Egy nap Triesztben, a hajók és a leanderek városában…

Egy nap Triesztben, a hajók és a leanderek városában…

Színes leanderek a Trieszti utcán…

Pár évvel ezelőtt a szlovén tengerpart gyöngyszemének tartott Koper városában nyaraltunk. Útitársainkkal arra az elhatározásra jutottunk, hogy nem létezik olyan mentő körülmény, ami indokolná a közeli Észak-olasz kikötőváros, Trieszt meg nem látogatását. Az elhatározást tett is követte, kb. félórányi autókázás után meg is érkeztünk, a hajók városába, Triesztbe. A kikötővárost Szlovénia felől egy borzalmas kinézetű, óriási méretű rozsdás “műtárgyakkal” teletűzdelt ipar városon keresztül közelítettük meg. Maga az utazás kiábrándító, szinte félve gondoltam rá vajon hogyan fogad majd bennünket Trieszt? Ennél élesebb nem is lehetett volna a kontraszt a város és az odavezető út között, mely nyomasztó gondolataim ellenére mégiscsak Trieszt javára dőlt el.
A város közel 500 évig (1382-1867) a Habsburg Birodalom, majd 1918-ig az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb (hadi)kikötővárosa volt. Trieszt környéke a történelem viharos fordulatainak köszönhetően a latin, a szláv és germán kultúrák metszéspontja és időnként gyújtópontjává is változott. A városban lépten-nyomon monarchiabeli épületekre bukkanunk. Trieszt nyugodt és élhető város képét mutatta ott jártunkkor, lakossága kb. 200.000 fő, itthoni léptékkel nézve Debrecen méretű város.

San Guisto erőd falai…

Trieszt hangulatában leginkább Budapestre, ill. Bécsre emlékeztet, legmagasabb pontja, a San Guisto domb. A magaslat tetejéről, melyet a 160 éven keresztül épült San Giusto erőd vaskos falai öveznek, lélegzetelállító kilátás nyílik a városra, a tengerre és a távolban felsejtik a Miramare kastély halovány sziluettje is. A domb igazi madárparadicsom, galambok és sirályok találkozóhelye. Zavartalan nyugalomban sétálgattak, nézelődtek, kíváncsian méregettek bennünket, remek fotótémát szolgáltatva.

Szent Justus templom, belső tér…

A San Giusto (Szent Justus) katedrális nem véletlenül vált a város egyik meghatározó jelképévé. A különleges megoldásokkal épült, bővített templom arculata rendkívüli külsőt kölcsönöz az építménynek. Már az V. században meglévő ókeresztény bazilika mellé, két oldalról a IX. és a XII. században is építettek egy-egy templomot, melyeket aztán a XIV. században egységesítettek, így alakult ki a dóm jelenlegi öt főhajóból álló formája. Masszív falai évszázadok óta állják a történelem viharait. A katedrális és az erőd között terül el Trieszt legnagyobb szabadtéri rommezője, itt a római kortól a 16. századig találhatunk épületmaradványokat.

Trieszti út

A katedrálistól az I. világháború áldozatainak emlékére felállított hatalmas emlékműhöz árnyas ciprusok sorfala között vezet egy rövid kis sétaút. Még egy utolsó búcsúpillantást vetettünk a lábunk alatt elterülő város és a tenger fenséges látképére. Innen lefelé a Főtér felé irányítottuk a lépteinket, meredek lépcsős kis utcák során keresztül egyensúlyozva.

Trieszti templom

A hegy lábához érkezve kikerülhetetlen látványosságba botlottunk, a XVII. században, barokk stílusban épült Santa Maria Maggiore katolikus templom és lépcsősora képében. Közvetlen szomszédságában álldogál a XI.-XII század óta a román stílusjegyeket magán hordozó robusztus küllemű Szent Szilveszter Bazilika, mely a város legrégebbi egyházi épülete is. Elveszve a sok látnivaló bőséges kínálatában szinte észrevétlenül érkeztünk meg Trieszt történelmi központjába. A város tőlem kiérdemelte a leanderek városa címet. Amerre pillantottam mindenfelé hatalmas edényekben pompásan virágzó és édeskés, átható illatot permetező leandereket (babérrózsákat) láttam. A dísznövény virágainak színskálája a fehéren, a sárgán illetve a rózsaszínen át a bordó árnyalatainak gazdag választéka is megtalálható. Ha gondosan megfigyeljük akkor láthatjuk, hogy a leander virágát alkotó öt sziromlevél az óramutató járásával megegyező irányban csavarodik el, amitől a virág egy aprócska kis kerékre hasonlít. A babérrózsát már az ókorban is dísznövénynek ültették, első ábrázolásait a festői Kréta-szigetéről ismerjük. Magyar vonatkozásban egy szomorú történésnek is helyet adott a város, falai között halt meg 1899. március 11.-én 70 éves korában Than Mór, magyar festőművész és grafikus. Az 1848-49-es szabadságharc idején a fiatal Than Mór Görgey Artúr mellett ún. hadifestőként segítette, ill. tette lehetővé az események, csaták hiteles ábrázolását mind kortársai, mind az utókor számára.


