A szertartásaink

Igyál egy jó kávét!
Minden változik, az emberek körülöttünk, akik voltak, s nincsenek.
A mindennapjainkat kísérték, együtt harcoltunk munkában, családban, jóban rosszban, békében háborúban.
Így ment évekig, állandóságban, vagy hömpölygő alakulásban, „morfózisban”, ahogy a folyóként áramló idő megkívánta. De az idő kérlelhetetlen, és mintha előrehaladtában szekvenciálisan gyorsulna, bár nem vagyok jó fizikából.
Eltűnnek, akik a stabilitást nyújtották, a gyerekek felnőnek, a szülők meghalnak, a férjek, feleségek, ha vannak, és a testvérek velünk „ öregszenek”, szokásaink változnak.
Én nem is értem hova lett a fiatalság fesztelen öröme, tilos lenne megtartani, megőrizni? Nem tudom. Ugyanúgy, ugyanabban a formában azt hiszem lehetetlen, legalábbis nehézkes, nagyban függ lakhelytől, közösségtől, aktuális állapotoktól.
Egyébként pedig átveszik a fiatalok, az új generációk a szokásainkat, a tánc, a bulik, kalandozások, ismerkedések, flörtök, az önfeledt kacagás, és önbizalom, az a biztos öntudat, amely erőt adott, elmúlt és itt állok valahol két világ közt. Ha tehetném is, ha lenne hozzá társaságom, lehetőségem, hogy ugyanúgy éljek, előtörnek a fizikai korlátok. Hát nem bírja úgy a májam, nem bírják az ízületeim, és a hajnalig tartó tánc sem menne már..
Mi marad hát? Szertartásaink, melyek örökre szólnak, melyek kortalanok, és nem veheti el tőlünk az idő. Szenvedélyek, és függőségek? Módjával és csak józan keretek közt, de kapaszkodom beléjük. A mindennapokat kísérő tevékenységek támpontot adnak, nyomvonalat, irányt mutathatnak.
Kiválasztom, előveszem és bedobom a kapszulát a kávéfőző gépbe, és elfordítom a kart. Hallom a megszokott hangot, csurog a kávé a latte-s pohárba, gomolyog a gőz, a kávé aroma észrevétlenül felszáll az orrüregemen át, fel egészen a homlokom mögé, átjárja a szívem lelkem eldugott zugait, és árad, árad.
Aztán gyönyörködöm benne, a látvány mindig lenyűgöz, a világosbarna színű nedű, tetején habbal. Cafe latte, cappuccino, cortado… Dolce vita!
Az üvegpohár jól mutatja rétegeit, enyém a pillanat. Elkeverem benne a cukrot, édes kísértés, és élvezet! Kávéházi hangulat, home office! Független tértől, időtől…
Cantuccinit teszek ki mellé, amit apránként elmajszolok.
Ha tehetem, kiülök a teraszra, élvezem azt a pár perc nyugalmat, melyben nincs ott a külvilág, mely csak jó gondolatokat ébreszt, mely inspirál, mely melenget és boldogsággal tölt el. Csodálom a muskátlikat, verbénákat a balkonon, élvezem a nyár színeit, a pompázatos zöldet, az égbolt üde ózon kékjét, imádom az erős kontrasztokat, az illatokat, melyet hoz a szél. Erre vigyázok.
Apró jelenetek, szertartások, melyek megőrzik egyéniségünket, a szép emlékeket csalogatják elő, és melyekből erőt meríthetünk, melyek örökre szólnak.
Tedd meg te is! Igyál egy jó kávét! 

“A szertartásaink” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Kedves Gyöngyi!
    Imádom Olaszországot, és imádom, ahogy írásaidban, vagy akár kommentjeidben is megidézed, idevarázsolod nekünk !!
    Szeretem az autentikusságodat, hiszen nyilván az hogy ott élsz, minden prózában kézzel fogható, minden szóban, minden betűben ott van.. én itthonról, mindig csak próbálkozom odaképzelni magam, és elmerülni abban az életérzésben amit ez a csodás mediterrán ország adhat.. Mindenesetre ezek az aprócska rituálék, szokások, nüanszok, melyekről most írtam, bárhol legyünk is, itthon, külhonban, városban, vidéken, kisközségben, nagyvárosban, mindenhol pillanatnyi sziget, a nyugalom és az apró örömök szigete…😎😍😋😄🍭️🍨️🍵️
    Köszönöm véleményed! Szeretettel, Vicus❣️❣️❣️

  2. Igen, kellenek ezek a kis aprócska örömök, szertartások, élvezni a pillanatot, különösen mostanság. Reggel egy jó kávézás , vacsora után kiülni a teraszra egy finom bor társaságában, nézni a tengert, a holdat, hallgatni a kabócák zenéjét a fán….
    Én a cappuccinot szeretem , különösen ha a hab teteje meg van futtatva egy kis cremino al caffé-val, de ez utóbbit csak úgy önmagában is szívesen elkanalazgatom, f őleg ha jó habos-krémes. De fahéjjal megszórva is szeretem a cappuccinot. Sima kávét nem igazán szoktam inni.
    Viszont a cantuccinit kávéval nem szoktam, hanem inkább jó kis fehérborba mártogatom, hogy attól kicsit puhuljon.
    ☕️️ Fgy

  3. Kedves Évi, pontosan ezt szerettem volna közvetíteni….
    .. nagyon örülök, hogy egyet értünk, és egyre gondoltunk !! 😊😉😍
    Köszönöm, hogy olvastál! Szeretettel, Vicus💖

  4. A rituálék kedves Vicus hozzátartoznak életünkhöz, és ha valami folytán elmarad, hiányoljuk. Néha nem is kell olyan nagy dolgot elképzelni, az apró mozzanatok teszik színessé nehéz napjainkat… Gratulálok az íráshoz!☕️️

  5. Kedves Vicus!

    Szerethető történet volt. Igen, ameddig még a szokásainkat nem korlázotta senki és semmi, addig az is örömmel tud eltölteni bennünket. Valami megnyugató, biztonságot árasztó érzést ad.

    Szeretettel: Rita🌹

Szólj hozzá!