Mi lenne ha…?

Felkelünk nap mint nap, tesszük a dolgunkat, sírunk, nevetünk, szeretünk, élünk… és közben sokkolva nézzük mi történik körülöttünk. Csendesen ingatva a fejemet csak annyit kérdeznék csendesen:
Mi lenne, ha – megpróbálnánk gondolkodó emberként élni?
Mi lenne, ha – az élet pillanatai közül nem csak a rosszakat látnánk meg?
Mi lenne, ha – elfelejtenénk azt, hogy ki milyen bőrszínű, végzettségű, nemi irányultságú?
Mi lenne, ha – kizárnánk végre az életünkből a mocskolódást, gáncsoskodást, áskálódást?
Mi lenne, ha – nem az izmusok és a média szabná meg a gondolkodásunkat?
Mi lenne, ha – azt néznénk hogyan segíthetünk másokon?
Mi lenne, ha – nem a múlton rágódnánk, hanem a jövőnket építenénk?
Mi lenne, ha – önállóan gondolkodnánk és nem a ránk erőltetett kliséket szajkóznánk?
Mi lenne, ha – élveznénk az életünk minden pillanatát, nem csak a túlélésre játszva átszenvednénk?
Mi lenne, ha… – Ha emberként néznénk végre egymásra?
Mert az élet nem fekete és fehér, nem szirupos lányregény vagy horrorsztori.
Minden nap más és más és minden nap egy új esély arra, hogy jobbá tegyük a világot.
Azt mondod, ez csak utópia?
Biztos?
Ha nem tőlünk, akkor mitől lesz jobb minden körülöttünk?
Mi hozhat változást? A pénz, a technológia fejlődése, vagy az emberséges gondolkodás?
Az élet tele van a legkülönbözőbb emberekkel. Akad köztük okos, buta, egészen ostoba, mulatságos és unalmas is. Sokféle emberből áll össze a világ, de a maga módján mindenki egyéniség, még ha első pillanatban nem is tűnik annak.
Ha hajlandó vagy megállni egy percre a mai életnek nevezett kesze-kusza körforgásban, talán végre kinyílik a szemed és rácsodálkozol arra, hogy mi az értelme igazán annak, amit ÉLET-nek nevezünk!
Mert ez, ami most körülvesz minket elárulom neked, nem az!
De a remény még él. Tegyünk róla, hogy ne vesszen el végleg…

Bakos József

“Mi lenne ha…?” bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. Kedves Kitti!
    Köszönöm, hogy olvastad az írásomat.
    Sajnos ma az jellemző, hogy a média és a környezetünkben élők gondolatvilága kevésbé kapcsolódik.
    Jó lenne közelebb hozni egymáshoz az embereket, de ezt talán már gyerekkorban el kellene kezdeni.
    Csak sajnos ha a szülő alapból nem rendelkezik elég nyitottnak erre, mert rögzültek benne olyan gondolatok amelyek mindezt megakadályozzák, rögtön falakba ütközünk.
    Talán egyszer felébred a társadalom és megállítja a szakadékban lefelé száguldó esztelen és értelmetlen gondolkodásmódot az élet sok területén.
    Talán egy-egy ilyen írás néhány embert már elgondolkodtat és ahogy a mondás tartja: “Sok kicsi sokra megy”.
    Csak merjük végre egymással megosztani a hasonló gondolatainkat is, még ha nem mindenki számára népszerűek is.
    Szeretettel
    Józsi

  2. Kedves Józsi!
    Kérdéseid közül több is összevonható. Már az első kérdésedben is ott a válasz arra, hogy ha gondolkodó emberként élünk, akkor nem engedjük, hogy a média befolyásoljon, eleve nem engednénk, hogy kliséket erőltessenek ránk. A gondolkodó ember emberként néz és tiszteli a másikat.
    Azt elfelejteni viszont nem lehet, hogy kinek milyen a bőrszíne, hiszen látszik, csupán az előítéletet kéne elhagyni, bár, ha gondolkodó emberként élünk, akkor ez sem lehet igazán probléma.
    A nemi irányultsághoz szerintem senkinek nincs semmi köze, abszolut magánügy, így hát a gondolkodó ember számára tabu. A gáncsoskodást, mocskolódást, irigységet kizárni de jó is lenne, de hát mindig is voltak és lesznek is irigységek, amik rántják magukkal az előbbieket. Inkább meg kell tanulni elviselni őket, avagy a gondolkodó ember tipusába lépve, megnézni ki az, aki gonoszkodik és csak utána meghallanni mit mond. Ha nem méltó a figyelemre, akkor a gondolkodó ember, úgysem foglalkozik vele a szükségesnél tovább.
    A múltban élők és szenvedők, bizony lelki megpróbáltatáson mennek keresztül és maga az elhatározás nem elégséges ahhoz, hogy változtassanak. Több kell, pont az lenne jó, ha egymás felé fordulva lennénk képesek önzetlenek lenni, együtt örülni és támaszként állni mások mellé, ha arra szükség van. Emberséges írásod gondolkodásra, töprengésre bírt, végiglapoztam a napjaimat, hogy rálássak, vajon megfelelek-e a kérdéseidre, az elvárt válasz tükrében…
    Szeretettel
    kitti

