Újabb kihúzott tétel(ek) a bakancslistán
(Interjú Horváth Szabolccsal)
A tatabányai költőnek, irodalmi kör vezetőnek nemrégiben meglett az 50. antológiában való szereplése, befejezte 11. kötetének kéziratát, egy hagyaték kötetet indított el, és felkérték, hogy írja meg annak előszavát. Emellett folyamatos kihívások elé állítja önmagát, és sportolói tanítványait vele beszélgetünk.
Köszöntelek, Szabi! Ismét azzal kell kezdenem a beszélgetést, hogy Gratulálok! Amikor utoljára beszélgettünk, kiemelt szerző lettél, nagyon „matekoztál” a megjelenő és bekerülésre váró antológiák miatt, azelőtt pedig az másfél ezredik versedről és sportról beszélgettünk. Akit esetleg érdekelne az a két beszélgetés belinkelném ide, ha szeretné visszaolvasni.
(2025.05. https://holnapmagazin.hu/cikkek/95095/)
(2026.01. https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=pfbid02JLDwiTwNLHfuSzncb1sokUYi8A3uqM6mD1GFetGdmFS2JmGtBAdL6JzpLeADPSQXl&id=100063696470012)
1. Elkészült a 11. köteted kézirata az Át a szívemen címmel. Amikor utoljára beszélgettünk majdnem célegyenesbe voltál vele. Hogyan értékeled most hogy túl vagy rajta?
Üdvözöllek, köszöntök mindenkit! Köszönöm szépen a gratulációt! Igazából az egész kötetet megterveztem előre. Az a százötven vers, ami ebben a kötetbe került, mint alap és válaszvers, azokat előre kiválogattam. Ahogy haladtam előre, többször elolvastam a soron következőt. Tudtam akkor mit írtam, miért, mire utaltam, satöbbi. Így a mostani „szájízzel” megpróbáltam arra bölcsen, kicsit érettebben válaszolni, szabadversek formájában. Egyfajta olyan kommunikációt prezentálni, ami semmiképp nem jöhet létre, maximum a tudathasadás szintjén. Nagyon érdekes egy olvasmány lett. Abból indultam ki alapból, hogy hány mai szerző ír verset az egykori nagy költőinknek? Nagyon sokan. József Attila, Petőfi, Kosztolányi, Karinthy csak hogy néhány példát mondjak. Nincsen kölcsönhatás. Mindig is szívesebben olvastam magam vissza, így adva volt, hogy kicsit „megtámadjam” az akkor gondolataim érzéseim, egy másik látószögből. Azokra a gondolatokra és érzésekre reflektáltam, ami az alapból indult ki.
2. Nem merült fel benned az a kérdés, hogy esetleg a „fiatal” éned visszavágjon rímes szerkezetben?
Igazság szerint egy ember jelezte, hogy ennek lehetne folytatása, de az már szerintem nagyon túl lenne tolva. Ez így jó, és így kerek.
3. Beszélgessünk kicsit arról, amiről rég álmodoztál, hogy megcsinálod. Meglett július elején az 50. antológiában való szereplésed a Holnap Magazin Túlsó Part című antológiával. Mit éreztél a hír hallatán, illetve előtte milyen érzések kavarogtak benned?
Az utolsó egy-másfél hónap rettenetes volt. Ahhoz tudnám talán hasonlítani, mint amikor az embernek gyermeke születik, bár erről tapasztalatom még nincs, ha meg irodalmi akarok lenni, akkor olyan érzés, mint amikor a nyomdába kerül az anyag. Olykor nagyon türelmetlen és ezáltal kissé kibírhatatlan ember tudok lenni. Azt jobban szeretem, amikor valaminek nekiállok és elejétől a végéig folyamatosan tudom csinálni. Egy darts verseny szervezésében is igyekszem addig elmenni, hogy nagyjából meglegyen minden. Az utolsó pillanatra nem hagyok semmit. Pontosan tudtam, hogy az antológiáim milyen időpontokban fognak hivatalosan megjelenni a honlapokon, a webshopokon, így csak meg kellett élni a napot. Külföldre is elutaztam egy hosszú hétvégén, és volt bennem kicsit félelem, hogy csúnya halál lenne ellőtte meghalni… és ahogy haladtunk az autópályán kamion az árokban, autó fejtetőre borulva… rá egy hétre majdnem autóval belém jöttek… de szerencsére túléltem és megéltem. Amikor Bakos Úr megírta, hogy megjelent az antológia, hát aznap este kitöltöttem egy pohár bort. Nagyon ritkán iszom alkoholt, most jó okom volt rá. Három-négy évnyi kitartó munka, sok pályázás, tervezés. Ha meg a teljes „idővonalat nézzük, akkor az első és az ötvenedik antológia megjelenésem között közel 11 év telt el. Sokszor elmondtam már, hogy személyes tapasztalatom, akiket én láttam, és/vagy találkoztam velük, nem a harmincas éveikben érik el ezt a megjelenés, bekerülési számot, hanem kétszer ilyen idősen. Én nem hiszem, hogy azt megélem, így talán ezért próbálok „gyorsan” dolgozni.
