A levelek gyorsan lehulltak, a rózsák elhervadtak Vége lett a télnek, s a megváltást hozó tavasznak. Mikor észbe kaptam már a szerelem sarkon fordult és elvesztettem, S cipője kopogását hallva rájöttem, sose lesz időm, hogy megkeressem.
Mindig akkor álmodom rólad mikor már nem tudok hová menni mert kényelmetlen lesz a világ akár egy ódon pokróc ami alatt viszket az egész testem aztán felkarolsz engem ahogy egy anya az elkóborolt gyermekét és mielőtt a hiányodra felébrednék megnyugtatsz hogy van még hová mennem még akkor is ha a lakásodhoz már nincs többé kulcsom
üresebb vagyok mint tegnap egyre üresebb leszek lassan elfogyok de legalább már nem kínoznak az emlékek nem vagyok már allergiás a napfényre nem félek tovább a sötétben onnan tudom hogy létezem hogy néha szólítanak a nevemen és amikor az esti utcákon sétálok elveszve átölelem a hideget hogy valami érintse a bőrömet
Látod a fényeket a város felett ahogy pillangóként köröznek az oszló szmogtengerben ma tiszta lesz minden ígérem úgyhogy fogd meg a kezemet leszek az idegenvezetőd egy éjszakára megmutatom neked a kedvenc helyemet ahol mindig megáll az idő néhány csillag is előbújt már az égen gyere fürödjünk meg együtt a fényben te is érzed hogy ez … Olvass tovább
Aja ama alattomos atom, Aki alantas, anyagi alakú alcímet aláír, Alábbvaló akciókért. Addig amott aggódik az aranyos angyal, Aki aktívan agyonüli magát bánatában, Azt remélve, hogy majd egyszer megbánja gondolatát… Az ember.
Az alap az az aranyalma, ami Balra barna, amarra arany s a Bálban bánatos bája bolondozik. Görcsösen síró mérge pedig Fenséges halállal áldd meg, Majd gyöngyös vidékre kísér. A feket-fehér világból, ahol Igazából az egyetlen szín a fekete, Átküld egy káprázatos tarka mesébe. Ez rejlik a gonosz alma erejében, Amely kedvesen, szelíden átver, De mégsem … Olvass tovább
hajnali négy óra, ma is két kacsa úszik a tóban. a nap lassan kúszik a horizontra. nem láttam hogy itt van, becsszóra! remélem ezért nem kerülök bitóra. le ülök mellé a mólóra, pólója karomat súrolja. rám tekint, fürkész mint egy ócskát. grimaszt húz a szája, én meg pont erre vágytam. még így is ragyog a … Olvass tovább
-A hat hónap hosszú magány, Mi lesz ha megöregedett? Valós, ifjúi szabadság? A remete nagy szerelme? -Nem vagytok itt ti, kiket nem ismerek, s máshol sincsetek, Én mégis hozzátok szólok, Jó s jobb soron bolond módon. -Előkelőnek: Nem szólsz ám, Neked te egy se: Nem szeretsz, Ne szólj s ne bátorkodj hozzám, Mert te vagy, … Olvass tovább
Én megláttam az ablakból magam éjjel az utcán, Ő pedig engem nézett: felnézett a lenéző Méla magára, lenéztem felnéző fi magamra, Ő is tudta, hogy ő most felnézett a lenéző Lanyha magára, lenéztem a felnéző fi magamra, Mert a sötétkék utcáról meglátta magát a Tárt ablakban, ahogy néztem le keservesen én rá
Állva az ablaknál kint egy szép este a gyermek Látja a házak a távolban már fénylenek egyre, Most épp elpilled, s közben gondolja: előtte Fénylik az összes, a mécsesek álmos naptemetőben Tudhatná, hogy a kétszínű távolban a nyers nyom Alvó ház, s pihenő erdő, amely este sok, elszórt Ő neki minden egyes ház, mit csak … Olvass tovább
Olyan lennék, mint napnyugtával növekvő árnyék, Összefonódó szerelmes kéz bálványozna, Azt hinné én vagyok a múló szép örök szobra, Hiába mondtam: „Múló szép ki ezt gondolja!” Összefonódó szerelmes kéz nem lenne másé, Se más csak, mint napnyugtával növekvő árnyék, Sötétség lennék az este alatt, láthatatlan Fekete lepel, mi eget, hegyet eltakar Nem is mondok és … Olvass tovább
