Előttem egy mélynek tűnő tócsa Még sincs kedvem kerülő útra Pedig rossz emlékek kísértenek Előzőben eltöltöttem éveket. Víz alatti csodás börtön, Kulcsát mire felhozom, összetöröm Pedig fogadalmak kovácsolták, Nem hordom tüzem fáját. Most előttem fénylik fel e lepel Ráncára képzeletem kedvet fest fel Eltakarja a tócsa mélyét Holnapok szenvedését. Azon vacillálok, lépjek e bele Igaz, … Olvass tovább
Már rég elmúlt éjfél, alszik a familia, én a díványon fetrengek, nincs rettegés, mitől is félnék? Az ablak tágra nyitva, vadul ragyog az utcai pilácsok hada a kicsi szobát belepi a fehér fény, mitől is félnék? Az ablak tágra nyitva, nincs kint semmi és senki, csak fuvallat. Ha akarnám, meztelenre is vetközhetnék, mitől is félnék? … Olvass tovább
Emlékszem rád. Ragyog a hó a csillagok alatt, és te ott vagy velem. Száraz ágon didergő kicsi cinege, aki túléli a fagyot a szívemben. Hó hullik rám, megremegek. Honnan ismerlek? Van egy kék tollpihe a gerincemben. Talán én didergek ott az ágon.
Ó édesanyám, édesanyám Úgy de hiányzol Mint gyerekként a gyerekszobám Illatod s tapintásod még most is érzem mindenhol Emlékedet egy pennával lerajzolnám S látom, amint hologramod az ágyon bóbiskol Az égről a Holdat és csillagokat lecsókolnám S arcomat fénylő alakod kezeid között megcsókol Hamvaidból összeforrt testedet átkarolnám És eme pillanatban fénylő alakod föllángol De oly … Olvass tovább
Ha szomorú vagyok megvígasztal, Ha sírok átölel. Ha zokogva azt mondom: Sajnálom! Kérés nélkül megbocsát. Mindenen együtt kacagunk, Amikor együtt vagyunk. De ha mégis külön válnak útjaink Unalmasak egymás nélkül napjaink. Ha felelnem kell, Összetett ujjakkal szorít, mondja magában a szöveget, Ha jól sikerül elsők között tapsol, Ha nem, azt mondja: Majd legközelebb. Amikor azt … Olvass tovább
Te vagy a szóda, ha fröccshöz lenne kedvem, Ha öngyilkos lennék kezemben a penge. Mosolyom, amit némán elharaptam, Te vagy a heg, amit mindig elkapartam. Látlelet vagy, ha összetörnék arcom, Kínos pillanat után a ki nem mondott pardon. A hegedűnek a tok és a vonó Egy tarkóba kapott gyilkos golyó. Fantomfájás vagy a csonkolt végtagon, … Olvass tovább
Pislog reám az éjjel rongypokrócon fekszem, kis csíkokba rendezi emlékeim jó ezerszer… Torkomban kő, mint nehéz csillag tép, húz, Tejúton távozom egy helyre. hol megmérik lelkem. Halotti tor lesz. hogy zokognak-e, hogy koldulnak-e, nem tudom… Hanyatló pára mered csupán, fehér színű, tán fekete, mint holló s angyal tánca rejtve lejti, minden hiába! Én a homályba … Olvass tovább
Hiányzik a hangod, az ölelésed, Hogy érezzem a közelséged, Hallgassam nevetséges tréfáid. De rájövök, hogy sosem voltál itt. Magam mellé képzeltelek, Hogy elkergesd félelmemet. De ordítok újra meg újra, Minden este párnámba bújva Könnyektől ázott szemem… S te miért nem vagy velem? Ő meg vigyorog a sarokból, Szeme izzik a fájdalomtól Még ez sem zavarja. … Olvass tovább
Télen az esőben, a téli esőben állni a sárba, és nézni a fákra, eltévedni a hajnali ködben, hangosan remegni, zokogni csöndben, írni egy verset, a semmiről írni, talán arról, hogy nem szabad sírni, hogy a minden is lehet csak semmi, nemszámítkivel a moziba menni, felkapaszkodni a dunai szélre, arra a csillogó óriáskerékre, forogva nevetni az … Olvass tovább
Elengedni, visszamenni Önmagam árnyéka lenni Nem tudni azt, hogy ki is vagyok Míg rám nem törnek a nagy bajok Nagyon fontos a felismerés A hibák után mindig a beismerés Nem mennék úgysem vissza sosem! Onnan származik végtelen sok sebem Jaj, de álmomban őrjít a szerelem! Simogatás, csók meg a kis rejtekem Nehéz ezekből kitörni és … Olvass tovább
