William Blake – Az emberi való A szánalom nem lenne többé, ha senkit nem tettünk szegénnyé, és az irgalom se lenne, ha mindenki e Földnek boldoga. A kölcsönös tisztelet béke, míg az önzés nem nő fölébe. Majd a kegyetlenség csapdát ás, lassan szétterítve hálóját. Szent félelemmel elpihen, szórva könnyeit a földeken, majd az alázat következik … Olvass tovább
William Blake – Jeruzsálem És jártak-e vajon a lábak Anglia zöldellő hegyein? És legelt-e Isten báránya Anglia kellemes legelőin? És ragyogta-e Isten arca felhő takarta dombjait? És itt épült-e Jeruzsálem takarva sátán malmait? Hozd el az égő arany íjam! Hozd el a vágynak nyilait! Hozd a dárdám! Felhők nyíljanak! Hozd el a tűz szekereit! A … Olvass tovább
William Blake – Egy isteni képmás Kegyetlenség, emberi szív, s a féltékenység emberarc, a rémület jövendölés, és a titoktartás nagy harc. Az emberi ruha vert vért, az alkata kovácsműhely, az emberarc zárt kemence és a szíve abban ég el. William Blake – A Divine Image Cruelty has a human heart, And Jealousy a human face; … Olvass tovább
William Blake – Szép rózsafám Oly virág ajánlkozott nekem, amelyet május még sosem szült, de nékem szép rózsafám terem, szóltam és ott is hagytam végül. Majd a szép rózsafámhoz mentem, gondoztam őt éjjel és nappal, de jaj, elfordult féltékenyen és már csak tövise vigasztal. William Blake – My Pretty Rose Tree A flower was offered … Olvass tovább
William Blake – Az őszhöz Ó, ősz, gyümölcshozó és színezett szőlőszemű, ne menj tovább, ülj le, árnyas tetőm alatt megpihenhetsz, És hangold dalod vidám dudámhoz, s az év minden leánya táncra kel! Dalold virágaiknak énekét. „A kis rügy szépségeit kitárja, nap és szerelem kereng erében, a reggel homlokán virág nyílik, és ragyog a csendes estnek … Olvass tovább
William Blake – Az isteni képmás Irgalom, szánalom, béke és szeretet imákon át erényeket terítve szét viszonozza a háláját. Irgalom, szánalom, béke és szeretet miatt atyánk irgalom, szánalom, béke, szeretet gondoskodása. Az irgalom emberszívű, a szánalom emberarc, a szeretet is emberi és a béke sem kudarc. Ott minden ember bárhol él, imádkozik szorongva, imádkozik e … Olvass tovább
William Blake – A zöld visszhangjai A Nap az égre kel, reá öröm felel. Harangok bonganak, köszöntve új tavaszt. Pacsirta és rigó, csodát rikoltozó, harangra rímelő dalát adja elő. Míg játszadozgatunk, a zöld fülünkbe súg. Vén János ősz haját nevetve fújja át a szél a tölgy alatt, öreg hajakba kap. Nevetnek egyre csak, s imígyen … Olvass tovább
William Blake – Az álmok földje „Ébredj, ébredj, kicsiny fiam, anyádnak egyke csillaga! Miért zokogsz fel álmodon? Ébredj, atyád ölébe von.” „Mi föld ez álmok földje itt? Hegyét mi tartja, s patakjait? Atyám, én láttam ott anyám, a parti liljom harmatán. Hófehér bárányok között sétált és úgy örömködött. Sírtam akár a bús galamb, jöhetnék vissza … Olvass tovább
William Blake – Az ősi bárd hangja Ifjú gyönyör, jöjj ide és nézd a nyíló reggelt, az Igaz újszülöttje. Kétség és az ész felhői, vitái ködbe vesznek. A dőreség útvesztő, a gyökere ijesztő, benne hányan buktak el! Éjben csontokon taposnak, és nem tudják mivégre, mégis másokat vezetni vágynak. William Blake – The Voice of the … Olvass tovább
William Blake – A vadvirág dala Az erdőben bolyongtam, zöld levelek alatt, hallottam egy virágot énekelni egy dalt. A földön háltam csendes éjszakán, bár tétováztam, öröm tört reám. Reggel elindultam, rózsás hajnalon új öröm felé, de gúny maradt jussom. William Blake – The Wild Flower’s Song As I wander’d the forest, The green leaves among, … Olvass tovább
