A mi világunk elromlott, rossz motor, bár elindult, de pöfékel, meg- megáll, sűrű füstöt ereget a vén botor, megugrik, lassít, aztán végképp leáll. Javításra szorul nagyon gyorsan, tisztítani kell majd minden alkatrészt, nem lehet csak úgy lassan, ráérősen, mert végleg tönkremegy, s munkánk kárba vész. Nem vigyáztunk rá eddig sem eléggé, túlhajtottuk, hajtóművét szennyeztük, tönkretettük, … Olvass tovább
Éjszaka nyitogatja Álmom titkos ládáját, Így már végre láthatom Túl, Isten országát. Szüleim üldögélnek Fodros kis felhők hátán, Mosolyukat szórják Fényes csillagok arcán. Álmok ködében úszok, Már megérinteném őket, Ekkor a hajnal ujja Szólaltat ébresztőket. Utazásomnak vége. Apám, anyám hol vagytok? Új nap köntöse rajtam, Nem látom már arcotok.
Ébresztő! Ébredjetek emberek! Hisz árnyékot kergettek. Ébredjetek emberek! Mérgezik a testetek! Ébredjetek emberek! Ellopják a lelketek! Ébredjetek emberek! Hazugságban hisztek! Ébredjetek emberek! A sötétségbe visznek. Ébredjetek emberek! Örök élet vize nincs! Ébredjetek emberek! Szíved a kincs! Ébredjetek emberek! Életed csak te mentheted!
Hajnali üdvözlet Szép mosollyal üdvözöl a rózsaarcú hajnal, elűzi az éji homályt ezüst sugarakkal. Aranyszárnya meglegyinti a közelgő reggelt, búcsút int a hold fényének és az enyészetnek.
Ébred az őszi reggel Selymes ködpaplan alatt, csendben, Hintázó őszirózsa ébredez. Ásítozva, botladozva , Aranyló hajú ősz neszez. Gyönggyel díszít minden virágomat, A reggeli pirkadat. Álmos és fázós reggeleken, Hűvös fuvallat simogat . Őszi nap köszöntött ma reggel, Illata átitatta a lelkemet. Fénye, színe igazi káprázatot festett, Átölelve felébresztett. Köppenyembe bebújt kávézás közben, így fogja … Olvass tovább
Ébredés Lerántja leplét az éjszaka, csillagok semmivé foszlanak, felhőbuborékot fúj a csend, arany fény ömlik az égi tájra. Ébredés próbálgatja szárnyait, földön hever a múlt köve, kék ruhában a horizont, hajnal fűszálhúron zenél. Ősz barna terítője a réten, menny szeméből álom hull, avarszőnyegen halk a lét lépte, reggel vállára jelen nehezül. Budapest, 2021. szeptember 19.
Előbb a fűzfa. Hosszú haja a földig ér, belekap a selyma hajnali szél. A folyó bőre borzong, berzenkednek rajta a vadkacsák. Majd sorba ülnek, s úsznak, ki tudja merre, csendesen tovább. Az ég még fémesen rideg, de most a nap, mint felütött tojás sárgája a felhő-fehérben lángra kap, és szétterül a táj felett. A vén … Olvass tovább
Az ébredéssel szertefoszlik minden, az édes álmodás hová szalad, habár kicsordult nyálam oly szelíden, de párnacsücskömön csak folt maradt. Pár pillanat, hogy úgy öleltelek meg, ahogy valóban kellett volna már, hiszen még érzem vágy tüzelte tested nyakamba fúló, kéjes illatát. Hová szaladtak már az ifjú évek, egy perce még az iskolánk elött, a vallomásomat dadogtam … Olvass tovább
Ha füves úton sétálok, lassan járok, vigyázok, nehogy egy féregre lépjek, bár a férgek nem túl szépek, ők is fontos élőlények. Madaraknak tápláléka, kicsi, de finom falatka. Nincsen lábuk, nem futhatnak, csak szilárd talajon csúsznak. Mi emberek eltapossuk, undorítónak is mondjuk. Kecsesen mozog a testük, hasdúclánc idegrendszerük, szájnyílás és végbélnyilás, egyszerű a táplálkozás. Belemászik a … Olvass tovább
Kedves új nap köszöntelek, Sugarad szívembe szórd szét! Arannyal játsszak köztetek, Érezzem fényednek tüzét! Ébressz fel bársonyos csókoddal, Szőj a sötétbe rózsás fényt! Kapukat nyiss ki bókoddal, Zsebedbe rejtve a holdfényt. Reggel tüze kinn már lángol, De lelkemben még sötétség. Ajkamon hajnal-csók táncol, Ég színe már nem sötétkék. Szólj hozzám szeretet húrján, Olvaszd fel jégcsap-szívemet! … Olvass tovább
