Csak állunk, kéz a kézben, és csodáljuk a hegyet, a fölénk magasodó sziklák peremét, a forrást, mi szemünk láttára születik újjá, suhanó árnyak között a táncoló fényt. Leülünk, kéz a kézben, és csodáljuk a mezőt, a csillag cseppekbe zárt hajnal harmatát, mint tavaszi vászon, szivárványszínekkel festve, lelkünkben virágzó, bódító illatát. Sétálunk, kéz a kézben, és … Olvass tovább
Verssorok szövik át a létet. Szavak és hangok megigéznek. Strófák életünk széttagolják, írásjelek rajtuk a bóják. Hatalommániás zsarnokok: csak jönnek, jönnek a mondatok. Szövetté válik az élet, s a tények megelevenedett hősköltemények. Titkos, rejtett balladák rímelik át az út porát. S a frappáns, ütős négysoros meséli el, aki én vagyok.
Hogyha cseng a telefon, és felveszed, Egy ismerős hang köszön rád, Régen nem volt ilyen jó hangulat már, Eltűntél, hol voltál? Azt hittem, elfeledtél. De most megjelensz, és minden olyan, mint rég. Csak egy szó, csak egy hit, minden sikerül itt, Vágyakozás, tél és a nyár, lassan derűs lesz az ég, Bár az idő elválasztott, … Olvass tovább
Szerelmes nóta szól valahol. Régi csókok íze a számban nem tudom agyam meddig, meddig őrzi meg az álmokat. Szeretem a tavasz friss üde színeit, ahogy nyílnak az első virágok. A puha tavaszillatú reggeleket, mikor szerelemillatot hordoz a szél. Ahogy a tél megadja magát a tavasz első hírnökeinek, amikor az eget sötétre festik a hazatérő égi … Olvass tovább
Egy zenekritikushoz Ki írja meg, hogy mi a jó írás? Az, ki sosem dicsért, csak kritizált. Ki mondja meg, hogy mi a jó színház az, ki sohasem beszélt, csak firkált. Ki sohasem dirigált Operát, körmöli bőszen a mondvacsinált icike-picike karnagyi hibát. Szidja a zenekart véres szájjal az, ki sohasem vesződött náddal. Brácsa, bőgő, hegedű, gordonka … Olvass tovább
Hívatlan látogató Sokat gondolkodom azon vérvörösen: Milyen lenne? Nem holnap. Ma. Negyvenöt évem feketésbarnán s lassan ráomlik e félkomfortzónára. De mielőtt maga alá temetne, időszakosan azért várlak. Nem leszek ellenedre. A Te női valódnak, de nekem is: Csak az kell. Meg a vakvéletlen. Megvetemedett szocreál egyenajtóm előtt állsz. Éjfél körül be is engedlek. Nem hozzám … Olvass tovább
Vágyakat érlel a forró éjszaka, izzik a ház is, szálldos a szikraeső, beteríti az éjjeli álmokat. Libben a pille a réten, ring odafönn ma a Hold is, szép szerelem tüze perzsel a szívben, látod-e kedves? Fénybogarak, dalokat zümmögnek, s jönnek az emlékek, volt az a séta az éj peremén, létem veled éltem. Nem lesz olyan … Olvass tovább
Nyílnak a réten szép, tarka virágok, szorgos méhek dolgoznak, csurran a méz, égkéken szilaj felhők vágtáznak, ez nem olyan nyár, mint volt nem oly rég. Már nincs négy évszak, változik minden, jégeső, porfelhő, kánikula, vetésnek sokszor termése nincsen, tó sikolt némán víztől búcsúzva. De még nyílnak a réten virágok, s még él a föld, ha … Olvass tovább
Bizonyos vagy,Uram? Tényleg ez kell nékem? Vagy egy újabb mi gátolja utam S hirtelen eltévedem? Önre bíznám magam De gátol valami A múltam Rettegek hogy ismételten falnak futok S nem lesz bennem semmi Csupán törött csontok Rakjon össze s építsen újra Mint a jeruzsálemi templomot Hogy ne érezzek semmit Mikor ismételten a falhoz rohanok
Szeretnék szeretve lenni általad, s látni minden érzést, ami az arcodon áthalad. Csodálattal nézni, csillogó szemekkel, soha be nem telni átható lényeddel. Szeretnék veled kelni, mikor a nap felkel, s veled feküdni, mikor az éjjel minden fényt elnyel. Hallgatni kellemes szívdobogásodat, figyelni arcodon gondtalanságodat. Bár megtehetném, hogy veled legyek. Szívemen nem lennének be nem gyógyuló … Olvass tovább
Minden pislogásod Spirálos orsón suhanó filmtekercs. Az idő fragmentumai közé Rögzítőoldatba mártott papirusz. Nevettél a tejútrendszer útvesztőin, Mert hitted, hogy minden út kiút. A kapun túl, huzatos útkereszteződés, Egymásra tülkölő autók. A kéktelen hétköznapok hálószobáiban Diszkréten öltözött elhidegülés. Szemközt, a sárguló tükörben feszülő enyészet. Felsértett tenyeredben őszülő napok Rohanó faszilánkjai. Hiába szorítod ökölbe a kezed, … Olvass tovább
Ha majd eljő a pillanat, mikor mélyen a szemembe nézel, szám többé már nem nyílik szóra. Bezárul szótlan. Ez nekem elég lesz, mindent jelent majd, tőled többet már nem is kérdezek, csak hagyom, hogy lélegzetem is tiéd legyen!
