ne tudjak küzdeni nyomj a sárba törd meg a mocskot tisztíts meg húzz a víz alá szorítsd össze a tüdőm tömítsd el a légutaim roppantsd el a gégém Pihenjek.
A föld súlya alatt az ember boldogságot keres. Hol fájdalommal fizet érte, hol egy pillanatra a mennyet érinti. Démonok lélegeznek velünk — nem látjuk őket, csak tudjuk, hogy ott vannak: a félelem rezdüléseiben, a hit repedéseiben. A világ darabokra hull, az árnyak kacagnak rajta, de valahol, a romokon túl, valaki még hisz. Aki hisz, annak … Olvass tovább
Gyerekként minden fényben állt, a holnap hívott, messze várt. Nem tudtad még, mi mit jelent, csak vitt előre az érzelem. Nap nap után fakult a kép, a mosoly lassan félrelép. Ami emelt, ma visszahúz, a csend beszél, a zaj hazug. Nyári éj nyúlik, elfolyik, téli sötét beléd szorít. Más arc az ég, más a táj, … Olvass tovább
Nem múló érzés lobban bennem újra, ha hangod ér a szívemhez, ébredni kezd húrja. Minden dobbanása lágy fényként simul hozzám, s veled szebb az élet minden halk dallamán. Csendben időznék veled, békés szerelemben, hol érzelmekből szőtt út vezet a csendben. Érzéseink túlnyúlnak földön és időn át, s örök fényt hagynak két szív közös dallamán. Melletted … Olvass tovább
Néma csend van. Ha üvöltenék, Se hallaná meg senki. Néma csend van. Ilyen csupán temetéseken van, Amikor előhozzák a halottat, És elszörnyedve bámulják, Mit is művel a természet. Tán ilyen vagyok én is. Csak nekem nincs fekhelyem, Nincs sírom, nincs senkise ki elsirasson. Csend van. És ez halálos. Több ember halt meg e hallgató, mégis … Olvass tovább
Játszunk csak a poén kedvéért; Elbújnál a lombos, sötét erdőben, S én puskával a kezemben rád vadásznék. Menekülnél hét nappal és éjjel át, Iszod a forrásom drága vizét, Lelövöd énekesmadaraimat és csontjukból, s húsokból táplálkozol, Letörőd ágaim, majd fegyvert készítesz belőlük, Éjszakánként azzal álmodsz, hogyan ölj meg. Én meg négy éjjel nappal át kereslek, Ötödikben … Olvass tovább
Ne a tüzet nézd, ne az elhullott életet, Ne az elpazarolt, csábító éveket, Ne tekints se előre, se hátra, Eme bonthatatlan köteléket ne érezd, Csak nézz a szemembe és mondd: „Szeretlek, minden rendben lesz” Ne az üres szobát, ne a törött poharakat, Töröld ki azokat, ahol még mosolyogtam; Mert nincs múlt, se jövő, a jelen … Olvass tovább
Vesztett, sötét tusám bevégzem, Ezért most súgok egy titkot néked; Hallgasd halotti ajakkal és beszéld néma fülekkel, Légy óvatos és észleld, ami körülvesz, élvezzed, Ne beszéld el aposztatának, se heroldnak, Nem tőlem hallottad, magadnak adod, Nem érzékeled, ha fáj, csak veszni hagyod, Ne hallgasd démontól, tovább se angyalnak, Mert ez az enigma oly nyomosztó, de … Olvass tovább
Kéne írni valamit amit elolvasva elered a könnyem, mindig erős és pozitív voltam, de elfáradtam, megtörtem. Azon jár az agyam vajon mik lehetnénk, ha érzéseinket egymás iránt nem temetnénk. Viszont nem lehet belőlünk semmi, így lelkemet tovább földelem, egyesülünk egyszer mikor szívem lángját sikerül felköltenem. Ölelkezésünk maradványa benne maradt az ágyamban, pedig egyszer se voltál … Olvass tovább
Nyári hajnal záporában lélegzik a hasadt tudat. Feledni készül, bár minden porcikája ép-telen. A négy fal közt erős a fájdalom. Próbálom megérteni a lényeg dolgát, de kint ragadt a viharban. Nem marad szabad, féktelen lelke szabadulni vágyódása egyre csak nő. Szállni akar a madarakkal vesszőt tested üresen hagyva s agyat bepácolva. Hazátlanság ízű üdítőt szürcsölgetve … Olvass tovább
Egy másik világban, Egy másik én élhetne. Kételkedne minden egyes virágban, Naivan hihetné, hogy itt nélküle jobb lenne. Hogy nincs rá szükség, Nem szereti őt senki. Hogy reá nem vár örökség, Hogy ő nem érdemel enni. Hogy bármi rosszat tesz, Fejek és kamerák százai fordulnak felé. Hogy a boltban csak romlott ételt vesz, mit romlott … Olvass tovább