A hó még álmot őriz a föld tenyerén, hideg takarója lassan enged. De a csend alatt már lobban a fény, s tavasz szárnya bennünk is rezzen. Lila ibolya bújik a dér alól, szirmai titkot súgnak a szélnek. Fehér hóvirág hajol a naphoz, köszönti az új reményeket. A tél még itt lépdel a kertek alatt, de … Olvass tovább
Szeretem a tavaszt. A kedvenc évszakom. Szeretem bódító illatát A nyitott ablakon. Szeretem a színeket. Kedvencem a zöld. Szeretem ha lélegzik, Ha feltámad a Föld. Szeretem a csendet. Kedvencem a hajnal. Szeretek együtt ébredni A felkelő nappal. Szeretem a virágokat. A kedvencem mind. Csokorba köt szemem Számos szivárványszínt. Szeretem az alkonyt. A ragyogó napnyugtát. Csodálom … Olvass tovább
mintha újra tavasz akarna lenni bút bajt gondokat feledtető hóvihar helyett hóvirágot terem az alig zöldülő vén tető friss szélfiak futkosnak alá vígan az oromról a völgyekbe le fürge lábuk nyomán éled a környék a jég a fagy hó elfeledve mintha újra tavasz akarna lenni élettel telt selymes füvű rét kisarjadó zöld hegyecskéi bújnak érzed … Olvass tovább
Eljött most is tavasz, úgy mint minden évben. Március reményt ad a megújulásnak. Tűnnek baljós jelek, szívemből remélem, mi csak rosszat sejtet ennek a világnak. Mindenki azt mondja csak békére vágyik. Akkor miért hagyják arab világ égjen? Azt hiszem tinéktek mit mondtál nem számít. Tervetek, s célotok gyorsan révbe érjen. Rájöhetnétek már nem hiszékeny ember! … Olvass tovább
Lenge lepkeszárnyon lassan érkezik, hajnalban harmatos alatta az út, megfontolja magában a lépteit, tél végén nyíló, napfényes alagút. Ledönt jégcsapokból épült falakat, növényekben a rügyet megtalálja, szellő szárnyán ébredező akarat, világot hirtelen színesben látja. Néha késik, de elmaradni nem tud, tudja ezt mindenki, aki ismeri, útjából a tél végül mindig kitért. Üzenete egyszer hozzád is … Olvass tovább
Mert már úgy vagyunk – meglehetősen sokadszor -, hogy a mindenmindegy érzése totálisan bekerítetett bennünket; különbözőségek kontúrja – márha létezett is -, régóta megsemmisült, vagy szétfojt alvadó tojássárgával. Kiszolgáltatva a kintnek éppen úgy, akárcsak a bentlévő összefüggések kacifántos zűrzavarának. Sokszor hasztalan igyekszünk még akarattal is kapaszkodni egynehány viharvert hétköznap romjaiba míg csak lehet. A nincsmirevárni … Olvass tovább
Csupa tavasz Csupa csicsergés kint az utca, Persze… tavasz van… mindenki tudja. Van még az égen néhány felhő, De süt már a Nap is, az örök tekergő. Fent a magasban a nagyonkék égen, Madarak szállnak a napsütésben. Aranyat izzik a bokrok ága, Bogarak százait csábítva táncba. Pillangó libben sárgán a fényben, Bomló virág közt a … Olvass tovább
Hó alatti kert lassan nyílik fény felé nőnap virága. Nőnap virága illatot hagy a szélben ibolya ébred. Ibolya ébred kabáton kis kokárda márciusi fény. Márciusi fény zászló lebben magasba szabad szél jár ma. Szabad szél jár ma rügyek nyitják a csendet nap-éj egyensúly. Nap-éj egyensúly a föld mély sóhajából tavasz születik.
