VELENCE ( VENEZIA)

A VÍZ VÁROSA

Velence olaszul VENEZIA, velenceiül Venesia, latinul: Venetiae) város Olaszországban, az észak-olaszországi Veneto régió, az egykori Vekencei Köztársaság és a Velencei Patkiarkátus székhelye. Az Adriai-tenger északi részén lévő mocsaras Velencei-lagúnában, 118 kisebb-nagyobb szigeten fekszik, két jelentős folyó, a Pó és a Piave torkolata között.
A szigetvilág valamivel több, mint 7 négyzetkilométerre terjed ki. A „comune” területe azonban ennél sokkal nagyobb, magába foglalja Burano, Murano, Torcello szigeteit a lagúna belsejében- sok apróbb szigettel együtt -, illetve Lidót és Pellestrinát a nyílt tenger felé.
Közigazgatásilag részét képezi a szárazföldön fekvő Asseggiano, Carpenedo, Chirignano, Dese, Favaro, Malcontenta, Marghera, Mestre, Tessara, Trivignano és Zelarino települése.
A várost sokszor illetik az „Adria királynője”, a „víz városa” és a „fény városa” jelzőkkel.

VELENCE, A LAGÚNA KIRÁLYNŐJE

Velence létrejötte mind a természet, mind pedig az ember munkájának köszönhető, ám a környezeti feltételeket a természeti tényezők alakították ki: a lagúnák és szigeteik a legutóbbi jégkorszak hatalmas folyamáradatainak és a tenger munkájának állandó összecsapásából származnak. Az Alpokból lezúduló, gleccserek által szaggatott kövek, törmelékek elérték a tengert, amit az Adria hullámai a part előtt teregettek el – így a nyílt tenger és a partok lapályaiba nyúló sekélyebb tengerrész között hosszú szigetek és nagy turzások jöttek létre. Így született meg a lagúna, amely 6-10 méter szélességben ékelődik a nyílt tenger és a szárazföld közé.
A lagúna a part felé mindinkább elmocsarasodik, ez az úgynevezett holt lagúna. A másik részében vízszint érvényesül a tenger kisméretű apály-dagály hatása, és mivel így vize együtt él az Adriával, nem mocsarasodik el. Ez utóbbi az élő lagúna – s ebből született, nőtt ki Velence. A holt lagúna csak a tavaszi –őszi áradások idején áll víz alatt, míg az élő lagúna egész esztendőben.
A középkorban számos apró sziget benépesült, s kisebb települések jelentek meg, kolostorokkal, épületekkel. Mára már ezek nagy része egyáltalán nem látható. Csupán néhány sziget maradt lakott, ahová magánhajón, vagy menetrend szerinti közlekedési eszközökkel lehet eljutni.
A lagúnát a Lido és Pellestrina homokzátonyai választják el a tengertől. Három csatornája, kijárata a tenger irányába: a Porto di Lido, a Porto di Chioggia és a Porto di Malomocco. A lagúna kiterjedése mintegy ötven kilométer, vize a legtöbb helyen sekély.

ÉGHAJLATA

A város klímáját a tenger határozza meg. Bár télen előfordulhatnak hideghullámok, nyáron pedig kánikula,a tenger felől szinte mindig érkezik friss szél. Én általában júliusban és augusztusban jártam Velencében, akkor valóban nagyon nagy volt a kánikula. A téli időszakban néha sűrű tengeri pára burkolja be a várost.

MAGAS VÍZÁLLÁS

Velence jellegzetessége az évente több alkalommal is előforduló magas vízállás ( az acqua alta). Ilyenkor, november és április között, ár önti el a város mélyebben fekvő részeit.
Míg 1966-ban 200 centiméterrel, addig 2000-ben 144 centiméterrel emelkedett az átlagos fölé a lagúna vízszintje. Csak egyetlen esztendőben, 1996-ban több mint száz alkalommal öntötte el a 80 centiméteres, vagy ennél is magasabb acqua alta a Szent Márk teret, illetve Velence alacsonyabban fekvő részeit. 2019. november 13-án virradóan 187 centiméteres vízállást regisztráltak. Az egy hét alatt többször is víz alá került Velence területének 85 százaléka. A város egyes területeit másfél méteres víz borította: az ár a partra sodorta a hajókat, és elöntötte az otthonokat és üzletek többségét. Ketten meg is haltak.
Velencében viszonylag gyakoriak az árvizek, átlagosan ötévenként kerül víz alá a város egy-egy része. Ráadásul a város sűrűn lakott részei mindössze 1,1-1,4 méterrel helyezkednek el a tengerszínt fölött, s az egyik legmélyebben fekvő rész éppen a világhírű Szent Márk tér.
Én 2001 októberében voltam először Velencében. Emlékszem, hogy akkor is pallókon lehetett közlekedni a víz miatt.
A 2019. novemberi árvíz után teljesen lezárták a teret, s csak a fertőtlenítés után lehetett újra sétálni a városközpontban.

