Vihar

A szél eláll. A vén folyó megáll. Csak egy árva csónak az, mi lötybölődik a part felé. A fákra rákötődik a csend. Nehéz a lég. Az égre árnyak lopódznak. Itt a vész, megérkezett. Jaj, ha kinn talál! Vadul csavargat ősi fagallyat és magoncot is, Nem őrzi tovább a fészket ág. Ki tudja, él, hal a … Olvass tovább

Vihar-haiku

Égbolton festett izzó bíborvöröset viharnak kémje. Villám szikrái a mennybolton ragyognak, szívem megrezzen. Részeg vad szelek rázzák zárt ablakomat, gyűrődik az ég. Érett virágok szirmai lehullanak üvöltő szélben. Fekete felleg esőfüggönyt lógat rám dörgő hangjával. Fűszálak vállán kisírja végre magát nyárnak zápora. Dallamot játszik viharnak nagy kórusa, tapsol szomjas föld. Fák énekelve reményt táplálnak szívbe, … Olvass tovább

Vihar az őszben

Ma csendre vágyom és feledkezésre, borús az ég, közelg a nagy vihar, bezárom ablakom, remegve, félve, remélem, árja átvonul hamar. Tudom, hiába bújok én előle, üvölt a dörgedelme, megtalál, dühét citálja vad-mohón a földre, s a háztetőmön áll az égi bál. Heves szelével ágait csavarja a kerti fáknak olthatatlanul, az őszi égre félhomályt takarva dühöng, … Olvass tovább

Vihar

Gyilkos indulat a harag, égen, földön tombolva halad. A Természetben front közeledik, melegből hidegre, szárazságból záporozó esőre vált, dörög a menny, villámok vágnak véres vonalat, ha eltalál, halálba dönti sorsodat. Vihar dúlhat az emberi lélekben, gyilkos indulatokat gerjeszt ebben. Tombol a környezetében, ha düh vezérli, ölni is képes. Megfékezni szinte lehetetlen, kitombolja magát, békés lesz, … Olvass tovább

Vihar

Nehezen reccsen az ég vászna Nem hasad, nem szakad, hű gátja A hullóvá vágyott szűk levegő Cikázón darabol hanggá tört fény Tördeli, morzsolja naptalan kény Jöjj, leeső, csepegő fecsegő Párásra törli az Úr homlokát Házam előtt hagyja hűs nyomdokát S hull az eső és hull az eső..

Vihar/2

Mennyi vihar is tépázza életünket, meggyengülünk, de idővel talpra állunk, kapunk a szeretteinktől segítséget, így tovább folytatódik a vágyunk, álmunk. Vihar után az ég lám mindig kitisztul, az ember olyan lény, mely örökké remél, talán jó, hogy nem adja fel, sőt küzd vadul, talán teszi ezt mindvégig, amíg csak él. Hogyha hosszú az út, a … Olvass tovább

Morzsi és az égiháború

Morzsi és az égiháború Fűnyírás vagy falfúrás, Morzsi meg sem rezdül. Bezzeg nem így reagál, hogyha az ég zendül. Elég egy kis dörrenés, már lapul a székhez. Szemében a rettegés növekszik a vésszel. Remegve hozzám bújik, védj meg, kedves gazdám. Ágy alá is bekúszik, behúzza a farkát. Elcsendesül a vihar, újra kék lesz az ég. … Olvass tovább

VIHAR A TENGEREN

A Nap ragyogó fénye, Táncolva tükröződik, Mélykék tenger felszínen. Partján aranyhomok pompázik, Mely szőnyegként pihen. Felcsillanó habok hullámai, Kagylót s rákot sodor ki, Lesznek ők partszél díszei. Hirtelen távolban feltűnik, Tölcsér alakban cikázik, Megtöri csendes felszínét, Nyomában szilaj hullám lép. Fitogtatja bősz erejét, Felkorbácsolja tenger vizét, Hömpölyögnek tajtékzó hullámok, Tomboló viharban hajó szilánkok. Árboc és … Olvass tovább

Vihar a völgyben

Sötétedett, az ég a földre dobta ezernyi szélcibálta fellegét, az alkonyat remegve, imbolyogva ömölt a délutánra szerteszét. Dörögve rárivallt a néma tájra a fergeteg, mögötte nemsoká vad áradat következett, s utána a kertjeink az ár itatta át. A fák a földre hajladozva sírtak, tetők omoltak éktelen szelén, az ostromára elbukott a holnap, fogyatkozott a megmaradt … Olvass tovább

