”Majd hívj fel, hogyha felnőttél!” Utolsó szavaid csengettek, rátettél ahhoz, hogy még szívesebben elmenjek. Tudod megvolt, már nem vagyok erőtlen, nem vagyok felnőtt, de a világ már megnyílt előttem. Hamarabb hívtalak, mint kellett volna, de nem bántam meg. Ahhoz, hogy érjek, tönkre kellett mennem lelkileg. Úgy gondoltam, majd felnövök hozzád, hogy elég legyek, de tudod … Olvass tovább
Jártam már sok úton, szívem kereste önmagát, De minden ölelésben csak idegen csendet talált. Léptem a vágyban, hol árnyék is fényt ígért, Mégis, a tükörben csak fáradt szemem beszélt. Egy halk sugár dereng, nem új, mégis más talán, Most értem meg, miért szólít rég’ óta már. Ott égett bennem, gyertyaláng a fagyos éjben, S most … Olvass tovább
Kulcs csörren a kinti zárban, Összerezzenve állok fel, Nem várok én senkit mostan’ Sem a közeli jövőben. Árnyék libben, csengő kondul, Bocskor topog a lábtörlőn. Arca az üvegben torzul, Az ajtót nézi esdeklőn. Szemem nem hiszi amit lát, Talán ő az, talán szellem. Szívem futna, lábam csak áll, Lépcsőhöz szegezve engem. Reménykedve megindulok, Lassan, el … Olvass tovább
Napsütés, napsugarak. Sárga falevelek. Messzi madárdallam. Kergetőző gyermekek. Sárga lámpafény. Csillogó macskakövek. Halk zongorajáték. Messzi nevetések. Kopogó esőcseppek. Kristálytiszta patak. Csípősen hűvös szelek. Repülő gondolat. Mélyreható csend. A fák lassú álma. Remény a jövőre. Szépet találna. Sárga falevelekbe burkolózott fény. A távoli vadludak kitartó hangja. Mind visszatér.
Ragyogó emberek kápráztatják szemeim, Még bordáikról is ékszer csüng. Egy ily ragyogó világban lelkem mit sem ér, Híúság élezi fogát bennünk. Keservében az öröm hóhérjához fordul, A csatangoló lírai én, És arra kéri, szabadítsa meg fejétől, Melyet ő túl nehéznek ítél. Tán szánalomból, de a hóhér bólint, így szól, Hajtsd bánatos orcád térdemre, S feltekint, … Olvass tovább
Gyertyaláng. Küzd izzón, vörösen, Fuvalattal, szellővel, Ami majd eláll. Újra nyugalom s csend. Jön a szél, a vihar, Egyre csak csapkodva, De ő tartja magát erősen. Majd egyszer csak kialszik. De még füstölög sokáig. Majd jön egy kéz és újra meggyújtja.
Látszó képként, meredten nézek a távolba még, Megfagyott levegő olvad – viasz-álmú kép. Halk erővel ordít bennem a szelíd vergődés, Lehetünk mi együtt boldogok a legvégén? Reggel a nap feljön a sovány felhők felett, Kiviruló fény ruhát ölt magára az ég. Elképzelem tekinteted — a szívem megremeg, S a föld megint körbefordult nélküled, még. Mikor … Olvass tovább
Fáj? -Kérdi izzadt kezemet fogva, de hiába, hangja szétfoszlik a csöndben. Hogy fáj-e mikor véres sebem nyalom? Hisz te önmagam vagy megrepedt tükrömben! A hideg téli este mélyében kérdezd meg az elhagyatottatól, fázik-e. Menj a peronra, vegyél egy jegyet, menj el a pokolba, s tekints rá bárkire, és kérdezd meg őket is, fáznak-e. Bőrük ég, … Olvass tovább
Kilencéves voltam, Mikor én költeni, Szavakból ruhát ölteni, Lelkesen kezdtem. De a színész tapsot, A költő tintát eszik, Kabátra nekik nem futja, Tőlük csak szavukat veszik. A József Attila, Ihletett erre engemet, Hogy lelkem papírra öntsem, S ne szárítsam hiába szememet. Lányt és anyát keres, Mi költőnk egyszerre, Szerelemben, Fájdalomban, És a vonat elé esve. … Olvass tovább
Jót tenni de jó lenne! Mosolyogva adni, S semmit nem várni cserébe. Segíteni mily jó lenne! Nem magamra, de másra is gondolva, Önmagamat megtagadva. Megbocsátani mily jó lenne! Minden sértést, haragot elengedve. Kedvesnek lenni mily jó lenne! Embernek maradva, Ki törekszik a legjobbra, S soha nem adja fel. Hősnek lenni mily jó lenne! Ki mindennap … Olvass tovább
