Fiatalok versei

Az elszívott fény vízért kiált. Cseppen, csurran a könny, Hármat talált, egy sem maradt. Tékozló égitestek. Bársony szőnyeg végtelen csomóján Össze-összeérő rózsák. Felszáradt harmatos mosolya, Gondolatát megőrzi a szoba. 2018.09.25.

Libbenő szoknya körül a légörvény, Szende mosoly körül a bájos fény, Óhatatlanul várod vágyad beteljesülését. Illanó, megfoghatatlan gyönyör Nyílként süvít át az ember lelkén, Hogy szapora lélegzetvételt S kismadárként verdeső szívet Hagyjon maga után. Szürke órák monoton kattogása Foszlott ritmussá csitul, S eljő a szerelem és öröm perce, A harangok ünnepélyesen kondulnak, Rezonálnak a beteljesült … Olvass tovább

Elhervadt virág, játszadozva vélem, Miként pázsitban nyugodt lelkem. Felhő ablakba tündököl reám, Hol csoda, nem esdekel szám. Szépségnek hangja bocsájt könnyben, Miért érzem, fáj? Ha lelkem könnyebb. Nem fáj, nem fáj régóta lelkem már, Csupán boldogságra hittem, hogy sírként vár rám.

Szakad a hús, szakad a szív, szakítástól szétszakadtam. Szakad az agy, szakad a kép, egy egészből fél maradtam. Összetört darab vagyok, torz képmása valaminek ami valaha egész volt, s működött, veled. Csicsereg a csönd, lassan lelkembe csíp. Nélküled mindig meghalok egy kicsit. Küzdök az élettel. Sötét gondolatok… Megmentenélek, de csak némán zokogok Életösztönöddel a létedet … Olvass tovább

Pánom, a nyájak védő istene, szólít jerkéd; Tarts meg, ügyelj rám, kis, gyenge gidádra, nemes gazda. Tiéd gyapjúm, húsom, s inam. Annyi mit én akarok, hogy légy gyámom, jó deusom. Még szabad éltem is érted adom, ha te társammá leszel. Ím, nem eped lelkem lankák keblére, sem patak, és erdő kedves szava sem csábító. Csak … Olvass tovább

Ikerlángom! Ősznek küszöbén, Betoppansz, melengetsz. Remél Fáradt lelkem, Sok régi sebre Gyógyírem lettél. Döntöttél tervet, igét Mely szólt, mely ígért Sok színtelen holnapot. Veled s benned lobogok. Kábán, vakon, részegen, Héten, éven, egy életen Veled, melletted útra kelnék, Míg a horizont tart, mennénk. Ha megírták, hát megőrzöm! Ha csak kaptam; köszönöm! Ezt a kapcsot, mely … Olvass tovább

Feldolgoztak a közöny vágóhídján, Most égetik a felesleget Felejthetővé tett a mézízű füst, Már nincs, ahol keressenek Letisztogatták zsigereidet a Vajkenésre szánt, tompa kések Kiporciózott a táguló semmi, Nem mondhatom el, mitől félek Keveset adnak, csak a szükségeset Kártyákkal vetik a vak jövőt Így múlik el a világ dicsősége? Felfalták a beletörődők

Repedt kristály fénylik lábunk alatt, Gyémántok között az öröm szabad. Zuhanás vagy lebegés zokogó fátyla, Maga se tudja melyik az igaz világa. Forró esőben, rideg harmat, Oltja szomjam békés vallomásba. Kormos kő, morgó hamu, Ez vélem én, egy ázott hattyú. Húsomba marva eped vérem, Naplementébe veszett színem. Fehér toll, vörös rózsa, Szabad madár, poros hangja. … Olvass tovább

Hideg kőhöz értem utamon, Megpihenek ezen a forró talajon. Meleg, s hideg. Bőrömet marja! Hol van az utam? Ha szél múltamat fújja. Előttem látom, apró homokszem szaladgál, Tonnás-mázsás súly a hátamon válik halottá. Forró talaj, hideg szél, Az én életem egy része véget ért. Zárt kapuk mögött, az idő szépséget hozott, Szabadba lelkemre csupán az … Olvass tovább

Fekszik a fenyves amorf gyász-ágyán, leple a rőt szőr, Torja nincs, éltében tartott már eleget, Most böjtöl végén lakomának, ahogy harcos teszi Háboru csöndjében, tűzvész zártával. Balzsama; testén csepp vér – bíboros kence a hátán, Lába szegett lőtt vad, porba gebedt állat. Vas lövedék harapott húsába a torkos rókának s, Rágja magát annak bőre közé, … Olvass tovább

