A megszentelt szenvedésekért

Jöjj Te, megfáradt világtalan, hadd lásd: Nüx kitárja szárnyát. Oltsa szomjad szent vize! Sorsod e passzusán halld most a vallomást, ki csörgeti láncod, ki miatt tűn hamisnak az Ige. Én vagyok a setét homály éjjelent. Orcusi köd, melytől fátyolos világod. Elveszett tengerésznek a végtelent jelentő parttalan óceán, siket fohászod. Magányos fa, mibe nem fészkelt madár. … Olvass tovább

Szíved Kívánsága

Mit szíved kíván, add meg neki azt, ne rejtsd el elméd egészétől. Mit szíved kíván, váltsd valóra azt, mert e-kívánság jó, ne vedd el szívedtől. Mit szíved rejt, add át neki azt, mert nem tudhatod mikor válsz hamuvá. Mit szíved rejt, tárd ki neki azt, hagy forrjon két szív, hagy váljon boldogsággá. Mi szilánk lelkedet … Olvass tovább

Így váltam csillaggá

Egy veréb csőrével kopogtat egy borostyánlevélre hullott üvegkavicson. Az imént az utolsó csiripelése harmat formájában a kisujjam végére cseppent. A Hold fénye kimúlt, a sötét fátyol az erdőre hullt. Most az egyszer, először s mától mindörökre az éj leple az én egyetlen takaróm, s én rajta sokmilliomodik csillagként ragyogok.

Fészket rak a Halál

Az éjjel varjú formájában megjelent a halál az ablakomban, csőrével erőteljesen kopogtatva örökkévalóságig tűnő pillanatig bámult. Gyűjtögette az elhullt faágakat s gallyakat, hogy aztán kertem egyetlen fájának koronájára fészket rakhasson, a Hold csordogáló sugarai alatt így veti meg ágyamat szemeim előtt a halál. Hangosan recsegnek a gallyak, s mikor nincs a madárnak tele a csőre … Olvass tovább

Minden nyári játék

Nyár van, s látom fáradt vagy, hát menj be a fürdőszobába, s most az egyszer, folyasd tele a kádat hideg vízzel. Folyasd tele, s csobbanj bele, csinálj habot, s fúj szappanbuborékot. Először csak egyet, s pukkaszd ki. Majd még egyet, aztán még egyet, engedd tele az egész helyet. Nézd, hogy csillognak a szappanbuborékok. Zöld, rózsaszín, … Olvass tovább

Érzelem és Gondolat

Tárd ki lelked e-világnak, hagyd, hogy mind mi gondolat, mind mi érzés tova szálljanak. Ezen lesz az éltető gondolat. Az élet érzelmek nélkül hazug ábránd, töltsd meg vele életed, hagyd kifakadni. Gondolatok rejtegetve csak, mint egy üres napirend, szárnyaljon hát elméd, hagyd kifakadni. Magadban rossznak hiszel mindent mit érzel, meg mutatni mind ezt sohasem merted. … Olvass tovább

A Jeges Szilánk

Sivár hó fedte hegycsúcs, hideggel betakart domborulat. szívembe szilánk fúródott, fagyott, jeges csúcs. Mindet ki ember megfertőzi, mindet magáévá teszi. A gyűlölet szilánkja, a fájdalom bujtója. Sok embernek élvezete, a szilánkot felvezetve, uralma alá kerülve, tiszta lelket megfertőzve. A nyomás alatt összeesve, végső elégtételt téve, porba hullnak félelembe, porrá lesznek, élet vége. A jeges szilánk … Olvass tovább

Egy kellemes őszi éjjel

Egy kellemes őszi éjjel az eső megeredt, s én éber voltam, mikor az első csepp betoppant. Az ablakhoz apró léptekkel andalogtam, megálltam az üveg előtt, s bámultam, ahogy az esőcseppek folydogálnak, mintha a sötét égről egy csillag hullana, mint mikor a fát megérinti a szél, s a levele lehullik. De a levelek, mint az eső, … Olvass tovább

Lepergett A Homokóra

Fogom a kezed ismét S félek mindig utoljára Ma sem gondolok csak a mára Mert luxus nekünk a holnap Sóhajaid darabkáit forgatom Kétségbeesve próbálom kirakni De mindig oly nagy ott a zaj a forgalom Zúg a fejem de azért csak folytatom mégis S habár nem szoktam dobálózni e mázsás súlyú szóval Neked elmondom, nem próbálom … Olvass tovább

