Mosoly A mosoly egy pillanatnyi kedvesség, emberek érzéseiket mögé rejtették. Sok minden lehet mögötte, legtöbbször emlékeztet az örömre. Aki mosolyog az szép, megjegyzed csillogó szemét. Vágysz arra, hogy lásd gyönyörű mosolyát, büszkén kell viselni ezt az ékszert mint egy koronát. Mosoly és nevetés gyógyszer minden bajra, az is boldog aki adja, s az is aki … Olvass tovább
Újra az szeretnék lenni Ki egykor voltam, Elfeledve mindent Mi nyomot hagyott rajtam! Az akarok lenni, ki Élt azért, hogy szálljon, Menjen, világot lásson, Éljen, hogy boldog legyen. Élni kell, nem bezárva. Élni kell, mert ez az öröm. Élni kell, vagy az élet elröpül. Szeretni kell, mint a cukrot! Galambok szállnak az égen, Baromfik a … Olvass tovább
alkonyatkor a szél táncol a lombok között a kőris émelyítő illatában egy visszatérő madár vak lelkesedéssel mondja hosszú fáradalmait mígnem egy közeli durrogás megzavarja a látszólagos idillt puskaporos lesz a levegő a madár dadogni kezd alázatosan lebillentve fejét a semmi ágán ül mozdulni képtelen
ott állsz te is valahol nappal és éjszaka között védtelenül léted szabadságában hol a félelem magába ránt végül mélyen kísért a szorongás a következő járvány csak egy tollvonás
szemergő esőben a telefon kéksége halvány reményt tör a gyermek szemére a játék – közönyt a sár – alantot
A boldogság az élet vásznán, Apró ecsetvonás, Rengeteg színt magában rejt, Keresnem sem kell Csak kivárnom A részletekben megbúvó Örömet, amit okozhat A frissen lefőtt kávé illata, A tavaszi virágok, Felhők látványa, az esti égbolt, Kedves mosoly egy idegentől, Szemedben az öröm, Egy jó ebéd, amire meghívtak, Amikor végre időben elindultam. Mosolygok, ha napsugár cirógatja … Olvass tovább
Szauer Anna: Egy barát a szalonban „Tisztítsd ki a szalont!” -szólott anyám, „Hogy csak csillogjon az új parkettám!” Nem értettem, hisz tiszta volt a szalon, Még egy porszem sem látszott a falon. Később megtudtam a tisztaság iránti vágy okát, Hisz anya egy gyermekkori barátját hívta át. Rengeteg dolga volt a konyhában anyámnak, Hogy vacsorát adjon … Olvass tovább
Szitál, szemerkél, szenderül Szöcske szökken Szél szellővé szelídül Szőlő szemeken szertelen Szitakötők szolgálnak Szarkalábon, szalmaszálon Sziklakertben szorgoskodnak Szöszmötölnek szombaton Szél szárnyán szálldogál Száguldott szerfelett Szomszéd székén szunyókál Szomorú szánalmas szerzet Szimbolikus szentély Szerény szükséglet Szavahihetetlen szeszély Számottevő szemlélet Szertefoszló színfoszlányok Szerencsétlen szerepek Széjjel-szórt százszorszép szirmok Szótlanul szenvednek Szürreális szürkület Szégyenletes szemfényvesztés Szívtelen szédület Szórakozott színlelés … Olvass tovább
Fa leszek, ha tikkasztó melegben hűs árnyat hozó menedéked lehetek, ha maró hidegben fázol, ölelő karommal takaród leszek Ha fa vagy, én madár leszek, rólad dicsőítőn énekelek. Ha madár vagy, én szárnyaid alatt a szél leszek Bármi legyél én veled leszek, csak hogy bundád és bőröm, mancsod és kezem, szemeink, füleink egy ölelésben összeérve egyesüljenek … Olvass tovább
Porcok pora ásatáskor Hullva hull a sírba, Azt hirdették, ez már más kor, De a sírszöveget írva Látom, még mindig meghalunk. Feldarabolt rónákon át Még mindig az a szél rohan, Szelve államok határát, S köztük ismét háború van, Csak a nevük változott. Az ember tör-zúz, eljátszva Ugyanúgy a hatalmasat, Mintha már nem volna árva, Megint … Olvass tovább
Fénykoszorút fonnak a lámpák, holdsugár csurog le a házak oldalán. Éjjeli bogár zümmögve suhan el fülem mellett, lepkék hada járja keringőjét a fényben. Pocsolyák tükrén gyűlik a holdfény, egy padon ülünk ketten, Te meg én. Száll a cigarettafüst, nézzük az eget: egymást keressük a csillagképekben.
