Egyik felnőtt, másik kamasz….
Nehéz időszakok váltják egymást a gyermekkorban.
Igazán szerencsés az, akinek mind a két szülője jelen van nap mint nap élete ezen szakaszaiban. Mert ugye úgy egészséges a mentális fejlődésünk, ha anyától tanuljuk, kapjuk a női babusgatós
szeretgetős, anyás terelgetéseket, míg apától a határozott, magabiztos, bátor és „tökös”helytállási példákat.
De mindig csak akkor valósulhat ez meg, ha a szülők nem csak együtt élnek a gyerekkel, hanem jelen is vannak az ő kis életében.
A gyermek utánozza szüleit és azt fogja követni amelyik szülő a dominánsabb. A csendes szülői mintát mélyen elraktározzák önmagukban s egyszer mikor eléggé megértek rá, majd előveszik és annak mintájára élnek tovább. Akkor amikor felnőttek.
A gyermek támaszt keres. Még idősebb korában is. De a támasz keresése előtt viszont az óvó bástyát szeretné tudni maga körül. Ha az nincs, akkor kicsi korban nem tanulja meg, hogy van hová, kihez fordulni, így egy riadt, összezavarodott, ide-oda csapódó valaki válik belőle.
Apának lenni nagy felelősség, hisz nem csak az anyán van a nevelés súlya. Csak sok férfi szereti kihúzni magát a nevelés terhe alól, hogy majd később az asszony fejéhez vághassa, ha a gyerek nem szófogadó, megbízható, mulya emberré alakul. Pedig a helytállás, kitartás, erőn felül hordozás mintáját az apának dolga megmutatni fiának, lányának.
Sajnos azt látni, hogy a gyerekek nem tudják megkapni a megfelelő útmutatást a mai „felnőtt” apától. Mert sok férfi lépett felnőtt korba, de kevés vált apává belőlük!
Ezért a megszülető gyerekek azért válnak eltorzult kamasszá, mert a nem megfelelő apa még azt sem veszi észre, hogy elszabadult gyermeke az ő torz tükörképét adja vissza életébe.
Nem jó felé halad a világ.
Valamit tenni kéne. A most növekvő gyerekekből kevés fog eljutni a megfelelő felnőtt gondolkodású szintre.
Igaz, hogy a világ halad, de úgy tűnik egy olyan szakasz felé, ami eddig még nem volt s valószínű, hogy ilyen lelkülettel nem is sokáig marad majd fenn.
Filó Margit