4. Antológiák terén mi a következő célkitűzésed?
Az embernek mindig kell egy cél, amiért küzd. Antológia terén most jelenleg teljesen elvesztettem a célokat. Fogok még bizonyára pályázni, lehet elérem a 60-at, a 75-öt, de ezek már csak számok. Több mint 250 írásom jelent meg az 50 antológiában. A 300 megjelenést szeretném elérni. Nem fogok kulisszatitkot elárulni, folyamatosan rakom félre azokat az írásaimat, amit én jónak látok, és antológiába fogom küldeni megjelenésre. Mindig előre gondolkodtam, abból pedig sosem szenvedtem hátrányt.
5. Hogy számolsz? Ez körülbelül mikorra valósulhat meg?
Számításaim szerint még egy év.
6. Utána e témában mik a terveid?
Amint mondtam kissé elvesztettem a célt. Bízom benne a sors és az élet ad másikat, amiért küzdenem kell.
7. Tavaly ősszel kaptál is egyet fentről, hiszen hamarosan az a „hagyaték” kötet is megjelenik a Tatabányai Városvezetés és a Tatabányai Könyvtár által, amit 6 évvel ezelőtt a kezedbe vettél. Sebestyén Lajos, tatabányai bányászköltő, utolsó, ki nem adott versei. Mesélnél nekünk erről?
Az év végén valamikor, már nem emlékszem pontosan, október-november környéke lehetett, amikor Lajos bácsi ismét az eszembe jutott, és emlékeztem rá, hogy jövőre, vagyis most lenne 100 éves. 2012-ben, 86 éves korában elhunyt, és amikor még könyvtári dolgozó voltam, fia a könyvtárra hagyta az utolsó írógéppel begépelt verseit. Azokat az írásokat, melyeken utoljára dolgozott, de már nem tudta és nem élte meg a kiadást. Fia akkor azt mondta nekem, hogy valami úton módon adják ki azt a kötetet. Ősszel leveleket kezdtem írni a város képviselőinek, míg most eljutottunk oda, hogy kiadásra kerülnek a versei. Ha már beszélünk róla, Köszönet azoknak a személyeknek, akiknek része, munkája, feladata volt ebben a projektben. Magam is hálás vagyok, de szerintem Lajos bácsi is fentről.
8. Úgy tudom te írtad a kötethez az előszót is. Mit gondoltál, amikor felkértek, és miért vállaltad el?
Az igazság az, hogy így visszagondolva minimum a negyedik-ötödik helyre tettem magam, teszem hozzá a legjobb esetben. Legrosszabb esetben meg a utolsóra. Amikor felkértek rá, azt kérdeztem, hogy miért? Miért én? Hiszen vannak, akik folyamatosan irodalommal foglalkoznak, sőt ezért kapják a fizetésüket. Természetesen említettem pár nevet is, amit nem fogok elmondani. Azt mondták egyik sem vállalja, valamint az enyém volt az ötlet, hogy ebből az egész projektből legyen valami. Talán egy percig gondolkoztam rajta, majd elvállaltam.
