Anyai ölelés

Köszöntése küszöbén nem jött szó a számra, szavak nélkül álltam én, s karjaim kitárva. Kavargó érzéseim tétovázón néztek, legördülő könnyeim arcomra peregtek. Érzem, szíve hogy` dobog, öleléstől verdes, izgalommal dadogok, akár egy kisgyermek. Sok szép mondat cserben hagy, mely költőknél éled… Élvezem, míg sorsom vagy …az anyai édent.

ÚGY ÉLTEM…

Úgy éltem, ahogy azt két szülém mondta: Szorgalommal, becsülettel, gondosan. Mégsem fizettek nekem soha annyit, Hogy élhetnék egyszer végre, gondtalan. Házamért is, feladtam negyven évet, S felneveltem két haszontalan kölyköt, Feleségem is, már régóta elment: Életében luxusra sohasem költött. Kereshettem volna többet is talán, A lopósok között keresve helyet, Tán nem múlt volna hasztalan annyi … Olvass tovább

Csak sétálok

Lépteim lágy neszét hallgatják az út menti karcsú füvek, lilán ring a bogáncs szirmán egy lepkeszárnyú pillanat, pitypangpehely száll az égig, puha kerengése néma pilletánc. Ólmos súllyal terpeszkedik előttem néhány sziklatömb, s ahogy a fénynyaláb ugrik át felettük, úgy szökkenek én is, aranypára hullong hajamba, és tincsenként fonja az ősz szoros varkocsba időm. A csupaszodó … Olvass tovább

In Nomine

In Nomine Patris körbevesz a matrix álmodom a világot, a világ álmodik engem a válaszokért a lét forrásához kell mennem bennem a végtelen én a végtelenben szárnyal a lélek az isteni képzeletben vihar tombol, majd derűs nap fénylik az élők mindkettőt igénylik számtalan történetet ír a gondolat az érzelem kifesti az örömöket és a gondokat … Olvass tovább

Intermezzo (Közjáték)

Mint a letört grafithegy, úgy heverek szótlanul. Nem búcsuztam el, nem igazán volt mikor. Egyszer csak letörtek, belőlem már nem lesz szó. Az otthonom áthegyezik, engem kukába löknek, minden bennem maradt sorral kéz a kézben múlni el. Dörzsöljetek inkább a papírra! Firka leszek, gondolat folt. Ott fedje egymást minden indulat, jelként, hogy e darab is … Olvass tovább

Csak azért se…

Csak azért se mondom, hogy itt a vége, Csak azért is folytatom, ha megsebez is az élet. Csak azért se mondom kemény a padló, Csak azért is felállok és megyek tovább. Csak azért se mondom nincs értelme küzdeni, Csak azért is szembenézek ezernyi vésszel. Csak azért se félek másokat szeretni, Csak azért is mindent megbocsájtok. … Olvass tovább

Egészrész

Miért én vagyok az irigy folyton? Miért az én fejemben nem lehet nyugalom? Miért én lettem a függő? Az EGÉSZséges embereken csüngő? Miért nem érti meg senki, hogy elviselhetetlen az elmémben lenni? Miért nem múlik el soha a küzdelem? Úgy érzem elbukok szüntelen. Semmi nem az enyém csak részben, miért nem az enyém egészben? Miért … Olvass tovább

Az ősz hegedűse

Foszladozó nyáridőben szél söpörte fák tövében lapul az ősz hegedűse, zöldül még a rétnek füve. Elsöprő a húrok hangja, szél kócolja a hajamat, zizegnek a falevelek, madarakkal útra kelnek. Búcsú nélkül széllel szállnak, köd fátylába burkolódznak, kezet fog az ősz a nyárral, varjú károg a határban. A hegedű tovább zenél, széllel együtt új dalt regél, … Olvass tovább

Közvetett önbizalom

Két nap között is eltelik valami, amit nem három kettőspontnak veszünk meg az akciós sorok alatt. Komoly célokat tűztem ki magam elé, megjelölve azokat színes, nagy kérdőjelekkel, mert nem biztos. De nem vagyok írásjel, mert engem nem könnyű szeretni. Pár napja elhaladtam magam előtt, de nem ismertem fel a képet, pedig mozgott. Talán a következő … Olvass tovább

