Csinos vagy és megáll az ész, amint az ünnepélyre mész bepúderezve, s illatod… hölgyem, talán nem is tudod, nem éri meg művészetét, hiába édes és ha szép. Nézz rám, az arcod mutasd csak, ennyi kell a tisztaságnak, köntösöd, s hajad bomolva, ily édes flanc rám omolva, bár szemem rajta fennakad, ámde szívem érte olvad. Ben … Olvass tovább
Birodalmammal kezemben ülve, te, sorvadó levél a múlt felett, uralkodásom szélte-hossza lett a mindened ma vérrel permetezve. Erezetedben látom én a tájat Visztulától Tagusig alattam, hull a porba mind, mit összeraktam, kezemben morzsolódva szárad. Ez itt a trópusi vihar nyögése? Bőgése oldja rágódásomat. A mennydörgése légiók zenéje, visszhangzik át a fellegek alatt a zászlóaljak sűrű … Olvass tovább
Dante Gabriel Rossetti – Őszi dal Hiszed, ha hull a rőt levél, a szívet sajgó bánat ér, majd repedni kezd a burka, és az álom eltakarja, ha hull az őszi, rőt levél? Hiszed, a fürge gondolat haszontalan és fennakad, ha hull az őszi, rőt levél, ugye, hogy nem? Tudod, mit ér, ha vágyad csitítja árja? … Olvass tovább
Philip Morin Freneau – Egy mézelő méhhez Élvezd a tavaszt, arra vagy, kortyold a hűs patak vizét, mi hozta erre szárnyadat Bacchus-t követted épp, kupája vonzott szerfelett, megosztja ízeit veled? A szél sodort vagy ellenek, darázs, madár kapott feléd, csatáztak is talán veled, hogy erre tévedtél? Sebaj, jobb helyre nem találsz, ha most e tó … Olvass tovább
Audie Murphy: Keresztek nőnek Anzión Ó, jöjjetek bajtársak, Halljátok, míg versem sír A háborúról, harcról… Hol a pokol – mély sír. A parton ágyúk dörögnek. Ó, hogy alhat katona így? Anziónál lassan haladunk És a pokol – mély sír. Áldassék az Úr a megszállt gyepért Amely dús, vérünktől vörös-szín; Te véred, enyém, mint leölt disznóé; … Olvass tovább
Henry W. Longfellow: A nyíl és a dal Kilőttem egy nyilat, fel a levegőbe, azt nem tudtam, hol esik le a földre, és persze olyan fürgén repült, a szemem elöl gyorsan eltűnt. Eldúdoltam egy dalt a levegőbe, azt nem tudtam, hol érhet majd földre, vajon, akinek a szeme éles, a dalok útját is látni képes? … Olvass tovább
Ott belül (Ana Blandiana) Karcolt ezüst A tükrök öreg hátánál Nimfák és szatirok a leesett vakolat alatt Melyet kövér angyalok tartanak Túl kis szárnyakkal ahhoz Hogy el tudnának repülni a falról Nézd és próbáld meglátni Ki kinek segit És kinek magyarázd A gepárdok szomorúságát Melyekből csak macskák maradtak
JOYCE TORNYA (Ana Blandiana) A magas parton Joyce tornyában Joyce csak három éjszakát maradt Ez leiratott több könyvben Melyeket A látogatóknak nincs idejük elolvasni (és ha elolvasnák, nem értenék meg) Mindenképp az idegenvezető garantálja, nagy iró Anélkül hogy elmondaná miért és azt sem, ha Ez a kirándulás hasznos-e valamire. Tehát órájikra néznek Fényképezkednek Majd elmennek. … Olvass tovább
SZIMPÓZIUM (Ana Blandiana) Körös-körül Állitmányok és igék A fák, melyek okosabbak nálunk Képesk voltak örvendeni A napnak, szeleknek, esőknek Mindennek ami felüditette őket Anélkül, hogy kérdezzék Miért megy el a nap Veszik el az eső Kéken és zölden Pocsolyákban a földön Kéken és zölden Amig…
GÖRBE CSEREPEK (Ana Blandiana) Görbe cserepek – micsoda törékenység Az eltöretést várják Évek,évtizedek, évszázadok óta Miközben darvak nemzedékei Készitik vigyázva fészkeiket A repedések közt Leteszik tojásaikat. A tojások eltörnek A fiókák elrepülnek De a cserepek maradnak Megvárják a rossz álomban További nemzedékek Villámait, jégesőit Elrepülő madarait A világ töredezett teteje Mely csak azt várja, hogy … Olvass tovább
