Fiatalok versei

Te vagy nekem, Árnyékban a fény, Te lennél, Akire én, Mindig várnék. Te vagy nekem, A Hold az éjjel, Te vagy nekem, A reménység, Nap az égen. Te vagy nekem, A szerelem, Az igazi boldogság, A sötétben, Minden világosság.

Réges-rég nem találkoztam veled, Ó, vágy átadom magam neked. Éjszaka, soha el nem múló, Bódult, mámorban izzó, felgyúló. Kívánom, hogy újra csókoljalak, Lángoló szívembe zártalak. Amíg várok rád meghalok újra, És újra! Vágyait fülembe sújta…

Mindjárt éjfél, eső kopog az ablakon, De te ma sem kopogtatsz az ajtómon. Pedig nem is kellene, nyitva hagytam, Neked ki van tárva, mint a szívem. Nem jöttél el ma sem. Vártalak… Kihűlik, megfagy a lelkem, Forró, patakzó könnyeim, Melegítik csupán. Ölelnélek, de nem vagy itt, Csókolnálak, de nem vagy itt, Szeretnélek, de nem vagy … Olvass tovább

Reggel, amikor felébredek, Te jutsz eszembe elsőnek. Este, amikor elalszom, Te vagy az utolsó gondolatom. Bárcsak magamhoz ölelhetnélek a valóságban, Nemcsak álmodozó ébrenlétben és éber álmokban. Egész életemben csak rád vártam, Tudom, hogy te leszel a társam. Kibírok-e nélküled még egy napot? Keserédes gondolatokkal kibírhatok… Akkor, amikor ajkaidat agyoncsókolom, Attól az aktustól te leszel az … Olvass tovább

Üres sivatag a lelkem, Növény ott nem terem egy sem. Vihar, éjféli sötétség, Csontig hatol a süvítő szél. Ott fekszem magányomban Egy dűne árnyékában, És halálvirág nyílik, Ahol vérem vöröslik. Átvágom a torkom, Táplálom a virágom, Amit akkor ültettem, Amikor még szerettem.

Sötétben fekszem magammal, Fekete lyuk nyílik, mely felfal, Magány telepszik mellkasomra, Csontos kezeit nyakamra fonja. Fejemben gondolatok harcolnak, Ajkaim, mint a hóviharban, megfagynak, Megbéklyóz a jéghideg félelem, Mikor tűzforró lelke érintését érzem. Delíriumos álmomból felriadok, Görcstől lebénult karommal kutatok, Kutatok utána. Megkönnyebbülök. Amikor forró testébe ütközök. Szorosan ölelem, magamhoz láncolom, Megnyugtat a melle, markolom, Függő … Olvass tovább

Páli Nauszika :Van egy hely Van egy hely, hol otthon vagyok van egy hely, hol sziporkázom. Van egy hely, mi megnyugtat, s tereli el a gondjaimat. Van egy hely, hol csend és béke van egy hely, hol nyugalom van. Van egy hely, hol magam vagyok, s művész lelkem kitárhatom. Van egy hely mi nem lehet … Olvass tovább

Páli Nauszika : Hányszor? Hányszor villan fejembe a kép, hogy csókod ízét érezhetném? Hányszor kell még átélnem azt, hogy mással látlak kézen fogva? Hányszor kell még álmodnom, hogy örökké mi együtt vagyunk? Mondd meg még hányszor kell látnom fejembe illúziós képeket? Vajon ha akkor tudod más lenne? Vagy ugyanúgy jönnének kérdések? Neked tetszettem én amúgy … Olvass tovább

Páli Nauszika : Egy magányos lélek gondolatai Egy testbe zárva létezem, s halok csodákra várva, mégis csak árva magányos lélek vagyok. Ha lenne hangom üvöltenék hangosan, és tudnák rangomat, de ez már rohamosan emészti fáradt tudatomat. A múltbéli akaratom is igen csak gyenge. Többé nem takarhatom inkább leszek csendbe, ne lássák, hogy szenvedem…

Forgács Enikő Rita- Követlek az úton Bármerre is mész minden elmúlik, csak haladsz és az idő letelik. Elátkozott tükrök, meggörbített falak, semmi sem egyenes, senki nem ugyanaz. Megállni nem tudsz csak elszaladsz, csak annyit tehetsz, hogy irányítasz. De nem tudod merre menj, nem tudod kiben bízhatsz. Hogy is tudnád merre tarts, ha mindig ugyanabba a … Olvass tovább

