Megdermedt ölelés Egykor sors írta bús krónikáját, Óév búcsúzott, újév kopogott, Odakinn a tél rázta subáját, Benn szülőágyon egy nő vajúdott. Hideg falak közt jajszó remegett, Megdermedt sóhaj visszhangként sajgott, Fagyos légben bús kétség lebegett, Árnyak köpenye szív fölé hajlott. Egy leánygyermek készült érkezni, De az ég és föld határán megállt, Talán nem akart már … Olvass tovább
Megdöbbenéssel bámulom a tükröt, ámulok szemem alatti árnyékon, hajamban felfedezek ezüstöt, én vagyok valómban, nem egy démon, néz rám a dagadtra sírt két fáradt szem, a szám mosolyra is húzódott néha, ha magamat jól szemügyre veszem, látszik öröm, bánat bizonyítéka, nyílni vélem még a rég bezárt ajtót, képzeletem múltból jövőbe surran, miközben engem végig magam … Olvass tovább
Életmesék Egyszer volt, hol nem volt, Talán igaz sem volt, hogy itt voltál velem. Tán csak mese habbal, mit fogadtál nekem. Arany szavakat szőtt Szivem köré a szád. Átkozott hazugság. Te voltál a herceg, vagy tán csak árnyéka? A szerelem neked érzelmek játéka? A szívem mindig hitt, de te csak játszottál, Hűséges királyfi? Kudarcot vallottál. … Olvass tovább
néhány bogár didereg hangok közül ki keres nem létezik ki készséges
káprázat ahogy a holdat leszerelik az égből s magára hagyják a csillagokat mintha a magányt duzzasztanánk társaságig oldják meg életüket a gravitáció mint szirén felbukkan a habokból de csak egy bohózatot talál mi a semmitől sajog
Hallod ezt? Ez a pittyegés megőrjít. Tikk-takk. Azt mondják, az idő egy folyó, de számomra egy kétélű fűrész, ami minden reggel levág egy darabot az időmből, az életemből. Nézz fel! A Hold nem romantikus, a Hold egy hideg, lyukas kő, ami csak visszatükrözi a fényt, amit mi elveszítettünk. A galaxis? Egy végtelen, sötét mélység, egy … Olvass tovább
Tikkadt naplemente kíséri az esti eget. Fáradt a folyamok üres medre. Nem is csoda ily döbbenetben. Valaki a hőfokot feltekerte. Ki adta a termoszt idegen kezekbe? Kinek nem kedves a kevéske pénze? Mi meg pilledünk, aprócska árnyékban. Erős szorításomban olvad a jégkása. Majd visszasírod még e szép nyarat, A szabadságos üde strandokat. Mondják az előkelők … Olvass tovább
Mennyivel könnyebben túlélhető volna, ha az emberi szemek, akárcsak csilingelő, kacaj-csillagok kedvesen még tudnának imitt-amott mosolyogni reánk; sötétlő, féltett romantikák helyett egybefognák a Mindenség féltve megőrzött alapzöreit. A túlélhetőségek masszív extázisa mintha már régóta elpárolgott volna, hiszen egyre olcsóbbá lett az élet is, kicsinyeskedő kompromisszumai szerződésenek lecsalják előbb csak a munkaidőt, később már a teljes … Olvass tovább
Jócskán nehézkes a létezés elviselhetősége is; bárki bármit szajkózzék digitális éterek hullámhosszain. Hallgatásokban nem találhat az ember rejtett válaszokat se, hiszen nem maradhatott senki, akire érdemben hagyatkozhatna. Színlelés, köntötfalazás – sajnos mostanság -, egyre megy. A megszerzett szakértelem s bölcselkedő tudást hiába is akarná az átlagember nem válthatja be jólcsengő aranypénzekre, legfeljebb hamiskodó ígérgetések maradnak … Olvass tovább
az a művésztelep tabula rasa a szíved mi mindent elmédből kiprésel kifejt
Vitrinben tükröződünk rezdületlen – pózolunk, s a dioráma üvege kévébe gyűjti a fényeket, s a szemünkbe vágja. Nosztalgiázik múltunk a mostban, a jelen a jövőt pásztázza. Interaktív bemutatóra gyűlik a közönség árja. Mesterkélt mozdulat rakja a csontokat helyére, s lelkünknek bábja váratlan jövőnket zárja.
