Fiatalok versei

Ha randevúra vinnél Cukrászdába hívj meg. Ártatlanul leeszem Magam; másszor Vanília fagylaltot Lassan, Ízlelve, Élvezve Majszolom, S ha a tölcséren Végigfolyna, Mélyen Szemedbe Nézve Nyalnám Fel.

Reggel mikor felébredek, Játékosan reám nevet. Két kezével csak nekem int, Gyere gyorsan bújj ide is. S,apát látván az ágyban, Én szedem is apró lábam. Tudom nála jó helyem lesz, Erős karja menedék lesz. Mig anya a reggelit csinálja, Apa velem játszik az ágyban! Mosolyomtól arca ragyog, Én ilyenkor boldog vagyok S ha munkába mész! … Olvass tovább

Ha rád nézek , magamat látom, lelkemet a tiédben megtalálom. Egy rugóra jár az agyunk, hiszen mi testvérek vagyunk. Ha bánatos vagy ,nem nézem tétlen, Ha neked fáj valami,azt én is érzem, Ha nevetsz ,nevetek majd veled, hiszen mindig a testvéred leszek . Tudnod kell imádlak nagyon, hogy bántsanak , soha nem hagyom, tudom,te is … Olvass tovább

Egy város, melyről ódákat lehet zengeni, s amit sokan e névvel jellemzik, Szeged a napfény országa, költők és diákok cinkostársa. Magas Keleti-Kárpátok lábánál születtem én egykor, hol a Tisza vize sebesen érkezik, s aztán lelassul. Szép mezei városban jöttem e világra, drága Beregszászom, a Jó Isten megáldja. Sok magyar költőnek volt e táj kedvence, Petőfinek … Olvass tovább

Egy város, melyről ódákat lehet zengeni, s amit sokan e névvel jellemzik, Szeged a napfény országa, költők és diákok cinkostársa. Magas Keleti-Kárpátok lábánál születtem én egykor, hol a Tisza vize sebesen érkezik, s aztán lelassul. Szép mezei városban jöttem e világra, drága Beregszászom, a Jó Isten megáldja. Sok magyar költőnek volt e táj kedvence, Petőfinek … Olvass tovább

Volt egy csurig töltött lépes mézes bödön. Méheknek a munka valósággal öröm. Hordták a sok nedűt buzgón önfeledten, Hisz amit bevittek, részben visszacseppent. Sok méhecskeöltő elismert munkával, A jól végzett munka illő jutalmával. Nyugodt egyetértés a népes méhkasban, Ahol a lét adott, baráti tudat van. Aztán úgy adódott; változtak a szelek. A békés méhkasban megjelent … Olvass tovább

Fáj, ami meg sem történt, Ha úgy rendezem most Közelében sem voltam Ha úgy teszek gyorsan még. Kitárult előttem egy új világ, De csak az ajtó tetszik Nem, ami benne van Nem az, amivel közrefognál. Nem nyújt vigaszt ölelésed Nincs bennem öröm, csak szikra De mint mindenki tudja talán Azt gyorsan eloltani el lehet. Nincs … Olvass tovább

Látod ott azt a virágot Mi a beton szélén nőtt? Látod? Én nem láttam ott Csak néhány kósza gazot. Pedig hány levelet növesztett És hányat hullajtott el azóta Mennyi színben pompázott És mennyi esőcsepp érintette szirmait. Nem láttam, mert ott a meleg beton Ami felfűt, ha meleged van Lehűt, ha fázol téli reggelen Nem segít … Olvass tovább

Zuhog az eső a csendben, Most kihalt a táj, Az emberek elrejtőzve, Várják a folytatást.

