„A szó varázsszer. Aki ír, szavakkal varázsol, világot teremt. Aki olvas, átéli ezt a varázslatot, és tovább teremti.”
Nemes Krisztina
Könyvek üzenete – az olvasás világnapján
Álmomban egy különleges könyvtárban jártam. Eleinte csak ennyire emlékeztem. Azután, ahogyan telt a nap a megszokott módján, egyre több képfoszlány előtűnt ebből a furcsa álomból, aminek semmi értelemét nem vettem. De az álmok már csak ilyenek. Megfejthetetlenek. A könyvtár közepén egy csigalépcső lassú ívben emelkedett, mintha nem csak szintek, hanem gondolatok között vezetne felfelé. Az ólomüveg kupolán át színes fény hullt alá, megpihenve a könyvek gerincén, majd lassan szétoszlott a csendben. A tér egyszerre volt ünnepélyes és bensőséges, mintha arra hívna, hogy belépve elcsendesedjünk.
Erőltettem a képzeletemet, hogy térjenek vissza az álomképek, mert egyrészt alapvetően kellemes érzést keltettek bennem, másrészt kíváncsivá tettek. Közben ott álltam a nappaliban, a könyvesszekrény előtt, tekintetemmel simítva végig könyveim címlapjain. Álmodozni kezdtem a könyvek világáról és az olvasóknak szóló üzeneteikről… Az olvasás elsősorban szórakozás, kikapcsolódás, belefeledkezés a jobbnál jobb történetekbe. De tanulás is, hiszen új ismereteket szerzünk, új helyeket fedezünk fel, új szokásokról hallunk, miközben a képzeletünk is igen serényen dolgozik, beleélési képességünk elmélyül, elménket eddzük.
A könyvek számomra nem csupán történetek hordozói, így nem pusztán olvasóként közeledek hozzájuk. Tükrök is: bennük keresem önmagam. A kimondatlan kérdéseimet, a visszafojtott érzéseimet, azokat a helyzeteket, amelyekre a valóságban nincs szavam. Egy-egy sorban magamra ismerek, máskor éppen arra, aki hiányzik belőlem, de aki még lehetnék. A történetek nem rólam szólnak, mégis mintha belőlem fakadnának. Az olvasás számomra párbeszéd: nem csak a szöveg szól hozzám, hanem én is válaszolok neki, olykor hangosan.
Egy könyvtár, mint például az álmomban látott könyvtár a könyveivel ugyanakkor menedéket is jelent. Ahogyan így csapongtak a gondolataim, egy kellemetlenebb álomkép elevenedett meg előttem. Menekültem valaki vagy valami elől. Nagyon féltem. Szerettem volna kifutni a világból, de lassan tudtam haladni, mint az álomban oly sokszor előfordul, hogy nem tudunk rendesen úszni, vagy futni, és a végzetünk utolér. Ekkor láttam meg az épület ajtaját. Szinte berontottam. Elbújtam egy nagy könyvespolc mögött. Nézegettem a könyvek címeit… A kedvenceim, klasszikusok és modernek. Szinte már mindet olvastam. Találtam egy olyat, amit még nem ismertem. Olvasni kezdtem…
A könyvek menedéket is jelentenek. Csendes eltűnés a világ elől, a valóságtól, félrevonulás a saját problémáim zajától, a mindennapi terhektől. Nem menekülés ez, inkább pihenés: egy biztonságos tér, ahol időt kapok arra, hogy újra rendezzem a gondolataimat, ahol nem kell válaszokat adni, csak jelen lenni. A lapok között idő nyílik, a súlyok könnyebbé válnak, a homlokom ráncai lassan kisimulnak. Rájöttem, hogy ebben a könyvtárban minden kötet egy lehetséges út. Kapu más életekhez, más nézőpontokhoz, de végső soron önmagamhoz is. És amikor levettem azt a könyvet a polcról, nemcsak olvasnivalót választottam, hanem egy újabb lehetőséget arra, hogy megértsem, hol tartok, és merre szeretnék tovább indulni. Amikor becsuktam a könyvet, nem ugyanazzal a tekintettel tértem vissza a világba, amellyel a könyvtárba beléptem.
Látom az álombeli önmagamat kijönni az épületből. Nyugodtnak látszom, sőt vidámnak. Egyenesen, szinte kihúzva magamat lépegetek, határtalan erő és optimizmus sugárzik a tekintetemben. Mert minden könyv egy kapu. Ha kinyitom, nem tudom, hová vezet, de azt igen, hogy mire visszatérek, valami történik bennem. És amikor végül becsukom a kaput, már nem ugyanaz vagyok, mint aki belépett rajta.
És tudjátok még, mi a legjobb? Amikor olvasás közben felkiáltok: Ez az, pontosan ezt érzem, csak nem tudtam ilyen szépen megfogalmazni! Szavakat, kifejezéseket ad nekem, amelyekkel választékosabban, pontosabb árnyalatokkal tudom kifejezni magam és így közelebb jutok az igazi valómhoz. Már csak azt kéne tudnom, mi volt az a könyv, amit az álombeli könyvtárban levettem a polcról, és ami úgy megnyugtatott. Egyszer majd erre is rájövök, addig is olvasok tovább. Talán egyszer vissza is térek oda. Ki tudja? Az álomban minden lehetséges.
„A könyv a legcsendesebb és legállhatatosabb barát; a legelérhetőbb és legbölcsebb tanácsadó, és a legtürelmesebb tanító.”
Charles W. Eliot
A kép a pixabay oldalról való