SZERENCSÉTLEN EGYBEESÉS

Az árvíz kialakulásához több tényező kellett: a telihold miatt az árapály hatása jobban érvényesült, így magasabb lett a dagály, erős szél is fújt, és napokig tartó komoly esőzés emelte a folyók vízszintjét. A 2019 év végi károk a becslések szerint egymilliárd eurót tettek ki. Megrongálódott a Szent Márk bazilika is, a helyiek szerint az épület strukturális károkat szenvedett, s amikor visszahúzódik a víz, és kiszáradnak a falak lehullik a csempék és a mozaikok egy része.
A velenceiek szerint azonban meg lehetett volna akadályozni a város épületeit és lakóit fenyegető természeti katasztrófát. Például azzal, ha elkészült volna az eredetileg 2011-re tervezett gátrendszer, a több mint hatmilliárd dollárba kerülő MOSE, amely elzárná a szigetekre és cölöpökre épült várost a tengertől: a Velence előtti lagúna három bejáratához tervezett gátak építését 2003-ban kezdték el és a kiemelkedő, illetve lesüllyedő, több sorban elhelyezett fémfalak, akár három méter magas ár ellen is megvédenék a várost. ( De nem védi: az építkezést korrupció, sikkasztás, késés és költségtúllépés kíséri!)
Velence két állandó veszélyforrása ma az eliszaposodás és az acqua alta. A 20. század második felében a környék vegyi üzemeinek, kőolaj-finomítójának környezetszennyezése, s a közlekedési eszközök légszennyezése miatt egyre gyorsuló ütemben folyik a város építészeti emlékeinek pusztulása, süllyedése.
Velence jelenlegi polgármestere Luigi Brugnaro szerint a következő évtizedekben az emelkedő tengerszint végveszélybe sodorhatja a történelmi várost. A tervek szerint felgyorsítják a gátépítést, a római kormány pedig- összeg megnevezése nélkül – közölte megsegíti a turisták között is népszerű várost. Addig is, egyelőre annyi a vállalás, hogy a gátrendszer 2022-re teljes mértékben üzemképes lesz. Addig meg csak reménykedni lehet, hogy a legutóbbihoz hasonló árvizek valóban igen ritkák.

NYELV

Velence saját regionális nyelvvel rendelkezik. Bár a velencei nyelvet sokan csak az olasz nyelv egyik északi nyelvjárásnak tekintik, valójában teljesen önálló újlatin nyelv, amely nem is ugyanabba a csoportba tartozik, mint az olasz, és inkább a katalánnal és a spanyollal áll közelebb rokonságban, mint az olasszal.

VÁROSKÉP

Velence épületeit egymáshoz közel álló,m vörösfenyőből készült cölöpökre építették – mert ez a fa a víz alatt nem rothad el-, amelyek belenyúlnak a tengerfenék homokos és agyagos rétegeibe is, közel nyolc méter mélységig. A cölöpök felett isztriai mészkő képezi az épületek alapjait. A házak megtámasztására használt fákat, a mai Szlovénia nyugati területein vágták ki, ezzel a mai Kras, Lika és Gorski kotar régiók sivárságát okozva. A pillérek nagy része sok évszázad után még ma is érintetlen.
A belvárosi területet csaknem 100 csatorna szeli át, amelyeknek két legnagyobbika a két fő közlekedési útvonal is egyben, ezek a Giudecca csatornája (Canale di Giudecca.) és a Canal Grande. A kisebb csatornák rio elnevezést kaptak.
A csatornákon hidakon lehet átjutni, amelyből több mint 400 található Velencében. A hidakat többnyire isztriai kőből és téglából készítették, nevük ponte, esetleg pontine.
A velencei tájékozódást nem segíti, hogy a házszámok megadásában általában a negyed megnevezése és egy sorszám szerepel (például 3384,Cannareggio).
A városban egyaránt fellelhetők a mór, a bizánci, a gótikus, a reneszánsz, a manierista és a barokk építészet emlékei, melyek szerves egységet képezve alakították ki Velence ma ismert képét.
Velence képzőművészete ugyancsak világhírű, elsősorban a reneszánsz velencei iskola festőinek köszönhetően.
Hosszú ideig a zenei élet rangos képviselőinek otthona volt, itt került színre az egyik első opera, Claudio Monteverdi: Proserpina Rapita („Proserpina elrablása”) című műve. A város leghíresebb zeneszerzője kétségkívül az olasz barokk kimagasló egyénisége, Antonio Vivaldi.

