Fejünk felett a Hold

Elült a nyári tűz, a parti fák szomorgva bólogatnak egyre, a szél a kerteken bolondoz át, csodás virágaik letörve. Csupán a sóhajok lebegnek át a fellegek között az égig, alant a bánat ontja illatát, a szív beléremegve vérzik. Hiába minden, elrepült a nyár szerelmeink tovább cipelve, szilaj lován ügetve messze jár, az éjszakák nyomát seperte. … Olvass tovább

Nem szerettem sétálni

Nem szerettem sétálni, Otthonról én eljárni, Csak ha muszáj föltétlen, Iskolába elmentem. Nem szerettem eljárni, Szüleimmel sétálni, A Cenk* mögé elmenni, Az időt így tölteni, A legelőn lebzselni, Teheneket bámulni, A tó partján napozni, És a tóban fürödni. Inkább otthon olvasni, És a tévét figyelni, Ha akadt egy vígjáték, Azt nézni és nevetni. Akárhányszor elvittek, … Olvass tovább

Megkondul nehéz harang

Távolban fekete hegyek ölelnek lenyugvó Napot. Tiszta hangok közelednek. Rejteket keres magány, vihar előtti csendben megkondul nehéz harang. Megérkezett messzeség felismeri a kétkedőt. Ismerős lábnyomok tolakodnak. Homokszemre írt bűnök sikoltoznak gyermekhangon, s megkondul nehéz harang. Márványoltárok visszhangoznak szánalmas könyörgéseket. Elszórt magok szárba szöknek. Időt szaggat vágyakozásom, gyertyafénynél ölelkezek, és megkondul nehéz harang.

ARMAGEDDON UTÁN

M. Laurens ARMAGEDDON UTÁN [végső látomás] Az ember oly biztonságra vágyik, Ami számára már többé nem lehet. Búvóhelyet ás, az atom rakéták ellen, Ám valójában, önnön sírját ássa meg. S kinek a karja nem bírja a földet hányni, Futva, álcázva menekül egy helyért, S ha talál is olyan helyett, hol elbújhat, Maga sem érti már, … Olvass tovább

Dünnyögés

Bekopogtat a végidő, dünnyög az ember, rébuszokban beszél, toronyát-boronyát hord, mint jégkorszaki szél. Ember az üres hordón feláll és pobedál, lábbal tipor mindent, ördöggel cimborál, nemes célok helyett sörben bugyog az esztelen herebáj. A senkik pufajkája puffan, az aszfaltbetyár sereg bársony-székeibe váj! A bölcs szakállát vakarja, másik gatyáját kaparja. Okos nem tudja, meddig tart a … Olvass tovább

Szeretnélek megtartani

Ahogy a hold magányáról suttognak a csillagok Ahogy az elmúlásról rebegnek az aggok Ahogy a csecsemő a lét emlőiért ordít A víz elpárolog majd újra lecsapódik Üvegharangba zárt gondolatként jöttél százszor elképzelt már az agy és mégis az Elbának kellett megindulnia hogy érezzem Te vagy Szeretnélek szeretni ahogy a cseppköveket szeretik a barlangok szeretnélek ölelni … Olvass tovább

Szabadság himnusza

Te vagy a létnek örök fénye, lélek szárnya, mely égig érve igát tör ha börtönbe zárják, hittel, mint ki tudja, már várják. Tenger vagy, mely mozdul, árad, szél a leveleken, ha suttog szárnyad. Te származás nélküli otthon vagy mindeneknek egy közös hon. Hol nincs határ, kerítés, korlát, csak végtelen, csillagos ország. Hol az álmokat ingyen … Olvass tovább

Lét nyitánya

Lágy dallamot duruzsol a rádió, kortyolom koktélom finom hűsét, nem kell ahhoz mindig hangos dáridó, hogy érezzem életem kis derűjét. Megmondom én, pedig nem vagyok jós, hogy tőlem nem fogsz hallani áriát, hangom érdes vagy kellemes sikamlós, nem repeszt meg semmilyen kerámiát. Tudhatod, hogy odavagyok a táncért. Bárcsak bírná, sokszor járná a lábam! Levetettem magamról … Olvass tovább

Rumli vers

Kovács Erzsébet Ilona – Rumli vers Ülök egyedül e rumlis szobában, Ki fog segíteni nekem a pakolásban? Itt 20 ruha fekszik, ott 5 összehajtva, Erre egy táska, ott egy ékszer darabja. Mind elhagyatottan, szétdobálva, Csak ott vannak a rumlis szobába’. Itt ülök egyedül e rumli közepében, Azon gondolkodva, hogy történt ez vélem? Hol van a … Olvass tovább

