Csillagsorsod magánya Nádasdi Éva emlékére Most tudtam csak meg, te kedves, öt éve már, hogy eltemettek. Nem hallottam róla, elkerült a hír, szelíd szóval már a másvilágról hívsz. Hinni akartam, hogy írsz, élsz, létezel. Nem maradsz magadnak, tévedett a végzeted. Készültem hozzád, mennyi mulasztás, magunkat-ámítás, megkésett sírás. Csillagsorsod magánya, az örök társ hiánya, a keresztre … Olvass tovább
Anyja csecsén csüngő apró gyermek, nem rég született piciny kis lélek. Tanulásba tengődik minden percében, ám még egy ártatlan rétegben. A világ óriás terhe még csak egy rét, mely ily kisdedként csak játék tér. Alapjait e-rétnek csak most élteti, párkányát e-létnek most tekinti. Ármányok hada őt még nem érinti, akkor még csak ezt mind játéknak … Olvass tovább
A hold kerek volt éppen, mert úgy tetszett neki. És fényt csiholt az égen, ha bárki kergeti elvesztett álmait sötétben, így könnyen megleli. Aztán gurulni kezdett a háztetők fölött, egy öreg, kövér kandúrt majdnem fellökött. A macska mérgesen fújt, s ő meg ijedtében kéménynek ütközött. Az oldala behorpadt, és egyre csak fogyott. Egy ablak lámpafénye … Olvass tovább
Marionett Zsinórokon függtünk a tervezőasztalon, majd a teremtő szabadságot ajándékozott nekünk, és elvágta a zsinórokat. Csak a faháztól szakadtunk el, de a kerítésén még nem sikerült átugornunk. 2021.04.13.
Amikor még magzat voltam Anyukámnak hasijában, Nem akartam én meghalni, Káros főzetet meginni. Mert azt mondták akkor neki, Petrezselymet meg kell főzni, Attól tudok visszamenni, És nem fogok megszületni. De már akkor nyakas voltam, Édesapámtól tanultam, Hogyan nem kell szót fogadni, A világgal jól kitolni. De nem így járt az én bátyám, Egy évvel korábban … Olvass tovább
VÉNSÉGEMRE (Feledhető emlékeim) Vénségemre hazug lettem, emlékeim eltemettem, mások mondják, Én hogy éltem, s hogy semmire se jól emlékszem. Vénségemre seggbe rúgtak, kitettek mindenféle gúnynak, rám varrták a múltnak szennyét, és újabb létem: immár nemlét. Budatétény, 2021. június 23.
Séta a ködben Hajnali ködben róttam az utam, egyedül, a magány fogta kezem, a hideg cseppek arcomba hulltak, köröttem az erdő ébredezett, A Nap fénye áttört a homályon, tépkedte a felszálló köd fátylát, gyűrt levelek hasaltak tócsákon, bambán bámultak a jelzőtáblák. Fagyos ágak nyújtóztak szikáran, egy madár rikoltott riadtan fel, ‘s míg a hangra tétován … Olvass tovább
Szikrázó sugaraival a Nap letekint a délutáni tájra, hol forróságtól kornyadozik a fű, s a fák lombját szürke por csúfítja. Reggel kinyílt üde rózsabimbó repedezett földre hullajtja szirmait, behúzott zsalugáterek mögött kicsi és nagy, békésen szunnyadna, ha nem zümmögne fülükbe egy fényt kereső, szemtelen bogár, szűrt árnyékban pihen a ménes, csengő is hallgat a csikó … Olvass tovább
Már jó ideje nem szeret. Mi van velem nem érdekli. Szobájába nem vár senki, sőt oda már be se enged. Nem törli le fájó könnyem, nem kísér el tekintete, nem bátorít fénylő szeme, oly igen fáj a közönye. Ő volt a legfőbb támaszom, ki mindig nagyon szeretett, mára már minden elveszett, nincs többé meghitt nyugalom. … Olvass tovább
Zajdul a vérem, bíboran buzog, ébred a hajnal pírja arcomon, leheleted csend izzó sóhaja neked vagyok bimbózó rózsafa, lobban a csókod szomjas ajkamon szikrát szít ölem ring és hajladoz’, szemedben szemem fűzi gyöngyeit gyönyör reszket vágy húsos szirmain. Lehull a szó, az ösztön illanó szerelem rebben puha pillangó piheg a párnán szívem és szíved, kezem … Olvass tovább
