Itt van Amerika! Ja nem, az ott van. Itt mi vagyunk.
Ahogy az utcán sétálok, vénségükben papi-mamifikálódott nyugdíjasok húzzák a banyarollerüket előttem. Lassan én is az leszek, bár nyugdíj nélkül, vagy legalábbis folyton ezzel riogatnak.
Kiábrándult fiatalok és öklüket rázó vagy csendben magukban anyázó középkorúak jönnek velem szemben.
Eszembe jut, mi voltunk azok, akik ezt a szocializmus nevű kísérleti izét építgettük. A kísérlet nem sikerült. Hazudtak reggel, éjjel meg este, és ezzel akkor precedenst teremtettek, ami mára ungarische hagyománnyá vált.
Azért próbálunk felzárkózni. Van, amiben világelsők vagyunk, igen az ÁFA, a maga huszonhét százalékával.
Nekünk van egyedül szomorú himnuszunk, amit Trianon után az 1920-as években még be is lassítottak, gondolom a hatás kedvéért.
Elhízásban világszinten negyedikek vagyunk. Tükörtojás és csimpánzcsöcs, gasztrofing. Nálunk a férfi tényleg száz kilónál kezdődik.
Öngyilkosság, alkoholizmus, depresszió. Lényeg, hogy vezetünk, mert jók vagyunk. Hulljon a férgese, inni muszáj, ősi virtus, depresszió nem nagy szám, olyan mindenkinek van, Magyarok vagyunk.
Intellektuális nyomorban élünk. Az emberek üresen bámulnak a napok szürke romjaiba. Unalomba fúlt életeket látok. A tegnapok mocskából összerakott jelen görbíti a teret…
A „mindenhol szar, de itt meg főleg” érzése felerősödik.
Egyfajta sorstalanság.
Révész Márton
Köszönöm a hozzászólásaitokat! 🙂
Szomorú kép a magyarokról… részben igaz, de szerencsére nem mindenki bámul üresen a napok szürke romjaiba és nem mindenkinek az élete fullad bele az unalomba. A mindenhol szar de itt meg főleg-ről azt gondolom, hogy minden ember a saját életének a kovácsa, ha valahol szar, nem kell ott maradni, és nem kell dagonyázni az önsajnálatban sem, egy mondás szerint szarból is lehet várat épiteni.
eszembe jutott egy történet . A cipőgyár elküldi két ügynökét a Afrikába. Az egyik ezt jelenti a főnökségnek: Ezek itt nem hordanak cipőt, nem lehet eladni semmit, holnap jövök vissza. A másik ügynök azt jelenti: Főnök, micsoda nagy lehetőség. Itt mindenki mezitláb jár, rengeteg lábbelit el lehet adni.
Tehát csak nézőpont kérdése az egész.
Ritával is egyetértek. szeretettel Gy
“A „mindenhol szar, de itt meg főleg” érzése felerősödik.”
Amíg így gondolkodunk, addig ez van, de lehet másképp is. Amerikában se jobb a helyzet. Az, hogy miként érezzük magunkat nemcsak a körülményeinktől függ, hanem attól is, hogy tudunk-e örülni az életnek, annak, hogy ránk virradt, hogy vannak szeretteink, hogy felkelt a nap, hogy eljött a tavasz, hogy kivirágzott a természet, hogy béke van, hogy van mit ennünk, innunk, hogy egészségesek vagyunk és még sorolhatnám. A boldogság tőlünk is függ, sőt talán alapvetően tőlünk.
Szeretettel: Rita💐