Hajnal volt. A rét ködbe öltözött, dér csillogott a fűszál hegyén, az erdő álmos csendje felébredt, s arany fény reszketett a köd szélén. Valaki járt a fák között, ecsetje nyomán bíbor láng fakadt, a juhar koronája fénybe öltözött, s a bükkre rézszín árnyék tapadt. Megálltam. Ki festi az erdőt? Ki mártja a fényt aranyba? Ki … Olvass tovább
HOLNAP Azt ígérted nekem, Találkozunk holnap. Nem jöttél el mégsem A magány kézenfoghat. Azt ígérted nekem, Hogy a holnap eljő. Eltelt azóta már Nagyon sok esztendő. Azt ígérted nekem, Hogy majd holnap látlak. De a percek, s az órák Tenélküled szállnak. Azt ígérted nekem, Csókot intesz holnap. Minden, amit mondtál Hazugságok voltak.
Annyi dolgom vala máma, Hogy rámenne a fél világra, De a sok dolog hirtelen elmúlt, A kedvem meg a kanapéra simult. „Majd holnap fojtatom!” – szóltam nagyot, S a porrongy a sarokban megfagyott. Minek is siessek, hisz a jövő hosszú, A túl korai munka csak tiszta bosszú. A holnap egy csodás, rejtélyes sziget, A lusta … Olvass tovább
Visszaindulok az időben ma reggel, lépteim nyomát az idő már rég befedte. Mégis tudom az utat, mely odavezet, hol betakart még a gondoskodó szeretet. Ott várnak rám a múltam csodás emlékei, a hétköznapok és az ünnepek képei. Anyám szép hangja szólított a nevemen, s cirógatott mosolya az álmos reggelen. Elindulok hát, könnyű léptű vándorként, átlépve … Olvass tovább
érteni vélem amit lehetséges bizonyos keretek közt ez is tudásnak minősíthető sajátos mozgáskultúrával csillagokkal hajában de főleg aurájában mint a higany közeledik s közlekedik egyfajta nagy ő
Ma ősszel az ég a földre hajolt, s egy régi csillagot a tenyerembe szórt. A szél csöndet kötött a fák derekára, s a nap búcsút csókolt az alkony hajára. Egy vörös levél a vállamra szállt, ereiben egy régi nyár muzsikált. Megérintettem — s hirtelen értettem: amit elvesztettem, nem múlt el egészen. A tó tükrében megmozdult … Olvass tovább
A holnap mikor lesz? Percek, órák múlása? Vagy egy halott hegedű rozsdás vonóhúzása? Vázában hervadó, szirom-hullt virág. A holnap mikor lesz? Mit rejt a világ? A holnap mikor lesz? Érinti-e kezem? Ha elszáll az idő, látja-e szemem? Mikor lesz a holnap? Kérdezem, kutatom. Volt már múlt. Meghalt a jelen. Lesz-e holnapom?
Nemtudások őszinte, gyerekesen naiv beismeréseivel – tetszik vagy sem -, sosem fogsz sikereket aratni, főként azok közt, kiknek az a mindenkori mestersége, hogy elgáncsolják, eltapossák a kisebb halakat is, ahol csak érik őket. A tönk szélén, akárcsak lakatlan városok sikátori peremén jobb ha megállsz s hátraarcot csinálsz, mert mást úgy sem tehetsz: szívedben még most … Olvass tovább
Háborgó tenger morajlása, mint kelekótya gondolat. Mielőtt megfognád elillan. Akár sirály rikácsolása. Mikor nyughatatlan a lelked, tompábbak lesznek a fények, élettelenné válnak a színek is. Minden fakóvá szürkévé lesz. Mikor utca kövén gőzölög, a frissen lehullott nyári zápor, akárha virágpór a méheket, bőröm vonzza a nyirkosságot, Illatokat, színeket hoz a zápor, miket elnyomott a nyári … Olvass tovább
Őszbe csavarodott az aranyhajú nyár, Nincs már a fészkén többé a szép gólyapár. Tegnap még zöld volt, most vörös, sárga az ág, Hullnak a levelek, kopaszodnak a fák. Nincs már a ligetben zengő pacsirtaszó, Elhalkult rég a lármás madárriadó. Elcsendesült a rét, erdő és a csepp kert, Elszomorítja az elmúlás az embert. Mindent eltakarnak a … Olvass tovább