Hosszú esték, rövid nyarak, így telik az élet. Szépen lassan elengeded gyermeki léted. Emlékszel rá, s benned marad, hiányolni fogod, de legbelül már tudod, hogy minden megváltozott. Nem hallgatsz már szép meséket, nem köt le a labda, s ott lapul a doboz alján a kikönyörgött játékbaba. Nem várod már este, hogy anya betakarjon, hullafáradt vagy … Olvass tovább

hallgatásba csikorgatott fogak tördelik a teret,időt,kezet az árnyékot ami lefolyik az útra csendben a repedésekbe húzva közénk egy választ és egy vonalat hogy nem tudom átlépni pedig át kéne a határaimat és dadogva ringat a remegés de csak belülről mert ki nem juthat hang ami összetörné a pillanatot tányérokat,ajándékokat,szíveket mert lábnyomaira nem léphetek a csalódásnak … Olvass tovább

könnyes éjszakákon átremegett kezek szorították a mondatokat a szájába oda a fogai közé ahová okádni járt már csak a gondolat vagy lenyúlt a torkáig hogy visszafelé jöjjön az élet ami még bocsánatot akart kérni de nem volt már kitől mert elvitte a szél szagú férfi a testes bűzt mindenki lemond végül valakiről: önmagáról önmagától kellett … Olvass tovább

épp térdig ér a fülledt meleg a sárga szirmok a nyakamba csorognak le az égből és leszédülnek az ágak a földre ahogy a felhők libbenő fehér bőre rájuk támaszkodik és a fejemnek csak a gazra a fűre nem léphetek és nincs út ahová haladhatnék mégis körbe érek visszafelé a kiindulási ponthoz mert majd egyszer utoljára … Olvass tovább

narancs pocsolyákba zöld cirmok könyökölnek átkarmolva a monoton képsort amit keretbe foglal az üveg amin kibámulva csak bámulok ki magamból miközben kitakarom a világot és önmagamat is nem tudom mit szeretnék vagy szeretnék-e bárkit végül az este dadogva kiugrik az útra amin átzuhan a rideg valóság hogy semmit sem érek de nem érek el odáig

az ágy alattunk könnyezve görnyed össze a paplan redői közénk ékelik a csöndet a markodba szorítva hideg meztelenségünk amit átcsikorgatsz a fogaid között mert már nem érhetsz hozzám többet máshoz meg nem akarsz. el akarsz válni a köldökzsinórtól a valóságtól tőlem távol háttal öltözöl felkapcsolva a villanyt hátha kiégetsz. végül a lányunkra rázuhan a fény … Olvass tovább

Ijesztő nézni a képeket. Látni, hogy nem vagyok rajtuk. Ha fizikálisak lennének, már gyűrött lenne a sarkuk. A képeiteket a kijelzőmön látom, és elmondhatatlanul bánom, hogy nem vagyok ott veletek. Mindig visszasírom a szeptembert. Mikor reményekkel telve céltudatosan álltam köztetek, de aztán valami félrement, azóta reggelente remegek. Mostanában csak megyek, magam sem tudom hova, cél … Olvass tovább

Kósza gondolatok között sétálok egymagam. Megszökik a fény, kiutat keresek. Érzem, elveszek. A szürke hétköznapok felfalják jövőm. Belém karol a félelem…

Csend van szívem dobogása, Hangos akár Mohács ostromlása. Tik-tak, tik-tak, Sejtelmes hang itt van. Emlékfoszlányok fel-fel jönnek, Rémálmok emiatt gyakran gyötörnek. Történések zuhataga nyakamba omlott, Pánik rohamom gyakorisága szaporodott. Lelkem sikít, agyam csitít, Gyenge, naív s kicsiny. Fegyvert fognak, földre rogynak, Le ragadtak mostan ottan. Csend van szívem zihál, Ki út nincs immár. Tik-tak, tik-tak, … Olvass tovább

Ez a vers engem ír: téged is és engem is. Magadra ismersz, ha olvasod soraim? Meglehet, a Te lelkedben is olyan tenger kavarog, Mellyel elárasztanánk mindent ugyanazon villamoson. Simítanám a lelked, ha engednéd, sok foltozott sebét, Mellyel megáldott Téged ez a furán elhajló Lét. Csak egy percre pihenj le! Gyere, zongorázok a lelkeden! Felnőtt testedben … Olvass tovább