A parkban ülve nézem, hogy hullanak a levelek, S, arra vágyom, hogy üljek itt, te veled. Szomorkás időben, várok egyedül, a boldogságra, mi te vagy legbelül. Le hulló sárga levél, mi mutatja, szívemet, miként meg lett tiporva. Az ősz itt van, s vele a zordabb idő, a szerelmem irántad, nem csökken, inkább nő. Szeretném ha … Olvass tovább
A Te tükröd mit mutat. őszülő hajadat, ráncos arcodat! Drága Barátom! -ezt csak te látod ezek hiú ábrándok. Nem látod az érettebbet? -tapasztatat bölcsebbet, -mert az évek elteltek! Lelked gazdaságát –tested nem tarja fogva. Tetted szárnyalt a magasba! Honnan indultál, -és hová jutottál, mert szabadon szárnyaltál? Ha fiatal vagy törés -büszkén vállal. majd –amit tükröd … Olvass tovább
Nélküled csak süllyedek, levonszol a mély… Az árnyak értem nyúlnak, átölel az éj… Karjaival fojtogat, összenyom a tér. Fájó minden gondolat. Meg-megáll a vér, ereimben vánszorog, mint haldokló füst, mi elillanó vágyként létezésért küzd. Felejtésre váltva mind reményt és derűt, mellkasomba zárva a szív bágyadtan üt. Nélküled csak süllyedek, ajkamon neved… …S a fenti szép … Olvass tovább
Ébredés Hajnalodik. A madarak útra kelnek. Rám nyitja nagy szemét a tenger: a reggel. Piroslik az égalj, skarlátfényben fürdik, csillaglámpás-szikra pislog, majd eltűnik. Felhők mögé vonul a halványsárga hold, bíbornyoszolyáról felkel a napkorong. Lángvörös palástját hosszan rendezgeti, vele az éjszakát messzire kergeti. Hajnali hűs szellők kacér sóhajtással a hűtlen tegnapot átadják a mának.
Az álom után jön az ébredés, mely olykor jó, máskor csapnivaló. Ha szép volt, keserű az észlelés, ráébredni arra, mi a való. Mégis, ha indul már az új napunk, harcra fel, álljunk elébe készen, az éj majd ismét nyithat egy kaput, álmunkba simulhatunk egészen. Napnak gondját letehetjük újra, pihenhetünk csendben megnyugodva, így térhetünk békés álomútra, … Olvass tovább
Gyűrött levelek, összetépett képek. Kedves! Ég veled, én most tovább lépek! Jó volt együtt minden perc és pillanat, de nem akarok én lenni az áldozat. Földre hulló levelek, össze gyűrött képek, nem olvasom a szöveged, egyszerűen tépek! Régi levelek, szétszaggatott képek. Kedves! Ég veled, én már nélküled is élek!
Ha úgy tetszik, csodáld a csillagokat, legszebbet, melyik csak neked ragyoghat. Üzenet érkezik hajnali széllel, s az arcodra lehel lágy melegséget. Ébreszti benned a régi vágyakat, hagyod, hogy lelkedben sóvárogjanak? Csillagok, ezüstöt szórnak s lehullnak, mindenségen át a fények kigyúlnak. Ó’ te fényes csillag legyél mellette, sötét éjben, legalább te szeressed!
Szárnyalva int az indián nyár, Búcsút kelepel a gólyapár. Jegenyefák magasra tőrnek, Bólintva intenek a völgynek. Lombok közt fénylik a napsugár, Szelíden bűvöl a láthatár. Akácsor tóban tükröződik, A víztükörben ringatózik. A színek pompája mennyei, Dér az ősz szépségét perzseli. Szélparipa áradón süvít, A falevél sápadtan sikít. Faág dől recsegve a bércre, Avar szőnyeg simul … Olvass tovább
Patak leheli be az erdőt homályt hozó párájával. Bokrokra borít szürke kendőt. Fel is öltik ők méltósággal. Titkot hozó köd ül meg mindent, mesealakot szül látványa. Túl az erdőn madárka füttyent. Köszön a nyár. Viszont látásra.
Avart kavar az őszi szél, csupasz ágak hajladoznak, halott lombjuk után sírnak. Reggelre ködöt küld a tél, hártyás a víz a tó tükrén. Békák bújnak az iszapba, kuruttyolnak panaszkodva. Elköltöznek a madarak, fáznak az erdei vadak. Pihenni tér a természet, ami szép volt, elenyészett. Nyári kalandok emléke tovább élhet a mesékben, vagy titokban felidézed, csodaszép … Olvass tovább