A feketegyarmati varrónő
Csodálkoztam, ámuldoztam az alföldi kis faluban melynek neve Feketegyarmat, valami olyasmi történt, mint az Óperenciás-tengeren túl, az Üveghegyen túl, most közeledvén hatvanhatodik évemhez álombéli mesének képzelem, azt, amit láttam. Akik ott élnek, talán nem így élek át mint én, soraimat túlzásnak vélik, legyintenek, ha itt élnél, másként látnád. De Rózsika néni a feketegyarmati varrónő igazmondó szeméből, amint rám nézz és átölel, szavak nélkül is valami leírhatatlan őszinteség árad.
-Na, mit szólsz a mi kisfalunkhoz, ugye meg sem tudsz szólalni? Bevallom én aki itt születtem, itt éltem éltemet és vartam, csak vartam a Jóisten tudja csak mennyi mindent és kiknek, most az utóbbi években valami olyan fejlődés indult el, hogy csak kapkodom a fejem. Gondolom láttad, minden út le van aszfaltozva, nagy vívmánynak tartottuk az 1960-as években a villanyt, az ártézi kútból hordtuk a vizet, most minden házba be van vezetve a víz, a gáz és van szennyvízcsatornánk, most a termálvizet vezetik be, azzal fogunk fűteni. Sokan elmentek, de most kezdenek visszajönni. Hihetetlen mi minden történt.
Hallgatok és lágyan simuló hangjából érzem azt, amit csak a kétkezimunkából élők tudnak értékelni, még álmodni sem mert ilyesmiről, hiszen eddig elkerülte ezt a kisfalut az ami igazán jónak lett volna mondható.
-Készült ám édesanyám mondja lánya Rózsika, az asztalon régi fényképek.
-Igen, igen, nyúl a fotókért. Ez az osztályunkról készült, ott az édesanyád, ugyanis velem egyidős és milyen régen elment, ha jól emlékszem még negyven sem volt.
Megerősítem szavait, bizony harminchét éves volt, mikor meghalt.
-Én meg még itt vagyok. Éjszaka sok minden jár a fejembe, most már képzeld Feketegyarmaton az asszonyok közül nincs nálam idősebb, a nyolcvanhatot fogom betölteni.
-De képzeld fordul felém a lánya, még most is leül a varrógéphez, az édesanyám.
-Ó az már semmi, hébe-hóba szóval ritkán, a kor mindent meghatároz, ezt mondta az orvos is, hogy ez a korral jár. Ez volt még az élet és mutat egy fotót melyen két csinos ünneplőbe öltözött fiatal lány van. Felismerem mindkettőt az egyik Rózsika néni, a másik a barátnője Juliska, leánykori nevén Gellén Julianna.
-Édesanyáddal együtt tanultunk varrni. Aztán Etel nagyanyádat is nagyon szerettem, szerintem ő hasonlított édesanyámra, akit elég korán elveszítettem. Olyan egyenes derékkal járt kelt Etel nagyanyád is mint édesanyám, talán még a hangja is olyan volt, de az is lehet csak beképzeltem. Elmúltak azok az idők, bizony elmúltak, de örülök az unokáknak, remélem nekik valóban sokkal jobb lesz az életük. mint nekünk, bár míg fiatal és egészségesek vagyunk, akkor egészen másként látjuk az egész életet a mindenséget.
Eset az eső, már indulnom kellett, de hallgattam a feketegyarmati varrónő szavait, akihez Aradról és Nagyváradról is eljöttek, hogy ő készítse el a ruhájukat, híre ment, hogy milyen pontos, ügyes, és mindenkire úgy rá tudja szabni a ruhát, hogy addig ha nem is, de ha az ő keze által készült szoknyát vagy kosztümöt magára öltötte az biztos, hogy utána fordultak .Ez a feketegyarmati varrónő az évek múlásával is csodálatra méltó szavaival széppé tette a napomat, búcsúzóul megöleltük egymást, kikísért és annyit mondott,- lehet mire megint jössz, addigra én már elmegyek, de ez az élet rendje, nem zsörtölődöm, nagyon is elégedett vagyok.
Újból átőlleltem, nem tudtam mit mondani, csöpörészet az eső, ami ugye aranyat érő, mert május 12-ét írtunk, Pongrác az egyik fagyos szent napja mikor ott jártam, a lánya Rózsika adott egy esernyőt, de mire az ártézi kútig értem, elállt az eső, a felhők mögül ki kukucskált a Nap, persze meleget nem árasztott, játszadozott, hol elbújt a felhő mögé hol elő bújt, én meg ballagtam. Elballagtam, kiballagtam az én alföldi kisfalumból, gyermekkorom szépségei, játékaim, kacagásaim, sírásaim szóval mindaz, ami a kezdet, az ott maradt, s tudtam hiába is keresném, hiszen változik minden, és lám a változás jó is tud lenni, eltűntek a nyári poros utak, az őszi sáros dagonyák. A sarkiház a 195-ös számú ház felújított változatban még áll, ahol éltem, nevelkedtem, nagyapám történeteit hallgattam, nagyanyám túrósbuktáját faltam és a temető ott is a sarokban sorakoznak szeretteim, kőrisfa árnyéka vigyázza álmukat.
Feketegyarmati Sándor