  3. Kedves Erzsébet, Mónika, Judit!
    Köszönöm, hogy olvastátok az írásomat.
    Sokan sajnos belefáradnak az örökösnek tűnő küzdelembe.
    Meg kell tanulnunk szelektálni, elengedni azt amivel nem érdemes foglalkozni.
    Mindenki tud saját maga körül jót tenni, úgy élni, hogy a környezetét jobbá tegye.
    Talán van akinek ez “nyálasan” hangzik, na ő biztos nem így tesz. 😀
    Sok kis ember sok csodára képes, vagy lenne képes.
    És mindenkinek egy filmet is tudok ajánlani.
    Nem kötelező elfogadni, de érdemes megnézni: The sicret (A titok).
    Minden realitás lehet, ha megvalósítjuk.
    Kedvenc mondásom: Az élet egyszerű, csak az emberek teszik bonyolulttá.

  4. Gratulálok az írásodhoz! Mindegyik mi lenne ha…kérdésed telitalálat. Még otthon, vagy egyedül tudjuk is mind, hogy a rájuk adott igenlő válasz esetén minőségi változás következhetne be mindannyiunk életében. Aztán ahogy kilépünk a többiek közé, telnek az órák, a napok, jönnek a bosszúságok, keserűségek, félreértések, másoktól ért támadások, kenyérharc, irigység, megéri-e nekem, stb. Mégis ezt emelném ki: “Minden nap más és más és minden nap egy új esély arra, hogy jobbá tegyük a világot.” Vagyis soha nincs késő! Köszönöm, hogy olvashattam!

    vargaerzsebet0222

  5. A még meglévő erőforrásainkra nagyon vigyáznunk kell. A pozitív gondolkodás mellé, közvetlenül építsünk fel a felsoroltakhoz tartozó olyan pozitiv szavakat amelyek ma is élőek, és az egymástól való távolságtartás sem tudta bennünk megszüntetni. Ilyenekre gondolok: kommunikáció, együttműködés, bátorság, hit, alkotás, szabadság, természetjárás, szeretet, stb… és ezek szerint élnénk. A “mi lenne ha -azt néznénk hogyan segíthetnénk másokon?” Nagyon fontos kérdés az életünkben. Ennek a hiányát sürgősen fel kell oldani, mert sajnos az elszigeteltség miatt a gyakorlása szinte lehetetlenné vált. Bízom benne, hogy nem haladunk el egymás mellett szótlanul, hanem felülkerekedik bennünk a “ma neked, holnap nekem” szólás abban az értelemben, rádöbbenjünk, bárkivel megtörténhet, hogy segítségre szorul. Összefoglalva a felsorolt kérdéseket átéltük, létező volt, hát tegyünk róla és gyakoroljuk annak a végrehajtását. Szebb lesz tőle az ” Életünk”. Szeretettel gratulálok, Zsófia.

  6. Kedves Józsi!

    Sokkal jobb lehetne a világ, ha az emberek megpróbálnák a jót látni, nem csak a rosszat, elfelejtenék a gyűlölködést, haragot.
    Szeretettel gratulálok írásodhoz.
    Magdi

  7. Kedves Gyöngyi, Márton, Rita!
    Köszönöm, hogy olvastátok az írásomat.
    Mindaz amit leírtam, már a Covid előtt is így volt, a vírus csak mégjobban ráerősített.
    Én próbálok optimista maradni és bízom az emberekben. Remélem felébrednek egy félresikerült Csipkerózsika álomból.
    És remélem ennek a vírushelyzetnek is vége lesz mostmár.
    József

  8. “Mi lenne, ha – nem az izmusok és a média szabná meg a gondolkodásunkat?”

    Ez különösen is jó lenne, hiszen nem gondolkodhatunk másképp, mint ahogy a fősodor ezt elvárja tőlünk. A többivel is egyetértek. Az úgynevezett “másokat” nem bántja senki, ha nem provokálnak, de ez csak a személyes véleményem, gondolom, hogy nekem is lehet, talán.

    Szeretettel: Rita

    💐

  9. Igen, jó lenne ! Sajnos sokan vannak, akik csak a rosszat látják ebben a helyzetben, ami tényleg nagyon rossz és egyre elviselhetetlenebb, de pl hozott néhány új dolgot is , mint pl. online oktatás, home-office , online kereskedelem fellendülése .. Meg kell próbálni kihozni belőle a legjobbat, ami tőlünk telik. Mi, néhány római magyar( kis csoport 7-10 fő) minden hónapban szoktunk találkozni a Római Magyar Akadémián vagy más helyen összejönni, megbeszélni valami témát, vagy csak kávézni egyet. De amióta nem lehet találkozni (itt szigorúbbak az ellenőrzések) vagy a Skype-on, vagy a Zoom program segitségével tartjuk ezeket a találkozókat. Én a lányommal is Így tartom a kapcsolatot amióta országhatárok és covid szabályok választanak el bennünket egymástól. És sokat írok, publikáltam (gina fodor néven) , amit biztosan megtettem volna covid nélkül is, de lényegesen lassabban, mert nem lett volna rá ennyi időm. Tehát hajrá, kedves Mindenki, pozitivan előre, mert el fog jönni az a nap, amikor végre fellélegezhetünk szabadon. Gy

Szólj hozzá!