Egy kis történelem, lépésről-lépésre

Egy régóta dédelgetett álom vált valóra a fehérgyarmati Kölcsey Ferenc Református Általános Iskolában, ahol az aula egyik lépcsősorára történelmi évszámok kerültek fel. A kezdeményezést egy pályázati lehetőséggel a Diákpresbitérium indította el, melynek eredményeként az intézmény a Felső – Tisza Vidéki Gyerekesély program 2. által kiírt „Diákönkormányzatok létrehozása és működési feltételeik biztosítása” című pályázaton pozitív elbírálásban részesült a 2020/21-es tanévben. Az iskolának ebből a támogatásból sikerült megvalósítani a dekorációs projektet, amely elérte a célját, hiszen a feliratok igencsak látványosak, s figyelemfelkeltőek lettek. Azon évszámokat, amelyek felkerültek a lépcsősorra, az intézmény történelem szakos tanárai (Széles Szabolcs, Kerekes Zsolt, Paládi Péter) válogatták össze. Széles Szabolcs tanár úr elmondása szerint nehéz dolguk volt, hiszen a lépcsők adott száma miatt csupán huszonnégy fontosabb eseményt jeleníthettek meg, amelyek kronológiai sorrendben helyezkednek el a fokokon, a honfoglalástól kezdve egészen 2004-ig, amikor is országunk belépett az Európai Unióba. Csak magyar események láthatóak, a történelemnek azon részei is, amikor tragikusan fájó csatavesztéseken voltunk túl, és nyilván a dicső napjainkra is próbálunk visszaemlékezni ilyen formában – tette hozzá a diákpresbitériumot segítő pedagógus.
A református iskola történelemtanárai úgy vélik, ha a tanulók a magyar történelmünk fontosabb eseményeit naponta a szemük előtt láthatják, akkor könnyebben és maradandóbban megjegyzik e jeles évszámokat, eseményeket. A dekorációs munkálatokat egy helyi vállalkozó, Kullár Balázs végezte, akinek mellesleg nem ez volt az első munkája az intézményben.
A digitális oktatás miatt a diákok sajnos csak később tekinthetik meg a megújult lépcsősort, amely a gyermekek visszatérésekor remélhetőleg népszerű lesz, s ennek kapcsán gyakrabban másszák meg majd a lépcsőket.
Az intézmény vezetőségének a többi lépcsősor felmatricázására is vannak elképzeléseik, akár motivációs mondatokkal, de bármely más szaktantárgyból való fontosabb adatok, információk kiemelésével, amellyel a vizuális befogadókészséget próbálják erősíteni a diákokban.

/Fecske László/

A fotón (lentről felfelé): Széles Szabolcs tanár úr, Kerti Fruzsina (7.a), Kövesligeti Balázs (7.a), Nyeste Bence (7.a).

Fotó: Fábián István

FORRÁS:
https://szon.hu/kozelet/helyi-kozelet/tortenelem-lepesrol-lepesre-4978888/

“Egy kis történelem, lépésről-lépésre” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Gyerekkoromban az árpakávék csomagolásában volt egy-egy kép pár sor történelmi emlékezéssel. Jók ezek a kis történetek. Köszönet a tanároknak a jelenlegi ötletért. dr. Ónody Magdolna

Szólj hozzá!