Párizsi aprók. 2026
12., Az óriás tenyerében.
A mai első úticélunk nem lesz túl messze, a B jelű TGV-vel a Saint-Michel Notre-Dame-tól direkt járat megy a Chátelet des Halles-ig, vagy ha metróznánk, akkor az M 4 – a Saint Micheltől három megálló a Les Halles.
Az első mód gyaloglásokkal együtt kb. tíz perc, összesen kétszáz méter, az M 4 metrós megoldás plusz egy sarok, így tizenöt perc is lehet, csigatempóban.
Ha útközben várost néznénk inkább, akkor van a 21-es vagy a 38-as busz, csak meg kell keresni a megállóikat, viszont szép helyen lesz a séta, át a Szajnán. A Westfield Fórum des Halles ki lesz táblázva, egy szép parkot kell keresni, mert az objektum alatta van, tokkal-vonóval elásva a földben, csak a feje áll ki belőle.
A zöld parkból mozgólépcsők indulnak le a mélységekbe, ahol a titokzatos lény lakik. Ez persze mese, amit a hotelünkben lakó gyerekpárnak találtam ki, hogy ne szenvedjenek a vásárlóprogramtól.
Hogy igazat mondok, arra a parkban álló, Gulliver méretű kopasz fej a bizonyíték, ahogy tenyerébe hajtva fejét, ábrándozik, talán a közeli templom orgonamuzsikáját hallgatva.
A szerelmesek, ha jól összebújnak, éppen elférhetnek a kezében. A többi testrésze a föld alatt van, csak a fotelnek is használatos jobb kéz áll még ki belőle, abba támaszkodik. A tenyerében lévő kicsi padon, közvetlenül a füle alatt ülhet a párocska, ha unatkozik, vagy szeretne a holdfényben szunyókálni, kihallgathatja, mit suttognak egymásnak.
Igazi méreteit nehéz lesz elképzelni, a birodalmában órákig lehet, cipőkopásig sétálni.
Öt emelet mélyen van a talpa, van benne 3 RER és 5 metró vonal, 7 külön állomással, csak a közlekedési központ 315 méter hosszú, 60 méter széles, két szinten,19 bejárattal, 3 szektorban, keresztül-kasul mozgólépcsőkkel és végtelen mozgójárdákkal.
Nem tudom, azóta változott-e a rangsor, de amikor először voltunk benne, négy évvel ezelőtt, még a világ legnagyobb földalatti vasúti létesítménye volt, több egyéb rekordot is tartva.
Csúcsforgalom idején percenként közel 120 vonat áll meg benne, azaz másodpercenként 2 vonat.
De ha már eleget közlekedtél, lehet odalenn kényelmesen üldögélni, vagy itt van az UGC Cité, Párizs legnagyobb mozi komplexuma, reggel 9-től éjfélig, 27 vetítőteremmel, az egyéb szórakozó- és vendéglátóhelyekről nem is beszélve.
Ja, és majdnem elfelejtettem, ez az egész alapvetően egy bevásárlóközpont, mozgó járdákkal, öt szinten, vásárolgatóknak tömör élvezet, a nadrágos embereknek inkább erős menekülésvágy.
Csak egy kis bigyót akarunk venni a telefonhoz, ami itt biztosan van, mert pelenkától szarkofágig akármit kérhetsz, vagy a gyerekekre való tekintettel műanyag zsiráfot, de arra délutánig várni kell.
Megveszed a keresett bigyót a mínusz ötödiken, és már mehetsz is le, illetve föl a mínusz háromra, ahol a pénztár van. Semmi gond, ezt a ravaszságot már a Lafayette-ben is alkalmazták, a gond mindössze annyi, hogy ide három-négy Lafayette is befér, pedig az sem kicsi. Plusz a RER megállók persze, járdástól, peronostól.
Nekünk félórácska csak a pénztár, de keresztben előttünk illatszeres boltokba botlunk és irányító táblákba, hogy hová kéne inkább menni, csak előtte máshová, előbb újratervezés jön, utána az összeomlás.
A láb lassan fájni kezd, menet közben mindenhol kedves pihenőhelyek vannak, étel, itallal, vagy csak úgy, leülésre, egyetlen hely van csak, ahol ilyenek nincsenek, ott, ahol éppen vagyunk.
Lassan dél lesz, már nem is akarunk venni semmit sem, de azt a legnehezebb találni. Van Munchnak az a Sikoly című festménye, szerintem kezdek arra hasonlítani.
Érdekes azért, hogy mások milyen jól tűrik, a nagy tömeg szétoszlik az emeleteken, alapvetően nyugi van.
Nem löknek le a lépcsőn, kedvesek, sokan mosolyognak, bizonyítva, hogy az ember sok mindent kibír. Sőt, párezren idejárnak randevúzni a rengeteg erre való helyre, nem esik be az eső, vagy vannak még a mozik ugye, menekülésre pedig ott a sok metró.
Én otthon ennél kisebb alagutakhoz szoktam, ezért ilyen helyeken eljön a pillanat, amikor a sok már nagyon sok, és mint a megőrült vakond, vágyok ki a felszínre, ki akarok törni a föld alól.
Pedig minden elegáns, tényleg nem zsúfolt semmi, nagy terek vannak szobrokkal, föld alatt is élő zöldekkel, ha pedig feljutsz valahogy, egy hatalmas, aranyszínű, hullámos előtető fogad, legeslegfölül pedig egy akkora park, mint hat futballpálya, minimum. De ha egyszer sokk, ahogy már mondtam.
A parkból nézve direkt hívogató a sokféle lelépcső, de ha elindulsz rajtuk, elvesztél. A nőknek mámor, a többinek marad a sikoly. Pedig kutya is van odalenn, igaz, csak egyet láttunk, kicsi bóbitája volt, egy hölgy karjában ült frissen fodrászolva, és ő is teljesen nyugodt volt, még a kutya is.
Lehet, hogy bennem van a hiba. Tudtam, hogy mi vár rám, és az én hülyeségem, hogy másodszor is lementem, igaz, nem magam miatt, csak női kényszer hatására, de lehetett volna több erőm.
Odafenn, a barátságos Gulliver úr jobb füle felőli oldalon várna az Église Saint Eustache, 1640 óta áll és csak a Notre Dame nagyobb nála, orgonája pedig rejtélyes módon, a látogatásunk alatt szokott megszólalni, vagy ihatnék valamit a környező barátságos kávézókban, amíg elmúlik a vásárlási szenvedély.
Végül persze, többféle, váratlan holmi beszerzése után minden elrendeződik, elköszönök az óriástól.
Az ő orra legalább épségben van, nem úgy, mint a szfinxé Egyiptomban, akinek a homokból kiálló fejére bizonyos hadvezér katonái célba lőttek. De ez rosszindulatú, gonosz monda csak. Tényleg, ma már jobban is tetszik így, mintha nagy orra lenne.