Kezemben hógömb csillan, mint mese, apró puha titkok szállnak fel belőle. Megforgatom lassan s lám, a hópelyhek táncra kelnek benne, akár az emlékek. Ablakon túl hó csillan, mint álom, téli csoda ring ott a hófehér varázson. A tél szelíd arca simít végig a tájon, mínuszok jeget varázsolnak a pályákon. Hógömb fordul, kalappal int a hóember, … Olvass tovább
Csillagszóró fényét ontja Énekszóval hívogat, Apró kezek rajzolgatnak Jégvirággal szirmokat. Ablakomon csodás csokor Fagyos téli lehelet, Tükörképem pillantása Örök tűz és szeretet. Angyalszárnyak táncba visznek Szemérmesen simogat, Hóangyalka suttog halkan Karácsonyi titkokat. Jeges hóval beborított Hegyoldalon sikló szán, Felrepítik fagyott szelek Dermesztően hűs szárnyán. Pillecukros hósapkába Öltöztetett havas táj, Rabul ejtő, varázslatos Csillagfényes éjszakán.
Van úgy, hogy fenn és van úgy hogy lenn . Van aki elmegy van , aki ott marad melletted . Van aki szeret és lesz aki nem akar téged . Van aki szép és van akinek a tükör hazudik. Van ,aki változik és van , aki hiszi egyhelyben áll. Van aki álmodik és van aki … Olvass tovább
Társasjáték, kártya, dobókocka, kisautó, kisvonat, mely szélsebes, rénszarvas a szánkót vonja, vonzza, puttonyban manó ajándékot keres. Tízmilliónál is több megtett lépés, helyükre kerülnek mindig a dolgok, hidegben látszó lehelet, kilégzés, jégvirágok szirmain fagyos fodrok. Dalokból, versekből jó az ismétlés, és a virgács a levegőbe zuhint, mosoly elől ne legyen kitérés, Mikulás évről évre tart rutint. … Olvass tovább
A Télapónak csodaszánja az idén sem lát sok havat, ezt a világ szánja-bánja, de a nagy út, az megmarad! Mert hóhiányban is elindul messzi Lappföldről a Mikulás, a gyereksereg tökre izgul, lesz meglepi, ez nem vitás! Most nem szánon, repülővel, de megérkezik a Télapó, még az is lehet, kerülővel, bár ez nem igazán mérvadó. Ragyognak … Olvass tovább
Az embernek sokszor jobb fogadva hallgatnia a néma ítéletet, mert – titkon -, még tudhatja sosem fog fellebbezni ellene. Befelé forduló szemekben egyre inkább megnőtt hitvány fölösleg-kupacoként a tartós gyanakvások láncolata. Örökösökre sem érdemes mostanság hagyni a szorgos ideát, az elképzelt álmok kósza ábrándjait, mert egyre kényszerítőbb, irreálissá vált a Valóság. Mert a Világnak ím … Olvass tovább
Vagyok Drága Barátaim, véget ért egy korszak. Poéta múltamat, csaknem elrabolták. Régi profilommal elmerült egy csónak, volt tíz év emléke, s ők most vízbe dobták. Versek és írások, el nem mentett képek, gondolatok, mit már nem pótolhat senki! Valahol megvannak, mit szívből remélek. Egyszer tán sikerül hiszem még meglelni. Tihozzátok szólok, akik megmaradtak, újabb fejezetének … Olvass tovább
Egyre ridegebben, farkas-törvényeivel ül törvényt felettem a Lét; hiányok labirintus-útvesztőin át még burok-csendekben igyekeznék megőrizni magányomat. Az Élhetőség malma egyre csak rostál, őröl míg a konok halál rabtartóként egy-egy áldozatra váratlan ráköszön. Bizonytalanított ingoványok szent ösvényein kell, hogy járjak, ha azt akarom, hogy a befejezettség illúziója lebeghessen lelki szemeim előtt; évtizedek hegycsúcsai már nem vigasztalnak … Olvass tovább
Oszladozó őszidőben, ködleplének köpenyében lapul a tél hegedűse, fehérül a rónák földje. Pattogó a húrok hangja, szél süvít az ereszaljban, madár vacog, tolla csapzott, hervadt kerten hópihe-por. Kicsi házak ablakában pára könnye, jégvilága, fagy csipkézte mezejében tél kottája zeng a kékben. Hótakarta szirtek ormán, dermedt fagynak jégvilágán feszül a húr, beszél a tél, hegedűszó didergőn … Olvass tovább
És jött a tél, és hullt a hó, és fehér lett az erdő, és messze jártak már a fecskék, és itt maradt egy kis tekergő. És süvített a szél, és elnémult a világ, és csend borult a kis fenyvesre, és meghalt minden virág. És medve mormolt barlangjában téli, alvós imát, és megették a mókusok már … Olvass tovább
