Hozzádszoktam

És végre a szememnek nem a sötéthez kellett hozzászoknia, hanem hozzád Ez pedig annyival szebbé tette még azt is, amikor hiányodban nem volt mit szoknia, csak lehunyva tenni úgy, mintha lennél Itt és most velem Pedig ez a három egymásra pakolt párna mellettem éppen ugyanúgy nem ugyanaz Mint a takaró a combjaim közt Vagy a … Olvass tovább

Boldogságom okozója

A szobád hideg kövén lépdestem, távolodok Vendégpapucsot már rég nem találok Hiszen nem vagyok vendég Talán neked csak  semmitmondó emlék Bőröndjeimmel együtt találtam magam ajtód túloldalán Retúrjegyet nem váltottam, s helyemet átveszi más talán. Időre volt szükséged, s türelmesen maradtam Az elején nem volt könnyű, de aztán megszoktam Próbálkoztam tartani és nem elsírni magam De … Olvass tovább

Disszociáció

„Olyankor nem vagyok jelen” – mondom, és a sötétben is érzem kérdő tekinteted, mely az arcom fürkészné, ha nappal lenne, és nem az éjszaka közepén ülnénk mezítelen a földön a szobád közepén. Nem értesz, én pedig ennek örülök – ez azt jelenti, hogy ilyet még hallomásból sem ismersz, nemhogy átéld. De ahogyan bőröm a bőrödhöz … Olvass tovább

van ilyen…

ismered az érzést, tudod amikor a fejed csak egy tucat pillangó és amikor szerteszállnak és te repülnél velük, bele a káoszba ó, hogy lennék súlytalan, testtelen, boldog, lebegnék egy világegyetemben bár nem tudom, hogy ez e a sajátom, de nem olyan rossz itt lenni és repkedni ha talán érdekel, megmutatom, lerajzolom és majd lebeghetünk együtt … Olvass tovább

Gondtalan

Esik az eső A cipőm sáros lett A zoknim vizes. Átázott mindenem Mégis jól esik Ez mégis, hogy lehet? Mintha tengerár sodorna Repül az esernyő Vigyorog a leejtőn. Csillogó gyöngy cseppek Hullanak a messziből S mindig utol ér. Egy pillanat s már A puha felhő elsuhan A fény sugara mulat. Elteszem az ernyőt Cipőm szárad … Olvass tovább

~2-2~

Bárcsak bánthatnálak, bárcsak kínozna az, Hogyha nem vagyok ott, bár fájna üres szó, Összetörném szíved, hogy tudjam érintem, És tudd meg kincsem, így feláldozom szívem Úgy oson egyedül bizonyosság felém, Úgy tudom, hogy érintem szíved s védeném, Ha összetörtem, s azért, mert nem szeretném, Ha érintem szíved bántódás ne essék Bárcsak fájna neked, hogyha nem … Olvass tovább

Létem

Csak egy elem az én létem e világ mezején. S mi megnyugtat borús felhőket von nyakamra. Valós énem háza meggyullad a bezárt gondolatoktól. Bár sose hallottad volna hangom! Bár ne keltek volna szárnyra, ítéleteim maradhattak volna bezárva! kit is érdekel a gyász világa? Én is maradhattam volna tudatlan e témában. Elbújnék egy hangulatos kávéházban. eltűnt … Olvass tovább

Nem írok többet…

Kinek én oly sokat írtam, Kiért én oly sokat sírtam, Elengedem tiszta fénybe, Hadd menjen ő fel az égbe. Égben várja a sok angyal, Égen szóló nagyharanggal. Tiszta hangja mennyei dal. Miért nem vittél el magaddal? Szenvedés lett így az élet. Gyújtok neked ezer mécset, Csak, hogy egyszer, még az egyszer, Velem legyél sok ezerszer. … Olvass tovább

Álomban

Álmodni nem csak gyönyör, a fájdalom mely gyötör. Mikor felébredsz, az érzés elfog. Élni vagy aludni a legjobb? Vágyni arra mi nem igaz, s majd kérni mi volt, ugyanaz. Másé nem jó senkinek, a remény ereje eleredt. Álmokon keresztül élni nem élet. Vágyakat kergetni, melyhez senki nem érhet. A szeretet más azon a helyen, hol … Olvass tovább

Mozaikjaim

Pehelykönnyű a lelkem. Törékeny szavaim szilánkokban Zuhannak a föld felé. Egyenként veszed tenyeredbe S formálsz hófehér gyöngyöket belőlük, Hogy aztán életem összes percében Magadhoz visszavárd mindet, egy egészben. Egy szavadba került, s meggyógyultam, Miután fenséges szürkeségekben Megmutattad vérző sebeidet. Tenyeredben fekszem el ma is, És csak várom, Hogy értem gyere. Felhőket suttogsz fölém, Felhőkbe suttogom … Olvass tovább

Inszomnia

Éjjelente sokat gondolkodtam, ágyba bújtam, és hamar meguntam a reménytelen alvási kényszert. Szememen a karikát, mint ékszert viselem hát fél büszkén, mert szívemben a tüskén megcsillant egy könnycsepp. – Még egy pohárral öntsek? – kérdezted a mámorban, pedig előtted három van, de kitöltöd, s nem is nekem. 200 kilométerre egy idegen telefonnal írsz. – Te … Olvass tovább

Újra jössz felém

Száradnak könnyek arcomon, Végre őszintén mosolygom. Néha fáj még, de érzem egyre jobb. Az idő segít, könnyek alig hullanak… Lehet ha látlak szemem újra könnyes lesz, De igerd meg szép mosolyod rám nem veted. Mikor te szívem törted lelkem mélybe eset. Te tovább mentél és boldog lettél… Engem hagytál szenvedni, Most boldog vagyok, hagyd ezt … Olvass tovább

Ősz a parkban

Beköszöntött az ősz a levelek elsárgultak már. A szél olykor hideg és bősz, de enyhén simogat a napsugár. A gyermekek a parkban játszanak, kiélvezik még az aranykorukat. A szülők is boldognak látszanak, ám belül megsiratják szép időszakukat. Az idő gyorsan telik ugyebár, múlnak a napok és az évszakok, majd lassan minden elszáll, s megszűnnek a … Olvass tovább

LéleKabát

A sóhajtozó Hold alatt a csillagok szétgurulnak, tüskéjükön, tüskéjükön, álmodik a törékeny csönd. Hold sugarai? Fonalak. Az éj takaróvá varrja. A csend így melegedik fel: beburkolózva egy plédben. Fodrozódó sötét vízben habjaiban merülnek el, tajtékjában megfürödnek, most csillognak úgy, mint régen. Magamban hordozom az éjjelt, s az éj hordoz engem magában, az éjjel: a lelkem. … Olvass tovább

Bánatos karcok

Futott utánam a bánat kezemen karcokkal, Mostanában eltakarom magamat maszkokkal, Két napja nem volt időm aludni, nem volt időm enni, A lábam nem akart mást egyszerűen csak menni, menni. Az emberek ìtélkeznek, összesúgnak és kérdeznek Majd értetlenül feléjük nézek, hogy engem néznek? Csak halkan suttognak, nem felelek meg, nem ez kell, S kérdezem én mire … Olvass tovább