Trieszt főtere…

Boltíves árkádok sora alatt átbújva ámuló szemünk elé tárult Trieszt és egyben Olaszország legnagyobb tere, a Piazza Unita d’Italia (Olaszország egyesítésének tere). Képzelj el egy 12.000 négyzetméternyi területet, melyet 3 oldalról impozáns paloták koszorúja ölel és a negyedik oldalon maga a kéken ringatózó tenger szikrázik a ragyogó napsütésben. Itt, az 1850-es évekig forgalmas kikötő húzódott. A tér egyik látványos dísze egy magas oszlop tetején álló szobor, mely VI. Károly császárt ábrázolja. Az uralkodó a triesztiek tiszteletét azzal érdemelte ki, hogy Ő tette a várost szabad tengeri kikötővé, ami hatalmas fellendülést adott a városnak. Szobrát valójában kétszer állították fel. Először a király idelátogatása alkalmából villámgyorsan egy fából készült aranyozott szobrot tettek fel a faoszlopra. A mai látható formájában már kőből készült, és 1756 óta vonja magára a látogatók tekintetét. A tér másik ékessége az 1754-ben emelt Négy kontinens elnevezésű díszkút, mely Triesztet jelképezi.
Talán furcsállhatjuk, hogy miért 4 kontinens a díszkút neve, de abban a korban még csak ennyi földrész volt ismeretes.

Triszti díszkút

A szellős, tágas téren szépségesen megépített és felújított barokk paloták társaságából kiemelkedik a tengerrel szemközti oldalon az 1877-ben, eklektikus stílusban felépült Palazzo Del Municipio, a jelenlegi Városháza, melyre egy csodálatos óratorony teszi fel a koronát. A tér fényét emeli még az 1883-as évekből származó neoreneszánsz jegyeket viselő palota, mely a híres Lloyd hajótársaság székhelye volt. A piazza teraszos éttermei és kávézói tökéletes kikapcsolódást nyújtanak a pihenni vágyóknak egy finom kávé társaságában. Itt kell bevallanom mennyire meglepődtem amikor megtudtam, hogy egy magyar honfitársunk az olasz presszókávé atyja. Francesco Illy, születéskori nevén Illy Ferenc (1892-1956) magyar származású trieszti üzletember, könyvelő, feltalálónak köszönhetjük ezt a sokak által kedvelt fekete nedűt. Az I. világháború során harcolt az olasz fronton, így itt maradt a harcok után Triesztben, ahol családot is alapított. Ő találta fel a vákuumcsomagolást, amivel a kávé hosszan meg tudta őrizni illatát, zamatát, és az első automata, forró gőzzel működő eszpresszó kávégépet. A cégbirodalom ma is a család kezében van. A téren esténként pezsgő nagyvilági élet zajlik, kedvelt találkozóhelye a város lakóinak, a turistáknak, és az őket szórakoztató utcazenészeknek is. Van itt hely idősnek, fiatalnak egyaránt. Szerettük volna látni éjszakai megvilágításban, a hatalmas kandeláberek csillogó fénysugaraiba vont teret is, de erről sajnos fájó szívvel le kellett mondanunk. Többek között ez is a hátránya az egynapos kirándulásnak, de mi most ennyinek is nagyon örültünk.