Elvétve ragadok tollat látod; Minden szót Hozzád szánok! Megfontolt szavak ezek, Súlyuk nehéz, meztelen A jelentés. Szemedben Szíveddel állok szemben. Csak egy nézés, de jelentése Egész: maradj meg nekem! Maradj szellő, melyre ébredek; Maradj jövő, melyre fénnyel Töltve lelkemben tekintek. Maradj jelen, állandó, Biztos pont, szállongó Ige, mely lelkemig hatol. Biztos vagy s váró: Otthon … Olvass tovább

Merítek magamból, hogy lényemnek Túrcsorduló, esendő Mindensége Papírba burkolt, örökké való ölelés Legyen Nektek! Ti gyönyörűséges Darabjai szívemnek, kiknek érintését, Nevetését, mindennap-mindenségét Magamba zárva hordom. Miattatok nem gondok A jelenek. A teleket Meleg fényetekbe burkolva Vészelem át. Hogy mondta A Bölcs? “A szeretet végtelen, És tud várni.” Sokszor képtelen, Gyűrődő ráncok húzódnak szívemen, De miattatok, … Olvass tovább

Sötétben ülsz. Gyenge másoddá folyik össze A testedet ölelő lámpafény-tömeg. Magunk vagyunk, szakadatlan egyre Kettőnk harcának bódítóan van ereje. Szívemmel hegedülsz. Lapos sorokat markol veled a szél Békét kettőnkkel vacogva remél Új napot. Rád nézek, magam látom; Rontatlan lélekkel remélget világot. Felállsz, mellém települsz. Vagyok Te, s Te bennem létezel. Játsszuk ezt, mit lehet Életnek … Olvass tovább

Ma máshogyan szép a szürke. Kúszik a Körút kanyaros füstje Fel, egészen a szívemig. Kattogása ma túl szelíd, Egészen addig ez, míg Meg nem követem önmagam, Míg meg nem érkezem Haza. Tömeg vonzza a tömeget, Gyermekkorom földereng Néhány képpel, amiket Szétszórva a minket Ölelő Idő hint szanaszéjjel. Ma már hazamegyek! Szólhatnék úgy erre Hogy: “kicsiny … Olvass tovább

Gondolatban ott vagyok veled, Te körtefa, mi reggelente àgaiddal integesz be konyhàm ablakàm, mint vendèg, ki vàrt reàm. Gondolatban ott vagyok veled, Te cseresznyeàg, kit mèhek körbelengenek, Viràgodbòl sàrga porszemek Vèzna làbaikra hullanak Itt vagyok, hallom mikènt duruzsolnak Gondolatban ott vagyok veled Èdesanyàm, kit teljes szìvemből szeretek Nèzem karika gesztenye szemedet, Làtom, sok bànat èrte … Olvass tovább

Hajnalban tévedt selymeskék hálódba a Forró macskaköveken vergődő magány Most a fény húrjait pengeti a város Vad-vörösen simul a falakhoz a nyár Arcomon siklik a pikkelyes rothadás Gyöngyház-vágású szemeken át kiáltok Napszítta falaikkal visszhangoznak a Cölöpökre épített álomvilágok

ha egymagam nézném a messzeséget, végtelenség taván csónakáznék. a szó: csak is ez a mindenség kulcsa, mert a fél eggyé válik. nem mondanám, hogy írva vagyon, remélni remélek, el nem süllyedek, zátonyra sem futok a tavon. de csónakom megfeneklik, az éjkékre festett tó vizén más arc néz vissza rám. tudom hazaértem, álmaiban engem vár.

Mosolygok – Veled az éjszakába nyúlva lelkem kitárva, és hiába leszek kába amikor haladni kéne a szakdogával – ez a széles mosoly talán nem is rám vall. Érdekel – Hogy éppen mi van veled, miközben bepötyögök egy újabb GDP-hegyet És előszökik belőled egy freudi szerkezet – ki hinné, hogy a mobilrezgésnek örülni így lehet. Lángra … Olvass tovább

no de kérem vasam sincs felneveltek talán újra kaszával ekével megborulunk mert ami sok – az bizony sokk létem boszorkány énekesmadár bőrömön tojás sírás ragya gyémántból mert füves a minarét mondja-mondja magáét kilincs a szívemen ajtó nos igen könny kacagás no ez vagyok én víg-bús hindi szittya az anyját a boromat hát nem megissza…!

glapp-glapp pata dobolás fűn-fán a nyár puff-puff isteni talány lebben-lebben a magány síró-rívó asszony kiáltás ég az ég dübörög a föld fogd a nőt vidd-vidd messzi béke-porával elfödetni dúvad-rém vonyít arcod holdja torz döff-döff szuronyt hozz üszkös a gerenda a kar vérzik a föld az éj betakar