Osztod az észt, de tenni nem mersz. Lehet, hogy a te hibádból nem nyersz? Önaltatással győződ meg magad, pedig semmiből csoda nem fakad. Szádat a fotelben ülve szépen kitátod, s a semmibe hangosan kiáltod: – Mindig más a hibás! Az élet, a család a főnök, de ezzel csak magad lövöd tökön. Elfelejtetted rég mi a … Olvass tovább

Pihen az idő élén az emlékezet, sűrű és csendes. Várja a nagy zuhanást. Gyermeki vágy és elmúlás nyújt most kezet Érzetté válik a szépség miközben vak, hűvös csókokat szór az arcodra a múlt. Még a volt nyár melegét őrzik a tavak A vén körforgás a szívembe nevet és nézem, ahogy a végtelent öntözi a szemeidből … Olvass tovább

Éhezve tépni véres-nyers lelkeket a tűzbe dobni amit csak lehetett védeni testtel szívvel meg fogakkal vicsorgó éjjel ösztönökbe takar betakar, elfed engem vonyít a Hold mosolya felfed egy tündérkedvű tort ülnek a fények gyermek-pilláimon játszanak, félnek hogy talán meglátom miért, hogyan élek

Belényilallt az esti villám Felcsipegették a galambok reggel Most megkövezik a lemenő Napok Az első köztük talán pont én vagyok Letaszítják az aranyhídról Átbillen a vakok tág láthatárán Bogárszárnyai csillagokká válnak Gördül a súlya az égi magánynak

Ősz van. Érzem. Kegyetlen szele ráncot fúj a tájra. Félek. Tüdőmbe szökik az elmúlás illata. Lépek. Száraz falevélen megpihen lábam. Nézem. Ahogy lángba borítja a fákat. Kérem. Vigyen el messze, messze magával. Délen. Felragyogtatja fáradt csillagát. Fényben. Állok, és hallgatom a Csend dalát. Légben. Járok, mint oly sok gondtalan madár. Télen. Tudom, majd tovamegy, s … Olvass tovább

Bennünk járt az Ősz. Tudom, láttam. Felszakítja a szilárd, színes vásznat Mit magára kapott a fiatal Nyár. Nyúl, szorít, sulykol, magyaráz, Szelével borít kabátot a szívekre. Bennük is ott volt, földszínű tekintet Pislogott lelkükből, furcsán ölelő Alakká vált a fán az ág, kérlelő Dalt írt kottára az éj, csendesedő Létalakká válunk, így a nyár után, … Olvass tovább

Ismertlen fehér falak, Szét nézek nem látok mást Csak ezt az idegen kopár helyet Nem mutat egyetlen színt sem, Mégis próbálok otthont teremteni, De csak pár kósza folt lesz Sárga és kék végtelen Egy kis otthon magamnak, De csak egy darabka a végtelenben. Felnézek, csak egy fehér csillár az Nem sárga, csak kopár fehér Ez … Olvass tovább

Háromszázhatvan meg öt nap Óta tűkön ülve várlak. Hogy álljak ellen a vágynak Mikor hajlanak fűszálak Amelyek minket sajnálnak. Az életnek értelmet ad Az érzés mi átjárt rajtad Midőn tekintetem elkaptad. Tudatod módosítója Lennék én egyetlen szóra, Merüljünk el millió csókban Míg lényed csodálom szótlan’. Mikor érzem az illatodat, Nem számolom a holnapokat, Csakis a … Olvass tovább

Hiába jön be a friss levegő, Akkor is meleg van idebent, Nem marad abba a nyári eső, És a viszályos harc a lelkemben. Lángra lobban szívem legbelül, Eloltani azt nem lehet, Kihajt egy virág ereim közül, Onnan szívja véremet. Gyomromban repked ezernyi dongó, Pillangóimmal játszanak. A helyzet ilyenkor igencsak forró, Amikor téged meglátlak. Rád gondolok … Olvass tovább

kívülről a terhet befelé cipelem hogy magamat mindenhová magammal kell vinnem és mégsem érek sehova haza folyton kizavarnak az ajtón a szívükből mert nem beszélek senkinek magamról félek hogy őszintén bevallanék mindent: rossz ember vagyok

Fognám a kezed, mit oly sokáig nem engedtél. Tartanám tenyeremben szíved, de közelébe nem férkőztem én. Megvártad míg feladom, csak utána ragadtad meg kezem, Olyan voltál, mint egy sérült férfiú, ki egyedül nem énekel. Már elengedném kezed, de nem engedi senki, A vágy elmúlt, de a szívem szeretettel teli. Képtelen a tovább lepésre, mert te … Olvass tovább