Neked mesélek

Neked mesélek Itt sétálok most egyedül És fáj, hogy én még élek. Te látsz az égből, úgy hiszem. Figyelj, neked mesélek. Már sárgulóban mind a fák, Vagy bíborszínben égnek, A múltba hulló perceink Még felragyogva élnek.

Hóvirágbűvölő

Hóvirágbűvölő Mintha ezer szivárvány ragyogna egymáson, dúdolva az éneket, amit csak Te értesz; Te, kinek ágya, puhább, mint a mohabársony, utat mutatva, lelked megismeréséhez. Hogy a zárat, leüthesse róla az öklöm, kit bárminek képzelhetlek és hívhatlak; ki bennem élsz, és bennem uralkodsz örökkön, kinek a nagy szemei, most is rám virradnak. Kivel minden nap csoda, … Olvass tovább

Valami régen…

Valami régen… Valami régen nagyon elromlott, nem voltak viszonyítási pontok. A világ nem haladt, egyhelyben állt, megrendült képzetem csodára várt. Várt, de nem hitt benne mégsem soha, talán ezért volt sorsom mostoha. Megfakult hitek, áhított álmok nem hoztak csupán beteg virágot. Hagymázas éjek rémes óráján átgázolt bőszen tudatom vágyán. Vijjogott a sötét halálmadár, vitte bús … Olvass tovább

film noir

most még csak álmaimban járok ott, ahol a hangok élnek bezárva, légmentesen lezárt dobozban, örökös rabságban dermesztő ez a hely, színtelen és sivár minden, mint egy fekete-fehér filmben, az ég sem kék, nincs miért felnézz kifakult érzelmek hevernek szerteszét, nem lélegzik a táj, itt már minden gondolatom, új gazdára talált félek, egyszer nem ébredek fel … Olvass tovább

Szeretlek

Az ágyamon fekve a csend csontomig átjár. Ordítva feltépi régi sebeinket testemen. A kín hosszú árny képében néz az ablakon át: pislogva szemléli semmivé tépett lelkelmet. Mindenhol egyszerre oltják le a villanyt. Lassan elsüllyedek a mélykék örvényben. Üvöltve zokog a szél, amíg fel nem virrad, betör a szobámba, s nem hagy békében. A sötét ég … Olvass tovább

Sóhaj (Ágicához)

Amíg nem ismertelek olyan voltam mint ez a vadalmafa Testem görcsökbe rándult majdnem a földön feküdt Vézna gyökereim kövekkel verekedtek Ág-karjaim az ég felé nyútózkodtak Pattanni vágyó rügyeim hónom alól kiábrándultan bámultak a tavaszba A nyár is keserves volt Az ősz még keservesebb Gyümölcseim rám száradtak vagy lehullottak az avarba és rohadtak amíg a tél … Olvass tovább

bonbon és krizantém

fogaimban bonbonok percegnek csonka lábán mankózik karöltve velem az idő a zöld-szagú élet sokadik próbálkozásra is csak kesernyés illatú krizantém lesz a halál feltétlenül megoldja majd sápkóros bajainkat amikor a rögök a gödörbe görögnek.

Remény morzsa

El nehezül a szív Fájón fel tekint Annyi veszteség mint megannyi szál virág mit el ért az aszáj Lelkéből őket nem táplálja semmi már Pihenni tér, valami többet jót remél Hajt még fejet boldogan, álmodik, de az talán most el nem illan.

LélekTavasz

Csodaszép virágzat, Madarak trilláznak, Dallamait zongorázza erdőben a szél, S Napnak langy sugaraiban fürdőzik a rét. Zümmögnek a méhek, Hangjuk is mézédes, S a szellő táncolni kéri fel a jácintot, És egy tücsök erre a hangszerén játszik ott. Nárciszok tapsolnak, Harangláb dalolgat, Pillangók törékeny szárnyaikkal repkednek, E zene és e látvány mind kedves lelkemnek. Közeleg … Olvass tovább

Éjmadár

Szobámba bújnak a csend-csillagok, leülnek mellém és szelíd árván nézik hogy magam vagyok. Nem szólnak semmit – mit is tudnának – csak kopott fénnyel vigasztalnának, néma sóhaj vállamra száll, éjsötét színű nagy madár kormos tollán feketén suhan át puha talpán a magány. Holdfény csepereg mint ezüst eső lepedő ráncaiban csordogáló hangtalan éji folyam, bőrömhöz ér, … Olvass tovább

Szelni az örömből

Boldogság, téged oly ritkán látlak, belőled számomra kevéske marad, gyakoribb, hívatlan vendég a bánat, pedig keseregni nem lenne szabad, hisz egy pillantás, és az élet elmúlt, megdöbbenünk ezen, süketen, vakon, fejünk a párna helyett porba hull, és az elmúlás sötét árnyba von, kiszakadunk a térből és időből, anélkül, hogy megfejtenénk a titkot, mi mindent éltetett … Olvass tovább

Velem, vagy ellenem?