Canal Grande Triesztben…

Trieszt és Velence a letűnt korokban egymás vetélytársaiként folyamatosan harcoltak, hogy kié legyen az Adriai-tenger fölötti uralom. Így nem is csodálkoztam azon, hogy a Velencei Canal Grande kisebb változata Triesztben is elkészült. A hajózható csatorna egészen a város központjáig nyúlik be. A Canal Grande di Trieste névre hallgató vízi utat 1754 és 1756 között építette Matteo Pirona olasz építész. A csatornán felúszó hajókból a két oldalt elhelyezkedő raktár-épületekben egyszerűbben ki tudták pakolni az árukat. Manapság már jóval rövidebb, mert a város terjeszkedése miatt a csatorna egy részét feltöltötték és ma már két helyen is híd szeli át. A tengertől távolabbra esik a Vörös-híd, mellette látható és látogatható a zöldség és a gyümölcspiac. A Vörös-hídon álldogál lezser tartásban James Joyce (1882-1941) életnagyságú szobra, annak állítva emléket, hogy a költő egy évtizedet töltött el a városban, angol nyelvet tanított. Az élethű szobrot körbe lehet járni, belekarolni és biztosan nem haragszik meg ha egy fotót is készítünk vele illetve róla, ha már autogramot hiába kérünk tőle. A Canal Grande végében méltóságteljesen áll Csodatevő Szent Antal temploma.

Miramare kastély

Trieszt városából most csupán ennyit láthattunk, várt ránk az Adriai-tenger kecses, hófehér gyöngyszeme, a Miramare kastély. A várostól pár kilométerre a Grignano-öbölben hívogatóan integetett felénk. Eddig csak képeken láttam, de a valóságban, szemtől szemben látva még annál is gyönyörűbb. Habsburg Miksa osztrák főherceg (Ferenc József császár öccse) és felesége Sarolta, belga királyi hercegnő számára épült, isztriai fehér mészkőből. Az Adriai-tengerbe benyúló földnyelvre épített fenséges szépségű palota ablakaiból lélegzetelállító kilátás nyílik a kék szín ezernyi árnyalatában pompázó tengerre. A kastély a világ elől elbújós, udvari etikett elől menekülős “szerelmi fészek” szerepét építtetője szándéka szerint nem sokáig töltötte be. Szomorú események láncolata következett a hercegi pár életében. Miksa főherceg 1864-ben elfogadta a mexikóiak által felajánlott császári trónt. Három évnyi uralkodás után, a korabeli zavaros kül és belpolitikai folyamatok következtében,
34 évesen kivégezték új hazájában. Valójában sosem látta kastélyát elkészülve és nem pihenhetett meg itt.


Trieszti sziklák

A kastély felé vezető utat az Adriai-tengerben különleges formájú sziklák szegélyezik, a rájuk telepedő kormoránokkal együtt kiváló fotós témául szolgáltak, még egy rövid kis videót is készítettem a fölöttük önfeledten röpködő sirályokról. Az épület jelenleg múzeumként működik, minden szobájában eredeti, a 19. század közepéből származó dísztárgyakkal, bútorokkal találkozhattunk, mely alapján hiteles képet kaphattunk a korabeli főúri életről. A pompásan berendezett szalonokban sétálgatva egy röpke időre akár herceg-kisasszonynak is képzelhetnénk magunkat. A kastély 12 euróért, míg parkja ingyenesen látogatható. A szépen gondozott 22 hektáros díszkertben sok ezernyi színes virág, zöldellő fák és bokrok, árnyas lugasok, csobogó szökőkutak, mesterséges tavacskák és panorámás teraszok váltakoznak, melyek között antik szobrok másolatai figyelnek bennünket kíváncsi szemekkel. Olyan, mint egy élő, eleven képeslap!

Június utolsó napjaihoz közeledve az időjárás már teljes nyári üzemmódban működött, így nem csoda, hogy a sok-sok szépség felfedezésében kitikkadtunk és megszomjaztunk. Az egyik harsányan zöldellő lugasban megpillantottunk egy aprócska fagylaltos pavilont. Gondolkodás nélkül azonnal vásároltunk is egy adaggal, a kis papírkehelyben színes kis lapátkával kiszolgált hűsítő finomságból. Nagyon jól esett a málnafagylalt enyhén savanykás íze, szinte új erőre kaptunk tőle és a kellemesen árnyas padok kényelmét is kiélveztük közben. (Az indulás előtti utolsó pillanatban az ajándékboltban muszáj volt vásárolnom emlékül egy hűtőmágnest.) A kastély sajátos báját még fokozza, hogy a tenger felől az osztrák álomkastély nyugalmát az olasz tengerparton, a saját kis kikötőjének mólóján egy oroszlántestű, emberfejű lény vörös gránitból készült szobra, egy szfinx vigyázza.

