Nyáréji zene

A fű puha bársonyában de jó leheveredni! Langyos nyári este a csendet figyelni. Bámulni órákon át a messzi csillagos eget, s a holdat, mely felhő- vánkosán éppen szendereg. Csend van. Selymes léptekkel jön az éj. Minden mozdulatlan, csak a szívünk zenél. Egyszerre csak rázendít száz tücsök zenekara, halkan húzzák, nehogy a már alvók álmát megzavarja. … Olvass tovább

Nyári alkonyat (hurrá nyár)

Halkan susog a langyos nyári – szél. Hallgatom az esti – ég mit beszél. Égbolt egyre sötétebb, de kék még, napsugarát kérleli: – maradj még! Nem akarom, hogy elmenj, hisz nyár van! A napsugár visszanéz bágyadtan. Égbolt permemét bearanyozza, a reményt pár percre visszahozza. Kopik a tájról a színes festék, csodálom a fáradt naplementét. Szél … Olvass tovább

Esik az eső

Esik az eső, kopog az ablakon Merengek a múlton, miközben hallgatom Volt egy nyár, amikor sokszor bőrig áztam, Magánytól reszketve minden este fáztam Egyedül maradtam, nem találtam helyem Csak a csend, s az emlékeim, mi megmaradtak nekem Mosolyogva mentem, ha az kellett, nevettem, Üvöltő fájdalmam magamba temettem Könnyek nélkül sírtam, nem láthatta senki, De minden … Olvass tovább

Esti vers

Elfáradt, ezért pihenni tér a Nap Álmos csend időzik a néma fák alatt Megáll a szél, a házak közt elterül, Sóhajt még egyet, majd álomba szenderül Fáradt vagy, tudom, látom a szemeden, Nézem ahogy alszol, miközben kezem a kezeden Az éjszaka csendes, már alszik a város Aludj nyugodtan, én őrzöm az álmod

Lopott pillanat

Rügyeznek a virágok a fák. Újra tavasz köszönt ránk. A szerelem ideje. Mondják. Oh. Be szerelmes voltam, valamikor régen magam is. Milyen volt, nem is tudom már, csak halványan emlékszem. Rég volt, talán igaz sem volt. Lehet, hogy csak képzeltem. Ám a képzelet csodákra képes. Képzelet, vagy talán valóság? Szeretet, gyűlölet, öröm, bánat. Életünk e … Olvass tovább

Kánikulai kusza költemény

Megérkezett idei kánikula, de majd elillan ez is, mint kámfor, délben napozni nagy vakmerőség, az ember bőre leég, szinte lángol. Inni kell bőségesen hűs vizet, ne tomboljon bennünk forró pokol, ilyenkor mindenki fagylaltért fizet, majd lapos pénztárcáért nyarat okol. Medence vízzel teli, mint pohár, az ember sok ivóvizet tékozol, pancsolni most jó a nyugágy előtt. … Olvass tovább

Pironkodik a mező

Pironkodik a mező, pipaccsal van tele, csakis a tájfun lehet az ellenfele. Kacagó lányok arcának a pírja szirmoknak színét élénkre vidítja. Piros szoknyáit, mikor a szél szaggatja, piros pántlikáit pipacs mind elhagyja. Mező pipacs nélkül többé nem piroslik már, ánizs magja kerül a földbe, attól illatozik a határ.

Haladás

Egy lépcsőfok, aztán még egy , Ha elesnél foglak téged. Én ott leszek, megyek veled, Hogy megnyugtassam a lelkedet. Mert most még nehéz, hidd el tudom, Ezért őlel át két karom. De ahogy haladsz, egyre feljebb, Ez a világ egyre szebb lesz. Mikor saját hangodat is hallod, És a Nap tükrébenn látod arcod, Akkor csendben … Olvass tovább

Meggyújtok egy gyertyát

Meggyújtok egy gyertyát, csendben imádkozom Bűneim, vétkeim, magamban hordozom Talán meghallgatsz, most lehajtom a fejem, Térden állva kérem, bocsáss meg Istenem! Kudarcot vallottam, túl sokat hibáztam, Kire kellett volna, tudom nem vigyáztam Elvesztettem Őt, mert túl keveset tettem, Elvetted mellőlem, mert meg sem érdemeltem Uram, kérlek segíts, ha méltónak találsz rá, Mert Te tudod igazán … Olvass tovább

Hurrá, nyár!