Hodos Éva: Lélek-öröm Elmém hűen őrzi becses emlékeit, mint vén almárium, por lepte kincseit… fiókjában rejtőzik néhány életöröm, lelkemet megérintő kedves képözön. a ma szürkült percében úgy köszönnek rám, miként a sötét éjt követő napsugár… egyszer pillangóként repdes az ablakon, máskor pókhálót fonogat a házfalon… … hogy milyenek voltunk egykor? Mit számít már! jó, vagy … Olvass tovább
akiért a harangszó eljő közeli égből isten szívének lüktető repedéséből
Szerző: Forgács Enikő Rita Cím: Valóra vált álmok Ha szemedbe nézek valóra vált álmok sorait látom. Egy el nem múló örök éhség érkezik meg hozzám kezét fehér selyemmel letakarva. Szomjas sóhajok sorakoznak, meghajolnak és elillannak. Szemeimről lehull az üveg majd belőlük a könny megered mellkasomban a szív megdobban a vérem lüktet a karomban. Szembe jött … Olvass tovább
Békalány élt Békástóba’ Szerelemre Vágyakozva. Herceg- legény Fehér lovon Arra járt most Álmodozón. „Helyes béka! Úgy szeretem, A gyors úton Átalviszem…” Ölbe fogta A kis békát, S megcsókolta Békaszáját. És láss csodát! Nem a béka, De a herceg Lett a csoda. Remek béka Lett belőle, Ő lett a tó Délceg őre…
Esőbe, szélbe, ázva-fázva, a napsugárt keresni mentem, de lépteim csak ingoványra találtak és csupán a lelkem emelt fel onnan oly magasra, hová az ördögöm nem ért fel, hiába volt az angyalarca, becsapni nem tudott ez éjjel. Hiába kérte, lelkemet ma nem adtam én az ördögömnek, megérte, mert nem oly sokára derengve vége lett a ködnek, … Olvass tovább
Nő, anya és feleség, egy kedves arc, egy mosoly, úgy érzem mégis önmagam néha, mint egy fogoly. Mivé váltam az évek alatt, ért a test s a lélek, de tükörképem felkavart, a saját énemtől is félek. A világomat vádoltam, hogy kiből kivé lettem, bár azt hittem, csak álmodtam a boldogság flessem. Nézem arcom vonásait, a … Olvass tovább
Az öröm örökforgó Van Goghi napraforgói, akár egy mozdulatlan üveggolyó, Idők vízözönében egy árva gyermek – félő -, végleg elsódródott, mert nem találtatott hazautat; mihasznává lett immár minden megfontolt védekezés a külső Világgal szemben is. Mintha a puszta, száraz jelenlét is csupán kör s nem kockaalakúvá vált volna. Az ember – ha nem vigyáz -, … Olvass tovább
Már aranyat álmodik a szabolcsi róna A nehéz kalászok a föld felé hajolnak, Meghasadt a hajnal, s a tikkadt határban Kaszák pengése ad hálát a mának. Szent az aratás, s szent a dolgos ember, Ki izzadságával öntözi e rögöt, Tudja, hogy az Isten áldása van jelen Minden egyes sárguló búzaszál mögött. A dolgos kéz ereje … Olvass tovább
Suttog a szél Ernyőmmel állok a suttogó szellőben, Hagyom,hogy kényeztessen engem csípősen. Olyan hatalmas erővel rendelkezett, Felkapta a testemet, mely bukfencezett. Elrepített olyan messzi vidékekre, Hova csak képzeletem jut elmélkedve. Álmomban sem jártam ily messze és távol, Ahol a felhőzet az égbolttal táncol. Hagytam szabadjára a szellő sodrását, Élveztem erős, gyors, repítő mozgását. Ruhám úgy … Olvass tovább