9. Sosem írtál még azelőtt előszót. Hogy látod, nehéz volt?
Úgy vagyok vele, hogy az ember amikor először csinál valamit, addig számára ismeretlen, akkor azért tart tőle. Velem ez így volt. A felkérés után azonnal járni kezdett az agyam. Nyilván az ember a jóra, a tökéletesre törekszik, de nincs „tökéletes” írás. Nincs olyan, amely mindenkinek megfog felelni. Valakinek majd az nem fog tetszeni, hogy én írtam meg. Lehet még egyet is ért az írással, hogy ez jó, ez tetszik, csak a „nevemmel” nem fog. Az eleje volt a legnehezebb. Az elkezdése, az úgynevezett „felütés”. Honnan kezdjem? Honnan indítsam? Fejben támpontjaim voltak, hogy mit szeretnék beleírni. Mivel emlék/hagyaték kötetről van szó, és Sebestyén Lajos költészete igen-igen közel áll hozzám így a méltatás egyértelmű volt. Sajnos sohasem találkozhattam vele, és első találkozásunk majd nem ebben az életben/dimenzióban fog megtörténni. Így ismeretlenül sem tudok rosszat mondani/írni Sebestyén Lajosról. Művei Tatabányán időtállóak lettek és maradtak. Neve és írásai bár kezdtek a feledés homályába veszni, de most kicsit sikerült újra felrázni. Bízom benne, hogy ez a felrázás nem csak egy „tiszavirág” életű dolog lesz. Zajlik egy-két-három hónapig és vége, hanem kitart egy pár évig. Több tatabányai esetményt kellene és lehetne gondolataival megnyitni.
10. Akik már olvasták mi volt a reakciójuk?
Eddig negatív véleményt nem kaptam miatta. Bízom benne, hogy így is marad. Közeli ismerősök, barátok, rokonok, kollégák, és volt kollégák olvasták eddig el. Volt aki jelezte, hogy a kötet is érdekelné, mert meghoztam hozzá a hangulatát. Bár nem egy verskedvelőről van szó, de egy-egy verset elolvasson a szerzőtől. Talán célt ért az írásom. Ilyesmi nem volt az irodalmi bakancslistámon, de örültem, hogy ilyenben is kipróbálhattam magamat.
11. Az irodalmi bakancslistádról is fogunk még beszélgetni, de kanyarodjunk kicsit vissza rád, és az általad vezetett egyesületekre, csoportokra. Mi a helyzet a Tollkoptatókkal?
A Tollkoptatókkal decemberben találkoztunk utoljára. A személyes találkozókat nem megszüntettem, nem engedtem el, csak szünetet tartunk. Tudom, erre elég sokan azt fogják mondani, hogy vége, és fogadjam el, engedjem el. Nem foglalkozom vele. Továbbra is igyekszem velük tartani a kapcsolatot, bár ott van a darts klub vezetése is, ami messze-messze nagyobb kihívás. A Tollkoptatókkal együtt töltött évekre nagyon büszke vagyok, 5 évig ment, működött. A kovid idején kezdtünk, online, majd személyesen folytattuk. Örültem minden percének. Egy jó kis közösség jött össze. Én továbbra is nyitott vagyok rájuk, mindenkire. Nem is rég az egyik taggal találkoztam is személyesen, beszélgettünk egy jót. Időként telefonon is beszélek néhányukkal. Nem szakítottam meg velük minden kapcsolatot. A sors majd eldönti hogyan és mint tovább.
12. Nyáron a IV. Roznai „Rozi” István (darts) Emlékversenyt szervezted meg egyesületednek és a vendégcsapatoknak. Milyen volt az idei emlékverseny?
Szerintem az idei verseny is nagyszerűen sikerült. Mindenki jól érezte magát. A rendezvény elérte célját. Valamint végig egy „tiszta” sportszerű dartsot játszottak a résztvevők. A I.-es számú csapatom egy szoros mérkőzésen megnyerte és itthon tartotta a vándorserleget. Megküzdöttek önmagukkal, és az ellenféllel. A tanítványaim is igyekeztek felnőni a feladathoz, többségük végigkísérte a döntőt. Nem vallottunk szégyent a rendezvénnyel.
13. Mit hozhat a jövő évi verseny?
Ennyire sajnos én sem látok előre. Lement az egyik nagy rendezvényünk, gondoltam, hogy pihenünk egy pár napot, de két nappal később már nekiálltunk a következő versenynek. A Rozi versennyel kapcsolatban az igazság az, hogy bennem már rég felmerült, hogy egy két napos rendezvényt csináljunk belőle. 8-ról 16 csapatra növeljük a csapatok létszámát, ennek SAJNOS csak anyagi hátrányai vannak. Másik termet, területet kellene arra az egy-két napra „bérelni”, valamint az ebédeltetés. A lebonyolítást én úgy képzelem el, hogy lenne 4 darab 4 csapatos csoport, ahol a csoportok első két helyezettjei továbbjutnának, így kialakulna a legjobb 8, majd a legjobb 8 másnap folytatná a küzdelmeket. Így egy szombat-vasárnapot töltenének együtt a csapatok, szombaton tudnánk egy nagyobb kötetlen beszélgetést is csinálni… nyilván mindenki el tudja képzelni, hogy így milyen lenne a hangulat. Sajnos nagyon be vagyunk „határolva”. Bízom benne, hogy pár év múlva megeshet a bővítés. Ehhez ismeretséget is ki kell tudni építeni, és az se baj ha ehhez társulnak sikerek.