Horgolunk díszeket, napfényes sárgát, friss nefelejcsként tündöklő kéket, fonal horgolótűben leli párját, tovalibbentve az esti sötétet. Készítünk hópelyhet, szép fehéret, Mikulás sapkáján virít a vörös, alma, mint a valódi, mely megérett, összefogással készült dísz örökös. Csillámmal dobjuk fel a szerény szürkét, fenyő tűlevelén üde a zöld, Hold is megcsillantja fényes ezüstjét, azt súgja, hogy a … Olvass tovább
Mostanában havas napok Már nem voltak errefelé, Öt éve havazott jobban Vásárhelyen és környékén. Alig tartott egy-két napot, Örvendeni sem lehetett, Nem havazott olyan nagyon, Szánkózni, sízni lehessen. Korábban míg jól havazott, Fényképeket készítettem, A környéket és a tájat Képen megörökítettem. Úgy emlékszem, jó tíz éve Hatalmas telet megéltem, Székelyudvarhelyen laktam, És munkába készülődtem. Egész … Olvass tovább
éli metszetek Szürkülő az alkony. Néma a táj. Csillagtalan éjben kémények füstje száll. Megkondul egy harang. Imára hív. Fenn a magas égen csillagok tüze ég. Hold udvara fényív. Reszket a tél. Köd peremére hócsillámot szór az éj. Áttetsző a kékség. Tó tükre jég. Páncélja ezüstjét a dér csipkézi ki. Szétfagyott csöndesség. Szél muzsikál. Sírnak a … Olvass tovább
Most még egyre muszáj önmagad meghazudtolón megcáfolni, pusztán csak azáltal, hogy könnyed közönyt mímelsz, mint általában a csalafinta gyermek, ki kedvére átejti szüleit, s társait. Dobogó, kicsinyes félelmeid is – márha megtehetnéd -, kényszerű nevetésre korlátoznád, hogy senki emberfia, vagy épp az Egy-kedves meg ne ismerhessen, le ne leplezze a benned titkosan naponta egyre jobban, … Olvass tovább
gyengén világít a téli éjszaka friss fehér hótól fénylik a táj duzzadt hasas nagy étkű felhők serege égen legelő lomha nyáj pásztoruk elült nem érezni sehol minden megáll mozdulatlan lesz a csillagtalan égbolt alatt semmi halk mocorgás semmiféle nesz az alvó fák ágkarjaikkal védve rejtenek odút benne élőt a hó alatt a földbe ásott mély … Olvass tovább
Téged látlak még most is mindenütt, tél volt, a hideg hó szinte csikorgott, mellettünk két fehér hóangyal feküdt, ölelkező árnyékunk vígan forgott. Az emlék eleven, lüktető, színes, lelkesedésem semmit sem konyul, múltunknak minden másodperce míves, bús felleg nem borult ránk átokul. Ma már tudjuk, hogy kivételes, extra volt ez a szerelem, de nem ad enyhet, … Olvass tovább
Tél van. Igazi hideg tél. Csíkban különösen. Dermesztő. Megfagy az ember keze, lefagy a füle, és ha nem ügyel még a legnemesebb szerve is… a szíve. A szíve mélyén minden ember melegségre vágyik… Hideg van. Igazi hideg hideg. Szeredában különösen. Fázom. Hol találni egy mosolynyi melegséget? Egy forró tea, egy forró csók, egy forró ölelés… … Olvass tovább
Fagy vicsorog, roppantja az égbolt kék üvegét. Az elnehezült felhők hasaalját most a szilánkok felmetszik, s míg jajgat a szél, pelyhedzik a tájék. Szempillámon olvad a hó. Sírok, nevetek, ki tudja. Csak érzem a tollpihe-tél könnyét lecsorogni.
„Az én hónapom a november” – kiáltotta a lány a szélbe, pár ember csak a ködöt látja, az esőt, és a szürkeséget. Az eget s tájat köd takarja, álmatag reggel ül a földre, de ha egyszer résnyire nyílik, a nap aranylón tör előre. „A november az én hónapom, nekem a késő ősz a legszebb, míg … Olvass tovább
Havas napok A tél szemüvegén keresztül hófehér a táj, december testébe a fagy csőre váj. Havas napok ablakán köd a függöny, fák csupasz ágain dér az öltöny. Jégtükörbe tekint a tél, a zimankós mosolyától nem fél. Hegyek ormára font idő a koszorú, utakra öntött út hosszú. Mínusz köhög az ereszen, a léptek alatt fagyott világ … Olvass tovább