A kastélykert 1. kis részlete…

Trieszt teljesen elbűvölt bennünket, szívesen maradtunk volna még, de hamar eljött a távozás ideje. Egész nap úgy éreztem magam, mint aki egy rendhagyó történelemóra díszletei között bolyong. Ez az érzésem tovább fokozódott amikor a 3.000 lelket számláló települést, Fogliano-Redipugliát Koper felé visszautazóban meglátogattuk. A város az I. világháború csatáinak (Doberdó fennsík, Isonzó folyó) világszerte ismert színhelye, monumentális lépcsőszerűen kialakított emlékművében több mint százezer, pontosabban 100.187 elesett katona nyugszik. Ezért nevezik még Olaszország legnagyobb emlékművét “Százezer” emlékműnek is. A Sei Busi hegy lábánál épült szabadtéri Múzeumot Giovanni Greppi építész és Giannino Castiglioni szobrász tervezték, 1938 szeptember 18.-án nyitották meg. Ott jártunkkor területén éppen építési munkálatok folytak, így közelebbről sajnos nem tudtuk megtekinteni. A városkában az Emlékműtől 1 km távolságra található az ellenséges (osztrák-magyar) katonák szépen gondozott temetője. 2014-ben, a világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából itt imádkozott Ferenc pápa a világbékéért. Egy apróságnak tűnő momentum nagy hatást tett rám. A temető csendjét két motoros fűnyíró hangja hatotta át, ám ahogy beléptünk az emlékkertbe kikapcsolták a berregő szerszámaikat és csendben félrevonultak a munkások a fal mellé az árnyékba. Majd miután távoztunk újra folytatták megkezdett munkájukat. Megható volt ez a csendes tiszteletadás a holtak felé és a figyelmesség, a teljesen ismeretlen látogatók felé.


Temető…

A szépen gondozott emlékművekről és környezetükről jutott eszembe, hogy 2014-ben Londonba járva is találkoztam hasonló tiszteletadással. A brit fővárosban az I. világháborúban elesett katonákról a Tower körül elhelyezett piros kerámia pipacsok kihelyezésével emlékeztek meg. Összesen 888.246 db kerámia pipacs ölelte körbe az ősi kőfalakat. Hihetetlen látványt nyújtott, máig elevenen él az emlékeimben. Bárcsak megbecsülnénk, hogy békében, háború nélküli helyen élhetünk, milyen sok embertársunknak ez sajnos napjainkban sem adatik meg. Sok apró részletét felfedte előttünk a hajók és a leanderek városa, de a teljes képet még nem láthattuk. Ki tudja talán visszatérhetünk, hogy ebben az esetben is igaz legyen Arisztotelész mondása: “Az egész több, mint a részek összege.”

Harmati Gyöngyi
S.D.G.

További útleírások az alábbi linken megtekinthetőek:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/%C3%9ATI-K%C3%89PEIM%20%28k%C3%BClhoni%29

“Egy nap Triesztben, a hajók és a leanderek városában…” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Magdolna!
    Köszönöm szépen az elolvasást. Mindig öröm, ha másoknak is tetszik.
    Szeretettel békés őszi napokat kívánok:
    gyöngyi

  2. Kedves Gyöngyi!
    Egy véleményen vagyunk a várossal kapcsolatban, szeretnék még visszamenni, hogy több mindent megnézhessek.
    Hangulatos, élettel teli város. Jó lehet ott élni, biztosan szeretik is a városukat az ott lakók.
    Szeretettel: gyöngyi

  3. Kedves Gyöngyi, szépen leírtad a várost. Én nemrég jártam ott, kétszer is. Magyarországra menet nekünk kb fél úton van, délután értünk oda, és a központi részt megnéztük, főtér és környéke, a Canal Grandén este tíz körül jártunk és nagy hangulat volt, szólt a zene, sokan sétáltak, , és a San Giusto közelében volt a szálloda is, és egy nagy pakolóház is. Aztán visszafelé jövet is ugyanúgy ott pihentük ki a félút fáradalmait, és maradtunk másnap egész nap, így több mindent meg tudtunk nézni Triesztben is. Nagyon szép , hangulatos, tiszta város, engem Bécsre emlékeztetett.
    Szeretettel Fgy

Szólj hozzá!