március van szép tavaszi hónap bár az idő kicsit áprilisi hol a nap süt hol az eső esik lelkem friss zöldje még elég kicsi épp hogy újul még csak épp hogy éled a tél havát még erősen érzi néhány emlék sok árnyékos reggel tüskéivel össze-vissza vérzi gyógyítsd be gyönyörűm márciusom adj hitet reményt napfényt a … Olvass tovább
Ha nem szól a hang, De füttyent a csend, A fagyharmat mélán lappang A völgyzugban lent. Ha szúr a tövis, De pártája alszik, A rózsabokortőben ő is Napfényben úszik. Ha némul a tél, De reccsen a dallam, Lombkoronáján a szellő Selymében balzsam. Ha pattan a rügy, De hallgat a barka, A vándormadártoll szügy Gallérja tarka. … Olvass tovább
Míg a kis hóvirág szelíden bólogat a hófödte téltájban, a téltemető aranytakarója alatt, mosolyog a megfagyott föld is. Télapó méltósággal, hajt fejet a tova tűnő időnek, midőn a zordon tájat, melengeti már a friss tavasz. Csupasz ágak között, vidáman hancúrozik a szellő, hírül adva fűnek-fának, végleg búcsúznak a hópihék. Ébredezik a szunnyadó természet, a hosszú … Olvass tovább
Csupa sárga Bomlik a somnak sárga virága. Sárga selyemként simul az ágra. Sárga sugárral Nap simogatja Elő a rügyből úgy csalogatja. Pattan a rügy, mint pattan a szikra, Szőke haját még hátra simítja, Sárga ruháját megigazítva, Bújik elő a Napra kacsintva. Nincs egy levél se, sehol az ágon, Csupa virág mind… tavaszi álom. Csupa virág … Olvass tovább
Ősi magyar nevén, kikelet hava. E hónap a tavasz jövetelének időszaka. Igen ám, de erről az a fránya természet, bizony megfeledkezik időnként. Búcsút int már a február, elolvadt a jégvirág. Szeszélyes március, mintha csak szerelmes nő. Néha kabátod alá settenkedik, a maradék tél, másszor, mint meleg kéz, babusgat a természet. Lassan a tél méltósággal fejet … Olvass tovább
Felnéztem a ragyogóan tiszta égre. Mintha megannyi bárány legelne éppen. Sehol egy ránc, sehol egy árnyék. Szinte már felér egy önfeledt nevetéssel. Jólehet csak tavasz van még, de néha már, utat tör magának a nyár. Aztán meg? Már már olyan, akárha április lenne még. Ej…, de bolondos ismét ez a május. Váltogatja kedvét, mint lázongó … Olvass tovább
Ráérősen tűnik az éj, csurran csöppen, már itt, ott némi fény. Lassacskán eszmél a tavasz, bár, a nap erőtlen még. Fénye tétován pásztáz, keres egy fázós koránkelőt. Kelletlenül búcsúzkodik a tél. Bár haragját kitombolta már rég. ám szívesen maradna kicsit még, hisz a reggelek deresek picikét. Mintha flörtölne velünk a kikelet. Mostanság pajkosan évődik, majd … Olvass tovább
Tegnap ma, no meg a holnap közöttük éjfél a határvonal. Ámde a tavasz, nyár, ősz, tél, már elmosódnak a határok. Sötétség és fény elegye a homály. Kevéske fekete, csöppnyi fehér, biz’ nem lehet más csupán szürke. Noha nincs beleszólásunk ebbe, jóllehet befolyásolják létezésünk. Valójában határaink, nekünk is lehet, ám ezt, magunk határozhatjuk meg. Igaz, ez … Olvass tovább
Mintha csak a kettő közötti Senkiföldjén tétován téblábolna az ember. Nem lehet elégszer gyerekesen kíváncsi önmagára; a volt-előtti tudatos másodpercekbe talán már kár is volna méltón belekapaszkodni. A tudatos parttalanság peremvidékéig csupán csak meglehetősen kevesen, ha elúsznak. A végső kátyúk fekália-kupacaiból aligha lehet bizton kijutni. Az érzelmek masszív tartósága helyett a mohó, birtoklás, mint a … Olvass tovább
Szép a nagy A és a nagy Ó, de nincsen szebb, mint a nagy Ő. Kerek teste, két kis vessző a tetején: előkelő. Kanyarodik íves köre, a tetején pici éke. Nem is csoda, odáig van az ábécé nemzetsége. Aranyos, mélységes lelke: a nagy Á-nak Ő lett veszte. A nagy Ú meg állítólag levelet írt neki … Olvass tovább
angyali nektárcsepp csöppen illatár úszik a légben beborít átlátszó harang lebegek akár az égben bájos e tavaszi reggel hársvirág illata árad méhek kelnek a meleggel gyűjteni nektárt nem fárad zsong-bong zúg körül a környék fénylik fényes napsugárban kis tarka pille is lebben zamatok méze a számban a hársfa teljes pompában áll ott a kertben szerényen … Olvass tovább
Néma csillagomlások szent előterében az éj mormog, felvonul, majd motoz; őrjöngő, csaholó kutyafalkák veszik üldözőbe a sajtszagú holdfényt. Hajladozik az éjji utca, akár próbatételek súlya alatt egy-egy viszontagságos emberi lét. Csillagokba begombolt télikabát zsebeibe rejtve meglapulnak alamusziskodó férgek, s rovarok. Testünk éhes ösztön-éhsége – vigyázat -, előbb-utóbb totálisan kifoszt. Mintha immár ember-indulatok is szándékosan egyenlíteni … Olvass tovább