Pályázati versek

Csak egy macska volt: Nem kellett senkinek. Lelkem fájdalmát úgysem értik meg. Csak egy macska volt: Szürke, halovány. Álmaim peremén ingatag árny. Csak egy macska volt: Nincs már, nem is lesz. Tán autó ütötte el Rá nem emlékezhetsz

Már ha olvasok, legyen Bari. KÖLTŐ, nem akárki. Legyen szemfedél a „Holtak arca fölé”. Átlapozva, morajló tektonikus lemezek közé. Szóljon rekviem, vijjogjanak a hegedűk téli este A fekete ajtó előtt. Zengjenek szerelmes verset A kardokba öltözött tulipán csokrok, Vagy „Azt hiszitek”? Én nem ácsorgok tovább, Tartsátok meg rozsdás rézkrajcárjaitokat.

Éjjeli pillangó Harmadik barátnőmmel már tizenkét éve, hogy útjaink elváltak. Most a Te a női valód kezében van félkomfortzónám rozsda-ette kulcsa. Az átlagos kanizsai lakótelep körbe-körbejáró mókuskerekén túl ugyan még nincs kijelölve az irány felém. Noha ide keveredhetsz hozzám e lelakott hűvös, koromfekete éjszakában. A harmadikra. Nem voltam ugyan betervezve nálad. Mégis holdfényesen bukkansz. Nem … Olvass tovább

Nagy háború mementója: Trianon! Aggastyánként itt kísértesz. Száz év sem elég a véghez? Végzetes rosszként érkeztél, egy nemzetet szétvetettél. Új országok létrejötte, népek szabadságérzése is kötődik vén életedhez, de az kicsit sem etikus, hogy néhány kapzsi politikus határaid összevissza önkényesen húzta-vonta. Születtél: június negyedikén. Szülőszobád: Nagy-Trianon kastély. Bábáid a nagyhatalmak, katonái erőszaknak. Gyermekeid kis országok. … Olvass tovább

Hasadó csend „Mint aki álomból ébred, úgy nézem a világot, de nem tudom, hogy ébren vagyok-e.” (József Attila: Eszmélet) Csend van. Nem az a lágyan ringató. Hanem tömény, melyben a pilledt Testnek ólmos minden mozdulat. Szemhéjam félig megnyílt ablakán Éledve néz be a tudatosság És álomvilág közti állapot. Reggel van. Máskor már pirkadatkor, Apró réseket … Olvass tovább

Sosem hittem volna, hogy ide jut az ország: vérre menő harcok és kihűlt hullák. E föld, melyen születtem, ily kegyetlen lett? Nem gondoltam volna, hogy egyszer ez is bekövetkezhet.

M. Laurens RÉG ELMÚLTAM… Bizony, rég elmúltam én már hetven, de azóta is, csupán a saját hátam áll megettem, Próbáltam hátat fordítani neki, ám azóta is hajthatatlan nyakam, ezt nem engedi. Pedig sokan fordultak már azóta, de Én akkor-sem, akarok fordítva ülni a lóra. Van, ki elölnek nevezi a hátult, és azóta már minden létezőt … Olvass tovább

Mellettem voltál, S lángoltunk, mint két hullócsillag az égbolton Ragyogtunk mint két felhőtlen leány, És oly sokáig áradt belőlünk a boldogság. Ketten voltunk a világ ellen, Nem érdekelt minket mások véleménye. Szinte már nővéremnek tekintettelek, hisz annyit beszéltünk, Tőlünk zengett a környék, mert annyit nevettünk. Visszagondolva, már látom, hogy te is így éreztél, Magamat már … Olvass tovább

Az odaadás fensége Tenyeremben arcom, ím: baljósan hever Hisz, már tudja jól, mí’ esendő az ember Jaj, mégis úgy szánja satnya természetét, Ó, bár nélkülözhetné fő szükségletét Hogy akár nappal az apró cinegét, Őt is úgy dédelgessék, keltsék, szeressék A szégyen, ez ember létben, mégpedig az A mi szomjunk nem oltja víz, kell más vigasz … Olvass tovább

Darabról, darabra török szét Folyamatosan változok, már nem vagyok szép A szívemet más is fosztogatná Nem tehetsz most boldogabbá Összetörtem, senki lettem Üveg szívem leejtettem Cafatokra tépnek szét Bár minden percben sírhatnék Üvegszilánk minden könnycseppem, Tépi a bőröm és én csak sírok döbbenten Nem tudsz most boldoggá tenni Hagyd, hadd follyanak a könnyeim ki

Nem gondolom, hogy mostanság mindig s mindenben nincs s nem is lehet se jogom, se igazam, se hitem. Nem hihettem, hogy agymosott, mogyorónyi agyak közt félúton már megszünhetett minden talpalatnyi összeköttetés. Nem hiszem, ha két összetartozó, egy ütemre dobbanó szív halhatatlan boldog lehet, mert elhiszi, átérzi zsigerileg, hogy hús-vér sejtek szintén is összetartozik, tehát egyetlen … Olvass tovább

Árnyék A sarokban mindig jobban tud lélegezni. Képes átölelni a legnagyobb sötétségben. Egy életen át élteted őt magad körül. Alakodhoz igazodik bárhogy változol. Bár szeretnél, soha nem tudsz mögé állni. Ha tudna támogatni, felemelne téged. Ha majd először akasztják rád az utolsó kenetet, akkor könyörögve kérlek, fordulj a fény felé. 2024.07.03.

Lélekszimfónia . Halk hangjegyek csendülnek lelkem húrján, a csend kottákat rebeg az ajkamon, felcsendül egy váratlan hang oly’ kurtán: a bús hegedűt könnyek közt hallgatom. . Kecses tíz ujj fut a zongora útján, éji sötétből jönnek a nappalok…, harsog a kürt, cintányérral egy sújtás: a hangverseny végére felriadok! . Bársonyos sugárral vörös óriás ébred a … Olvass tovább

Benned van a minden Benned van az otthon, a csendben felragyogó fény. Nem kell szó, csak a tekinteted, ahogy megtart, mikor szétesnék. Lélegzeted a bőrömön pihen, mintha ez a világ, csak erre született volna. Minden érintésed ígéret, minden csókod végtelen, s a szívem lángját táplálja. Karodban az idő megáll, órák peregnek hangtalan, s mi ketten … Olvass tovább

Ami mit sem változott A szerelmem végtelen, a szerelmem szerény, hogy magam, lelkiismeretre neveljem; egymás mellett feküdve: a gondolat meg én, hogy édes legyen az igám, és könnyű a terhem. Hogy túlmutathassak a jón, és a rosszon, mint akinek álmai, számot nem tűrnek; hogy a sors, nekem is békességet osszon, alkotva a törvényeit nagyszerűnek. Vegyítve … Olvass tovább

Ugyanaz a busz Ugyanaz a busz vitt haza minden pénteken Mire 4-kor vártam mint jó gyerek Vagy 11-kor munkából haza Ismerem már minden csavarját, ismerem a nem működő kis LEDet az ajtó felett És a sofőr egyre fogyó hajszálain a cseppet Ahogy ismerősen sose köszönt Ugyanaz a busz visz most haza Lehetek előtte országok, határok, … Olvass tovább