Örökké

Örökké Ha elmegyek is veled vagyok örökké, kérlek a szíved ne fájjon már soha többé… Ha egy napon aláírom az ítéletem, tudd hát, hogy szívemet a tűzben elégetem! Ha a fájdalmat nem bírja már látni szemem, s nem tudom cipelni a roskadozó testem. Te ölelj majd magadhoz fényes kegyelem. Ó Uram, mily nagy teher, de … Olvass tovább

Séta az őszbe

Olyan gyorsan elment a nyár, alig érzem melegsége illatát. Jó lenne, ha még mindig nyár lehetne, kisétálhatnék újból a ligetbe. Könnyű nyári ruhámban, fehér kis cipellőmben ugrándoznék vidáman az árnyékos erdőben. Mellettem kislányom, karján pici kosarával, melyet épp akkor rakott tele színes virággal. Felettünk a fák zöld lombjaikkal, mintha az erdő csendje minket marasztalna. Később, … Olvass tovább

Messze fénylőn

Napfény suhant a lombok között, földig leért a rétek fölött, aranysárgán izzott, tündökölt tengernyi színben, mint igazgyöngy. A reggeli nyüzsgő változás természetnek hozott száz csodát. Virág hajt a nappal mezején, eső, cseppet hagyott levelén. Bűvös illat a nyár varázsa, fény csókolt nyíló orgonákat, az éji dal a csenddel zendült, messze fénylőn, hol a Nap letűnt. … Olvass tovább

Bizakodás szkeptikusan

Lassanként elhagynak ifjonti hős-kamasz álmaim: forgatókönyvek s színdarabok megkomponált szövegkönyvei. Lassanként a kezdeti demencia börtönrácsai kattognak becsípődött hurokként elmém fogaskerekén. Hol vannak már rőzsebokor-lángú szent szerelmek emlékei, mikor egyetlen pillantással átadható volt a szeretet halhatatlan hatalma?! Talán már csupán bennem pislákol, emésztődik szüntelen-lassacskán elhagynak ők is az igérgetős barátok, kik egykoron még tűzbe mentek értem, … Olvass tovább

A mécses ereje

Létünk megint lepergetett 356 napot naptárjainkon, mellettünk sok barát volt, akiken nem volt sose folt, s ha kellet a segítség, ott volt, szívük folyvást melengetett, dolgunk tesszük, lapot húz a sors, fájdalmat is okoz, ha vég kopog, spongyává lesz az érzelem, megint megüresedik egy hely, tegnap még telefonált, csacsogott, ma gyászjelentés jött Facebookon, arca feldereng, … Olvass tovább

Lapok egy kórboncnok naplójából

Lapok egy kórboncnok naplójából Megpróbálok nem elveszni most, a sablonos klisékben, remélve hogy a szemedben minden szavam erőt láttat; ha úgy is írom őket én, a nagy egyedüliségben, rostálva egybe a múló lobbanásokat, és az alkalmi szikrákat. Remélve hogy a mondandóm, nem marad meg örök talány, hogy semmi meg ne ingassa, a kettőnkbe vetett hitem; … Olvass tovább

HOMMAGE’ A WILLIAM WORDSWORTH

HOMMAGE’ A WILLIAM WORDSWORTH /haikuk/ Virtus törpekankalin szikrázó napsütésben dacol a faggyal – Menedék vackorfa odvába menekül a meglepett napozó kígyó – Madársisak tündéri szirmok rejtőző ragyogása gót bükkök árnyán – Ősbizalom a fecskefészek villamos elosztóra épült remekmű – Spleen múlt aranynapok fényét későn kutatod didergő erdőn – Hommage’ a William Wordsworth a lombok közé … Olvass tovább

Mindenszentek napján

Mindenszentek napján Pompázik a temető Mindenszentek napján. Minden kedves halottra jut vagy száz virágszál. Koszorúkat veszünk, bokros krizantémot, beborítunk velük hantot és kőhalmot. Nem az eltávozottnak szól a nagy tisztesség, ő csupán azt kérte, hogy jobban szeressék. Ígértük, majd gyakrabban látogatjuk őket, felidézve olykor a régi, szép időket. Velük leszünk mindig, semmi sem fontosabb, szüleink … Olvass tovább