Apeva csokor a szerelemről

Hess! Légy ott. Kezem szám előtt, menj el! Szeretőm te jöjj. Jöjj vörös Hercegem. Karod tárva, Vársz, és vágysz engem. Te ki él, Fenséges csoda bogár, szép szemed sudár. Csak egy pillantást, szerelmed él, bennem ég, ki élő Lény. Zeng és zúg, Fülem fáj, Én nem hallom. Hangos zene szól. De csak a hangod szól. … Olvass tovább

Emberek…

Szállóige, dohányfüst.. Lenézés, földbe tiprás.. Emberi elme, fegyverkezés Irdatlan, nagy ítélkezés. Ki lesz a végén gazdag? Ember, embert ölve.. Példaként hull a földre.. S mossa vérrel kezeit. Bűnbakot űzve, keresve.. Isten nevét hirdetve.. Világ elé állítjuk, megöljük.. Majd a tetemén kérődzünk. Mert állat az ember.. A butább fajta.. Intelligens, dögevő.. Háborúba fojtja.. S miért kéne … Olvass tovább

Portré

Búg a csönd tartományán túlról Egy megeredt, távoli csap, Langyos és hűvös közti Zaj-cseppeket adagol, Míg a csosszanó papucsok El nem halkulnak. Elnémultak, mind egy szálig elnémultak. A sápatag csönd rátelepszik a bal orcára, Míg a jobbot éles fény-szilánkok Szabdalják széjjel. Nem tudom, mit keresek itt. Gyomrom háborog, bár lelkem Síri nyugalomra lelt. Talán csak … Olvass tovább

Támasz a világban

Megszületsz ártatlanul, nem tudod mi jó és mi rossz. Tanulod csíráját e-világnak, Mindvégig ártatlanul. Érzelmeid gyengék, sírás vagy nevetés, Gyermeki mosolyod megható ártalom. Akkor még a világ napsugárban csillog, Akkor még nem tudod mi is az a rögös út, melyen majd vicsorgó állatok ezreit kell bírnod, melyen majd, mint egy hús cafat úgy átsiklasz. Éveken … Olvass tovább

A Hangyaboly

Mily rét mely bújtassa a hangya sereget, melyek mind bolyba tömörülnek. Szorgos kis munkások végzik a robotmunkát, részét formálva jelentéktelen életüknek. Gyűjtögetnek, építenek és élnek, mint halandó, hogy rögös életük maradjon majd egyúttal pórrá váljon. Málhás munka kevés haszon, learatja a felsőbb való. Nekik haszon csekély vigasz, csekély otthon. Mily kín így is az élet, … Olvass tovább

Drágámnak szólítva

Álmodban már átsuhant, Álmodban a gondolat. Miként leled végül meg, kitől lelked ingatag. Meglátva őt elöted, ráfordul tekinteted. Szíved egyre zakatol, mikor szem feléd hajol. Egy a ritmus mind két szívnél, egy a dallam két léleknél. Megszólaló melódia, szerelembe burkolódzva. Bátorságban oda menve, szóra inted nagyot nyelve. Szíved egyre zakatol, szívedbe ő behatol. Ajkát akkor … Olvass tovább

Valaki

Valaki mèlyen, felemel, leránt, Valaki gyászolja önmagát, Valaki kavargó messzesèg, Valaki megtart és reménység. Kezét nyújtja, fáradt eres kezèt S csak egészen ritkán èrzi úgy, Hogy nem bírja két karja,nehéz, Terhek alatt nem roskad, tanít, Zsákodba pakol gondokat, Hogy megtanuld te is és elbírd, Mikor azt érzed nincs tovább, Egyedül hagyott a nagyvilág, Ez örök … Olvass tovább

Léleklámpa

Az asztalon csücsülő kislámpa körtéjében a fény ébredezik, ásít egyet, s addig csupán a szoba töredékét látni. De amint kinyújtózik, a világosság ragyogja be a helyet, de amint kinyújtózik, a világosság ragyogja be a lelkem. Gyere be kérlek, s mesélj! – szólítok egy didergő csillagot, annyira reszket, hogy mikor belép, kimúlik a lámpában a meleg … Olvass tovább