AKKOR ÉS MOST (Paul Laurence Dunbar) A férfi szerette a nőt, és sok even át Meghitt szerelemmel udvarolt neki Amig a nő megúnta és gúnyolódva Belerúgott annak nagy érzelmeibe Azon az éjen a férfi egyedül szobájában Sokáig últ iírogatva ágya mellett Egy leveket melyet hanyatló szíve diktált És a reggel holtan találta őt
HÁLÓ (Ana Blandiana) Minden dermesztő A zseniális pók Amely hálóját szövi Rá az egész világra Lesre vár Követi sorsát És áldozatait – Ő maga is áldozata egy nagyobb hálónak amely maga is belefogódik a világegyetem hátárok nélküli hálójába és ez is fógg valakitől…
MINDIG VEZETVE (Ana Blandiana) Mindig vezetve Valami fele amit nem értek teljesen Vezetve természetesen Mintha kezemet fogná Egy erő melyről nem tudom Csak hogy uralkodik fölöttem És nincs értelme ellentkeznem Nem értem Miért Merre Vezet Bemegyek a titokba De a titok egész marad Csak azt érzem hogy nem először Fedezem föl saját nyomaimat Az enyémeket … Olvass tovább
ZÖLD IKON (Ana Blandiana) Mint egy zöld ikon Mely kivágatott a gyepből Az ablak által A fű nő az asztalomon A ceruzák közt Megpróbálja meggyőzni őket Rügyezzenek ki. A fűszálak kísértet árnyakat vetnek A gyom-lapokra Melyek egybefonódnak, mint betűk Egy baljóslatú szövegből Mint jövendő hanyatlások képei Melyekre vágyom.
Egy lány (Ezra Pound) A fa belemélyedt kezeimbe Nedvei karjaimban floynak A fa kinőtt mellkasomból Lefele Az ágak kinőnek belőlem, mint kezek Fa vagy te Moha vagy Ibolya vagy melyet szellő fújdogál Egy nagyon magas gyerek vagy De ezt a butaságot nem érti a világ
For a Valentine-day – Bálint napra It doesn’t matter, where you are, or what are you doing now. I keep you in my heart, and in my dreams you caress my face. And I can’t help kissing your hands … Non sí conta, dove sei o cosa fai, Ti tengo nel mio coure sempre, Nei … Olvass tovább
FÉLTEM (Ana Blandiana) Féltem megszületni Mi több megtettem Minden tőlem telhetőt Hogy ez a nyomorúság meg ne történjen. Tudtam, ordítanom kell Bizonyítandó, hogy élek De csökönyösen hallgattam És akkor az orvos vett Két vödör vizet Forrót és hideget És rendre többször elmerített bennük. Mint egy alternatív kereszteléskor A létezés és a nemlétezés nevében Engem meggyőzendő … Olvass tovább
NÉMA FILM (Ana Blandiana) Füleimben Ismeretlen tengerek Csapkodnak szárnyaikkal Érzem ahogy fölemelkednek A hangról, mely megüti dobhártyámat Kihúzván magam és a világ közt A hullámok függőnyét Amit mások nem hallanak. A zajuk elválaszt Attól, ami történik Az érzék nélküli tülekedéstől A szájak szavak nélkül mozognak A verekedések, könnyek, grimaszok Kétségbeesettek és nevetségesek Mint egy néma … Olvass tovább
Martin Greif In der Heimat… In der Heimat war ich wieder, alles hab ich mir besehn, als ein Fremder auf und nieder mußt ich durch die Straßen gehn. Nur im Friedhof fern alleine hab´ich manchen Freund erkannt, und bei einem Leichenstein fühl´ich eine leise Hand. Hazámban A hazámban voltam ismét, Mindent végig néztem én, Idegenként … Olvass tovább
Ne állj meg a síromnál zokogva! Ne állj meg a síromnál zokogva, nem alszom ott a föld alá hantolva! Én az ezer fújó szellő vagyok, mint egy gyémánt, a havon csillogok. Én vagyok a nap az érett gabonán, lágyan szitáló eső az ősz során, a lényed is én lelkesítem, ha ébredsz a reggeli csendben. Némán … Olvass tovább