Csak te meg én -madácsicsergés- a zöld gallyak alatt, távol a város zaja.
Mélységekbe rejtve, titkok tengerében Ott lakik a lélek, az ember szívében Szeretettel telve, fájdalommal sújtva Egyaránt húzza öröm és bánat súlya Egykor éles kontúrok, most ködbe veszve Minden mi volt, csupán csak téveszme Azonban valahol mélyen, egy érzés marad A felejtés fátyla mögött a szív mégis szabad Homályos árnyékok, elhalványuló fények Emlékek szétfoszlanak, mint régi … Olvass tovább
Virágillat száll, zöldell az erdő, bokrok alatt ibolyák.
Egyik este azon gondolkodott, (mondom, nem én, az eszetlen eszem volt!), ezer gond, hogy ez ide jutott; futok a választól: bolond legyek, – Egek! – vagy éppen bolond? Ó, hogy mily sokat agyaltam éjjel! Végre reggel lett e kis versben: legyen leírva erre a lapra! Ha nagy bolondságot választok, árasztok magamra pszichológust s mókusokkal futkoshatok … Olvass tovább
Mennyi kérdés, mennyi kétely, Annyi mint ami a sötét égbolton a fényjel, Egy név, mit kimondani félnek, Vagy dühből, vagy divatból ejtenek. Ácsmester és egy szűz fia – Hogy lett nevéből szent ima Tényleg nem volt férfi része? Csak Isten küldte így egészen? Zsidó srác volt? Vagy valami több? Próféta, kinek bölcs szava örök? Tényleg … Olvass tovább
Képletes vers Írtak egy verset Ami rémes Rímes rettenet Csak rímelhetetlenséggel rímelhetett Így rácsaptak egy rímre Hogy bokrosodjék ki belőle Mint ezernyi Csonka rím Képlete volt a rímnek Mint víznek tükre a kép mint ezernyi bokor… Érthetetlen csonka rímel keresztezték fent e rímet Így megesett hogy a Kecske megette a rímet.
Nem tudhatom, másnak e tájék mit jelent, nekem soha el nem múló reményemet, várását egy jászolban ringó kisgyermeknek, ki része létemnek, mint virág közepe. Reményem egész lénye ebben süpped el. Jó helyen vagyok. Ha sátán környékez meg, akkor ez a Megváltó kar s hűséges név megvéd, megvéd, sehol sem hagyja el a testemnek lelkét. Megvéd, … Olvass tovább
Egyszer a konyhában ültem, a zord, hideg télben hűltem, és már elfogyott a sültem, mikor meghallotta fülem, hogy valahol egy légy zizeg. Hogyan kerülhetett ez ide? Előttem gyertyaláng libeg. Hirtelen egy nagyot sziszeg, mivel az én fura legyem, öngyilkosság felé evez. Egy lendület s lángban termett: maga alatt ásta vermet. Viasszal együtt porba hull. Pirossá … Olvass tovább
Itt van egy nagy, fényes gyémánt, rám mosolyog titkos némán. Tele van fénnyel, ragyogással. Körülötte hadonásztak, kiabáltak és futottak, karjukban kardok suhogtak. Nem vetettek ügyet reám, nékem lélegzetem elállt. A gyémántszín rózsás, lila, kis kékes árnyalat illan. Egészen beléje látok, mégis letakarták, várok. Tán nincs; leple láthatatlan. A magját nem is láthattam! Csodás burok, csodás … Olvass tovább