Lombhullató fa őszi dala

Dér van a város házain. Eltűntek ingóságaim, lombom bontom. Amott egy bogár elszalad, halálra sújtja őt a fagy. (Kicsit sikít.) A nap, e szürke gombelem bár virít minden reggelen, a pír papír, mit összegyűrnek évszakok. Itt állok, és megfagyok, a szél beszél fülembe kínos titkokat, míg törzsemből lét szívogat kopasz kukac. Hajam sárga, (még nem … Olvass tovább

Vihar

Az ablakból nézem mint tépi a szél a fákat, lemezteleníti sorra a szép tarka ágat. Peregve hull alá, majdan eső zúdul rája, kiáltana, de hangja nincs, így senki se szánja. A lelkemben dúló vihart csak én látom csupán, én tudom csak, hogy velem is elbántak mostohán. Hangosan kiáltanám, hogy nagyon fáj, nincs kinek, szívszorító bánatom … Olvass tovább

SZOMORÚ FELHŐ

Szomorú a felhő, Szél fújja homlokát, Gondterhelt ráncai, Csillognak könnyei. Hull, csak hull a zápor, Haragszik az ég is, Nagy villámokat szór, Vele sírok én is. Sötét, zord, gomolygó, Dübörgő ágyúszó, Fák süvítő lombja, Csak úgy törik az ága. Tépáz, zúz, rombolja, A viharnak mindegy, Mi marad utána, Ha elvonul innen. Gyorsan jön, gyorsan megy, … Olvass tovább

Csepp

Minden versemnek van egy kis története. E versnek, az, hogy Törley Pezsgőpincészet kerítésén ki volt egy molinó feszítve, s ferde pohárban öntik a bort. Megláttam, s máris faragtam a szavakat. Csepp Szép a kehely, tiszta, és átlátszó. Bort magasabbról öntöd a szokottnál, ami egy lágy, finom ívvel ér a kehelyhez. Mintha, kijönne, de nem, mert … Olvass tovább

Nézd magad

Nézed magad a tenger tiszta vizében. Arcod most más mutat. Tenger finom hullámai másképp mutatják. Szép vagy! Szinte hív, a tenger, hullámai mondják, hogy gyere beljebb, s beljebb. Ha, beljebb jössz, szebb leszel. Ne, hidd el! Csendes hullám csalfa, kívánkozó, s rejtélyes. Nézd magad, csak csendesen, szépségedet hullámok tovább viszik a kék tengeren. Nézd magad, … Olvass tovább

Őszi vers

Futómuskátlimat ringatja a szél, zöldjét nem veszíti, virágja is szép, apró bimbók türelmesen várnak, napsugár mosolyára virágba borulnak. Az almafa büszkén tartja a lombját, szilvafánk siratja kopaszodó ágát. Az eper sem akarja tudomásul venni, itt az ősz, illik most avar alá bújni. Feketerigó már nem őrzi a fészket, önfeledten, ugrálva szeli át a kertet, erőt … Olvass tovább

Egy kisfiú álma

Kisfiú haza megy az Óvodából, egyedül. Közel van, egy saroknyira. Megvacsorázik, megfürdik. Jó, éjt kíván, és szép álmokat. Megtetőzi puszival Anyunak, és Apunak. Ágyba bújik. Kezét imára fogja, elmondja esti imáját. Én, Istenem, jó Istenem… Behunyja a szemét. Álmodik. Álmodik arról, hogy szeretni fogja egy leány. Kit, majd elvesz, egyszer talán. Arról, hogy lesz egy … Olvass tovább

Tudatunk formái

Tudatunk útja Éntudata van minden embernek, kicsi gyermekeknek is. Megkülönböztetjük magunkat, gondolkodunk, érzünk, cselekszünk. Ismereteket szerzünk, ha keveset, tudatlanok leszünk. A tudományokat elsajátítani meg kell próbálni. Kialakul öntudatunk, hisszük, hogy van kellő tudásunk. Környezetünk észreveszi, értékeli, büszkeségünket növeli. Ne légy analfabéta! Írni, olvasni még nem rakéta, melyen felrepülsz a mennybe, tudásod emeljen egekbe!

Őszi pillanatok

Langyos, őszi délutánon kint üldögélek egy padon, a fák ritkuló lombja közt, napfény táncol az avaron. Nézem a szorgos hangyákat mint egy jól vezényelt sereg, katonás rendben vonulnak, s élelmet, bábot cipelnek. Vadgesztenye pottyan, gurul, fénylő barnán rám mosolyog, amott szép pillangó táncol, vibrál a fény mikor forog. Gyík siklik a lábam előtt, majd eltűnik … Olvass tovább