Üveg A Пыяла c. dalszöveg szabadfordítása Törd a szerelem üvegét -nyisd fel sok ember szemét! Törd az igaz boldogság üvegét, zúzd össze szilánkosra. A szemedben,szemükben,szememben szégyelli a szemem a fényt. Kezed a kezemben, kezed a kezünkben, kezem a kezedben- szilánk a tenyerén. Törd a szerelem üvegét -nyisd fel sok ember szemét! Találd meg a hajlandóság … Olvass tovább
William Blake – A télhez Ó, tél! A kemény ajtód zárva már. Észak tiéd, sötétséged épül mély, alapozott falakkal. Tetőd nem remegteti meg vasszekered. Nem hall engem, tátongó mélységben vad viharai elszabadultak az acélvázban, szemem nem merem emelni rá, mert jogara lesújt. Íme, a szörny nyakára hág, kinek csontjára bőr tapad, sziklák sorvadnak el kezében, … Olvass tovább
William Blake – A tavaszhoz Ó, te harmatos fürtökkel néző, az ablakunkon át beforduló, szigetünkre angyal szemed vetve, dalolva üdvözlünk nálunk, Tavasz! Hegyek mesélnek, s a hallgatóság alant a völgyek, vágyó tekintetünk az égig ér, kerülj felénk megint és látogasd meg a szigetünket! Jöjj dombjainkra és fújd szelünket, terítsd reánk a köntösöd, ízleljük reggeled, s … Olvass tovább
William Blake – A szerelem titka Ne valld meg szerelmedet, amit sosem vallanak, mert hoz az szelíd szelet, mi csendben elhalad. Én megvallottam bután, a szívemből mondtam el, reszketve féltem okán. S néztem, mint elszelel. És miközben elszelelt egy csavargó oldalán, ki vitte őt csendben el, sóhaja el nem állt. William Blake – Love´s secret … Olvass tovább
William Blake – A rög és a kavics A szerelem nem tetszeleg, önmagával semmi gondja, de könnyedén a mennybe megy, s teremt viszályt a pokla. Így énekelt a rög alant, marhák között, taposva, de a kavics a víz alatt e dalt másként dalolta. A szerelem csak önmagát akarja másba kötni, csupán a másik fájdalmát a … Olvass tovább
William Blake – Egy arany kápolnát láttam Egy arany kápolnát láttam, hová nem mertek belépni és sokan sírva álltak kint, s a könny gyászra ömölt ki. És egy kígyót kúszni láttam fel az ajtó oszlopára, és tapadva, rátapadva színarany sarokvasakra. És a szent köveken végig, a gyöngyök, s rubinok között, nyálkásan végig tekergve az oltár … Olvass tovább
William Blake – Az angyal, ki születésem óvta Az angyal, ki születésem óvta, szólt: „Parányi lény, örömből formázva, menj, s szeress e hálátlan világba.” William Blake – The Angel that presided ‘oer my birth The Angel that presided ‘oer my birth Said, „Little creature, form’d of Joy and Mirth, „Go love without the help of … Olvass tovább
William Blake – A múzsákhoz Akár Idának ormain, avagy keleti termeken, a Nap csodás pilonjain, ahol a dallam elpihen; Akár a mennyben szállotok, vagy a Föld zöld ligetjein, vagy légen át hasítotok, hol dal kel szélnek szárnyain; Akár kristálysziklák felett, avagy tengernek mélyein, hol ég ezer koralliget, költészetunt Kilenceim, feledtétek szerelmetek, ezernyi régi bárdotok! A … Olvass tovább
William Blake – A mosoly Van a szeretet mosoly És van a megtévesztésé Van a mosoly mosolya Ha e kettő válik eggyé Van homlokráncolásra És van egy a megvetésre És van egy a méregé Amelyet sosem feledsz el Mert szívbe ássa az magát És gerincvelőbe vásik És nincs e földön más mosoly Csak egy igaz … Olvass tovább
William Blake – A légy Kicsi légy, nyári léted szeles kezem űzte végleg. Nem vagyok olyan, mint te? Vagy te sem vagy ember legye? Táncolok, iszom vígan, míg kéz lever világtalan. Gondolat, erő és vágy, akár való, akár halál, akkor én egy légy leszek, ha még élek, s ha elveszek. William Blake – The Fly … Olvass tovább