Ahogy az ősz hajlik a télbe, úgy hajlok én is hozzád. Ahogy a hold az égre lép, úgy követlek én is tovább. Mint holdat a fényes csillagok, s ahogy váltják egymást napok és éjjek, úgy változom én is érted, mert benned mindenre választ lelek.
A felemás indulat, mintha minden percben egyenes vonalakkal körbe is rajzolná sokat-tűrt ember lélektanát; kötél-idegek jeltelen játéka, akár valami amatőr, vagy épp botcsinálta kötéltáncos köznapjaink arcára hull, pókhálók fonalán néz át. A szeszélyes árnyakat is jó volna sokszor átrajzolni, míg kirandírozhatók, hogy semmiképp se bánthassák az emberfiát. Mohó zsarnokokat válthat nem csupán a nyomulós, folyamatosan … Olvass tovább
Mondd Kővé dermesztettél pillantásoddal. Elfolytam szótlanul a hullámok közt. A csend szellőt lehel az omladozásban. Meglengtek a kalászok a karjaimon. Szavakkal próbáltam eltakarni magam, de te megint lehúztad rólam a leplet. Ekkor ránk nyitott a múlt, melytől végleg elzárkóztunk rég. Gyalázatom feltört a kútból, mely lenyomta tekintetem a talajra. Kenyeret adtál a holnapomhoz, tán így … Olvass tovább
Hazárdjáték 1 Összedöntve a világot és az eget, fütyülve más eszére és más szavára; várva csak, hogy értem a könnyed megered, hogy elmondd, mire való a bosszú és a hála. Könnyek közt kacagva, és az agyam rágva, kiben száz és ezer, kínzó emlék lebeg; pocsékolva időm a letargiákra, pihenve el, akár a száraz levelek. 2 … Olvass tovább
Dél után Édes álmok párnáján üldögélek, hajam cseresznyeág cibálja, szelíd kávét és gyönge bort iszom, míg csendes, esti füst száll a virágra, várom, tán visszajön véle az ifjúságom. Egy szálló pókfonál, vagy cinke rebbenése, egy pillanat elég s elém vetűl a múlt, szép kedvesek, akik mind elfogadtak és mások is, ahol csak kép vagyok, mindegyik … Olvass tovább
Nyaralás A kívánatos úti cél, magához vonzott… Újdonság öröme gyorsan szertefoszlott. Vágyad tárgya, mint időjárás, változik. A hazaúttal nem várnál holnapig. Gyötörni kezdett a honvágy. Biztonsági öved, utaddal szétszakadt! Mily gyönyörű,– tájon jártál? Dombok között, bíbor patak… Szőke búzamezőn, borzolt kalászok. Nyíló pipacs közt, tövis szúrt, — alázott? Keskenyé vált, a hazafelé vezetető út. Két … Olvass tovább
A négy lovas János látta hogy jönnek messziről, nem hitték a szavait, honnan tudja? Minden korban ott vannak a kétkedők, a halált kicselezni kész ügyeskedők. Az első lovas fehér mint az ártatlanok, pedig hozza magával a dögvészt, viszályt szít angyal és ördög között, izzó katlan lesz a tönkretett föld. A második vörös mint a kiontott … Olvass tovább
MERGITUR NON SUBMERGITUR a széles kapubejárón besétálva hirtelen más világba léphetsz át az ódon városfal és magas tűzfalak ölelésében terebély gesztenyefa nyújtózik késő délutáni napsütés, az udvar kockacsendjében semmi sem mozdul időzárványok között a titáni zöld lombkorona merül, de nem süllyed csendből font falak ölelik mindenfelől nem süllyedhet el /Sopron/ —