Amikor majd elül a por, Valahol még halk zene szól. Kimondom, bár szíven talál, Ketten leszünk mindössze már. A történet így ér véget? „Fogyóeszköz” … Emberélet. A távolban gombafelhő, Nem lesz mező, nem lesz erdő. Ugye ez csak egy rémálom, S az ébredést oly rég várom, Hol az ember vermet nem ás, De hisz teszi, … Olvass tovább

A torony tetején

Fent – Lent. Repültem – Zuhanok. Néha felejtem csak el Valójában ki vagyok. Néha hasít csak belém fájdalom, Nevetek rajta; az értelemnek átadom. Mindenikre van válasz, Mindegyik csak hazugság. Belém veti mégis ezernyi sok írmagját; Szépségem, értékem, Amit mindeddig jól tudtam Abból lesz millió kérdésem. De nem, magányos nem vagyok, Madarakkal repültem, tollaikkal zuhanok. Hagyom … Olvass tovább

Arató dal (archaizáló vers)

Szép emlékeim a betakarításról Értékké válnak, e krónikaírástól. Tollam alatt megbúvó szavak úgy dőlnek, Mintha érett kalászból kiperegnének. Beérett a nyárnak dús szemű kalásza, Ős természetnek értékadó varázsa. Suhanva, pengő kaszák vágták a rendet, Marokszedő leányok nótája zengett. Szorgos férfinépség egész nap csak vágta, Meg-megbillent közben vizeskorsó szája. Kévekötők buzgón rakták a keresztet, Déli harangszónál … Olvass tovább

Csóközön mezején

Márciusi szellő Kint bolyongsz szüntelen. Gonosz magány átkán Lépdelnél szívemen? Koromsötét éjnek Hangos sóhajtása. Elpihen fáradtan Mosoly kalitkában. Elcsendesül minden A faág sem rezzen. Vágyaim tetthelyét Ajkaddal érinted. Csóközön terepén Aléltan pihegek. Az érzést leírni Szavakban nem lehet. Álmaink mezején Tobzódik a vágyunk. Féltett szerelmünket Pamlagon találjuk. Forró csók hevében Kéjek közt ájultan. Szerelem oltárán … Olvass tovább

LEVENDULÁKKAL

LEVENDULÁKKAL Levendulákkal, hogy lásd miért, Mert nincs örökre, Nézni akarlak a kádamban, Felizzik a gyertyafény, És ki fogsz lépni csatakosan, Patakok a vállaidról, Nedvességed illata, A bolyhaidon viruló pettyek, Múzsa vagy, és kellesz nekem, Nedves hajad számhoz libben, Kedves lábak – tovább nincsen… 2024-03-08 Geyer Gyula

Fenntarthatóság

Kisöpröm lelkem szemetét: a taknyos-könnyes önsajnálat-galacsinokat, a penészedő előítélethalmokat, a dunsztolt nehezteléspalackokat, az éles bűntudatszilánkokat, a kudarcok fekete fáradtolajcseppjeit; szelektíven kupacokba gyűjtöm őket aztán újrahasznosítva előnyt faragok belőlük: lebomló tasakokban mélyre ásva a hitemet táplálják, felolvasztva-újraformálva a lelkemet támasztják. És ha belül kész a seprés, tiszta minden gondolat, akkor kezdem odakinn rendben egymás mellé illesztgetni … Olvass tovább

Az apokalipszis lovasai

Nyerítés, patadobogás. Porfelhő árad a messzeségben. Dereng előttünk Düreri kép: Négy lovas vágtat sötét éjben. Csillagok fénye csillan a kardján, vér szaga jelzi, hogy merre tart tán. Pusztulás kíséri és üszkös romok. Kegyetlen lovas: önző, konok. Mellette üget “méltó” társa. Csontkeze ráakad a kantárra. Bomlás jelzi, amerre lép. Semmi se marad onnantól ép. Mit elkezdett … Olvass tovább

TELIVÉR

TELIVÉR Már megint a tavasszal jönnek, Már megint a Valentin-ünnep, Már megint az elhagyott lelkem, Mert én vagyok a telhetetlen. Már nem mozdulok a csengésre, Mert jól lerúgtam a félelmem, Felveszem a földről az arcom, Mennyire más így látni mindent. Nem akarok nem gondolni rád, Telivér, telivér – éppen merre jársz? Már elveszett, és elengedem, … Olvass tovább

A Szerelmem megtalálom!

A Szerelmem megtalálom, Úgy elmegyek, nem is bánom, Kezdek megint új életet, Gazdagot, békéset, szépet! A Szerelmem megtalálom, Megismerem, nagyon várom, Boldog vagyok és szeretem, Ő is boldog, szeret engem! A Szerelmem megtalálom, Békém, csendem és nyugalmam, Teljes lesz az én életem, Mert Ő az én minden kincsem! A Szerelmem megtalálom, Azon nyomban továbbállok, Varázslatos, … Olvass tovább