Most: Kriptobiózis Csendben porladt a viasz, Ahogy léptem mosta a szél. Nincs annál nagyobb vigasz, Hogy életembe beléptél. Ezernyi óra hervadással telt, Közben léptem mosta zápor. A magány volt az ki átölelt, Mert nem voltál közel, se távol. A homokóra pergett szüntelen, S én kérdőre vontam, hogy élek. Óhajtottam, tudtam mégis üresen, Hogy ott van … Olvass tovább
Most: Entr’acte Búsan zokog az eső, Majd eltipor a mulasztás, Hogy itt volt előttem, Már csak néma suttogás. Visszatérő álom a hibám, Kezét fogom, szép látomás, Ajkait kívánom, mi hurrikán, Már csak néma suttogás. Várjuk, a sors hol hibázza el, Magányod fojt, mégis más, Árnyékod sincs mellettem, Már csak néma suttogás. Én ringatom kedves szavaid, … Olvass tovább
Most: Crescendo Hulló falevelek közt virít az égbolt, Elmesélik odafent a csillagok. Rövid, de forró tangó volt, Bár én bachata betege vagyok. Tetszett, kéz a kézben, Hűvös őszi estén. Csókjaid lágy szelében, Porcelán tested úgy ölelném. Hulló hópelyhek közt virít az égbolt, Elmesélik odafent a csillagok. Hogy ajkam szerelmesen csókolt, S, hogy nélküled porszem vagyok. … Olvass tovább
Akut – Mesterszonett Áristommá lett a szívem, Lelkem előtt álló pellengér, Nem óhajom, hogy elveszítsem, Kit nem takar a holdtányér. A lelkem előtted rónává lett, Babona csupán a szerelem. Szíve nékem igaz amulett, Mely, ha nincs, veszedelem. Iglic őszíti lelkem világát, Hamvas, bűbájos perdita. De nékem nem illik más, Mint, menny legszebb angyala. Fátyolosan, kék … Olvass tovább
Kinyitom régi szobám ablakát, szájamon laza mosoly élénkül, s remélek még, ahogy itt állok a fák peremén, úgy érzem én, mintha a szélben a juhok téglalap pupilláját érezném, de hova tűnt a remény, hova tűnt az élet, kinek mesélem majd történetem s ki éltet? Ki kezébe vesz, s olvassa, én, ki voltam Origo és Terminus, … Olvass tovább
Kábult aranyhalak a tóban, depresszív októberi szombat, az Ékszer Arzenál mellett sétálok. Már az Esthajnal az égen ragyog, pedig még hét óra sincsen. Lejöttem a panelból kiszellőztetni a fejem, de csak még több gondolat és emlékek futnak át rajtam. Zenét sem hallgatok, semmi nem kell ehhez a melankóliához. Olyan vagyok, mint azok a halak amelyek … Olvass tovább
Elmélkedem reggelente és elmélkedem esténként. Gondolatom felkeltette minden apró rezzenésnél. Mért van az embereknek haja? Mért fut ki a forró leves? Mért fáj, mért remeg a hangja? És honnan jött a sok ember? S honnan a sok fura szokás? És hol rejtőzik az élet? Mitől lesz egész egy kollázs? Házigazda mért nem éber? Így törtem … Olvass tovább
Én szóltam, hogy ne kerülj túl közel hozzám, mert költészetté változtatlak. Mióta elköszöntünk, újra látszik a bordám. El kell engedjelek, hogy újra álmodhassak. Rá kellett jönnöm, ha nem vagyok elég neked, te sem vagy az számomra, nem találod a művészetemben a helyed, nem számíthatok többet a páromra. Hát nem tartod viccesnek, hogy azon az estén, … Olvass tovább
Nem vagyok büszke a köveimre, amiket dobtam, valaki olyan nevében, akire ma már rá sem ismerek. Nem vagyok büszke az emberre, aki voltam, minden elejtett könnycseppért, az emlékeimmel fizetek. Bár hangosabbak lettek volna az álmaim, bár hamarabb észrevettem volna. Miért nem adtál esélyt nekem, miért húztad idáig, hogyha… Hogyha úgyis tudtad, hogy ez lesz a … Olvass tovább
Persze, gyógyulok. Haladok előre, haladok az utamon. Persze, megvagyok. Nyílok ki, élvezem minden napom… de mindben van egy perc, egyetlen pillanat, mikor azt kívánom, bár elveszíteném mindenem, csak hogy még egyszer átélhessem a csókodat. Ha visszakaphatnálak még egy percre, ha egyszer utoljára megérinthetném az arcod… Végig nevettetni próbálnálak. Nevettetni, csak hogy halljam a hangod. Egy … Olvass tovább