Tábla előtt

A tábla előtt állok van rá százhúsz másodpercem, hogy megmagyarázzam, miért határtalan a végtelen. A két percem letelt, további figyelemre nincs esély, pedig még magyaráznám, hogy miért világos a sötét űri éj. Lépek kettőt, lássam figyel-e még gyermekszem, ha felnéz már az is elég – minden generációs akadályt leküzdenék hogy elmondhassam miért kék az ég.

Májusi eső

Májusi eső kopog csak kopog ritmusra üti az ablakot zöld fűben fürdik a kis rigó hangosan fütyül egy dallamot diófán piros fakopáncs dobog szorgosan gyógyítja fa kérgét sok kis kukac rejlik alatta reméli megleli ebédjét kert sarkában pipacs pompázik magját ejtette őszi szél napfény csillan illan a felhő zöldül a mező s a búzavetés szerelmes … Olvass tovább

Ami visszavonhatatlan…

Becsapott a vég… Március volt, a Nap ragyogott, Sugara minket simogatott. Aranyeső hullt ránk, Néma maradt a szánk. Légben bűvös varázs kavargott. Sok aranyló szirom csak hullott, Ujjainkon arany csillogott. Sziromból lett ágyunk, Égbe szökött vágyunk. Boldogság szemünkben villogott. Hittük, hogy örökre így marad, Boldogság, szeretet csak dagad. Sorsunk másképp írták, Őt elszólították. Azóta a … Olvass tovább

Királyok a városban

Fehérváron egy ködös, különös hajnalon nyílnak a nehéz márványlapok, és előjönnek a nemzet-nagyok. Előjönnek zörögve, meggyötörve, megfakulva és összetörve. Törökök által szerteszórva Szapolyainak összes csontja. Nyílnak az osszáriumok… István már nem, de sír-szarkofágja ott pihen romkert kövén magába`. Szent Jobbja pedig ott vonul a körmeneteken konokul. Könyves Kálmán, korának legműveltebbje, – így vonult be a … Olvass tovább

axióma

nyomaték lesz szavam elhangzott mondatom – tán nem lesz hasztalan körmölök szombaton rajzolok majd éjjel ékes gyöngybetűkkel mondattal és érvvel könnyel és derűvel hallgassák meg értsék elrejtett javaim nincsen semmi kétség nem dőlnek falaim anyag összefogja erős fundamentum kitartásnak drogja érzés és momentum lüktető eremben bizsergő remények csillagos jelenben súgják hogy reméljek verslábbal támasztom azt … Olvass tovább

Csak az enyém

Csak az enyém az idő; Emléke veszettül ordibál bennem. Csak az enyém az a vágy, mely porrá lett, valahányszor szemem reá szegeztem. Csak az enyém a könny. Mi titkon száradt fel arcomon. Csak az enyém a sötét. Gyászoló lelkemnek ruhája, ő vagyon… Csak az enyém az a félelem: Libikóka a jövőkép, s ingovány. Csak az … Olvass tovább

Ballábas-kor

Ballábas-kor Bal-lábas nap kel, Kátyús út kórházba visz . Megrázkódtatás. Testnek és léleknek fáj, Emlékbe barázdát váj. Vándorló-vírus-robbanás… Mindenkit el ér a hatás! Beteg ember bús, Hangulat zúzó a kór. Kín földbe döngöl! Csiga talpú perc tötyög, Keser sóhaj még hörög. Nem kell ide diagnózis. Hiánycikk az eszes dózis. Bal lábas kor van… Kátyús út … Olvass tovább

Holdfény

Pintér Illangó Holdfény Bús borús a láthatár, szürke éjfényes a táj, mindenkinek szíve fáj. A föld rögösen száraz, könnye elfogyott mára. Holdvilágfehér menyasszonyi ruha, vőlegénye katona háborúban. Szoknya ezeregy rojtja, idegesen morzsolgatja. Hol marad az öröm könnye? Esküvője mért oly messze? Fekete ég a szemfödél. Kezében gyűrött levél, lecsukta puska szemét. Ezüstfényt fürdik a táj, … Olvass tovább

Egy hét – egy év

“Itt van az ősz, itt van újra”… Holnap, télbe, fordul időnk, ezért majd úgy délidőben, újévet is ünnepeljünk. Ettől biztos jobb lesz kedvünk, tudva újból tavaszunk jő, szombatra már itt a nyár is, vasárnap meg, strandra megyünk. 2024.

Elgépelt szerelmi vallomás

Elgépelt szerelmi vallomás Mosolyából árad a boldogság tiszta forrásvize. Az ölelésnél félnél elengedni, mert lehet az-az utolsó. Plafonodba mázoltad arcát, hogy ott is felnézhess rá. Minden álmod róla térd magasságba húztad, hogy beléjük botolj. A Szerelem nélküle hiányzó szó a fogalomtáradban. Kezét szorítanád a feketébe öltöztetett ágyadon. Az életed adnád ha pislogásakor kilőné szívedet. Az … Olvass tovább

A volna még küszöbén

Szétnézek még e fékevesztett, bosszúszomjas, megváltozott Világon; felmérhetetlen szakadékok közé ránt, vonszol kétségbeesett félelmem. Ismeretlen erő kényszerít rá, hogy sokszor megtegyem az elkerülhetetlent. Mint már mindenütt. A Végzet ismeretlen idegenként itt is működni kezd. Röpködnek lángoló kődarabok, lehullott Janus-fejek. Összetörve mászik, vonszolná még önmagát a szabadgondolkodó szellem. Már nem maradhat több visszakozás! Nincs meglapulás. Valamit … Olvass tovább