IRODALMI MUNKÁSSÁGOM
RÖVIDEN
1951-ben születtem Budapesten, iskoláimat is itt végeztem. 69’-ben értem, mint gyógyszergyártó. Fóton élek. Nős vagyok, három gyermek apja, és öt unoka nagypapája. Már évek óta élvezem a nyugdíjasok édes semmit-tevését…
Nem születtem irodalmárnak, az íráshoz sem időm, sem késztetésem nem volt. És, ha 60 éves koromban nem váltam volna munkanélkülivé, most nem olvasnák soraimat. (Szerencsére!).
Tehát, unalomból kezdtem el irogatni, s az első tucat novellámat kíváncsiságból küldtem el 12, – az internetről kinézett – Szerkesztőségbe. Engem lepett meg legjobban írásaim pozitív fogadtatása („Hol bujkált eddig?!”- volt válaszuk lényege), amely szárnyakat adott.
Ekkor kezdtem el pályázgatni. Oly annyira, hogy már 2011-ben a BabaMama Club pályázatán 28 nő mellett egyedüli férfiként elhoztam a Különdíjat.
Gondoltam, ha ez ilyen könnyen megy, a következő évben az esélytelenek nyugalmával bejelentettem egy Magyar Rekord-kísérletet mennyiségi írásban (amelybe belebuktam volna, ha nem segít a Holnap Magazin. Józsi átvállalta a szervezést, nekem „csak” írnom kellett).
A végén hét hónap alatt, megírtam hét novelláskötetet. Ezzel a ténykedésemmel bekerültem a Magyar Rekordok 2012-es évkönyvébe. A napi 12-14 óra ketyerészés után azonban meg kellett műtetni mindkét szememet, ezért megfogadtam, soha többet nem írok, nem akarok végképp megvakulni!…
Mivel mindig is megbízhatatlan, szószegő, hazudozó ember voltam, 2014-ben csak kiadtam egy mesekönyvet! (Mese a 7fejű anyósról).
2012-ben a Batsányi-Cserhát Művészkörtől Aranydiplomát, 2014-ben pedig ART-Arany Díjat kaptam, később pedig Nívó-díjjal tüntettek ki. 2019-ben és 21’-ben pedig a Fóti Önkormányzat ismerte el munkásságomat 1-1 Díszoklevéllel, miközben a Nyírségi Gondolattól is kaptam egy Nívó-díjat. (Értenek is ezek az irodalomhoz!).
Egyszer, álmomban többen is teljesítették rekordomat, s ezen elgondolkodtam: ha én képes voltam annyit írni, mások sem rosszabbak nálam, ezért azonnal egy újabb rekordot jelentettem be:
A minimális célom egy-két kötettel túlszárnyalni a saját rekordomat, maximumként viszont, olyan sok könyvet megírni, hogy az utánam jövőknek jó magasra tegyem a mércét…
Így aztán 2016 januárjától minden hónapban elkezdtem megírni 1-1 könyvet. Késő ősszel azonban beindult a para, vajon a „dinamikus ifjúság” nem fog-e lealázni még több könyvvel, ezért novemberben és decemberben – biztos, ami biztos alapon -, rekordidő alatt 2-2 könyvet írtam meg. A Holnap Magazinra ekkor már kezdettől fogva támaszkodhattam – köszönet Józsinak!
(Szerényen szeretném megjegyezni, hogy az abszolút Guinness-rekordra pályázó Nemere István ez évben „csupán” 10 könyvet írt meg.
Nagyon jólesett, amikor 2017. tavaszán – a 2. Magyar Rekordom átvételekor – személyesen jött ki Fótra gratulálni nekem.
2017 tavaszán a tv-k és rádiók kereszttüzében megkaptam a 2. Magyar Rekordomat. Következő könyvem a „Tibi bácsi nagy mesekönyve” címmel, kemény kötéssel, A/3-as nagyságban 110 oldalon, 2021. augusztusában jelent meg, ezzel a papíralapú könyveim száma 24-re emelkedett…
Szabad időmben fát vágok, kertészkedem (tagja vagyok a Fóti Kiskertbarátoknak is), ültetek, gazolok, füvet nyírok, befőzök, irodalmi partikat szervezek, kerti partikra járok el felolvasni, festő barátaimnak tárlatokat nyitok meg, telefonhívásra – mint mesedoktor -, gyermekeknek olvasok fel meséket, miközben azon agyalok, mivel kellene elütnöm a rengeteg szabadidőmet?
Miután betöltöttem a 75-öt, visszafogottabban élek: csak a mesedoktorságot hagytam meg, illetve, szeretném majd a jövőben kiadni az összes művemet – már rendszerezve -, e-könyvekként.
Winczheim Tibor író, költő Fótról