Jégbe zárt

Nem számolok lélegzetet, tudom, majd felélem mind. Az, hogy vagyok, szívből ered, ismétlődés itt kering. Hol fukar, hol sokat számol, rajtakap, ha játszanék, ha a balsors árnyként táncol, fény-palástot hordanék, gyermeki reményből szőttet, de rongylelkem viselem, a poklomba elszegődtet, jég-álmaim cipelem. Nincs rám idő… kiolvadás, jégzajlásban lét pereg. Ígéretek… bús visszhangzás, torlódnak, mint jéghegyek. Rémálmokból … Olvass tovább

Néha szeretném, ha…

Néha szeretném, ha megállna az idő, maga a valóság már legyen hihető. A háború helyett végre legyen béke, emberek közötti gyűlöletnek vége. Szalad az idő, mi rohanunk utána, nem figyelünk másra, csak a pusztításra. Az emberek között ne legyen már dráma, ne legyünk senkinek sem a fő zsákmánya. Álljunk meg egy kicsit, hallgassuk a csendet, … Olvass tovább

Alkoss időtlent

Hetvenéves lettem Megszületünk, leéljük életünk, s e világból örökre elmegyünk. Ha már senki nem őrzi emlékünk, örökre feledésbe merülünk. alkoss értéket időtlent – neved őrzi így nem felednek Szabadka, 2025. január 14. Jurisin Szőke Margit

Elkorcsosult Éjszakák

Elkorcsosult éjszakák lépten-nyomon követik lelkemet. De a sorstalanság messzire elkerült engemet. Míg céltudattal élem az én apró életem, A halál árnyéka sem fog utolérni soha, amíg a reményt éltetem. Nem szolgáltam rá az elkeseredett bosszúra, Eltűnt az az árnyék, ami szívemet szétzúzta. Oly önző és tékozló dolgokat teremtettem, Míg itt vagyok ezen a földön, bánni … Olvass tovább

MÉG LÁTOM…

MÉG LÁTOM… Még látom a vén holdat, a csillagos eget A hét színű szivárványt a ködfelhők felett A tajtékzó tengerek vad, haragos hullámát A messze tűnő vihar csendes tisztulását A rügyező zöldellő fákat, illatos bokrokat, még ajkaimon érzem mézédes csókodat Látom, ahogy erős karod a vállamat fogja Így lettem egykor a szerelmed bolondja Érzem, hogy … Olvass tovább

Jégvirágos

Téli napon Nem szokatlan, Jégvirág nyílt Az ablakban. Kristály szirma Hogy csillogott Mikor a nap Rá ragyogott, De a fényben Könnye csordult, Szép levele Gyorsan torzult. Tünemény lett Mint egy álom, Szertefolyott A párkányon.

Ennyi vagy

láthatatlan pókháló levelek között lassan elhalványuló tenyérlenyomat pitypangpitykék rajzása a szélben léted csupán ennyike nyomot hagy alig hallható sóhaj nyári éjben madárlábacskák súlya az ágon halvány folt a sápadt hold arcán könnycsepp vigasz a halálon de néha hajnalban ha harmat pereg megcsillannak a hálón gyémánt szemek ahogy a kelő nap kevéske fényét pont odavetítik a … Olvass tovább

Szemernyi lét fürdéssel

Szél volt. A Balaton vörös lángfáklyát lengetett. Zúgó hullámok között csak nevetett és nevetett. Fürödtem benne: testemet és lelkemet is átkarolt. Tükröztette a mennyeket, mélyén a sötétlő pokolt. Jézus nyoma vízen pihent, fodrozódott a víg tavon. Míg lágy szele körülölelt, csak mosolygott a Balaton. Imát se mondok, bűbáj se ront, aggódni sem hagyom magam. Gyanakodva … Olvass tovább

Fakó démon

Kifakult a világ, oly gyászos az égbolt, fagy-tépte hecsedli – a szűz havon vérfolt, ég felé mutatnak lidérckarmú ágak, feketén hajolnak a recsegő árnyak… …tűhegyes fogával megsebez a télrém, csipkehúsom feslik – vérem a kötényén, korhadt szörnyetegek ostorozzák hátam, sajgó stigmát hagynak hitem alkonyában, köröttem már páncél – megreccsent a szívem, mozaik darabját szerteszét feszítem, … Olvass tovább

Daímōn.

Lopva táncoltál a meszelt falon, bomló szagodnak ajtót nyitottál s rém – álmaimban voltál vastagon. Nem marasztalnálak, ha mennél! Mint odvas fában a féreg furakodtál, lázas agy tekervényeiben kutakodtál. Tudtad mi árt, acél – élű szemed éget. Karcos tükröm elárul, bársonyon ülő vendégem vagy s létem születésemtől, padlóra vetett foszló képként kíséred. Undorodva nézlek. Oltár … Olvass tovább