Értekezés a bennünket körülvevő világról 1. rész Az idő

Értekezés a bennünket körülvevő világról
1. rész

Az idő

Az ember a teremtett világ legfejlettebb, gondolkodó, cselekvő összetett organizmusa kényére-kedvére alakítja környezetét, gondolhatunk itt nagymértékű építkezésekre, beruházásokra, – amely a természetből vesz el,- vagy éppen ellentétesen:a már nem hasznosítható területekre vissza telepíti a természetet annak flórájával, faunájával. Ez utóbbi tevékenység általánosan elfogadott bolygónk bármely szegletében. És meglátásom szerint helyes is.
Ez a romboló-újraépítő tematika kicsiben is fellelhető, a saját miliőjét, lakóhelyét igyekszik a neki tetsző stílusban megvalósítani, mindig az általa tökéletesnek hitt harmóniára törekszik, ezért folyamatosan változtatja azt.
Maga az ember is változik az idő folyamán, nagy általánosságban elmondható hogy megszületik, gyermekké cseperedik, felnőtté válik, majd családot alapít, gyermekeket nevel, megöregszik, és meghal.
Ahogy az idő eljár fölötte…
Az idő…
Egyetlen dolog az ami nem változik, mindig ugyanúgy jön és megy. Nem létezik nagyobb tökéletesség az ember életében mint az idő.
Az idő, a megfoghatatlan, láthatatlan valami, amit mégis keretek közé – órák számlapjaira, naptárakba – szorít az emberiség, és meg is nevezi: óra, nap, hónap, év.
Az idő múlása látványos, a természet időről időre megmutatja jelenlétét a mérsékelt égövben, – így nálunk is – ősszel a lehulló levelek, tavasszal a megújuló élővilág jelzi, hogy mindennapjaink hűséges kísérője velünk van, életünk ritmusa hozzá igazodik.
Az idő, nem fogható meg, nem ízlelhető, nem hallható, tehát ily módon isteni jegyeket hordoz, láthatatlan, paradox módon szemmel mégis érzékelhető.
Látjuk magunkat megöregedni, bőrünk megereszkedik, hajunkból kiveszik a szín, megőszülünk.
Az idő különlegességét fokozza restrikciója (korlátozása). Különleges azért, mert a mérése rendhagyó – a hossz, a súly stb. mérésével ellentétben (amelyek 10-es számrendszer szerint történnek) az idő mérése vegyes alapú, a hét, a tizenkettő, a harminc, a háromszázhatvanöt mind mind az időhöz tartozó (mérő)számok.
Az idő további különlegessége az, – bár egyenletes ritmusa van – néha úgy látszódik hogy gyorsabb, valamikor rövidebbnek mutatkozik.
A gyermekkori idő lendületesebbnek tűnik, (Iuventus ventus – >mindent azonnal<, vagyis: fiatalság bolondság) míg az idős korban lelassulni látszik.
Ebben az összefüggésben kesze-kuszának, tökéletlennek láttatja magát, azonban mégis – mint fentebb említettem – isteni jegyeket hordoz, tehát tökéletes.
De mi is ez a tökéletesség?
A múlt a jelen és a jövő – vághatnánk rá gondolkodás nélkül, ami részben helytálló, de annál sokkal-sokkal bonyolultabb. Ezt szeretném -remélhetőleg – érthetően és röviden kifejteni.
Szent Ágoston így fogalmaz a “Vallomások” című könyvében:
“Amennyiben az időt, mint valamilyen objektíven adottat szemléljük, kitűnik, hogy elkülönülő időpontokra esik szét. Ez azért van, mert a múlt már nincs, a jövő még nincs, a jelen pedig nem más, mint egy parányi pont a múltnak a jövőbe való fordulása. Ebből látható, hogy az időt nem illeti meg a lét fogalma. Az, hogy mégis tapasztaljuk az időt, tudomásunk van róla, rendelkezünk az idő mértékével, azért lehetséges, mert az emberi elme rendelkezik azzal a képességgel, hogy azokat a nyomokat, amelyeket a futó érzéki benyomások hátrahagytak, mint képeket megőrizze, és ezzel időtartamot kölcsönözzön nekik.”
Egy másik, tőlem való idézet, ahogyan rímekben gondolkodva én látom:
“A jelen csak apró pillanat:
Az idő tüzén ellobbanó múlt,
‘mit a jövő fénye önzetlenül visszaad.”
Tehát utasai vagyunk annak a térbeli fizikai törvénynek, mely mindenkire és mindenre egyformán hat, mint példának okáért a gravitáció.
E két dolgot összekapcsolva a legegyszerűbben, a laikusok számára érthető módon elmagyarázható mi az idő, mint befolyásoló tényező az emberi életben.
Ha a földről felveszünk egy kavicsot, érezzük a súlyát, mert a gravitáció hat rá.
Minél tovább (hosszabb ideig) tartjuk kezünkben, annál nehezebbé válik, pedig a súlya sem, ezáltal a gravitáció ereje sem, csak egyetlen együttható változott: az idő.
Ha ezt a kavicsot az ég felé dobjuk, a karunk erejével legyőzzük a gravitációt, a kavics felfelé, a Földtől eltávolodva mozog a térben.
Mindaddig teszi azt, amíg a gravitáció ereje ki nem egyenlítődik a hajító erejével.
Ekkor a kavics egy pillanatra megáll ( a fizika ezt nyugalmi állapotnak nevezi) majd lefelé, felénk mozdul és zuhanni kezd lefelé, mindaddig, amíg földet nem ér. Ez nagyjából ugyanannyi idő alatt történik meg, mint a felfelé tartó útja volt.
A felső nyugalmi állapot nagyon fontos az idő megértése szempontjából, ugyanis ez az az helyzet amikor a jelen van.
Ebben a pillanatban amíg felfelé tartott a kavics, az a múlt, és a talajra visszaesés a jövő. De miután földet ért, ott is nyugalmi állapotba kerül, a két nyugalmi állapot közötti időt már múltnak tudjuk, pedig az még ezelőtt (az első, fenti nyugalmi helyzetben) még jövő volt.
Ezért nem lehet egyértelműen megfogalmazni az idő fogalmát, azonban a filozófia segítségével össze tudjuk ismereteinket foglalni. Ezek szerint a jelenben három jól elkülöníthető rész van: az emlékezés, a szemlélet, és a várakozás.
Ahogyan Szent Ágoston több, mint ezerhatszáz évvel ezelőtt megfogalmazta örök érvényű gondolatait az időről:
“Az emlékezés: jelen a múltról, a szemlélet: jelen a jelenről, a várakozás: jelen a jövőről.
Az idő problémájának kulcsa az emlékezet megjelenítő tevékenységében és elvárásainkban van.”
A napnyugta látványa egyben az idő látható, szembeötlő fogyása is. Megfigyelhetjük a Nap horizont alá süllyedését, vagyis az idő előre haladását. Tehát a múlt nem más, mint a tárolt emlékképek előhívása, a jövő pedig – amennyiben felejthetetlen volt az emlék – vágyakozás arra, hogy megismétlődjön újra és újra.
Remélem elég érthetően leírtam az idő fogalmát.
Köszönöm a rám és értekezésemre fordított minden percet, ergo köszönöm az időt.

A következő részben a függetlenségről bontok ki néhány gondolatot.

Zádori-Molnár Ágoston

“Értekezés a bennünket körülvevő világról 1. rész Az idő” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!