Nem öngyilkos vagyok, hanem hibásan komplikált szoftver, félbemaradt tömegkísérlet, egy terápiás placebo placebója. A testem nem halandó: csak lassan lejáró szerződés, aminél nem voltam jelen, mikor aláírták. Az ikertestvérem? Ugyanaz a kód, másik szálon futtatva. Ha kilépek a processzből, szegmentációs hibát dob majd, és sírni fog, mint a memória, ami nem tudja, hova tartozott a … Olvass tovább
Zsibbadt tagokkal állok a júniusi napban. Ez valami másfajta zsibbadás. Nem az a bizsergő fájdalom, Ami sokáig keringett bennem. Amikor a homlokomba nyilalltak a gondolatok, És nem volt szabad örülni a mosolyodnak. Amikor négy falnak csapódott a szabadság reménye. És az álmok lassan ragadós fekete masszává sűrűsödtek. Beleragadt a kezem. Pedig feléd nyújtottam volna annyiszor, … Olvass tovább
Először csak boldog szabadság, Lehullik vállamról ami fáj A szégyen még ígysem lép félre Csak átcsap egyszerű önzésbe. Önző dolog szabadnak lenni? Mások létével nem törődni? Te is megtudod, ha belemész, És ez a bűntudat felemészt. Csak gondolkozni vagyok képes Mindenen, mi nem lehetséges A tehetetlenség ül rajtam, A vágy, hogy magam rendbe rakjam. Önző … Olvass tovább
Mint az esőcseppek a huzalon Pont olyanok vagyunk mi Darabig haladni a vonalon Majd a mélybe zuhanni Összeolvadás vagy zuhanás lesz Ha összeütközünk Sosem lehet tudni melyik út helyes Majd úgyis vétkezünk Olyan ez mint szivárványt keresni Túlságosan hamar Vagy lázas, új álmokat kergetni Mielőtt föld takar
Az a kérdés foglalkoztat, mi is vagyok pontosan? Egy rezgésekből álló egység. Eggyé válok a zenével ahogy hallom, Benne vagyok, ő meg bennem, Érzem minden tagomban. A hullámai átjárják testem, Összes porcikám megrezegteti. Most a zene vagyok, amit hallgatok. Csak egy test, mit környezete határoz meg, Mit saját képére formál a világ. Ma sötétség, holnap … Olvass tovább
Nem hajtok térdet senki előtt, Mégis érzem, tudom, Hogy minden pillanat és emlék Nagyobb nálam, fölém nő. A csend tanít, ha figyelek, És az idő is bölcsebb, mint én. A szél, mi simít, de nem látom, A csillag, mit látok, de nem érek el, Mind azt suttogják kicsit vagyok, De része mindennek. Az alázat nem … Olvass tovább
Ipartelepi kölykök, kuss a nevetek! Már eloltották az utcai fényeket, takarodó haza fele, már másoké a szűkös sétány útvesztő és az éji város, ideje átengedni nekik! Nekik, a régi világ leszármazottainak, úgy 11re, át is vették a Hága László utat, majd szétszóródnak a kocsmák körül. Pik-pak átkutatnak minden szemétgyűjtőt, beváltják az összes üveget, majd járkálnak, … Olvass tovább
Nyiladozz szemem, az ég már kékkel, lágy szél kelt reggelt, az utcán kevés az ember, annál több a feszültség. A liliom dús rétet, kiirtották már régen, gyár áll helyében. Felhők alatt jár, mind aki él. Soselo, itt töltögeti semmilyen kis életét. Céltalan korzozik, a díszbokor rengeteg közepén. Itt él, kicsi semmiség, az új gyárban dolgozik, … Olvass tovább
Vékony jég borítja a határt, Vastag szürke sötét takarja a hazát. Emberszerű arcok szállingóznak a szeméttel, holmi fecnikkel az utcán, szemükben harag, s undor, mintha éreznék a rothadás szagát. Túl nagy a csönd, felemészti az embert a hallgatás, hasba vág és földhöz vág, nincs kétség vég vár. Ezer csöndes kis élet, lebeg a jelenben, semmiségben. … Olvass tovább
A minap Kelenföldön járok, az aluljáró zajos, mi más volna? A lámpa erős… bántja a szemet, de, hogy ez mért is számít, elmesélem! Még, hogy őszinte legyek, nem mondtam el senkinek, szembe jött velem egy derék, magas cigány gyerek. És én, óh én, közös lélek, jobbikos alatt élek ezt tanultam, “ignorálj mindent, ami sötétebb”. Hát … Olvass tovább