Neked adom Fájt a magány. Évekig. Nem aludtam órákig… Aztán egyszer rám köszöntél, s azt gondoltam, tovább mentél. De te! Írtál, újra, s újra, többet ért, mint egy szál rózsa. Meghódítottad lelkemet, így hát válaszoltam neked. Örömödet látni véltem, tetszett neked a fényképem. Gondoltam – érdekes ez, nagyon -, nem érdekel a tartalom? De csak … Olvass tovább
Hegy magasában hólepel roskadoz, Lemenő napsugár alatt kilehel. Olvadt könnyeivel búcsúzik a bérc, Búcsút int a Gyergyói havas. Lassú érből folyóvá dagad az Olt, Sebes árral hömpölyögve célba ér. Sziklát vájva görgeteg követ ragad, Bizonyítva, Ő az Úr a kő felett. Édes álmát ringatón felriasztja a tél, Tavaszi ébredést visz tova álmatag, Míg odalent a … Olvass tovább
Talán a névnapom volt, úgy emlékszem, futottunk át gyerekként ott a téren, apám biciklijét a járdán tolta, másik kezében óriási torta. Fonott szatyrában ott lapult a bambi, ezért is kellett hát nekünk rohanni, vasárnap volt, a boldogság csak áradt, másztunk nyakába, bár beteg volt, s fáradt. Az asztalnál hamar fogyott a torta, gyerekzsivajtól csillogott a … Olvass tovább
Hullj most eső, égi erő! Mosd el nékem terhemet. Légy utolsó, jéggel verő, törd szét sötét énemet. Rideg szellő, gyilkos angyal szárnyaidat úgy suhintsd, hogy érezzem azt csíp majd csattan, arcom rosszán úgy szakítsd. Sűrű sötét, porladt agyag, hintsd most reám hamvaid. Mik földre hullva, mennydörögve szétzúzzák rossz magvaid. És te bátor, tűzzel játszó, jöjj … Olvass tovább
Eladom a pénzem, eladom a csörgést. Eladom a fékem, eladom a pörgést. Eladom a borom, eladom a vizem. Eladom a korom. Tartalékom nincsen. Eladom hitelem, eladom a bankom. Eladom bizniszem. Eladom a hangom. Eladom a jövőm és eladom a múltam. Eladom mosolyom ágyra borultan. Eladom a fülem, eladom a számat. Eladom a szemem, eladom a … Olvass tovább
Talàn csak ott lètezik, ahol hisznek neki… Lètèt nem üldözi kètsèg, S bàrmennyire ràngat a mèlysèg, Àllandò ragyogàs övezi. S mikor az ègbolt pirosànàl Forrò csòkokba torkollik bele, Làgyan ölelő kezekbe terül S ringatòzik az alkonyat vele. Kòsza tincsek leplezik szeplőit Nem tökèletes, de az nem is lehet. De kiben ilyen szìv lüktet, erőteljesen Az … Olvass tovább
Kávéízű csók egy új nap reggelén, és csengő szó vagyok egy mondat elején, egy érzés, egy dallam a néma csendben, tükörkép vagyok szerelmes szemedben. Fuldokló testnek az utolsó remény, patak és a medre vagyunk te meg én, túl a sok küzdelmen, túl minden álmon, végleg eggyé váltunk egy kórházi ágyon. Benned voltam eddig, csak most … Olvass tovább
Horváth M. Zsuzsanna A bujdosó Ég kékjében fürdő hegycsúcsok, csendfüggönye békés. Verssorok könyvemben elbújtok, nincs titok, csak féltés. Bujdosó lelkemtől búcsúztok, fojtogató érzés. Fájó, könnyáztatta hullámok, habokba szőtt, fényén. Radnóti Miklós A bujdosó című verse ihlette versem sorait.
Jő világvége? Sötétszürke felhők gyülekeznek, Hátborzongatók és ijesztőek. Este van, – akár éjszaka lenne, Madársereg szálldos fejvesztetten. Nincs esernyőm, se esőkabátom, Csak lenge szoknyám s ujjatlan pólóm. Elbújjak vagy fussak – nem is tudom. Nos, nyúlcipőmet gyorsan felhúzom. Bőszen dörög az ég, vadul a szél, Felkapja a szoknyám, ki ő, mit vél? Ne játsszon velem, … Olvass tovább
Igazi vagyon Én nem álmodoztam mérhetetlen kincsen. Nem fájt a fejem sem nekem miért nincsen ékszerem, s garázsban nagy luxusautó. Viszont sosem voltam szegény, földönfutó. Van egy örökségem apámtól, s anyámtól, azzal föl nem érhet semmi a világból, mert az, amit kaptam lélek tisztasága. Ezt a gazdagságot a sors nekem szánta. Ennél nagyobb kincset senki … Olvass tovább