SZENT MÁRK TÉR

Velence központja, amelynek- ahogy Petrarca írta- „nincsen párja a földön”. 56-82 méter széles, 175 méter hosszú, a világ legszebb szalonjaként is nevezett hely, amely sok történelmi esemény színtere is volt. Három oldalról középületek veszik körül. Ma is a város életének centruma.
Látnivalói:
-Szent Márk-székesegyház (Basilica di San Marco): Velence legismertebb látnivalója.
– Campanile: a Szent Márk-székesegyház bejáratával szemben magasodik, 98,6 méter magas harangtornya. Gyorslift visz fel a toronyba, ahonnan belátjuk egész Velencét. Automatájából néhány euróért emlékérmet készíthetünk.
-Logetta.
-Zászlórudak.
-Prokuráciák.
-Óratorony.
-A Pátriárka palotája.

COLLEONI LOVASSZOBRA

A Santi Giovanni e Paolo Velence legszebb gótikus téglatemploma, 1246-ban kezdték el építeni, 1430-ban szentelték föl.
Előtte található BARTOLOMEO COLLEONI (1400-147) hadvezér lovasszobra, VEROCCHIO világhírű alkotása. Halála után Alessandro Leopardi fejezte be. Colleoni a Köztársaságra hagyott öröksége fejében kikötötte, lovasszobrot emeljenek tiszteletére. Az egyik legszebb reneszánsz szoborként ismeri a képzőművészet.
MURANO, BURANO, TORCELLO

Összesen hétszer jártam Velencében, amelyet sohasem lehet megunni. Ennyi idő alatt sem tudtam megnézni minden látványosságát. Caorléből autóbusszal utaztunk Velencébe. Majd külön hajóval mentünk túratársainkkal, a többi között Cser Jánossal, a Székesfehérvári Postai Feldolgozó Üzem nyugalmazott igazgatójával és feleségével, Cserné dr.Sipos Anikó jogtanácsossal, a Székesfehérvári 1-es számú Főposta nyugdíjas hivatalvezetőjével. A szabad idős programok során mindig együtt jártuk Velencét, megismerkedve a történelmi, műemléki nevezetességekkel, amelyből rengeteg van a vízi városban. Külön könyvet lehetne írni .
A külön hajóval ellátogattunk Murano, Burano és Torcello szigeteire is. Murano másfél kilométerre terül el Velencétől. maga is öt apró sziget összeépüléséből keletkezett. 1292 óta a velencei üveggyártás központja. Ellátogattunk egy működő üvegfúvó manufaktúrába, ahol egy mester bemutatta hogyan készülnek a díszes poharak, üvegtárgyak. A múzeumban is megnézhettük a szebbnél szebb üvegtárgyakat.
Buranóban is kikötöttünk. Az apró halászfalucskában ötezren élnek. Látnivalója a San Martino plébániatemplom. Hajdan a velencei csipkegyártás központjaként működött. Iskolájában ma is tanítják s csipkeverés technikáját.
Torcello szigetén jelentős műemlékek találhatóak. Néhány fennmaradt építészeti emléke a Santa Maria dell’ Assunta-katedrális, a Palazzo del Consiglio, a Santa Forca-templom és a Palazzo dell’ Arhivo.
Elmondhatom, hogy ezeken a szigeteken nemcsak egyszer voltunk, mindig egy újabb élményt nyújt a turistáknak.

A DOZSE PALOTA

Természetesen nem hagyhatjuk ki, ha Velencében járunk a DOZSE PALOTÁT sem. Ide nem könnyű bejutni, annyian állnak sorba a műemléki épület előtt. Talán a negyedik utunk során csellel tudtunk végre bemenni. Valahogyan sikerült oldalról, megkerülnünk a sort!

KÖZLEKEDÉS VELENCÉBEN

Sem autóval, sem motorkerékpárral, de még biciklivel sem szabad közlekedni a városban.
A vízibuszok (vaporettók) menetrend szerint közlekednek.
Vannak vízitaxik is.
Jellegzetes közlekedési eszközök a lagúnákban a gondolák. Ezek általában a módosabb turistákat szállítják.
A rendőrség, a tűzoltók, a mentők is vízi úton közlekednek a városban. Hajókon viszik az építőanyagot és a kommunális hulladékot is. Az esküvők és a temetések szintén így történnek.
Velence egyébként repülővel, vasúton, közúton és vízi úton egyaránt elérhető.

VELENCEI KARNEVÁL

Ki kell még emelnem a velencei karnevált: évente megrendezett télbúcsúztató rendezvénysorozat a városban. Egyszer mi is voltunk ilyenen. Annyian voltak a városban, hogy szinte alig lehetett közlekedni, rendőrök irányították a gyalogos forgalmat. Azonban nagyon látványos a sok-sok érdekes, szép jelmez, ruha, a felvonulás.
Velence a mai napig a kultúra egyik fellegvára Olaszországban. Erről rendezvényei, ünnepei, múzeumai, kiállításai, színházai, balett-, opera-és hangversenyprogramjai, fesztiváljai tanúskodnak.

Szólj hozzá!