14. Milyen versenyen dolgoztok most?
Jelenleg a II. Bognár „Pista” István Emlékversenyen dolgozunk. A tavalyi évben is egy remek kis társaság, párosok jöttek össze. Bízom benne, hogy a jókedv, a tisztes megmérettetés ezúttal sem marad otthon.
15. Még egy sport kérdés, ismét meghosszabbítottad az edzői licenszedet, méghozzá kiváló eredménnyel. Gratulálok! Hogy látod edzőként a saját és saját és tanítványaid jövőjét?
Köszönöm! Akinek eddig segítségre volt szüksége, és megkeresett igyekeztem legjobb tudásom szerint segíteni. Szoktam mondani, hogy egy jól felépített, tudatos edzés többet ér, mint ha valaki csak játszik. Ha megnézzük bármelyik sportot, elemekre, darabokra szedik a játékot, vagy szituációkat gyakorolnak. A dartsban sincs ez az alapoknál máshogyan. A tanítványaimmal igyekszem napi kapcsolatban lenni, szinte minden héten elmondom, hogy az ajtóm mindig nyitva van, keressenek bátran bizalommal, de néha mintha félnének vagy nem bíznának meg bennem vagy a tudásomban. Edzőként nyilván szeretnék a közeljövőben 3-5 olyan fiatallal együtt dolgozni, aki kitartóan beleteszi az edzésmunkát, és szeretne komolyabb szinten, komolyabb versenyeken eredményeket elérni. Úgy gondolom ehhez az egyesület a feltételeket tökéletesen biztosítani tudja. A mai fiatalságból kicsit hiányzik az idősek és a sportág felé az alázat, a tisztelet, a kitartás, a lelkesedés. Kevés beletett munkával akarunk nagyot „villantani”, az pedig nem fog menni. A dartsban egészen biztosan nem.
Hogy mit hoz a jövő? Azt nem tudom. Magam is csak pár hónapra előre gondolkodok. Jövőre vagy meghosszabbítják az elnökségemet még öt évre, vagy leváltanak. Ha leváltanak, akkor a sors így rendelte el fentről. Jön majd új kihívás, új cél. Elmondhatom, hogy csináltam ezt is.
Elképzelhető, hogy az utolsó dartsos projektem a 2027-es Roznai Emlékverseny vagy az egyesület 30. éves születésnapja lesz.
16. Ahogy kiveszem a szavaidból nagyon a sorsra bízod magadat. Mi lesz vagy lehet szerinted a legnagyobb befolyásoló?
Az ingerek és a történések nálam mindig kívülről érkeznek. Néha kicsit úgy érzem magam, mint aki egy futógépen szalad, és kívülről megpróbálják időről-időre letaszítani onnan. Az embernek vannak társai, és ellenségei, bár az utóbbiakat sosem értem miért. Irigyek, féltékenyek? Nem értem, komolyan! Mindig el szoktam mondani, amit elértem, azt nem adták, hanem voltaképp tettem érte. A legnagyobb pozitív befolyásolót magamtól és kívülről várom, egyetlen egy személytől. Egy kapcsolat mindig két emberen múlik. Igyekeztem mindent megtenni, hogy felhívjam magamra a figyelmet, kivívjam a tiszteletet, a múltamban nincsenek sötét foltok, nyitott vagyok mindenkire. Aktuális külsőmet igyekeztem sikerekkel ellensúlyozni, több és kevesebb sikerrel. Nem tartom magam rossz embernek, sőt igyekszem jó lenni. Meglátjuk hogy alakul. Szeretnék végre megállapodni, de ebben a világban ez nekem úgy tűnik a legnagyobb kihívás, és lehet ez is marad. Próbálok pozitív lenni és maradni.
17. Evezzünk kicsit más vizekre. Most is említettél egy születésnapot. De korábban beszéltünk egy másikról is, ugyanis idén lesz 20 éves az első megírt versed. Hogyan készülsz az ünnepre?