a vágy vajon hova menekül ha a szív befeszül s a lélek mohón sziszeg mintha csak drón lenne az angyal kinek oly sokkal tartozol hisz óvott téged de a múló idő a nosztalgia olyan torpedó mely most szintén romboló
Ma gyorsabban lépdelt az ősz, mint máskor, a kertek alatt. Elnéztem a rozsdásodó erdőt, s az integető ködös hajnalt. Egy sárga levél hullt le vállamra, s bennem a szív nagyot dobbant. A szél is megállt egy pillanatra, én csak álltam ott és nem tudtam, miért fáj úgy a reggeli csend. Talán az ősz hozzám kopogtatott? … Olvass tovább
Aranyba mártózik a hajnal, bíborban ég a hegytető, rézlevelet sodor a szél, sáfrányszín fényben ring az erdő. Bronzágak közt a nap bujkál, okker lombon ül a csend, karmazsin levél hullik elém, mintha lángot hozna a szél. A patak mélyén smaragd árnyék, fölötte mályvaszínű köd, s az ég kékjére arany ecsettel egy tündér naplementét köt. Megállok. … Olvass tovább
Aranyat szór a lanyha délután, fehér köd ül a hegyek vállán, falevelek színes táncba fognak, ünnepét ülik a csendes lehullásnak. Piroslik a bogyó a bokrok alján, ezüstös pókfonál leng a fák ágán. Minden neszben ott a békés elmúlás, lelkedre száll, mint lágy simogatás. Fénylő gyümölcs érlelődik a kertben, Megpihen a táj a színes csendben. Nem … Olvass tovább
Forgács Enikő Rita – Halálosan Lehulló gyolcs lepel, éjszakába hajló reggel leejtette lelkem a testem nehezét. Láthatatlan színvakság, valahol el van rejtve az igazság. Útra kelnék, de ide köt egy földöntúli égi szép álom. Azt reméltem hoz egy virágot, megtalál és megtalálom. Ehelyett kóros láthatatlanság vette el eszünk, befeketedett tőle a szívünk. Ugyanúgy téptük a … Olvass tovább
Újra az őszi szél dalolgat, s a földre hullik a gesztenye, hűvös és borzongó napokat hoznak a keleti szelek. Magányos fák lombja csendben szőnyeget terít az erdőre, míg fázón áll a szél-szitálta, üresen hagyott madarak fészke. Távolodnak némán a darvak könnyes szemem utánuk néz. Csend honol a fenyves alján, csak a harangtól kondul az ég. … Olvass tovább
Volt egyszer négy apró tündér, Ott éltek az erdő mélyén. Mikor eljött a szeptember Útra keltek nagy vederrel, Hogy kifessék a zöld erdőt, És hirdessék: az ősz eljött. Juhar volt az első neve, Ő a piros színt szerette. Festett sok szép falevelet, Közben pedig jót nevetett- Vöröslött a tölgyfa lombja, „Itt van az ősz!” – … Olvass tovább
Tüdős Judit: Ajándékom Az erdő szeme tekint rám, léptem halkult – majd megállt. Némán állt, így fogadott, mintha tudná: vándor vagyok. Lábam alatt szólt az avar: – Ne menj még el ilyen hamar! Lépteidre oly rég várok, mióta így visszajárok. Fák közt hajló napsugár, arany fényt szór koronán. Szél hoz lágy kis dallamot, az erdő … Olvass tovább
saját halál körvonalazódik pokol vagy bármi ami jár ismeretlen de érzem én vagyok az aki önmagamé maradt most már
drága jó barátom drága testvérem drága kis szőrös drága kis királyom annyi év után újra új útra nem lehetne könnyem de lett hidd el újra gördülnek végig az arcomon becsülettel éltél s haltál meg drága rövid harcodon kettő kilogramm ennyi elég a végtelenhez kettő kilogram elég hogy így szerethess valakit .. aztán egy reggelen az … Olvass tovább