Rövidnadrág, félcipő, Furcsa ez az „esküvő”, Hogy talál kettő együtt? Találtatom én, hát úgy! A félcipőm kényelmes, A lábamnak csak jót tesz, Nagy melegben rövidnadrág, Ez az igazi boldogság! Délután hazamegyek, Kipróbálok egyebet: Fehér zokni, sportcipő, Így jól illik a kettő, Melléjük rövidnadrág, Ez a nagy-nagy boldogság, Hip-hip-hurrá, nyár van hát, Ezért kell rövidnadrág! Dávid … Olvass tovább

Nyári szólamok

Szürke porfelhő vagyok, vonszolt léptek nyomán, lehulló testem felragad a harmatbuborék oldalán. És én vagyok a vörös napnyugta. Égbolton az a kicsi ezüst fény; Zümmögő szúnyog ágyad fölött. S az izzadt lepedő, na az vagyok én. Én vagyok a forróság az éjszakákon, sötét vízcsepp, párna szegletében. Én vagyok meggyűrt, viselt inged, ledobva otthon, a karosszéken. … Olvass tovább

Hajnal

Barna Nikoletta Hajnal Sötétségbe bújva várom a hajnalt Mikor a madarak keltenek dallal A hideg szél csontjaimig hatol Lelkemben csüggedt üresség honol Szavakat vések a korhadt fába Itt veszett el a szívemnek álma Ott állok a fa tövében egymagamban Gyönyörködve a holdvilágban Könnyeim lassan esnek a földre S repülnek el minél messzebbre Levelek járnak táncot … Olvass tovább

Nyár

Szikrát szór szét a Nap, gördülő tűzkerék. Megáll a föld felett, sistergő melegét lövelli. Üvegszem-ablakot a spaletta lezár. “Most múlik” el nyaram, sokadik. A halál közeli.

Nyugovóra tért a nyár

Befutott a rőt ősz hűs szélszárnyon, perdült-fordult, leveleket kavart. Bús, bágyadt napot felleg takarta, kéményen kihűlt a gólyalábnyom. Fecskék vég nélküli útra kéltek, búcsúzott a nyártól minden élő. Hogy a tél zord és hosszú lesz, félő, ám még neszeztek a deres léptek. Gyér fán sápadtan dalolt a madár, varjak pohár fenekére néztek. Világ néma lett, … Olvass tovább

VILLANCSÓ

VILLANCSÓ Szürkületkor, erdőszéli fákra Ezernyi repülő apró lámpa. Mintha, szellő fújna fényes vásznat S beborítaná lombkoronákat. Égi lámpásként, szentjánosbogár Körbe fényt varázsolva, táncot jár. Emberi szem lehet, csúfnak látja; Környezetét ő megvilágítja. Szűk órán át tart csak fényvarázsa. Szentjánosbogárkának násztánca. Ez, éjjeltündöklő-bogaracska, Avagy villancsó, utat mutatja. Csöpp bogár lebegjen intő jelként. Soha ne testét, hanem … Olvass tovább

Napsugárral keverem a tintát

Napsugárral keverem a tintát, Hold fényével fehérítem a papírt, csillagokból szórok fénylő mintát, piros pipacsokból préselem a pírt. Szeretetemmel szövögetek sok szót, legszívesebben csak jóra gondolnék, dalt komponálnék, lágyan fülbemászót, minden éjszaka szépet álmodnék. Élet, kérlek, még sok szépet mutass, érzelmes lelkem őszintén örüljön, nem felejtek hálát mondani neked! Csak szomorúságaimban ne kutass, verseimbe vidámság … Olvass tovább

Örökkévalóság

Barna Nikoletta Örökkévalóság Kecsesen hullámzik a tenger Csillog, mint a legszebb ékszer Smaragd s zafír színekben pompázik Sziklákon kagylók sokasága roskadozik Lágyan suhan a szél a vízen keresztül S nyomában halk kis dallam csendül Mint szirének könnyed lágy éneke Úgy visszhangzik fülembe a zene Sirályok repkednek a messzi távolban Cikáznak s játszadoznak egyfolytában Színes kis … Olvass tovább

Nyáréjszakák

Nyár heve dúl odakünn a mezőn, rőt pipacsok feje kókad a tájon, távol az éjszaka, volt szeretőm messzire ment vele el tova fájón. Éget a Nap, de az árnyas alatt lantzene szól a megélt szerelemről, húrjai sírnak a vége miatt, ámde tudom, hogy az éj ma is eljő. Új ölelésnek az illata vár, csókokat oldoz … Olvass tovább

A kis balerina

Karcsún siklott végig a termen, mesternője tanította szépre. – Álladat fel, fejedet az égig! ma is hangzik a fejében. Büszke volt, hogy szólótáncos, azok csak a legjobbak lehettek, édesanyjának a szíve vágya összeolvadt az övével. A sors azonban mást szánt neki, már tűsarkút, spicc cipőt sem visel, ma csak verseket és novellát ir, a “pas … Olvass tovább

Vakáció

Vége az évnek, lógnak a lábak. Könyvek pihennek, földön a táska. Nyári szünetnek szélsebes szárnyán, Megtanult dolgok égnek a máglyán. Nincsen most óra, nincsen már lecke. Ki a szabadba! Szállunk, mint fecske. Fejjel beugrunk, fürdünk a tóban, Véget nem érő vakációban.