Igen. Hamarosan annak a megszervezésének is nekilátok, mert részemről kétféle szerző lehettem volna. Az egyik az, aki most vagyok, aki megy, csinálja, publikál, pályázik, és effektíve küzd, szeretne előrébb jutni, a másik pedig aki csak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, meg az asztalfióknak ír. Mivel az előbbi lettem, és az előbbinek tartom magam, úgy gondolom, hogy egy szép ünnepet, ünnepséget tudnék, tudnánk ennek a születésnapnak adni közösen. Munkáimat legtöbbször Tatabánya Óvárosának „adományozom”, mert itt „élek, és itt érnek az „ingerek”. Nem azt várom, hogy engem ünnepeljenek, hanem azokat az írásokat, gondolatokat, melyek egy-egy emberben okoztak valamit, hogy úgymondjam, „lábnyomot hagytak”. Egy 15-20 szerzemény hangzana el, amelyek a „pályámon” meghatározóak voltak. Nyilván lesz benne szomorú és vidám, lenne öröm és boldogság. A végét egy nagyobb kötetlen beszélgetéssel zárnánk természetesen. Bár néha-néha úgy gondolok rá, hogy hattyúdal, próbálom „elhessegetni” ezt a fejemből. Lehet ebből még több, és talán még jobb is.
18. És akkor az irodalmi bakancslistád. Mi maradt még hátra?
A 300. versem, írásom antológiai megjelenését még biztosan szeretném megélni. Ugyan az első kötetemben is 300 darab vers szerepelt. Úgy tűnik nekem ez egy beidegződött szám. Szeretnék majd egyszer regényt írni, és novelláskötetet írni, és mind a kettőt megjelentetni, de ha ez(ek) elmaradnak nem leszek szomorú. A további verseskötetek megírásáról és megjelentetéséről már nem is beszélek. Természetesen az is van. Egy Humorpercek II. is a fejemben van. Örömöt és boldogságot adni a legnagyobb „sikerélmény”. Másokat felvidítani, kizökkenteni a fekete-szürke „mókuskerékből”. Meglátjuk mi és hogyan alakul. Az biztos, hogy nagyon sok dolgot elértem és megcsináltam a saját listámon, és amikor rá gondolok, akkor azért egy kicsit elmosolyodom. Elfog egy olyan érzés, hogy nem voltam egy utolsó senki, akinek csak akkor van „haszna”, amikor kidobja a zsák szemetet a lakásából. Most egy picit a kitartásom, és a lelkesedésem alábbhagyott, de nem adtam/adom fel. Küzdök tovább. Mindig jön egy új ötlet, egy új cél. Félszóval említeném meg, hogy remélem, hogy remélem még jönnek/kapok elismeréseket. Lesz egy-egy olyan írásom, ami picit kiemelkedik. Természetesen a személyes kedvenceim megvannak. Mindig jön egy új aktuális kedvenc. Reménykedem benne, hogy a kölcsönös szerelem is megjelenik az életemben, de ehhez kell egy másik fél is.
19. Ilyen nehéz gondolatok után utolsó kérdésként mit hozhat számodra az ősz és a következő kötet, és a jövő?
Valami mindig történik, vagy történni fog. Most egy kicsit bizonytalannak látom magamat belülről is és kívülről is. Egy picit abban látom az irodalmi jövőmet, hogy kintről valaki „belép” és engem is meg a munkáimat is picit tudat alatt, de kvázi tudatosan átformál. Hoz egy szép „világot”, egy új látásmódot, egy kötetnyi „termést”, ihletet, ami megint új ízt, és oldalamat mutathatja meg, ami reális, és nem egy elképzelt, fikcióra, avagy vágykozásra épített. Hagyjon írni és alkotni, ami fontos vagy fontosabb írás, esemény, vagy pillanat úgy is megmutatom, tudatom vele. Az érem másik oldala pedig az, hogy az elmúlt 1-2-3 évet szinte „pihenés” vagy hosszabb TUDATOS kihagyás nélkül végig írtam, talán ezen a két-három hónapon nem múlik semmi, bár az utolsó kötet legvégén megcsináltam még egy 30 nap 30 verses kihívást, melynek a Ciklus nevet adtam. Meglátjuk az „hova futja ki magát”. Én úgy gondolom abban is lesz egy-két gondolat, amit újra meg újra vissza lehet olvasni.
Legyen ez a végszó. Köszönöm a beszélgetést! További sok sikert!
Én is köszönöm!
Horváth Alex
2026.08.15.