Kereslek, de nem talállak sehol, Bárcsak gondolkoztam volna száműzetésedkor! Egyedül maradtam a sötét lápban, Itt hagytál a mindent beborító gyászban: Sötét láp ereje, egyre húz és húz lejjebbre Az érzelmeim mocsarának fenekére. Ordítanék, de elveszett a hangom. Egy szó sem jön ki a torkomon. Lehet meg is érdemlem azt, amit kapok Összetört szíved még mindig … Olvass tovább
nem féltem szeretni érzelmeim tavában evezni vagy lebegni, ne talán elmerülni akár egy ecset a festékben művészetet alkotni rád gondolva a selymes füvön ábrándozni közben minden gondot elfeledni egyetlen vágyam szívedbe lopózni s ott maradni megnyugodni veled együtt ragyogni nem féltelek szeretni csak azt féltem hallani, hogy te nem csak sosem fogsz úgy nézni engem … Olvass tovább
Elhaló csend, Inkább dalodat zengd! Hogy megmentsd, nevem ejtsd, elmém fejtsd! De szíved rejtsd, mielőtt még egyszerűen a reménytelen képzeletben, ismeretlen szerelemben átsuhanva megtörhetnék szemeidben. Tündérmeséidben hangod szebben cseng. Ne kérdezd, mit érzek a sötét járdaszegélyen, Margitszigeten, tizenévesen. Csillagos ösvényen vezetne nyolcvankilenc érzelmed. Kis híján, álomszegényen a képzeleted. Elérhetetlen tekintetedbe súgom neked, szúrja a lábam … Olvass tovább
Tovavitte a szél Most csak állok, várlak téged. Most csak állsz ott, vársz te engem. Egy távoli világ, Hova nem jutunk el. Hol nyílik sok virág, De nem mehetek fel. Hiába vársz te rám, Hiába sírok érted. Hiányzol kis drágám, Neked kéne élned. Tovavitte a szél, Minden reményünket. Elveszíti az ki él, Minden örömkönnyet. Tudod, … Olvass tovább
A hűs szellő mozgatta a faleveleket, a szikrázó nap sütötte az embereket. Szep nyári nap volt, mit mondhatnék? Szerelem ezen a napon a szívemhez ért. Szökőkútban pancsoló gyerekek hangosan, zördülőn zengnek. A vaníliafagylalt mennyei, a jégkása kicsit kesernyi. Esti sétára elmenve izgulok, hogy eljössz-e? Padon ülve várok reád, megpillantva téged lélegzetem elállt. Te vagy a … Olvass tovább
Kék vagyok, mint az óceán. Az ég, a víztükör, vagy aminek nevezni akarod. Leginkább kék vagyok, mint a fürdőszobacsempe. Hideg, sima, mintába ragasztott. Vagy ha ez jobban tetszik: kék vagyok, mint a csésze, amit a mosogatóban hagytak reggel, a nagy sietségben egyedül, minden búcsú nélkül, benne egy korty kávéval, ami már senkinek sem kell. Nem … Olvass tovább
Látom a Holdat A felsejlő felhők közt Látom a fényét A szomorú csillagokon túl Érzem, hogy itt van Az esti égbolton Ragyog a Hold A Hold, a Hold, a Hold Látom a Holdat álmomban Látom az arcát a párnámban Érzem, hogy itt van, itt mellettem A Holdam kitalált emléke Hozzám bújik, betakargat A csillagokkal elringat … Olvass tovább
Hol van a beszéd, Mely sokak szerint epés, A lelkeket hódító, Bölcseletekkel bódító? Hol van, mikor a szív A szó szabadságát szeretné, De azt a helyzet rabigája A Vesztőhely alá hajigálja. Csak akkor van, Ha esténként azon agy Az emlékeket valósággal Képzeli, azt a képtelen Képzetekkel képezi Amit a szív vágya támogat A valótlan gyáva … Olvass tovább
Zöld fűben a piszkos bakancs Nyomokat művel, hátulról a parancs Nem jön, mert nincs honnan hangozzon, Az egyén egymaga önnön, eljött ide, Hogy életében lapozzon. Kétlábán megáll az Istentelen. Körülnézve konstatálja miről szól A geológia dombos tudománya, A biológia lombos hagyománya. Nem csodálkozik, mert ezeket képen már látta. Csakhogy mégis el-elnézegeti a cifra tájat Annyira, … Olvass tovább